Láncreakció

Aszódi Attila információs blogja

Mit jelent a Paks II projekt állami támogatási döntésére vonatkozó Európai Bírósági ítélet és mi következik belőle?

2025. szeptember 15. 09:21 - Prof. Dr. Aszódi Attila

Bejárta a magyar és nemzetközi sajtót, hogy 2025. szeptember 11-én az Európai Unió Bírósága (európai uniós szintű másodfokú bíróság) hatályon kívül helyezte az Európai Unió Törvényszéke (EU-s szintű elsőfokú bíróság) 2022. november 30-i keltű döntését, továbbá megsemmisítette az Európai Bizottság 2017. március 6-i keltű határozatát. Ez utóbbiban annak idején az Európai Bizottság megállapította, hogy a Paks II projekt megvalósítása tartalmaz ugyan állami támogatást, de az kompatibilis az EU-s jogszabályokkal (továbbá bizonyos feltételek betartását írta elő, pl. a majdan megtermelendő villamos energia piaci értékesítésére vonatkozóan), így a projekt versenyjogi szempontból rendben van, megvalósítható.

Az EU Törvényszéke, majd az EU Bírósága eljárására azért került sor, mert az Európai Bizottság 2017-es versenyjogi döntését Ausztria megtámadta. Az eljárásokban az alperes az Európai Bizottság volt, Magyarország több más országgal együtt beavatkozóként vett részt az eljárásban. Mindkét bíróság eljárásában Ausztria összesen tíz különböző igénypontban támadta az Európai Bizottság 2017-es versenyjogi döntését.

Az EU elsőfokú bírósága vizsgálata összesen mintegy 5,5 évig tartott, és nem állapított meg jogsértést, az Európai Bizottság 2017-es döntését megfelelőnek találta. A mostani, másodfokú döntés Ausztria tíz igénypontjából nyolcat elutasított, egy igénypont tekintetében részben, egyben pedig teljesen Ausztriának adott igazat. Emiatt megsemmisítette az elsőfokú ítéletet és az Európai Bizottság versenyjogi főigazgatósága (DG COMP) 2017 márciusi döntését. Ennek következtében jelenleg a Paks II projekt nem rendelkezik EU-s versenyjogi, az állami támogatást jóváhagyó határozattal. De a folyamatot, amin keresztülment a projekt, az Európai Bizottság és Magyarország, nem lehet semmisnek tekinteni, ezeket a Bíróság sem tette hatálytalanná. Ilyen komplex versenyjogi vizsgálat az európai atomenergetika történetében a Paks II esetén kívül csak még egy volt, a brit Hinkley Point C atomerőmű esete.

Mit kifogásol Paks II esetében a másodfokú bíróság?

Az Európai Unió Bírósága azt kifogásolja, hogy a véleménye szerint a versenyjogi kérdés (tehát az, hogy tartalmaz-e állami támogatást a Paks II projekt, és ez a támogatás kompatibilis-e az EU-s jogszabályokkal) vizsgálata során az Európai Bizottságnak részletesen vizsgálnia és indokolnia kellett volna, hogy a Paks II projekt technológia szállítójának (a Rosatom leányvállalata, az ASE JSC, a tervezésre, kivitelezésre és üzembe helyezésre vonatkozó EPC szerződés fővállalkozója) kiválasztása során a magyar fél a közbeszerzési jogszabályoknak megfelelően járt-e el. A Bíróság nem azt állítja, hogy a projektben nem lehetett volna a Fővállalkozót és a technológiát közvetlenül, közbeszerzés nélkül kiválasztani, és azt sem állítja, hogy a technológia kiválasztása hibás alapokon nyugodna. A Bíróság azt sem állítja, hogy az Európai Bizottság nem vizsgálta volna a közbeszerzési eljárás kérdését. Sőt, a valóság az, hogy az Európai Bizottság belső piaci főigazgatósága (DG GROW) egy részletes eljárásban célzottan vizsgálta a technológia kiválasztás jogszerűségét, és az eljárást még 2016. november 17-én lezárta azzal, hogy nem talált jogsértést, magyarán elismerte, hogy Magyarországnak alapja és joga volt a technikai kivételszabály alkalmazására.

A mostani másodfokú bírósági döntés ugyanakkor azt a feladatot adja az Európai Bizottságnak, hogy a Paks II állami támogatási kérdésében hozzon újra határozatot, amely határozatban a közbeszerzés kérdését tegye az állami támogatási kérdés szerves részévé, és az indokolásában térjen ki a közbeszerzési kérdés vizsgálatának részleteire.

Mi következik a Paks II projektre vonatkozóan a másodfokú bírósági döntésből?

A jogi helyzet az, hogy 2025. szeptember 11-től a Paks II projekt nem rendelkezik EU-s versenyjogi, az állami támogatást jóváhagyó határozattal. A szabályok szerint (néhány kivételtől eltekintve) állami támogatás nyújtásához az Európai Bizottság engedélye szükséges, így elvileg az állami támogatás ettől a dátumtól kezdve nem alkalmazható mindaddig, amíg az Európai Bizottság újra ki nem ad egy pozitív versenyjogi határozatot. A naptárra tekintve azt is mondhatjuk, hogy a Paks II projekt helyzete kb. olyan az állami támogatás tekintetében, mintha visszaugranánk időben 2017. március 6. elé, amikor még nem állt rendelkezésre a Paks II projekt versenyjogi engedélye.

Feladatok első körben tehát az Európai Bizottság asztalán keletkeztek, mert egy olyan versenyjogi határozatot kell hoznia, ami megfelel az Európai Bíróság 2025. szeptember 11-i döntésében foglaltaknak.

 

 

Jelen blogbejegyzés szerkesztett formában először a portfolio.hu-n jelent meg. A bejegyzés vagy annak részei csak a portfolio.hu-ra és a jelen blogbejegyzésre való hivatkozással idézhetők.

64 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aszodiattila.blog.hu/api/trackback/id/tr6118949770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2025.09.15. 10:10:11

Közmondásosan az a baj a paci patájával, hogy kikandikál a lyukon. Ez esetben viszont egy egész ménes összes lábát látom kilógni. Üldözési mániám lenne?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2025.09.15. 10:47:57

Szuper, 5,5 év kellett egy döntéshez, ami alig állapít meg valamit, de azt nem sikerült megértenem, hogy:

1. Konkrétan mi a túró bajuk van.
2. Milyen módon lehet fixálni.

Hiába, a jó munkához úgy látszik 5,5 év sem elég. De az osztrákok ott fúrják ezt, ahol csak tudják a jelek szerint. Az SMR reaktorokál is előadják ezt majd?

gigabursch 2025.09.15. 13:44:16

Ilyen egy igazi, jogállamiságot folyton követelő, neoblosevista csürhe.
Ennyi az Ollpaji Jujjdejó.

