A Francia Tudományos Akadémia illetékes energetikai bizottsága (Comité de prospective en énergie) kritikus állásfoglalást tett közzé 2017. április 19-én az aktuális francia energiapolitikához (Transition energetique) kapcsolódóan. Az elemzés kiemeli: „az energetikai átmenet témájához kapcsolódó programok nem számolnak a szükséges mértékben a fizikai, műszaki és gazdasági korlátokkal”.
A Francia Tudományos Akadémia épülete (A kép forrása: mta.hu)
A Francia Tudományos Akadémia állásfoglalásának további fontosabb megállapításai:
- Az aktuális viták alapján az állampolgárok akár arra a téves következtetésre is juthatnak, hogy a megújuló energiaforrások tömeges fejlesztésének köszönhetően az atomenergia és fosszilis energiaforrások feleslegessé válnak, azoktól meg lehetne örökre szabadulni.
- Nincs egy egyetemesen ajánlható, kizárólagos energiapolitika; minden országnak a földrajzi és klimatikus adottságaihoz igazodva kell a megfelelő energiamixet kialakítania: például Québec tartomány Kanadában könnyedén képes a tartomány villamosenergia-igényének 98 százalékát vízerőművek segítségével biztosítani, de ebből nem következik, hogy más államok adottságai is megfelelőek lennének ehhez.
- A vállalások meghatározása során a valóságot kell alapul venni: a szél- és naperőművek névleges teljesítménye alapján félrevezető döntést lehet hozni, mivel Franciaországban az éves kihasználtságuk 23%, illetve 13%. Mivel időjárásfüggő, szakaszosan termelő erőművekről beszélünk, a rendszerirányítóknak szükséges gondoskodni a lakosság azon időszakokban történő ellátásáról is, amikor szél- és napenergia-termelés nem áll rendelkezésre. Egy európai szinten összekapcsolt villamosenergia-hálózat sem képes megoldani ezt a problémát, mivel Európa-szerte egyszerre van éjszaka és az anticiklonok hatása is gyakran a szomszédos országokkal egyidejűleg jelentkezik.
- Az ipari mértékű áramtárolás nem megoldott: a francia szivattyús tározós erőművek nem rendelkeznek szabad kapacitással. Két napi villamosenergia-fogyasztás (kb. 2,85 TWh) tárolásához a Tesla által is alkalmazott lítium-ionos tárolási módszer mellett legalább 12 millió tonna akkumulátorra lenne szükség, amelynek előállítása 360 ezer tonna lítiumot igényelne. (Ez azért is különösen ambíciózus, mivel évente a világon 40 ezer tonna lítium kerül kitermelésre.)
- Ha minimalizálni szeretnénk a black-out kockázatát, a villamosenergia-hálózat stabilitását erősíteni szükséges az ingadozó termelők váratlan és gyors terhelésváltozása következtében. Egyetlen ország sem képes - a megfelelő tárolókapacitások hiányában - a megújuló termelők integrálására szabályozható és megfelelő kapacitású víz-, hő-, illetve atomerőművek nélkül.
Ráadásul a 2010-ben a német áramigény 22 százalékát biztosító nukleáris erőművek kivezetése nem vethető össze azzal, hogy egy hasonló döntésnek milyen következménye lenne Franciaországban (ahol az atomenergia részesedése sokkal magasabb). Ráadásul hiába nőtt a német villamosenergia-mixben 30 százalékra a megújulók részaránya, és hiába csökkent az atomerőműveké 13 százalékra, a fosszilis energiahordozók részaránya 55 százalék maradt. Mivel időszakos termelők a megújulók, 13 GW-nyi új szénerőmű kapacitás vált szükségessé, ami a német lignitvagyon gyorsított ütemű kitermelésével is együtt járt.
„Nehezen nevezhető sikernek a német energiapolitikai fordulat, mivel Európában továbbra is Németország az egyik legnagyobb szén-dioxid kibocsátó, ráadásul a legmagasabb lakossági villamosenergia-árak mellett.”
- Franciaországban az egyik legalacsonyabb az egy főre jutó károsanyag-kibocsátás: évente 540 TWh áramtermelés mellett 46 millió tonna CO2, ugyanez az adat a Rajnán túl 631 TWh termelés 334 millió tonna CO2, vagyis hatszor több a német szén-dioxid kibocsátás. Ezek a kedvező francia adatok egyértelműen az atomerőművek jelenlétének köszönhetőek (75% az arányuk az áramtermelésben), mivel az atomenergia a leghatékonyabb eszköz a fosszilis energiatermelők részarányának csökkentésére az energiamixben. Természetesen vannak kihívások a nukleáris ágazatban, de a független és kompetens felügyelő hatóságnak, valamint a felelős hulladékgazdálkodásnak köszönhetően ezek kezelhetőek.
- „Valódi ellentmondás, ha az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentését az atomenergia részesedésének erőltetett leépítésével szeretnék elérni.” Számos tanulmány bizonyítja, hogy a megújulók 30-40 százalékot meghaladó részesedése az energiamixben durva áremelkedést eredményez, növeli a károsanyag-kibocsátást, valamint megkérdőjelezi az ellátásbiztonságot. Ráadásul a megújulók térnyerése a primer energia tekintetében (pl. közlekedés) még nehézkesebb, miközben fontos szempont az energiahatékonyság, valamint a károsanyag-kibocsátástól mentes termelés. Franciaország esetében azt is érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt évtizedekben számos (ipari) tevékenységet fosszilis helyett villamosenergia bázisúvá alakítottak.
- „Egyértelmű az állampolgári igény, hogy minél jelentősebb legyen a megújulók szerepe az energiaellátásban, viszont ezzel párhuzamosan azt is meg kell követelniük a döntéshozóktól és választott képviselőktől, hogy megvalósítható és koherens forgatókönyveket vizsgáljanak, amelyek nem a mítoszokra, téveszmékre építenek. Ezeknek a forgatókönyveknek egyértelművé kell tenni, hogy nem lehetséges kizárólag (100%) megújuló alapon biztosítani egy ország energiaellátását, és ki kell jelölni egy olyan ésszerű modellt, amelyben az atomenergiának helye van a következő évtizedekben, ha fontos számunkra a karbonmentes áramtermelés.”
- A munkahelyteremtés szempontjából is lényeges hosszú távon, hogy a már létező technológiák K+F törekvései mellett (pl. nukleáris hulladék biztonságos elhelyezése, energiatárolás, intelligens hálózatok, CO2 -leválasztás) az energiahatékonyság is szerepet kapjon a közgondolkodásban.
Azt gondolom, hogy a Francia Tudományos Akadémia megállapításai – azon túl, hogy nagyon tanulságosak egy nagy európai ország rangos testületétől – a magyar energiapolitikai vitában is tanulságosak, sok tekintetben érvényesek.