Láncreakció

Aszódi Attila információs blogja

Amerikai-magyar nukleáris együttműködések lehetőségei, különös tekintettel a kis moduláris reaktor projektekre

2025. november 09. 08:06 - Prof. Dr. Aszódi Attila

Amerikai-magyar nukleáris együttműködések lehetőségei, különös tekintettel a kis moduláris reaktor projektekre 

 Ahogy arról írtam 2024. októberi cikkemben a Portfolió hasábjain is, az Amerikai Egyesült Államokban radikális változás következett be az atomenergetikai projektek energiapolitikai és társadalmi megítélésében, amikor egy évvel ezelőtt a nagy technológiai cégek, a Google, a Microsoft és az Amazon Web Services jelentős invesztíciókat jelentett be kis moduláris reaktorokat fejlesztő cégekbe. Az első ránézésre meglepő fejlemények azóta tovább fejlődtek, és ma még inkább látható, hogy miért lényegesek ezek a fejlesztések. Írásomban azt foglalom össze, hogy az informatikai technológiai szektor és a mesterséges intelligencia alkalmazások miért hajtják fel az új atomerőművi kapacitások iránti igényeket, hogyan kapcsolódhat ez a magyar-amerikai együttműködésekhez, és mit profitálhat ebből a magyar gazdaság. 

Néhány nappal ezelőtt, 2025. október 29-én az Országos Fizikatanári Ankéton tartottam előadást, ahol ezt a témakört is érintettem, kölcsönveszek hát néhány fóliát az előadásomból. 

Az OECD Nemzetközi Energia Ügynöksége (OECD IEA) 2025 tavaszán publikált egy nagyon érdekes jelentést, amelyben azt vizsgálta, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazások fejlesztése és üzleti elterjedése milyen hatással lehet a világ energiafelhasználására. A tanulmány kiválóan bemutatja, hogy 2022 novemberétől (a ChatGPT megjelenésétől) 2024 végéig, tehát kb. 2 év alatt az S&P 500 tőzsdei listán szereplő vállalatok piaci kapitalizációja növekedésének 65%-át mesterséges intelligencia fókuszú vállalatok értékének növekedése okozta. Ugyan az egyéb vállalatok tőzsdei értéke is növekedett, de a mesterséges intelligenciát alkalmazó cégek növekedése sokkal nagyobb volt. Meglehetősen nagy a hajtóerő tehát a technológiai szektorban, hogy a vállalatok mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásokat kínáljanak a piac számára, vagy ilyen módszereket és alkalmazásokat építsenek be az üzleti folyamataikba. 

smr-ek_mi_dia03.JPG

 A mesterséges intelligencia alkalmazása azonban energiát igényel, méghozzá sok energiát.  

A következő fólia baloldali ábrája jól mutatja, hogy a ChatGPT vagy más fejlettebb, mesterséges intelligencia alapú algoritmusok futtatása arányaiban sokkal több villamos energiát igényel szerveroldalon, mint egy egyszerű Google keresés. Fajlagosan itt 10-20 vagy akár 30-szoros növekedés várható egyetlen keresésre, ha azt mesterséges intelligencia algoritmus segítségével hajtjuk végre.  

A jobb oldali ábra a Nature folyóirat egyik cikke alapján azt mutatja, hogy 1000 darab bonyolultabb elemzést igénylő mesterséges intelligencia alapú lekérdezés a szerver oldalon annyi villamos energiát igényelhet, mint egyetlen laptop 20 órás működtetése. Ez hatalmas energia, ami a felhasználó számára direktben nem jelenik meg, ugyanakkor az energiaellátás szempontjából nagyon komoly kihívás elé állítja azokat a cégeket, amelyek az ilyen algoritmusok kiszolgálását végző szerverfarmok telepítésével és működtetésével foglalkoznak.  