A gennyláda osztrákok meg elmennek a pokolba.

gigabursch 2025.09.15. 14:09:41

Amit még nem tettem hozzá:

Az egy szem schengeni övezeten kívül már semmi értelme nincs az EU-n belüli bentmaradásnak.

2025. 2025.09.15. 14:32:25

@gigabursch: Igazad van, de nem tudom megállni: egy korábbi posztban én fakadtam ki hasonló módon és éppen te oltottál le, hogy oké, de ez ide nem való.

Vannak/lehetnek bejegyzések még egy szakmai blogban is, ahol a politika a témánál fogva menthetetlenül előkerül, sőt fókuszban van - főleg, ha egy ország energiabiztonságát éri támadás.

2025. 2025.09.15. 14:36:48

@molnibalage: "1. Konkrétan mi a túró bajuk van."

Moszkva...ennyi. A nehezen összetákolt "européer" osztrák kormány pedig Brüsszel kegyeit keresi.

Mintha a Nyugat nem vásárolna nukleáris fűtőanyagot Oroszországból. De hiába: a Roszatom az rossz atom.

gigabursch 2025.09.15. 17:03:46

@2025.:
Igazad van.
Kifakadt ám

@molnibalage:
A magyar költségvetés és és termelés az EU-s büdzsébe nettó befizető (minden kozmetikázás mellett), a szerződéses programok blokkolva, miközben a tőlünk keletre lévő parazita állam, -társadalom, -gazdaság, -népesség meg a kapcsolódó periférikus (mert Európában brüsszel periféria) bürokretének károkozasi és szerződésszegési gátlástalansaga a csillagos eget verdesi.

Engem nem/sem érdekel semmilyen jogallamisági és egyéb demokratikus cirkusz, mert valójában mind diktatórikus elnyomás, a legaljasabb fajtából.

Az egy szem schengen (közlekedés + vám), na jó, még a roaming az ami abból, amit maastrichti szerződésben megkötöttek megmaradt és való valamire.
Miközben komplett EU mind tudományos, mind gazdasági téren kerekítési hiba lett, S közben mohamedán és egyéb hordák kb százmilliós ellenőrizetlen beáramlása tesz tönkre mindent.

Aki 2004-ben az Ollyópaji Jujjdejóra szavazott, nem erre szavazott.

A vezetés meg full neobolseviki.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2025.09.15. 17:47:14

@gigabursch: Ez a belépési szavazás nem volt olyan egyértelmű.
Emlékszem, a saját választókerületünkben a szavazás után beszélgettünk a polgármesterrel. A diskurzus során szóba került, hogy mondjon már valamit, milyenek voltak az arányok, mert a "megszavaztuk" nem volt valami informatív. Azt mondta, hogy nem volt ellenszavazat. Nos ez érdekes, mert magamon kívül még legalább öt személyről tudtam, akik biztosan ellene szavaztak. Magyarul csalás történt. Valószínűleg az ellenszavazatokat érvénytelenre "javították". Ez a legkönnyebb, elég rá még egy X. Márpedig ha nálunk csaltak, akkor ez másutt is előfordulhatott.

gigabursch 2025.09.15. 19:33:47

@F.M.J.:
Azon a hétvégén életem szerelmére szavaztam, Selmecbányán.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2025.09.15. 21:52:46

@gigabursch: Szerintem ezt ne erőltesd, nyilvánvalóan nem értesz hozzá. Első körben azt sem sikerült az ilyen embereknek megmagyarázni, hogy nettó befiezetők voltunk, akkor mitől nőtt a GPD az EU támogatásokkal kb. arányosan.

Majd amikor a túl sokszor a szoba közepére szaró renitens már nem kap, akkor hirtelen a GDP mélyreplésben van, a beruházások is.

Navajon miért? A módszerváltás óta minden kormány "gazdasági zsenije" odáig tarott, hogy jöjjön a tőke, oszt majd csinál valamit. A mostani banda még ezt sem tudta értelmesen csinálni. Sok egyéb más mellett. Ennyire még talán az elvtársak sem voltak inkompetens barmok.

gigabursch 2025.09.16. 08:48:18

@molnibalage:
Tehát akkor az alábbi tények vannak
1) az EU nem tartja be a szerődéses kötelezettségét (nem elôször szarik maga az EU az asztal közepére, hogy téged idézzelek)
2) csinált egy látszat agyatlansagot, ami csak arról szól, hogy politikailag kifaroljon egy ranézve kötelező telhesítés alól
3) pártunk és kormányunk nem a sokszorosan drágabb külföldi pénz szivattyújat akarta fenntartani (tudod, strabag, suez, siemens és társaik, ami nyilvánvalóan fáj az ottani politikusok által fedett gazdasági köröknek, tehát gründoltak idehaza mindenféle anarchista szervezetet, akiket csak arra használtak, hogy minden fronton bomlasszanak (igazi bolsevik tempó)
4) amikor "jött a pénz" sem volt kerek a matek. Ennek komplementer halmazán viszont főleg
5) meglesz az ország túlarazott siemens mozdonyok nélkül is, ha a Z általuk felrugott paksi telhesítést nem produkálják.
6) ezt a "ezt ne erőktesd" maszlagot tényleg nem kéne erőltetni. Nem az első eset, hogy Áramlástanban, meg anyagusneretben nem vitázom veled, de a politikai-gatdasagi összefüggések átfogó értelmezése nem az erősséged, főleg, mert ezen a téren végtelenül egysíkú hozzáállást mutatsz be.
6) mindemellett továbbra is fenntartom, hogy a narancs és a vörös között árnyalatnyi a különbség. De ezt még mindig nem érted, pedig a blog hu-un idestova úgy 2008 óta 8rom rendszeresen.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2025.09.16. 09:48:35

@gigabursch: Szép alternatív univerzumban élsz.

Abban az országban, ahol fél méteres kilátók, fa nélküli lombkorona sétányok, full kamu óvodának meg vendéglátóhelynek álcázott 200 millás családi házak épülnek a pártkatonáknak, oda nyilvánvalóan nem szabad EU-s pénzeket adni. Meg hogyan is volt tiborcka olaf vizsgálatos esete?

