A hőség és az extrém alacsony dunai vízállás híreitől hangos az egész sajtó. Jelen sorok írásakor (2026. augusztus 2., 6:00) a paksi atomerőmű 4 blokkjának 8 turbinájából már csak 1 működik, tehát az atomerőmű „nyolcadgőzön” termel, ezzel 1750 MW kiesést eredményezve a magyar villamosenergia-rendszerben, de a szomszédos Románia cernavodai atomerőművének két darab 700 MW-os egységéből az egyik leállt a Duna alacsony vízállása miatt, és a másik leállítása is felmerült a napokban.

Az alapok

Az atomerőmű hőerőmű, aminek a normál üzemi működtetéséhez – a termodinamika törvényei miatt – szükség van hűtésre: a reaktorban megtermelt hőnek mintegy harmadát tudjuk egy hőkörfolyamatban átalakítani mechanikai munkává, majd a generátorok segítségével villamos energiává, a megtermelt hő kétharmad részét alacsony hőmérsékleten el kell vezetni a környezetbe. Egyszerű számokkal: a 4 paksi reaktor egyidejű működésekor összesen 6000 MW hőteljesítményt állít elő a maghasadásos láncreakció felhasználásával, amelyből 2000 MW villamos teljesítmény állítható elő, a maradék 4000 MW-ot alacsony hőmérsékletű hő formájában ki kell dobni a környezetbe. Ez nem felelőtlenség, hanem fizika: a szekunder körben, a turbina végén a munkáját már elvégzett alacsony (kb. 40 °C) hőmérsékletű, alacsony (kb. 0,07 bar) nyomású „fáradt” gőzt kondenzálni kell (le kell csapatni folyadékká) ahhoz, hogy vissza lehessen azt szivattyúzni a gőzfejlesztőkben. A gőz lecsapatását nagy felületi hőcserélőkben, a kondenzátorokban végzik el, amelyhez nagy mennyiségű hűtővízre van szükség: a paksi atomerőmű ún. frissvízhűtést alkalmaz, a 4 blokk 8 kondenzátora összesen másodpercenként 100 m³ hűtővizet igényel, ami az erőmű harmadik (tercier) hűtőkörén keresztül, a kondenzátor hűtővízszivattyúk, ún. MJO szivattyúk segítségével kerül beszivattyúzásra az erőműbe. Azért szükséges ez a nagy vízmennyiség, mert a víz párolgáshője meglehetősen magas, így sok hőt kell elvonni ahhoz, hogy a gőzt le lehessen kondenzálni: 1 kg gőz lekondenzálása kb. 55 kg hűtővizet igényel, ha a kondenzátorban a hűtővíz esetében 10 fokos felmelegedést engedünk meg. Márpedig a hűtővíz felmelegítésének környezetvédelmi korlátai vannak, így sokkal nagyobb hőmérséklet-változást tipikusan nem lehet megengedni.

A 100 m3/s nem tűnhet nagy víztérfogat-áramnak, pedig ez a Rába Győrnél mért évi közepes vízhozamának a négyszerese. A Duna persze sokkal nagyobb folyó, az éves közepes vízhozama 2300 m3/s, ennek kb. 5%-a szükséges a paksi 4 blokk folyamatos üzemi hűtéséhez, de ha a mostani extrém alacsony vízhozamot nézzük, ami 740 m3/s, ennek a 13%-áról beszélünk. A tankönyvek azt mondják, hogy egy folyóvíz térfogatáramának maximum harmadát lehet frissvízhűtésre felhasználni, ettől még most is biztonságos távolságban vagyunk, tehát az extrém alacsony vízhozam mellett sem a vízhozam az igazi probléma, hanem valójában a vízállás. Persze a vízhozam és a vízállás együtt járnak egy folyón, így ezekről együtt kell beszélni.

Vízszintes-e a vízszint a folyókban?