smr-ek_mi_dia10.JPG

Globálisan a szerverfarmok működtetése 2024-ben a világ teljes villamosenergia-fogyasztásának 1,5%-át tették ki, de itt a következő években radikális növekedés várható. Az egyre nagyobb és egyre koncentráltabb szerverfarmok működtetése a mostani éves 400 TWh villamos energia helyett akár 1000 TWh-t meghaladó villamosenergia-mennyiséget is igényelhet 2030-ra. Márpedig a szerverfarmokat folyamatosan el kell látni energiával, 0-24-ben, az év 365 napján. A felhasználók nem akarják lekérdezéseiket a nap- és/vagy szélenergia rendelkezésre állásához kötni, így a szerverfarm üzemeltetők arra készülnek, hogy a rendszereiket folyamatosan el tudják látni zsinórárammal.  Ez a szerverfarm működtetés bizonyos helyszíneken komoly lokális villamosenergiaigény-növekedést generál: Európában pl. Írország jelenlegi áramfogyasztásának 20%-a szerverfarmok működtetésére fordítódik, míg az USA Virginia állama (mint egy kiemelt szerverfarm helyszín) áramfogyasztásának 25%-át fordítja ilyen célokra. Az USA-ban van olyan adatközpont, aminek a villamos teljesítmény-igénye közel 5000 MW! (Csak viszonyításképpen, a paksi atomerőmű mostani 4 blokkjának együttes teljesítménye 2000 MW, és Magyarország éves villamosenergia-igényének több, mint harmadát biztosítja. 5000 MW zsinórtermelés gyakorlatilag megegyezik hazánk éves villamosenergia-igényével.) 

A nagy abszolút számok és a nagy növekedési potenciál nyilván arra sarkallja a technológiai cégeket, hogy megoldást találjanak erre a kihívásra, és hosszú távon biztosítsák a szerverfarmok olcsó, karbonsemleges zsinórárammal való ellátását. Márpedig ha karbonsemleges és zsinóráramról beszélünk, akkor ott érdemben csak az atomenergia jöhet szóba.  

Emiatt számos technológiai cég, pl. a Google, az Amazon és a Microsoft is jelentős atomenergetikai beruházásokba kezdett az USA-ban. Üzembe helyeznek korábban leállított atomerőművet, új blokkok építésében gondolkodnak, de egyes cégek kis moduláris reaktorok (small modular reactor, SMR technológiák) fejlesztésébe is beszálltak kockázati tőke befektetőként, hogy biztosítsák maguknak a technológiai elsőbbséget.   

Miért SMR-ek?

Egyrészről a nagy, 1000 MWe teljesítményű reaktorok piacára belépni nagyon bonyolult. Néhány nagy gyártó maradt csak ezen a világpiacon (az amerikai Westinghouse, a francia EdF-Framatome, az orosz Rosatom, a dél-koreai KHNP-KEPCO és kínai cégek). De szembe kell nézni azzal, hogy a nagy atomerőművek építési piacára belépni nagy befektetést és komplex kompetenciákat igényel, a nagyberendezések gyártásához szükséges nehézipari kapacitásokat pedig az USA, de számos nyugat-európai ország is elveszítette (a franciákat kivéve). A nagy erőmű építések hosszú időigénye komoly üzleti és finanszírozási kockázatokat rejteget. Egyszerűbbnek és finanszírozhatóbbnak tűnik kis moduláris reaktorok fejlesztésébe fektetni, ha egy energetikai mérnöki cég fejével gondolkodunk. A kis moduláris reaktorok a tőkepiac számára is attraktívak, mert hihetőbb, hogy egy új kis reaktor technológiából a piacon értékesíthető erőmű lesz, mint egy nagy erőmű esetében. Hogy ez a hiedelem aztán majd beváltja-e a reményeket, az egy más kérdés, de minden esetre a helyzet az, hogy mintegy 100 különböző SMR projekt fejlesztése forog jelenleg a nagyvilágban, számos start-up cég alakult a területen, miközben hasonló intenzitású fejlesztés a nagy atomerőművek területén nem látszik.  

Ahogy arról korábban írtam már, SMR-nek a nemzetközi terminológia szerint tipikusan a 10 MWe feletti és 300 MWe alatti villamos teljesítményű modulárisan építhető reaktorokat nevezzük (bár a teljesítményhatárok nem jelentenek szigorú korlátot).  

smr-ek_mi_dia16.JPG

Az SMR-ekkel kapcsolatos alapvető elvárás, hogy a nagy atomerőműveknél sokkal gyorsabban, akár 3-4 év alatt megépíthetőek legyenek. Ennek alapvető célja, hogy a projekt finanszírozási kockázatai és költségei sokkal kisebbek legyenek, és a létesítmény a beruházói döntést követően gyorsabban legyen üzembe helyezhető. A gyorsabb építés záloga, hogy az erőmű modulokból legyen összeépíthető, hogy a tevékenység jelentős része egy gyártóműbe vihető legyen, ahol a gyártás-összeszerelés folyamata hatékonyabb és kontrollálhatóbb. Ezzel a telephelyi építési tevékenység idő- és munkaigénye jelentősen csökkenthető. A modularitás másik előnye, hogy a létesítmény jobban skálázható, és üzemeltetése során is rugalmasabb lehet, mint egy nagy létesítmény.  