Hm?

Ennyi a történet. Bullshit listák posztolása helyett esetleg ezen gondolkozz. Annyi cuki, amikor valaki a nyilvánvaló, orron szájon lopást akarod ilyen vicc listával mentegetni.

A Siemens mozdonyos pont, ahol csodálatosan öntökön szúrtad magad. Az ÉKM önként és dalolva bérel S. mozdonyt úgy, hogy 7 év alatt kifizetik a vételárat. Úgy, hogy eddig ők voltak a patás ördög.

Mondom, szerintem ne erőltesd ezt a témát. A megmagyarázhatatlan akarod magyarázni. Nem értenek ezek már semmihez, csak az üvöltözéshez, lopáshoz meg a propihoz. Mindenzt a te pénzedből is. Ha neked ez OK, felőlem, szarok rá.

Csak azt ne akard megmagyarázni b*megy, hogy NEKEM ez jó.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2025.09.16. 10:06:52

@gigabursch: Szerintem se erőltesd. Hiába lapátolod, nem áll meg a falon a borsó.

gigabursch 2025.09.16. 12:47:39

@molnibalage:
Vannak dolgok, ahol tisztán látsz és van ahol "tükör által homályosan".
Nem baj.
Majd kinövöd...

Amúgy itt jegyzem meg:
Az eltelt évek alatt hányszor jártál az ominózus lombkoronaaétányban/ön és milyen valtozást tapasztaltál a lombkoronában?
Nem követsz el hibát, ha fogsz egy erdőhöz értő embert és tanulsz a természetből...

OLAF:
Amit az smsezős Ursula sorra került, hogy hogy nem az OLAF költségvetését két nullával csökkentették.
De ez biztos azért van, mert 1) sms-bem millárd eurókért szerződni korrekt dolog és mert 2) amint ellened nyomoznak, a nyomozószerv ellehetetlenítése progresszív és demokratikus.

Nos, ez csak egy dolog. Persze ezt nem látni és belátni minimum kettős mérce.

Vectronok:
A karbantartási/üzemeltetési költségekkel tisztában vagy a szerődés keretein belül?
Én nem, de amit vasútbolond ismerőseim elmondtak, az több, mint árnyalja a képet.
Akárcsak az, hogy mi lesz/lehet a sorsa a bérelt mozdonyoknak a bérlet lejárta után, s mindez mennyiért.

Mondom, nincs veled baj, csak vannak kérdések, ahol még nem vagy kellően felnőtt, körültekintő.
;-)

gigabursch 2025.09.16. 12:51:13

@F.M.J.:
Vannak a világon sokan, akik menthetetlenül, reménytelenül ostobák.
@molni nem az. Nagyon nem.
Van egy hozott és felnevelődéses attitűdje, ami apránként, de javítható.
Most ha ugyanitt Brendel lenne (akit minden általam ismert nickjén kiszűrtem), akkor még se próbálnék vele szóba állni, mert az egy menthetetlen vadbarom.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2025.09.16. 14:19:29

@gigabursch: Megkímélnél a hegyi beszédtől?

Tervezőként is tisztán látom, hogy mennyire bezuhantak itthon a beruházások. Kevés van és olyan is, amit megnyert a cég, majd pár nappal a kezdés előtt közölte a megrendelő, hogy a felső vezetés elkaszálta az projektet úgy, hogy már le voltunk szerződve. Ez a valóság, nem a hegyi beszéded.

A fák meg nem nőnek meg egy év alatt.
De lesz még itt, úgy látom sorozatot csinálsz.
youtu.be/zQw57KFGx4M

Pont olyan módon tagadod a valóságot, amit előadtál anno a blogomon a szovjet mágikus áramlástani. Ahol szintén jól fel lettél világosítva, hogy nem kéne párhuzamos univerzummal traktálni az embereket... Erre megint előadod ezt.

Amikor a NER 10+ éve az európai közös asztal közepére szarik, majd üvöltözik, majd a nagy szabadságharcos mindent is kb. megszavaz (UvDL-t kik is ajánlották és zavazták meg?).

LOOOOOOL

Olyan szintű ellentmondásokban van már a teljes NER, mint amikor az 1984-ben a balfasz vezetők éppen azt magyarázták már meg, hogy 2 perccel korábban még nem is X, hanem Y-nal álltak háborúban. Mindig is.

Bocs, de szerintem tényleg kihúzhatnád a fejed a seggedből.
A stílus meg leszarom. Mert szerintem a valóság kozmetikázása az ordenárébb, akkor is, ha nyájasan teszed.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2025.09.16. 14:20:07

@F.M.J.: De, majd hoznak róla egy törvényt, hogy igen, és majd mindenki más lesz a hibás, hogy nem áll meg. Csaj nem a ner. Kb. itt tartanak ezek a majmok fejben.

gigabursch 2025.09.16. 19:35:02

@molnibalage:
Hadházy, a magyar politikai élet futóbolondja...
Végtelenül röhejes a faszi...

De legalább vezetni se tud...

gigabursch 2025.09.16. 19:47:23

@molnibalage:
Azért ennyire lehetnél egy kicsit tisztábban látó, hogy van világ a ner, meg a hadházy-félék halmazuniójának komplementer terében...
Na, valahol ott vagyok én is...

Az meg nem ner kérdés, hogy a bolsevik Ollyópaji Jujjdejó nagy ívben áthág államközi szerződéseket.
Itt jegyzem meg hogy a Kádkőgyáraséknak is volt rá szűk hat évük, hogy forrásokat hívjanak le és építkezzenek.
Az nem a ner hibája, hogy 2011-2019 között az egész akolból egyedül a magyar fél tudott 90% feletti lehívást elérni.
Az viszont még az én szememben is érdem, hogy a falunak, ha másképp nem, hát kilátóként lett fedett buszmegállója. Ezirányú magyar fifikát még Maastricht előtt meg mertem jósolni
Ja, hogy ennyi iq a komplett eu-ban nincs?
Erről sem a ner tehet, akikért egyébiránt minden szemellenzős mondatod ellenére sem rajongok.