A válasz meglepő lehet, ugyanis a vízszint a folyókban nem vízszintes: a folyók medrében a vizet a gravitációs erő hajtja, az áramlásnak pedig le kell győznie a folyadékon belül, valamint a folyadék és a meder (valamint a mederben található tárgyak, mederfenék, kövezet, növényzet) érintkezési felületén keletkező súrlódási erőt, aminek következtében a vízfelszínnek kell legyen egy lejtése. A Duna közepes vízhozama esetén a vízfelszín lejtése a magyar szakaszon (az adott szakasztól függően) kb. 10-15 cm folyamkilométerenként (fkm), a mostani vízállás és vízhozam esetén ez 8 cm/fkm alatt van. Ezt mutatja az alábbi táblázat, 2026. augusztus 2. reggeli adatok alapján:

1. táblázat: Vízmérce adatok 2026. 08. 02. 06:00 időpontban a Vízügy honlapja alapján

Lényeges említeni, hogy a hírekben sokszor szereplő vízmérce adatok önmagukban keveset mondanak, mert a vízmércék az egyes helyszíneken kvázi önkényesen vannak felvéve, jellemzően valamilyen korábbi kisvizes helyzet vízállásához rögzítve a nullpontot, így lehet negatív a vízállás időnként, és az egyes helyszínek között a vízmérce adatokban jelentős eltérések is lehetnek. Egy konkrét vízmércén a negatív érték egyszerűen azt jelenti, hogy ott éppen alacsonyabb a vízszint, mint ezen az adott helyen a 100-150 évvel ezelőtti kisvizes helyzetben volt, amihez azóta viszonyítanak. Ha összehasonlítható adatokat akarunk kapni a folyó hosszabb szakasza mentén, akkor egységes skálát kell használni minden egyes vízszintmérési helyszínre, erre Magyarországon a Balti-tenger nullszintje fölötti magasságot használják. Ezek az mBf értékek a táblázatban, ahol nem csak az egyes vízmércék nullpontjának mBf értékeit adtam meg, hanem az aktuális (2026. augusztus 2. hajnalán mért) vízállás adatokat is kiszámítottam és feltüntettem a Balti-tenger referenciaszintje fölötti magaságban. Ebből jól látható, hogy a Duna magyar szakaszán Nagybajcs és Mohács között összesen 27,7 m-es vízszintesés következik be, ami ezen a 354 fkm hosszú szakaszon egységnyi folyamkilométerre vetítve 7,8 cm/fkm vízfelszínlejtést ad. Az Adony-Mohács szakaszon jelenleg 7,7 cm/fkm ez az érték. Ez a vízoszlopmagasság mint hidrosztatikus nyomáskülönbség szükséges ahhoz, hogy a mostani, a paksi szelvényben kb. 740 m3/s vízhozam áramolni tudjon a Duna medrében.

Mivel később még szükségünk lesz erre a számra, ezért hadd számoljuk itt ki: a paksi hivatalos Vízügyes vízmérce és a paksi atomerőmű hidegvízcsatornájának torkolata között kb. 4 fkm a távolság. Ezen a távolságon kb. 31 cm a vízfelszín lejtése. Ezen kívül a hidegvízcsatornában a víznek meg kell még tennie 1,5 km utat, ezen a szakaszon legyen a vízfelszín esése 9 cm (a hidegvízcsatorna egy épített szerkezet, az áramlási ellenállása kisebb, mint a természetes Duna-medernek). A hidegvízcsatorna végén tehát jelenleg összességében kb. 40 cm-rel lehet alacsonyabb az mBf-ben kifejezett vízszint, mint a Vízügy paksi vízmércéjén. Az 1. táblázatban szereplő paksi vízmércei vízállásból vonjuk le ezt a 40 cm-t:

84,05 - 0,40 = 83,65 mBf lenne jelenleg (2026. 08. 02. 6:00) a vízszint magassága a vízkivételi műnél, a hidegvízcsatorna ún. öblözetében, ha mind a 8 turbina működne. (Fontos rögzíteni, hogy ezek közelítő számítások, a tényleges üzemi adatokhoz én nem férek hozzá, így cm-es pontossággal semmiképpen nem szabad venni az itt szereplő, aktuális helyzetre vonatkozó számokat. Amit írok egy szemléltető közelítő számítás.)