Az SMR-eknél tervezési cél, hogy a reaktorberendezésbe integráljanak olyan berendezéseket (pl. a keringető szivattyúkat, a gőzfejlesztő berendezéseket), amelyek a nagy erőműveknél külön berendezések. Az integrált kialakítás előnye, hogy a reaktorberendezés telephelyre kiszállítva már készen van, nem kell az összehegesztésével a telephelyen foglalkozni. Az integrált kialakítás adott esetben a hűtési funkció természetes áramlással történő megoldását is lehetővé teszi, így az üzemeltetés, valamint az üzemzavarok kezelése is új mérnöki alapokra helyezhető. 

smr-ek_mi_dia18.JPG

A modularitás aspektusai

A moduláris kialakítás azt is lehetővé teszi, hogy 100-300 MWe teljesítményű egységekből többet egymás mellé telepítve akár egy nagyobb erőmű  is megépíthető, ha az adott telephelyen erre van szükség.  

Az amerikai nuScale koncepció 77 MWe egységekből áll, a reaktorok egymás mellé kerülnek egy nagy vizes medencébe, az egyes reaktormodulokhoz különálló turbina egységek kapcsolódnak. A reaktortartályok vizes környezete lehetővé teszi, hogy akár egy üzemzavari helyzetet is le tud kezelni a berendezés emberi beavatkozás nélkül, akár napokon keresztül. Ez nagyon robusztus kialakítást tesz lehetővé.  

A dél-koreai iSMR koncepció is egymás mellé helyezett reaktormodulokból áll, itt az egyes reaktorok nem víz alatt helyezkednek el, száraz aknákban, de a nuScale-hez hasonlóan egymás mellett vannak elhelyezve.  

Egy másik amerikai koncepció, a GE-Hitachi Vernova BWRX-300 reaktora 300 MWe teljesítményű egységekből áll. Itt az egyes reaktorblokkok teljesen különállóak, önálló erőművek, de a 300 MWe egységekből több is elhelyezhető egy adott telephelyen (úgy képzeljük ezt el ezek egymás melletti elhelyezését, mint a mostani paksi blokkokat; egyébként a 300 MWe nem is sokkal kisebb, mint egy mostani paksi VVER-440 blokk 500 MWe teljesítménye).  

Mi hajtja ezeket a fejlesztéseket?

Több dolog is felsorolható: 

  • Ahogy fentebb említettem, szükség van a karbonsemleges zsinóráramra a gazdaság számos területén. 
  • A technológiai szektorban van szabad pénz kutatás-fejlesztésre, és szükség van új energiaellátási megoldásokra, így a nukleáris innováció szükségszerűsége jól indokolható a tőkepiacokon. 
  • Olyan technológiák kellenek, amelyek gyorsabban telepíthetőek, mint a nagy atomerőművek. Egy naperőmű 1,5 év alatt megépíthető. Egy kombinált ciklusú gázturbinás erőmű 4 év alatt felépíthető. Ehhez kellene felzárkóznia az SMR projekteknek.  
  • A fosszilis energiahordozók kivezetésével, ezen belül is a szén kivezetésével számos barna mezős ipari telephely ellehetetlenül világszerte. Márpedig ezek az erőművek nagyon sok helyszínen az ipar gerincét adják, villamos energiával és hővel látva el a helyi ipari üzemeket és a lakosságot. Az erőmű és a körülötte lévő ipar munkát ad a lakosságnak és adóbevételeket biztosít az önkormányzatoknak, valamint a központi kormányzatnak. Ezeknek a szénerőműveknek a végleges leállítása sok régió ellehetetlenülését okozná. Az USA-ban 2025 végéig közel 30.000 MWe szénerőművi kapacitást állítottak le. Emiatt is folynak intenzív vizsgálatok az USA-ban is, hogy hogyan lehet a szénerőműveket SMR-ekkel kiváltani (ld. a lenti diát). 

smr-ek_mi_dia17.JPG

Ugyanakkor van itt egy nagyon fontos kérdés, ami a kis-közepes országok számára, mint amilyen hazánk is, tulajdonképpen az első számú kérdés: az engedélyezés rendszere!