De hogy lézerdzsoniról csak egy jót mondjak:
Az egyetlen politikus, aki kb azzal kezdte, hogy páros lábbal rúgott ki két MÁV vezért. HELYESEN. Rövid időn belül.
Mwg jópár élősködő szennyet elzavart.
(Sajnos egy részét "pótolta" - ez is tény)
Előtte egy emberöltő alatt ebbe a komcsi darázsfészekbe nulla miniszter mert belenyúlni.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2025.09.17. 09:55:06

@gigabursch: Szerintem jobban tennéd, ha ezek után nem szólnál hozzám. Soha többet. Nem bírom az ostoba emberek társaságát. Te az vagy. Ne kicsit. Nagyon.

gigabursch 2025.09.17. 13:50:50

@molnibalage:
Azért az több, mint beszédes, hogy erősen megfeneklett az érvelésed.
Mindegy is...

Rádhagyom.

Mérnökembertől elvárható a saját hiba elemzése...
Tiéd az utolsó szó...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2025.09.17. 20:02:38

@gigabursch: Nem feneklett meg.

Jössz itt lézerjaival, hogy kit rúgott ki, majd sorba szenvednek balesetet a vonatok olyan beruházások elmulasztása miatt, amit az a gyökér húzott le.

Te simán:

1. Rossz irányba nézel.,
2. De hiába nézel, ha nem látsz.
3. Még, ha látsz, akkor sem arról beszélsz, amit látsz.

Marhára idegesítő folyamatos okoskodásod, amikor az, hogy érvelni nem tudsz, az már látszott a hajós esetnél is. Anekdotáztál...

Nem mindenkinek szar a memóriája...
militavia.blog.hu/2025/02/16/szu-22m3_fitter_nephadsereg_retrospektiv/full_commentlist/1#c42874374

UFF

gigabursch 2025.09.22. 10:12:18

@molnibalage:
:-))))
Nem esett le a tantusz...
:-)))

Így van.
A net nem felejt... A net sem.

Nem felejti el, hogy hány embert oktattál ki fölényeskedve - teljes messianisztikus hittel - marhaságokról.
Hányszor voltál neveletlen.
Hányszor szaladtál bele tudatlanság alapú pofonosládába, főleg, ami az emberi társadalom kérdését illeti
Hány ember próbálta csitítani a benned lévő érzelmi túltengést.
S azt sem, hogy hányan próbáltak meg téged mérnökemberként, higgadtan, némi szemfelnyitásra ösztönözni, de te kitartottál magad mellett.

Kicsit szomorú is, mert a szakember és a szakbarbár között vékony a határvonal.
Namost, a szakember szereti magát egyrészt képezni, van rá belső késztetése, másrészt a saját tudományterületét teljesen más tudományágak rendszerében is igyekszik elhelyezni, márcsak azért is, mert nem várható el mindenkitől, hogy rögtön értse is azt, amit az egyik fél mond.

De van egy jó hírem:
Még lehetsz jó szakember. Csak rajtad múlik...

Arcade Macho 2025.09.23. 12:08:14

@gigabursch: "A gennyláda osztrákok meg elmennek a pokolba."

az osztrakok anno a brit atomeromunel is elinditottak az eljarast, mert "zoldek"
tovabba hozzatennem hogy Luxemburg is mellettuk van, egyutt inditottak meg az eljarast

ami amugy nem lenne gond, hiszen az o szempontjukbol ertheto a dolog, hiszen ok PIACOT akarnak a sajat 20e MW kapacitasu vizeromuvuknek, ez ugye a sajat erdek kepviselete, ami meg nekunk mint az o piaci versenytarsnak meg faj...

mondjuk az uj modularis atomeromu telepitesenel Orbanek eljatszhatnanak a gondolattal, hogy odarakjak a Ferto - to melle, rogton kettot is, hogy akkor tessek ezt az USA altal finanszirozott atomeromut most akkor hivatalosan atfuttajuk az EUs burokracian, es megnezzuk mit szolnak majd hozza, ha ott lesz majd Becstol 50 km -re

gigabursch 2025.09.23. 12:54:31

@Arcade Macho:
No, akkor lenne csak fejvakarás.... Fertő...
:-)

Mindettől függetlenül ez a fajta bolsevik típusú unió óhatatlanul biztosítja, hogy ne legyen szimpatikus...

Arcade Macho 2025.09.23. 12:59:46

@molnibalage: "Abban az országban, ahol fél méteres kilátók, fa nélküli lombkorona sétányok"

ugye azt levagtad hogy anno a Paks2 -t orosz turbinalapatokkal(generator) es orosz elektronikaval akartak megcsinalni, erre jott ez az eljarasnak csufolt hulyeseg az EUtol, es 2.5 evig azert hatraltattak mert az EUs lobbi nem kapott melot, aztan amikor a franciak megkaptak a turbinalapatos melot a nemet Siemens meg az elektronikat akkor rogton az EUs eljaras zold utat kapott ?

kicsit faramuci ezert ezen az oldalon a lombkoronasetanyokrol olvasni

ha meg a vasutat elohoztad akkor legyszives magyarazd mar el nekem hogy a Talgo felvasarlas az miert esett dugaba? mert ertem en hogy a kulfoldi penzen uzemeltetett ugynokportalok oromkodnek ennek, de en helyikent pipa vagyok hogy a dunakeszi motorvonat gyarto valalalt kudarcan par kulfoldi fizetett ugynok oromkodik, lasd: google + talgo felvásárlás
hvg, telex euronews, szabadeuropa....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.09.29. 15:08:43

@F.M.J.:

arra gondolsz hogy az EU és az osztrák politika segíti Magyarországot, nehogy egy kleptokrata hazaáruló, hitvány rezsim orosz bábkormányként végletekig kifossza?

kkbk.blog.hu/2025/06/06/i_am_not_alone_nem_vagyok_egyedul

kkbk.blog.hu/2022/07/05/az_orbani_orosz_babkormany

kkbk.blog.hu/2024/05/06/a_mikepercsi_egyesulet

ugye nem?
te nem vagy olyan fajta, aki gondolkodna, maradj csak az óvodás , igénytelen, színvonaltalan posztjaidnál:

magan-galaxis.blog.hu/2025/08/14/a_zongorista_hattyudala

a kedvenceid olyanok mint a tatárjárás, de miért is kéne foglalkozni ilyen apróságokkal?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.09.29. 15:11:21

@molnibalage:

biztos nem érdekli őket, hogy elmebetegek komoly dologgal játszanak a szomszédukban.

minket se érdekel Csernobil balesete! ez a nemzeti szuverenitás, lopni és lopni hagyni!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.09.29. 15:13:24

@gigabursch:

beszállító voltál Paksba vagy mi a bajod, cseléd? zavar hogy nem lehet korrupció?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.09.29. 15:46:51

@gigabursch:

a Huxitról meg beszélgess a gazdáddal, ne zavarjon hogy A Nagy Nemzeti Szuverénnek ezt még meg kéne beszélnie Kínával és Putyinnal.

az se, hogy állítólag pár héten belül államcsőd lenne a külker mérlegek összeomlása miatt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.09.29. 15:56:21

@2025.:

ez szakmai blognál alapból nem jó, ha idejöttök megafonosként, digitális harcosként és sületlenséget meg pártpolitikát szövegeltek

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.09.29. 16:04:00

@molnibalage:

MNB félbilliós lopásáról nem is beszélve,a kedvencem viszont a mátrai erőmű szétlopása, de ha már paks, akkor az észt metróajánlat nagyon kapcsolódik!