A 2011-es fukusimai baleset után az Európai Bizottság elrendelte, hogy minden európai atomerőműben felül kell vizsgálni a nukleáris biztonság szintjét, melynek során kifejezetten ki kellett térni a létesítmények extrém külső természeti kezdeti eseményekkel szembeni védelmi szintjére. A vizsgálatok eredményeiről nemzeti jelentések készültek, amelyeket a nemzeti hatóságok és az Európai Bizottság is közzétett. A magyar jelentés ma is elérhető az Országos Atomenergia Hivatal honlapján.

A magyar vizsgálati jelentés készítése során akkoriban rajzoltam egy ábrát a paksi telephelyre jellemző magassági szintekről, amely aztán bekerült a nemzeti jelentésbe is, annak 54. oldalán található, ide alább is beszúrtam. Ezen (2) tételszám alatt szerepel, hogy a kondenzátor hűtővízszivattyúk működéséhez minimálisan szükséges vízszint 83,60 mBf. A szivattyú járókerék alja 83,34 mBf szinten van. A szivattyúk méretezése során alapul vett legkisebb vízszint 84,74 mBf volt. Ehhez képest tehát most 109 centiméterrel alacsonyabb a vízszint a szivattyúk előtti öblözetben.

És ezen kívül van még egy műszaki probléma, amit az erőmű üzemeltetőinek figyelembe kell vennie: a szivattyúk egymásra is hatással vannak, ugyanis a szivattyúk előtt van egy szűrő, ami azt hivatott megakadályozni, hogy nagyobb tárgyak, uszadékok bejussanak a szivattyúkba. Ez a szűrő (ún. gereb, tulajdonképpen egy nagy rács) áramlási ellenállást jelent, így a gereb mögötti – a szivattyúk előtti térben – alacsonyabb vízszint jön létre a szivattyúk működése esetén, mint magában az öblözetben.

A szivattyúk leszívó hatása következtében a gereb mögött 8 tubinás üzem során mintegy 30 cm-rel alacsonyabb a vízszint. Ha ezt a 30 cm-t levonjuk az aktuális, az öblözetre becsült 83,65 mBf szintből (83,35 mBf), akkor mindenképpen a minimálisan szükséges 83,6 mBf szint alatti értéket kapunk. Ez magyarázza, hogy az erőmű az elmúlt napokban fokozatosan kapcsolta le a turbinákat, így ugyanis a gereb mögötti (a szűrő előttihez viszonyított) szintcsökkenés minden szivattyú kikapcsolása után csökkent, így a többi, még üzemelő szivattyú kapott néhány centiméternyi többlet vízoszlopmagasságot, amely mellett azok még működni tudtak.

Ha a vízszintcsökkenés folytatódik (márpedig a Vízügy előrejelzése ezt valószínűsíti), a még működő turbina leállítása is rövidesen elkerülhetetlenné válik, ami azt jelenti, hogy nem marad működő blokk a paksi telephelyen. Ekkor – a csökkenő vízállás mellett – az összes erőforrást a 4 blokk reaktorának és pihentető medencéjének hűtéséhez szükséges hűtővíz és villamos energia biztosítására kell összpontosítani.

1. ábra: A paksi telephely jellemző magassági szintjei a 2011-es „Nemzeti Jelentés a Paksi Atomerőmű Célzott Biztonsági Felülvizsgálatáról” (Országos Atomenergia Hivatal, 2011. december 29.) dokumentumban szereplő ábra alapján

A biztonsági rendszerek hűtővízzel való ellátása

Mindaz, amiről eddig beszéltünk, a blokkok normál üzemi hűtéséről szólt. A turbinák és a kondenzátoraik hűtőrendszere nem látnak el biztonsági funkciót, csak az energiatermelés céljait szolgálják. A biztonsági funkciókat a hármas redundanciával kiépített biztonsági hűtővízrendszer biztosítja. Ez a rendszer működtethető nem csak a hálózatról nyert, hanem dedikált, üzemzavari dízelgenerátorok segítségével előállított villamos energiával is, és a legfontosabb hűtést igénylő, nukleáris biztonsági funkciókat szolgáló berendezéseket, rendszereket látja el hűtővízzel.