Az SMR-ek elterjedésének kulcsa ugyanis a hatékony engedélyezési rendszer! 

Mit értek ez alatt? Az SMR technológiák akkor fognak tudni elterjedni, ha nem az Európában most megszokott módon engedélyezzük őket, hanem úgy, ahogy az pl. az USA-ban vagy éppen az Egyesült Királyságban lehetséges. Szükség van arra, hogy egy erőművi konstrukcióra típusengedélyt lehessen szerezni, adott esetben még azelőtt, hogy egy konkrét erőmű építési projekt, konkrét telephellyel eldőlt volna. Ha a típust engedélyeztetni tudja a technológia szállítja vagy a jövőbeli működtető (engedélyes), majd a megszerzett engedély birtokában indulhat meg az erőmű építése, akkor maga az építési projekt már mentesítve van attól a kockázattól, hogy esetleg amiatt csúszik a projekt, mert a részletes tervezést az építés során végzik, és ebben a folyamatban felmerül valamilyen műszaki-engedélyezési probléma. Ha van típusengedélyezés és a részletes műszaki tervezést lebonyolítják az erőmű építésének megkezdése előtt, akkor az engedélyezési műszaki problémákat is rendezni lehet, még az építés megkezdése előtt, így a beruházást érintő nagyobb pénzügyi kockázatok jelentésen csökkenthetők. 

Ebből a sémából az is következhet, hogy ha egyszer egy típus egy adott országban típusengedélyt kapott és nem változtatnak a terveken, akkor ténylegesen sorozatgyártás is lehetséges. A sorozatgyártást úgy is érteni kell, hogy akár több telephelyre ugyanazt az erőművet lehessen megépíteni, a tervek és a típusengedély módosítása nélkül.  

Ebben az engedélyezési sémában, a típusengedélyezésben, továbbá az egyben kiadott nagyobb engedélyezési csomagokban az Amerikai Egyesült Államokban nagyon sok tapasztalat gyűlt össze, így lehet tőlük tanulni. Az amerikai-magyar nukleáris együttműködés egyik kulcseleme lehet az ezzel kapcsolatos tudásátadás, és az amerikai engedélyezési tapasztalatok hazai hasznosítása.  

Milyen SMR-ek jöhetnek szóba Magyarország számára?  

A világ SMR fejlesztési tájképe nagyon színes, az OECD Nukleáris Energia Ügynöksége közel 100 különböző SMR koncepciót jegyez. Ezek mind a teljesítmény, mind a működési hőmérséklet, mind a fejlettségi-megtervezettségi szint szempontjából rendkívül diverz képet mutatnak.  

Az alábbi ábra ezt a diverz tájképet szemlélteti. A magas hőmérsékletű reaktorok bizonyosan lényeges szerepet játszhatnak majd az ipari (vegyipari, nehézipari stb.) hőigények kiszolgálásában, de engedélyezésük, tesztelésük és létesítésük bonyolultabb lesz. Emiatt inkább az várható, hogy rövid-középtávon a könnyűvíz hűtésű és könnyűvíz moderálású reaktoron alapuló SMR-ek fognak először elterjedni, és az olvadt fémmel, magas hőmérsékletű gázzal vagy éppen sóolvadékkal hűtött (egzotikus hűtőközeggel működtetett) reaktorok széles körű alkalmazása később fog megtörténni.  

 smr-ek_mi_dia19.JPG

 

A fentieket is szem előtt tartva mindenképpen részletes értékelést érdemelnek az alábbi reaktorok: 

Az amerikai GE Hitachi Vernova által fejlesztett BWRX-300 típusú forralóvizes reaktor, amelynek prototípusa jelenleg már épül a kanadai Darlington atomerőmű telephelyén. A 4 blokkosra tervezett létesítmény első blokkja épül jelenleg, a teljes projekt költség- és ütemterve szerepel az alábbi ábrán.  

smr-ek_mi_dia27.JPG

Az amerikai nuScale egy ún. integrált nyomottvizes reaktor, ami kompakt kialakításával és innovatív hűtési megoldásaival tűnt ki a mezőnyből. Az első demonstrációs projektet az USA-ban törölték, így nem valószínű, hogy ez lesz az első SMR Észak Amerikában. 