Minden az észt metróajánlat mellett szólt volna, a BKV természetesen az oroszt választotta

A cég nem csak hogy kilencmilliárd forinttal olcsóbb ajánlatot adott, de több elemében korszerűbb megoldásokat javasolt és öt évvel hosszabb garanciát vállaltak.

Az egyik lényegi különbség, hogy az oroszok soros egyenáramú motorokat hoznának, míg az észtek jóval korszerűbb és energiatakarékosabbnak számító aszinkronos típusokat.

444.hu/2015/07/10/minden-az-eszt-metroajanlat-mellett-szolt-volna-a-bkv-termeszetesen-az-oroszt-valasztotta

a csúnya eu-bürökraták megfúrhatták volna ezt is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.09.29. 16:14:45

@gigabursch:

Hadházy nem tud vezetni? fel is borult a suzukival! :) legalább a valósághoz legyen már NÉHA közöd te elmebeteg fideszes propagandista.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.09.29. 16:20:51

@Arcade Macho:

nemcsak orosz turbinalapátokkal, hanem orosz hitelből is.

te mit szólnál hozzá, ha a fideszes luxizásokat és korrupciókat kiszámláznánk a fideszes szavazók között? egy 5 milliós bírság után már nem lenne ilyen nagy szád, ugye?

telex.hu/g7/2025/02/21/egy-baszk-konzorciume-lesz-a-talgo-harmada-amit-a-ner-nem-tudott-megszerezni

Arcade Macho 2025.10.03. 11:14:20

@tesz-vesz: a telexet es a 444es fizetett propagandat szoktam olvasni de altalaban amikor oket idezem az inkabb azert van hogy ramutassak mennyire retardaltak

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.03. 12:02:07

@Arcade Macho:

melyik a nem fizetett propaganda akkor csöpike? a vadhajtások? a kurucinfó? az origo? az index? a tv2? a megafon?

tudod én szellemi fogyatékosnak tartom, aki nem tud különbséget tenni a kisebb hibákkal, kisebb korrupciókkal operáló sajtószerű működés és az óvodásoknak szóló gátlástalanul hazudozó primitív propaganda között.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.03. 12:05:42

@Arcade Macho:

ja és akkor ezekszerint nem kellet volna lemondania novákkatinak és vargajucusnak se, mert a 444-es Kaufman Balázs megírta azt amit? a mit is? tudod?

miért van olyan érzésem, hogyha belemegyünk konkrétabban a témába, akkor nem a magyar újságírólegendák lesznek a retardáltak; hanem te.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.03. 12:15:44

@Arcade Macho:

ja és a Talgo-ra se reagáltál,.hogy lehet valaki ennyire hülye mint te? ott link, akkor mégse érdekel?

"a Talgo felvasarlas az miert esett dugaba? mert ertem en hogy a kulfoldi penzen uzemeltetett ugynokportalok oromkodnek ennek, de en helyikent pipa vagyok hogy a dunakeszi motorvonat gyarto valalalt kudarcan par kulfoldi fizetett ugynok oromkodik, lasd: google + talgo felvásárlás
hvg, telex euronews, szabadeuropa...."

ha zavar a talgo, akkor miért nem róvod fel a kedvenceidnek? akik magántőkealap mögé rejtették a tulajdonosokat?

Simicska Lajos a 24.hu-nak azt mondta: a Reuters ki akarta hagyni az interjúból azt a részt, amelyben egy 2014-ben Orbán Viktorral folytatott beszélgetéséről számolt be. Simicska Lajos azt mondta: a kétharmados Fidesz-győzelemmel záruló választások éjszakáján felhívta őt a miniszterelnök, hogy másnap találkozzanak.

A találkozón Simicska Lajos állítása szerint Orbán Viktor felvázolta neki az új médiapolitikát. A milliárdos a 24.hu-nak azt mondta: Orbán Viktor azt is felvetette, hogy “meg akarja vásárolni az RTL Klubot”, amit aztán meg tud szüntetni. A kormányfő azt is megkérdezte tőle, emlékezett Simicska Lajos, hogy szerinte mennyibe kerülne a csatorna. Simicska 100 milliárd forintra saccolta az összeget, mire állítása szerint Orbán Viktor erre azt mondta: “Nem baj, megveszi majd nekem a Roszatom.”

index.hu/belfold/2017/04/03/simicska_orban_orosz_penzbol_akarta_megszuntetni_az_rtl_klubot/?token=bc02e50876462f75a105cfa38637d8e5

"mi nem akarunk a gazprom legvidámabb barakkja lenni"

vagy te is fizetett propagandisra vagy, és pénzéárt árulod el a hazát?
vagy funkcionális analfabéta vagy és nem tudod értelmezni az örömködést?

Arcade Macho 2025.10.03. 19:41:45

@tesz-vesz: igy van elolvastam es fos a minosege annak a cikknek

akkor meggyoztel arrol hogy felesleges muvelodesre hasznalni a telex oldalat
le merem fogadni hogy te se tudsz arrol a temarol semmit sem csak ezt dobta ki gep, es hat hanyagolnam a tobbi szofosasodat elolvasni

koszonom hogy valasozltal, jo napot !

gigabursch 2025.10.04. 07:05:59

@Arcade Macho:
Szerintem célszerűbb egy galambbal sakkoznod...
Csak szólok....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.06. 10:25:08

@gigabursch:

megspóroltad a gondolkodást
intelligens ember érvekkel és konkrétumokban beszél.

namost azt eltaláltad hogy a sakk nagyon fontos, úgy épül fel a sakk is, mint a vita.
és te még lépni se tudsz benne, hitvány propagandistaként nem érvelsz, nem mondasz konkrétumot. tehát gőgösen hazudsz, amikor magadat gondolod felsőbbrendűnek.

eddig érted?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.06. 10:29:11

@Arcade Macho:

te is megspóroltad a gondolkodást
intelligens ember érvekkel és konkrétumokban beszél.

miért nem jó a minősége annak a cikknek? más is szeretné érteni hogy mik vannak a zavaros kis fejecskédben.
elég sokat írtam, és semmire se reagáltál érdemben, te is a Perc utcából irogatsz? bolsevik elvtárs.

látom sokat tudsz erről a témáról, pl biztos feddhetetlennek is tartod az állampártot. ami szintén szellemi fogyatékosság.

nem tudunk fideszes szavazókkal kommunikálni, olyan síkhülyék, és mégis mindig megnyerik a pártállam banánköztársaságban a választásokat, ahogy putyinnál, lukasenkónál, és kadirovnál, meg ahogy Grúziában.