A nukleáris biztonsági alapelvek szerint a biztonsági hűtővízrendszer teljesen független a kondenzátor hűtővíz rendszerétől: az ikerblokkok (1.-2., illetve 3.-4. blokkok) számára 3-3 ilyen biztonsági hűtővíz szivattyú, ún. BQS szivattyú áll rendelkezésre, független vezérléssel és egymástól független villamos betáplálással. Az ikerblokkonkénti három BQS szivattyú normál üzemben összesen kb. 1,5 m3/s mennyiségű vizet szállít. Saját szűrővel rendelkeznek, így az esetükben nem kell a kondenzátor hűtővízszivattyúknál említett közel 30 cm-es vízszint-leszívással számolni. Ráadásul a biztonsági hűtővíz szivattyúk annak idején 10 cm-rel lentebb kerültek telepítésre, mint a kondenzátorhűtővíz-szivattyúk, így az esetükben kb. 40 cm-rel nagyobb mozgástér van extrém alacsony vízszinteknél, mint a kondenzátorhűtővíz-szivattyúknál. De abszolút értelemben jelenleg itt is nagyságrendileg csak 15 cm-nyi vízoszlop maradt a működőképességük határáig. Ha a Dunában tovább csökken a vízszint, akkor a BQS szivattyúk működése is ellehetetlenülhetne. Ez azt jelentené, hogy a blokkok hűtés nélkül maradnának, amit nyilván el kell kerülni, hiszen a reaktorokban és a pihentető medencékben lévő besugárzott üzemanyag folyamatos hűtést igényel.

Itt jönnek a Pajtások

Az nyilván nem megengedett, hogy az atomerőművet ne lehessen ellátni leállított állapotban biztonsági hűtővízzel, így – a Célzott Biztonsági Felülvizsgálat (CBF) jelentésében leírt módon – több tartalék megoldás is bevethető. Ezek alkalmazására a mai tudásunk szerint szükség lehet, mert ahogy fent írtam, a vízszint további csökkenése várható.

Pakson készenlétben vannak erre a célra ún. Pajtás szivattyúk. Ahogy a CBF jelentésben le van írva, ha a Duna szintje a BQS szivattyúk működtetéséhez szükséges szint alá csökkenne, akkor ezek a Vízügy által üzemeltett úszó szivattyúk tudják a biztonsági hűtővízrendszer szivattyúi előtti térbe betermelni azt a vízmennyiséget, amivel a biztonsági rendszerek tovább hűthetőek. Egy-egy Pajtás szivattyú névleges vízszállítása kb. 0,2 m3/s. A vízügyi szakemberek 12 Pajtás szivattyút és 4 tartalékot telepítenek a BQS szivattyúk előtti öblözetbe, további ilyen szivattyúk vannak a parton készenlétben arra az esetre, hogy ha szükségessé válna valamelyik Pajtás szivattyú cseréje. Ezek a Pajtás szivattyúk a szűrők mögé, a BQS szivattyúk szívó oldalára fogják betermelni a vizet, megemelve ott a vízszintet annak érdekében, hogy az öblözeti, kritikusnál alacsonyabb vízszint esetén is biztosítani lehessen a BQS szivattyúk folyamatos üzemét. Ez nyilván egy provizórikus megoldás, a rendkívüli helyzetre való tekintettel alkalmazható, de mindaddig fenn kell majd ezt a megoldást tartani, amíg az öblözetben a vízszint 83,5 mBf alatt lesz.