smr-ek_mi_dia22.JPG

A Rolls-Royce SMR technológiát az Egyesült Királyságban fejlesztik, szerepel a brit atomenergetikai programban a short-list-en. 470 MWe blokkjaival fejlett villamosenergia-rendszerekbe is jól integrálható lesz. Fontos előnye, hogy európai típus, európai beszállítói lánccal, meghatározó szerepet játszhat az európai nukleáris lendületbe hozásában.  

smr-ek_mi_dia23.JPG

Sok más típust is említeni lehetne, de ide beemelem még a dél-koreai fejlesztésű iSMR-t, mert a dél-koreai nehézipar megkerülhetetlen ma a fejlett világ atomenergetikájában. Az ország nem csak a saját reaktorok fejlesztésében és exportjában tűnik ki, hanem abban is, hogy amerikai nagy atomerőművek és SMR-ek főberendezéseit valójában Dél-Koreában tervezik legyártani.  

smr-ek_mi_dia35.JPG

 

Mit profitálhat Magyarország egy amerikai-magyar nukleáris együttműködésből?

Az új technológiák fejlesztésében rengeteget.  

Az SMR-ek fejlesztéséből és alkalmazásából nem szabad kimaradni. Itt is ki kell építeni a beszállítói láncot, és mivel ezek kisebb létesítmények, a berendezéseik gyártása – megfelelő ipari felkészülés esetében – könnyebben lehet lokalizálható, mint a nagyerőműveké. Sok ilyen projekt várható, így aki időben beszáll ebbe az üzletbe, számos kapcsolódó projektben szerezhet meghatározó beszálllítói részesedést.  

Ahogy fentebb említettem, fontos lehetőség az amerikai nukleáris engedélyezési tapasztalatok hasznosítása.  

Európában a Westinghouse nagy atomerőművi blokkokkal új projekteket fog indítani, az ezekben való részvétel jó lehetőség lehet a magyar gazdaság, a magyar nukleáris szakmai számára is. És nem utolsó sorban említeni kell a friss atomerőművi üzemanyag gyártást-szállítást és a kiégett üzemanyagok átmeneti tárolását, amelyben USA vállalatok jelentős tapasztalatokkal, kompetenciákkal és kapacitásokkal bírnak. 

 

Megjegyzések:

2025. október 29-én az Országos Fizikatanári Ankéton tartottam előadást, ahol ezt a témakört is érintettem. A képek egy részét az előadásomból kölcsönöztem. A képek elkészítésében Biró Bence kollégám volt segítségemre, köszönet érte!

Jelen blogbejegyzés szerkesztett formában először a portfolio.hu-n jelent meg 2025. november 6-án, még Orbán Viktor és Donald Trump személyes találkozója előtt. A bejegyzés vagy annak részei csak a portfolio.hu-ra és a jelen blogbejegyzésre való hivatkozással idézhetők. 

 Az SMR boom témájáról beszélgettem Somodi-Solymos Eszterrel a SpiritFM Generátor című műsorában 2025. júliusában, amelynek videója itt tekinthető meg

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aszodiattila.blog.hu/api/trackback/id/tr7318988945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andras87 2025.11.09. 19:14:49

A költségekről mit lehet tudni?

Mennyivel lesz olcsóbb SMR-el előállítani egy mwh villamos energiát, mint hagyományos atomerőművel? (A beruházás költségét is figyelembe véve)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.11.10. 09:18:23

pont ezt kértem az előző poszt végén, köszönöm, mindjárt elolvasom.

"lehetne egy poszt a moduláris erőműrőkről, max 10db, amit most vettünk a jenkiktől. ez az amire még nincs európai szabvány? mint a horkolásgátlókat, elrakhatják egy tiborc-raktárba, aztán tiborc eladhatja Türkmenisztánnak titokban..."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.11.10. 09:26:38

orbán a szuverenitás jegyében kidob talán az ablakon pár milliárdot egy év haladékért. persze szíjártó és orbán cáfolja a haladékot, de neki még a haja is kizáró ok, hogy diplomata lehessen, a gátlástalan hazugságairól nem is beszélve, pjotr véleményét ignorálhatjuk.
orbán azt mondja, arra fogott kezet, hogy örökre haladékot kapnak, lehet humorizálni próbált, és ezen trump is mosolgott, ha trump tisztában van épp az eseményekkel ő meg nevetve mondogatta közben, hogy nem, ez csak egy év. trump meg arra fogott kezet.
szaremberek egymás közt. két nácisztikus pszichopata egymás között, orbán csak elmebeteg hazaáruló, de trump szellemi fogyatékos hazaáruló is (aki etnikai tisztogatást javasolt gázában...).
Nem volt oclsó trump barátsága, orbán talán még pár milliót, milliárdocskát is fizetett nemcsak a kampányba, hanem külön azért hogy részt vehessen az egyiptomi békecsúcson. különben miért hívták volna meg?