Arcade Macho 2025.10.09. 20:54:46

@tesz-vesz: a Talgot 4.2 -s arfolyamnal 5 EUROval akartak felvasarolni, vegul egy baszk penzugyi befektetesi cegnek sikerult mert a hule spanyolok elcsesztek
most 2.5 EURO az arfolyam es dunakeszire kiszerveztek egy csomo motorvonat gyartast hiszen jonnek a kotberek
a jol ertesult telex nem tudta hogy ezek a valtoztathato tengelytavolsag miatt nagyon vonzo a magyarok szamara, hogy azt megszerezhettuk volna es vegul nem vasutimportorok lettunk volna hanem az ukran piacra be tudtunk volna torni

szanalmas a vergodesed, tenyleg hanyagoljal, total hulye vagy a megmondo libsi lapjaiddal egyutt

gigabursch 2025.10.09. 22:25:15

@Arcade Macho:
Látom vergődsz ezzel a vadbarommal.
Egyszerűbb szűrőre tenni.

Aztán ha valaki idetéved és látja az okádásaut, csak azt kérdezi magától:
- Egy ekkora suttyó takony mennyi kannás bort ivott faszeszes pálinkaval, hogy ennyi állatságot okádik.
Jómagam kb 3-4 éve tehettem azűrőre, nem hiszem hogy fejlődött volna az érvkészlete.
Ugyanakkora barom, mint brendel

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.10. 09:15:49

@gigabursch:

most arra gondolsz ugye, hogy nem vagy képes értelmezni az érvelés fogalmát?
vagy egy hitvány megafonos vagy, aki hazudik? csak ezt a két lehetőséget látom, van még?

Brendel pedig szintén kétes jellemű. aki törli a kommentjeimet, amiben rámutatok mikor nincs igaza, amúgyis egy idegbeteg, erkölcstelen incel.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.10. 10:31:46

@Arcade Macho:

nem sikerült értelmezned a cikket és a valóságot, összevissza beszélni viszont sikerült, tudatosan beszélsz félre, vagy tényleg ilyen hülye vagy?
de segítek megérteni a szinteden: te adnál el használtautót gyanús cigányoknak? (ennyit a libsi lapjaimról is)
amúgy mennyit kínáltak a csehek és mennyit a magyarok? a skoda mennyiért vette volna meg a Talgo részvényeinek 30%-át? segítek: A Talgóra 617 millió eurós ajánlat érkezett Magyarországról

engedd meg a spanyoloknak, hogy gyanús, esetleg népirtó orosz hátterű bűnözőknek ne adjanak el semmit.
miért nem hibáztatod az ÁLLAMPÁRTOT, hogy magántőkealapok mögé rejtik a vagyonukat? ha átlátható lenne, akkor tapsilkohatnál duplán is, de ehehez túl buta vagy.

tehát nem "a hule spanyolok csesztek el"

" 4.2 -s arfolyamnal 5 EUROval akartak felvasarolni, most 2.5 EURO "

ebből mit akartál kihozni? hogy milyen rossz/jó valakinek, hogy nem sikerült drágán megvennie az adófizetők pénzén?

"dunakeszire kiszerveztek egy csomo motorvonat gyartast hiszen jonnek a kotberek"

milyen kötbérek? alany és állítmány legyen a mondataidban, a Flixnes cikknél volt szó csak kötbérről, mi közöd van neked vagy nekünk a Talgo kötbéreihez? a Dunakeszi Járműjavítónál nem látok semmilyen kötbért, még a propagandista VG-n se.

"a jol ertesult telex nem tudta hogy ezek a valtoztathato tengelytavolsag miatt nagyon vonzo a magyarok szamara"

és hogy jött ez a Talgo 30%-os részvényeihez? kit érdekel ez amúgy rajtad kívül, és még te is összevissza beszélsz.
kit érdekel mi vonzó a magyarok számára, amikor ők lettek volna a vevők? alapvető logikával ugye nem vagy tisztában te se? ezért engedniük kellett volna az árból te idióta?

"vegul nem vasutimportorok lettunk volna "

ki az a mi? ez magáncég lett volna, tehát teljesen mindegy a tulajdonosi szerkezerm a mátrae erőmű szétlopásánal és mi lettünk a tulajdonosok, mert magyar magáncég vette meg az államit?

mészáros Lőrinc és üzleti köre 2018 tavaszán szerezte meg a Mátrai Erőmű 73 százalékát 5,9 milliárd forintért. Az állami tulajdonú MVM-nek akkoriban annyiért nem kellett, de nem sokkal később 17,4 milliárd forintért mégis csak megvette – már Mészárostól, aki így kis idő alatt megháromszorozta a pénzét az üzleten. Sőt, ennél is nagyobbat kaszált rajta, a veszteséges erőműből ugyanis a tulajdonosok addigra minden tartalékot kivettek és 11 milliárd osztalékot.
Aztán az államnak 55 + 45 mrd-ot kell fizetni a veszteségekért. ez civilizációkban hűtlen kezelés és hazaárulás, Kínában kötelező kiszabni a halálbüntetést kb. 125 millió forint fölötti lopásokra, hűtlen kezelésekre.

szerinted lophat-e egy politikus billiókat? adakozhatunk magyar közpénzből lukasenkónak és dodiknak milliárdokat? nem érdekel mennyi ebből a magyar és orosz pénz? ezért lenne jó, ha nem rejtenék a fideszesek a lopott billióikat magántőkealapba. 2 billiót a G7 tud bizonyítani. bíróság előtt, tudod mi az?