Minden bizonnyal fel kell arra készülni, hogy akár hetekig a Pajtás szivattyúk segítségével kell az erőmű hűtését megoldani. Ez három műszakos üzemeltetési felügyeletet igényel majd a Vízügyi szakemberektől a Pajtás szivattyúk folyamatos működtetése érdekében, és különös odafigyelést az atomerőmű üzemeltető személyzetétől. Ez mindenképpen egy rendkívüli megoldás egy rendkívüli helyzet kezelésére.

A helyzet komplexitását talán nem olyan könnyű megérteni, mint egy extrém árvíz idején, mert olyankor a Duna tolakodóan magas, és látjuk az ország számos pontján, hogy kilép a medréből. Ez az extrém alacsony vizes állapot ugyanúgy egy rendkívüli állapot, aminek a kezelése komoly erőfeszítést és sok hatóság, szakmai szervezet összefogását igényli.

A villamosenergia-rendszer működésének fenntartása ebben a helyzetben különösen fontos. Emiatt van hatalmas jelentősége, hogy az ipari üzemek és a lakosság működjön közre a villamosenergia-fogyasztás visszafogásában, a rendszer működőképességének folyamatos fenntartásában.

Záró megjegyzés: Jelen cikk az aktuális energetika válsághelyzet egyik aspektusával, a paksi atomerőmű állapotával foglakozott. A helyzet sajnos nagyon komplex, a villamosenergia-rendszert és ezen keresztül a gazdaságot is számos aspektusból érinti. Ezért a cikk folytatását tervezem újabb részekkel. További kérdésekre tehát a jövőben térek ki. Folyt.köv.

Lezárva: 2026.08.02. 7:45

Jelen blogbejegyzés szerkesztett formában először a portfolio.hu-n jelent meg. A bejegyzés vagy annak részei csak a portfolio.hu-ra és a jelen blogbejegyzésre való hivatkozással idézhetők.

Akit a Duna extrém alacsony vízállásával kapcsolatos beszélgetéseimre kíváncsi, az alábbi interjúkat ajánlom:

Generátor (2026.07.13.)
https://www.youtube.com/watch?v=xJtIgpQy18g

ATV Egyenes Beszéd (2026.07.21.)
https://www.atv.hu/belfold/20260721/paks-atomeromu-duna-vizszint/

SpiritFM (2026.07.29.)
https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=1IHss8nH8sE&fbclid=IwY2xjawTdtVxleHRuA2FlbQIxMQBzcnRjBmFwcF9pZBAyMjIwMzkxNzg4MjAwODkyAAEe36Y_8Zz219xTIJje90Y6WCndVit5uEysaeOpGz5CgVvsBgq30ssWMXtlnPg_aem_ooLwifEwMaAM4b5p-OSHUg

444.hu (2026.08.01.)
https://444.hu/2026/08/01/energiakrizis-aramellatas-villamos-energia-paks-atomeromu-virovacz-peter-aszodi-attila-gazdasagivalsag

Portfolió (2026.08.02.)
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20260802/aszodi-attila-miert-kell-leallitani-a-paksi-atomeromuvet-853578#

Kontroll (2026.08.05.)
https://www.youtube.com/watch?v=6dk2oAOmO1g

 RTL Reggeli (2026.08.05.)
https://rtl.hu/reggeli/2026/08/03/aszaly-duna-rekordalacsony-vizallas-paks-atomeromu-aszodi-attila

A hétvégi budapesti BL-döntő kapcsán nem csak logisztikai és rendészeti teendők voltak, hanem a villamosenergia-ellátásunk stabilitásáért felelős szakembereknek is komoly feladatai vannak ilyenkor. Ráadásul nem csak itthon Magyarországon, hanem Európa-szerte. Az ilyen nagy nézettségű események ugyanis különleges kihívásokat rejtegetnek. Ebben pedig nagy szerepet játszik a sör, a forró italok és a fagyi. Na de kezdjük az első hallásra meglepő sztorit az elején.