fizetünk a jenkiknek, hogy fizethessünk a ruszkiknak. ez a nemzeti szuverenitás fidesz módra. persze talán lecsippentenek havi pár milliót, milliárdocskát svájci meg ciprusi offshorba, magántőkelapba ezek a hatalmas hazafiak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.11.10. 12:18:54

"A moduláris kialakítás azt is lehetővé teszi, hogy 100-300 MWe teljesítményű egységekből többet egymás mellé telepítve akár egy nagyobb erőmű is megépíthető, ha az adott telephelyen erre van szükség. "

jobban hangzik, mint az orosz paks, amiből eddig milliárdokért kiástak két gödröt, az egyik nem felel meg a szabványoknak, a másik meg beomlott, de mi van ezzel a címmel és cikkel? nem tudom a cikket elolvasni, de a címéből arra következtetek, hogy ez még nem biztos. mi lehet az európai engedélyeztetéssel? mennyire nehéz és hosszú folyamat lehet?

"Lendületet kapnak a mini atomerőművek - Túl szép, hogy igaz legyen?"
www.portfolio.hu/gazdasag/20241021/lenduletet-kapnak-a-mini-atomeromuvek-tul-szep-hogy-igaz-legyen-717575

hiába jó ez a jenki mod.erőmű, van egy olyan érzésem hogy a dagadt pszichopata az orosz bábkormányunk élén nem fogja lemondani az orosz atomot se... ennyi gerince nincsen.

kkbk.blog.hu/2022/07/05/az_orbani_orosz_babkormany

kkbk.blog.hu/2025/06/06/i_am_not_alone_nem_vagyok_egyedul

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.11.10. 12:22:31

tehát egy matematikus-közgazdász kiszámolhatná, hogy mikor lesz államcsőd, persze ha minden transzparens lenne. 15-40 év?

percenként 9 millióval növekszik az államadósság, most a jenki hitellel lehet 10 millió is. nemcsak a kínaival.
előbbit a parlament gazdasági bizottságának az elnöke számolta ki, aki mivel nem PÁRTTAG, ezért biztos hazudik és külföldi ügynök. az államcsődről pedig Brüsszel, Ursula, Manfréd Weber, MP, és Zelenszkij tehet majd.

Burgermeister 2025.11.11. 17:30:03

Jó lesz ez vkinek de nem nekünk. Nekem ugy tűnik hogy ezzel a szándéknyilatkozattal Paks 2 nem valósul meg.

Arcade Macho 2025.11.11. 20:42:01

"Az SMR technológiák akkor fognak tudni elterjedni, ha nem az Európában most megszokott módon engedélyezzük őket, hanem úgy, ahogy az pl. az USA-ban vagy éppen az Egyesült Királyságban lehetséges."

ja hat igy konnyu lenne !!!
mondjuk ha a Paks2 kinai szeriaeromu lenne, es az EU nem szemetkedne akkor az is olcso es gyors lenne

kedvenc peldam a Budapest-Belgrad vasuti vonal ahol a vasuti palyat a kinaiak 160ra csinalnak meg, de az EUs lobbik elertek hogy az az elektronyika ami Kinaban elfogadott azt ne lehessen itt kiepiteni mert ha egyszer kiepithetik akkor az precedenst teremtene arra hogy a kinaiak legkozelebb itt masik vasuti vonalat epitsenek ki es kiszoritanak az EUs szereploket a piacrol

ezert valami 80 eves magyar tekknologiat kell bevetni, es ezert lehet csak 120 -al menni