lehet hogy a libsi lapokat be kéne perelni, hogyha hazudoznak, vagy mégsincs jogállam, csöpike? olyant buta vagy, mint egy beszélő állat.
a Médiatanácsot ki írányitja? hamarosan le kell mennetek olyan szintre is, hogy a szemüvegesek ellen is fel kell lépni, ahogy POlpotnak, mert az intelligens ember gyanús, nemcsak az igazság ellen olyan primitív és korrupt a hazaáruló ÁLLAMPÁRT.
bár mivel sok az agyhalott birka, ezért az még várathat.

mondtam már, hogy én szellemi fogyatékosnak tartom, aki nem tud különbséget tenni a kisebb hibákkal, kisebb korrupciókkal operáló sajtószerű működés és az óvodásoknak szóló gátlástalanul hazudozó primitív propaganda között.

melyik lapokat olvassuk akkor? a kuruc infót? a vadhajtásokat?
forrásjelölést mikor adsz? Magyar nemzet? pilhál művek?

te mit szólnál hozzá, ha a fideszes luxizásokat és korrupciókat kiszámláznánk a fideszes szavazók között? egy 5 milliós bírság után már nem lenne ilyen nagy szád, ugye?

mindent 3x kell kérdezni, és akkor se válaszolsz csöpi? a vodafonhoz hasonló lett volna a Talgo-konstrukció, tudod etz kultúrállamokban nem szeretik, hányszor drágábban vette meg a magyar állam egy magáncégnek? a 4IG-nek? 4x drágább volt? megérte csöpi?
a fidesz rosszabb mint a bolsevikok, mert a bolsevik azért államosít hogy köztulajdon legyen, a fidesz meg azért államosít, hogy ellophassa. a veszteséget privatizálják, a nyereséget államosítják. ez a kleptokrácia, ez a kínai-orosz banánköztársaság és bábkormány.

de még az indexed is hivatkozik a hvg-re, hogy lehet ez? olyan buta vagy hogy fel se fogod, mennyire vagy ostoba.
de legalább az arcod ne lenne ilyen hatalmas.
index.hu/gazdasag/2025/08/08/ganz-mavag-felszamolas-magyar-kozlony-vasut-dunakeszi-jarmujavito/

@gigabursch:

szóval nem is látod mit válaszolok, de látatlanul leszólod, ennyire vagy csak ostoba te véglény. minekinek nyilvánvaló, akinek nagyobb az IQ-ja 85-nél.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.10. 15:13:38

* a veszteséget államosítják, a nyereséget privatizálják

Figyel Castro 2025.10.13. 12:28:24

@gigabursch: vedd már le a fideSS-es mandineres Degenerált Pedofilok Klubja álarcot! Hol voltunk mi bármikor nettó befizetők az EU-ba???

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.15. 13:09:11

@Figyel Castro:

ő mi hazánkos inkább, de lehet maga se tudja. mindegy is, mert ugyanazok állnak mögöttük

kkbk.blog.hu/2022/05/04/miert_fideszes_a_mi_hazank

Arcade Macho 2025.10.16. 02:01:05

@gigabursch: ok atolvastam amit nekem idehanyt, tenyleg total idiota a gyerek, direkt kotekszik, tenybeli tudassal meg nem rendelkezik a Talgo temakorben...

a Talgo temaba beleraktam kb 4 oranyit mert tenyleg erdekelt a dolog, de erdemben se a hule libsi lapjai se ez a propagandista nem volt kepes felfogni mirol szol...

gigabursch 2025.10.16. 07:47:32

@Arcade Macho:
Nem véletlenül tartom szűrőn.

Persze ilyenkor az ember egy kicsit hiányolja az OPNI-t.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.17. 10:16:49

@Arcade Macho:

de miért nem rám reagálsz? elég részletesen kiemeleztem a síkhülye kommented. ennél részltesebben nem tudom, de nem is érdemes, hisz még ennyit se fogsz fel. ha 4 órát rászántál fogyi, akkor csuklóból kéne rám reagálni, nem? pár kérdést is feltettem, felvilágosíthatnál minket te hitvány, gerinctelen, becstelen senkiházi.

megafonos vagy? te kib. véglény. hitvány darab szar, szellemi fogyatékos az összes fideszes és mi hazánkos szavazó. és én legyek türelmes ilyen degenerált hazaárulókkal?

@gigabursch: azért tartasz szűrőn inkább, mert gyáván megfutamodtál a vita elől. tudod, hogy a 90 IQ-dal nem tudnál legyűrni, még alap mondatokat sem értesz meg de a pofád k nagy te patkány

gigabursch 2025.10.17. 11:04:39

@F.M.J.:
:-)

Az a helyzet, hogy az ilyen jellegű szellemi rokkantakon lehet, hogy a néhai OPNI sem tudna segíteni.

Egy tasakban van brendel általam ismert nickjeivel, gery87-tel és még néhány hasonszőrű észlénnyel.
Ilyenkor persze mindig elgondolkodjom, hogy mi lehet vajon a társadalmi haszna egy ilyen ökológiai zsákutcának, hogy a Jóisten még nem kegyelmezett meg neki, nek7nk meg ott tartja a golgotánkon.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.17. 12:23:43

@F.M.J.:

jó, hát nem mindenki alkothat ilyen nagyszerű, nagyívű, korszakokon átívelő, patinás avantgárd műremekeket , mint amit te összedobtál két óra alatt:

magan-galaxis.blog.hu/2025/08/14/a_zongorista_hattyudala

maradj csak az óvodás , igénytelen, primtiív színvonaltalan posztjaidnál, ne erőlködj az összetett mondatokkal meg az érveléssel. menj ki inkább a mezőre és vonyíts, mint egy állat. az testhezállóbb számotokra, mint egy kiforrottan artikulált érveléstechnika.

@Arcade Macho: detto. fideszes véglények. megafonos trollok.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2025.10.17. 17:46:35

@gigabursch:
"mi lehet vajon a társadalmi haszna egy ilyen ökológiai zsákutcának"
- Nem szívesen zuhanok erre a szintre, de legjobban a példaérték lenne rá jó szó. Az elrettentő példáé, hogy mi lesz, ha valakit csak tartanak, de nem nevelnek. Szép magyar nyelvünk tökéletesen kifejezi: neveletlen.

Próbáltam neki korábban levezetni, amikor még nem ismertem ki, hogy nem azzal van a baj, hogy nem értünk egyet, hanem azzal a stílussal (nevezzük így), ahogyan kifejti. Az nem érvelés, hogy a másik milyen hitvány, mert én feltételezem, hogy a nézetei olyan alapon állnak, ami szerintem elfogadhatatlan. Arról meg nem is szóltam, hogy a stílus = ember. Amikor valaki alpári stílusban gyalázza a vitapartnerét, akkor nem a másikat minősíti, hanem önmagát. A magam részéről a blogomról kitiltottam, szűröm, és segítőleg másokat is erre bíztatnék, de nem teszem. Akinem tetszik, csak nyugodtan olvasgassa, értelmesebbek meg előbb-utóbb megteszik maguktól is. Csupán azokat a blogokat sajnálom, ahova a béltartalmát önti, mert értékes posztokat tesz tönkre a folyamatos gyalázkodásával.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.18. 12:19:10

@F.M.J.:

Unalmas a fideszes ömlengés.

A Talgohoz esetleg valamit? vagy az ország állapotához?
A síkhülyék miért próbálnak meg pszichologizálni, ha nem megy? vagy ez csak propagandista időhúzás? unalmas. ezt "tanultátok" a megafon-képzésen?

azzal próbáltad nekem levezetni, hogy minden szalonképes kommentemet is törlöd és tiltasz? miért hazudsz?
nem sikerült megértenem, hogyan lehettek ilyen gerinctelenül hitványak. nyilván olyan buták vagytok, hogy ez már pszichopátiás állapot, és olyan korruptak is, hogy így a kettővel együtt gördülékenyen megy a gátlástalan hazudozás; és a hazaárulás. bolsevik fideszesek.

az érvelés akkor jönne itt, ha írnál valamit a Talgoról, vagy az ország állapotáról, de legbelül tudod, hogy a kb 90 IQ-d nem elég ide ellenem. (ugye láttad te hazug elmebeteg korcs, hogy én belementem a témába? érzékelted a hosszú kommentemet te szellemi fogyatékos funkcionális analfabéta senkiházi?). ezért inkább gyáván és k unalmasan tereled a szót értelmetlenségekről, és mivel 80-90 az IQ-d, ezért azt hiszed ezzel a példa és konkrétum nélküli személyeskedéssel bárkit meggyőzhetsz 100 IQ felett. hát súlyosan tévedsz fogyikám.

én személyeskedes mellé szoktam érvelni is, azt sikerül megértened, ahogy a tényállítás sem sértés? vagy még nyivákolsz itt egy sort feleslegesen? hisztizz még egy kicsit. "sivalkodjatok" fideszesek.

menj vissza inkább rajzolgass Von den Leyen fogai közé fekete részeket. az legalább megy neked. meg a gyurmázás. ide releváns szöveget kéne tolni csöpi. ahhoz meg láthatóan képtelenek vagytok, de akkor miért fogjátok be a hitvány pofátokat inkább?

képtelenek vagytok érdemben kommunikálni, csak a gazdátokat véditek ész nélkül, csahos kutyák takarodjatok. méltatlanok vagytok hogy a homo sapiens között legyetek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.18. 12:21:35

@F.M.J.:

még lehet hogy abban is hazudoztok, hogy szűrőn vagyok.

/ de ha nem látják mit írok, akkor honnan veszik a bátorságot minősíteni az írásaimat? ennyire buták, vagy ennyire párttagok?

Arcade Macho 2025.10.20. 11:37:49

@tesz-vesz: lattam a sunyi mocskos kepedet a hvg kommentszekciojaban ahova rohogni jarok szoval akkor valszeg egy USAID csecsein nevelkedett barom vagy

nekem nem celom tetelesen cafolni a fizetett propagandistak omlengeseit, aki idejon annak a kedveert osszegeztem amit FEL NAPNYI munkaval eloszedtem elvezettel utananeztem es a kanyarban sem vagy te sem es a telexes ujsagirok sem...

gigabursch 2025.10.20. 13:17:00

@Arcade Macho:
Sajnos ez az agyalágyult, agresszív szubhumán gennyláda a TeCsőn is jelen van ugyanezzel az avatárral.
Amit ott rendez, az ezzel egyenértékű.

Sajnos a TeCső kommentfolyamában még nem tudtam szűrést megoldani.

A kérdés költői:
Vajon felmerül benne, hogy ezzel az egresszív nyomulással nem érhet el eredményt?
Szerintem nem. Sőt! Sose merült fel benne.

Ott is erővel akar mindenkit "vitára" bírni, valójában csak agresszív hőbörgést tart.
Mondjuk a Jóisten már rendesen megverte, alighanem az így fog folytatódni egész élete végéig...

gigabursch 2025.10.20. 13:18:36

@gigabursch:
a hávégére sose mentem fel, dettó telex és négynégynégy, mert minek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.20. 14:49:25

@Arcade Macho:

láttad a sunyi mocskos képem? :) ugye te teljesen műveletlen vagy. hány éves vagy? 10-15? mert akkor még oké lehet az agyad "teljesítménye", onnan még van hova fejlődni.

a vadhajtásokra már nem tudok menni, mert kitiltottak a sötét haverjaid. marad a hvg, vagy tudsz ajánlani valami jobbat, a kuruc infót az elmebetegekkel meg a titkosszolgákkal?

külföldi ügynök vagyok? láncoló és árdrágító? olyan vagy, mint rákosi. tényleg elgondolkozok hogy megafonos vagy, vagy szellemi fogyatékos? de a bolsevik mentalitás az örök úgy látszik.

de mi van a TALGO-val hülyegyerek? mivel funcionális analfabéta vagy, így semmit nem értettél meg abból a 4 órávól vagy fél napból, amit ráfordítottál? csuklóból kéne kezelned , mégse megy.

olvastad a hosszú kommentem? megérteni nem sikerült azt látom, de azért egy 15 évesnek kéne tudnia olvasni, nem?
ha ilyen okos vagy, válaszolhatnál is pl a kötbéres kérdésemre. szeretnénk tanulni tőled fogyika. de miért van olyan érzésem inkább hogy nem okos vagy, hanem egy szellemi fogyatékos nárcisztikus? ha direkt trollkodsz, akkor se vagy túl okos, mert ez a bulvár szórakoztat, és méltónak gondolod magad hogy ezt leírhasd. pedig ha lenne önbecsülésed nem írnál le ilyeneket érvek, konkrétumok nélkül. megafonos a Perc utcából, és én lennék a fizetett propagadnista ? mi te hülyegyerek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.10.22. 09:46:43

@Arcade Macho:
ja és de a Kolozsvári szalonnán is kommentelek, nemcsak a hvg-n, és ? oda is jársz röhögni?
süti beállítások módosítása