Arcade Macho 2025.11.11. 20:44:12

@Burgermeister: az amcsik amugy kertek valami uzleti lehetoseget is a Paks 2 -ben, ugymint hogy raragasztanak valami demokratikus konverziot elosegito matricat a csunya rossz barbar orosz futoanyag kontenerre
tovabba azt a know-how -t is atadjak jo penzert hogy lehet a Paks2 kertjeben az eromuvi hulladekot tarolni

szoval ez a ket kifizetohely letrehozasa teszi lehetove azt hogy a Paks2 az amcsik szerint megepulhessen

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.11.12. 17:05:23

@Arcade Macho:

micsoda tudás, most már mi is mérgezhetjük a földjeinket nukleáris hulladékkal. paks kettő kertje nukleráis temető lehet

amerika nem demokrácia. hibrid rezsim, plutokrácia. a gazdaság valódi működésébe nem szólhatnak bele az állampolgárok. de még mindig jobbak a népirtó barbár ruszkiknál.
utánanéztél a Talgonak akkor? vagy csak a fideszes propaganda megy még mindig?

Arcade Macho 2025.11.18. 10:44:08

@tesz-vesz: 7 sorban irtam le a velemenyem, odairtam hogy kifizetohely
lehet hogy a kifizetőhely az nem annyira elterjedt kifejezes amikor az amcsikkal kapcsolatban emlegetik, viszont ha a guglin rakaresunk a "fideszes kifizetőhely" akkor megtalaljuk a szo jelenteset

na most ha leirom hogy "raragasztanak valami demokratikus konverziot elosegito matricat a csunya rossz barbar orosz futoanyag kontenerre" es odairom hogy a masik temaban is csak egy kifizetohely letrehozasa tortent, akkor tenyleg nem ertem ennel szajbaragosabban hogy a bubanatba lehet valakinek elmagyarazni hogy

NEM A PAKS KERTJEBEN FOGJAK ELASNI A NUKLEARIS HULLADEKOT

mert ez egy KIFIZETŐHELY ahol a vesztegetesei penzt intezik

de azert latom hogy meg a temahoz is NULLA kozod van te tenyleg egy ilyen belpesti balllibsi nyominger megmondoember vagy egy buta egy imbecillis egy nimand egy hule egy barom

Paks kertjeben/epuleteben JELENLEG is VAN nuklearis hulladek, pl. van olyan hulladek is amit viz alatt kell tartani, de mindegy hat jofajta libsi letedre ehhez sem ertesz csak beugacc

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2025.11.18. 11:00:09

@Arcade Macho:

na várjál, emberek vagyunk, mindenki hibázhat, akkor elismered, hogy hitványkodtál az előző posztban a Talgonál és az újságíróknál, és bocsánatot kérsz, mintha te is ember lennél?

aztán mehetünk tovább, ha leszállsz a magas lóról. nem kell megjátszani hogy tudatlan voltál, tudjuk, csak a gőg és az arrogancia zavar. de semmi gond, ha bocsánatot kérsz. allergiás vagyok ugyanis a pszichopatákra, és a halálbüntetés elkötelezett híve is lennék. persze a fiatal vagy akkor még fejlődhet a jellemed és az eszed. ha idős vagy, akkor reménytelen.

én hol mondtam hogy oda fogják elásni paks kertjébe? fogyi, funkcionális analfabéta vagy, ugye?

micsoda kifizetőhely az amcsiknál, hogy a bolgárok meg tán a kazahok megkapták ingyen, amiért mi 6000 milliárdot igérgetünk. felelős gazdálkodás újra a dagadt, hitvány, gerinctelen pszichopata hazaárulótól. szorul a jurok a nyaka körül, már a jenki külügyminiszter is szorítja

nem írtad le hogy a ruszkik barbárok, ironizálni próbáltál volna, úgy hogy fent meg a kínai vasút miatt is az EU-t szidod. csak a fideszes oroszbarát síkhülye propaganda megy neked csöpi, az önálló gondolkozás nem, és én vagyok a hibás hogy tisztázni szeretném?

nem vagyok se belpesti, se ballibsi. miért is lennék az? mert nem vagyok síkhülye? csak a balosok okosok szerinted?

Paksról elszállítják a hulladékot tudtommal, de ha már tudják kezelni, akkor minek írod hogy eltanulják a jenkiktől a know howt? kisgyerek. szalonképtelen vagy, annyira butaságokat írsz.

"tovabba azt a know-how -t is atadjak jo penzert hogy lehet a Paks2 kertjeben az eromuvi hulladekot tarolni" , "JELENLEG is VAN nuklearis hulladek"
süti beállítások módosítása