A villamosenergia-rendszerben a termelés és a fogyasztás minden pillanatban egyensúlyban kell legyen. Ez egy olyan fizikailag instabil rendszer, amiben a szakembereknek folyamatosan dolgoznia kell, hogy a stabil működés feltételeit fenn tudják tartani. A rendszerben ráadásul folyamatosan változik a villamosenergia-igény, éjjel kevesebb, nappal több villanyra van szükség, de tulajdonképpen percről percre változik az igény, így a stabil működést (az 50 Hz-es frekvenciát) a folyamatosan változó igények mellett percről percre kell fenntartani.

Magyarországon a rendszer terhelése tipikusan 3000 és 6000 MW között változik, az igény változásának van egy napi ritmusa, de a hét napjai között is eltér a napon belüli profil (hétvégén és ünnepnapokon sokkal kisebb az igény, mint egy erős munkanapon), azt befolyásolja az időjárás, és természetesen az évszakok változása is. Az erőművek, a kereskedők, és maga a villamosenergia-átviteli rendszer központi irányítója is árgus szemekkel figyeli, hogy hogyan változik az igény, hogy a szükséges erőművi kapacitások mindig rendelkezésre álljanak. Ha az időjárás tényleg olyan, mint amit a meteorológia előre jelez, és nincs rendkívüli esemény, a sok éves tapasztalat alapján az igény meglehetősen jól előre becsülhető. Ráadásul a legtöbb fogyasztó nem szinkronizáltan cselekszik, nem pont ugyanakkor kelünk fel, nem pont ugyanakkor kapcsoljuk be a számítógépet, vagy a TV-t, a hűtők is automatizáltan, nem szinkronizáltan teszik a dolgukat, úgyhogy a sok egyedi interakció a villamos hálózaton kompenzálja egymást: pl. amikor én reggel bekapcsolom a kávéfőzőt, lehet, hogy három szomszéddal arrébb valaki éppen befejezi a vízforralást, tehát az általam bekapcsolt készülék igény-növelése rendszerszinten nem is biztos, hogy jelentkezik, mert azt egy máshol éppen kikapcsolt eszköz kompenzálhatja.

Azonban rendkívüli események időnként a szokásos ritmust felborítják, és pont ilyen rendkívüli esemény egy nagy nézettségű focimeccs. Nem is a meccs kezdete, hanem az 1. félidő utáni szünet vagy ha rájátszás is van, akkor a 2. félidő vége és a hosszabbítás közötti szünet kezelése adja a kihívást. Ekkor ugyanis sok millió villamos energiát fogyasztó készülék – a felhasználókon keresztül – a meccs által szinkronizáltan fog működni. Miért?

Európa szerte több tíz millió néző ül feszülten a képernyők előtt. Amikor vége lesz az 1. félidőnek, egyszerre áll fel mindenki és megy ki a konyhába egy sörért, üdítőért, veszi ki a jégkrémet a hűtőszekrényből, vagy éppen főz egy teát, kávét. Azt könnyű belátni, hogy a kávéfőző vagy a vízforraló bekapcsolása azonnali áramigény-növekedést okoz, de a hűtőszekrények is nagy számban szinkronizáltan kapcsolhatnak be, ugyanis az ajtó kinyitásakor meleg szobai levegő áramlik be a hűtött térbe, amit észlel az ott lévő termosztát, és bekapcsolásra készteti a hűtőgép kompresszorát. Mivel sok ember megy ki WC-re is a szünetben, rövid időre megnő a vízigény, így az ivóvízrendszer szivattyúi is sok helyen bekapcsolnak.

Ezek az események az év 8760 órájában sokszor, folyamatosan megtörténnek, csak időben általában nem szinkronizáltan. A nagy nézettségű focimeccsek (adott esetben más, nagy érdeklődéssel övezett TV-ben közvetített programok) azonban összeszinkronizálják ezeket az eseményeket, ami komoly fejfájást okozhat, ha nem készülnek rá a szakemberek.

Nagyon érdekes sajátossága ennek a jelenségnek, hogy nem a meccs, nem a TV program kezdetekor nő meg az igény, akkor éppen, hogy csökkenni kezd, mert az emberek a – már korábban bekapcsolt – TV előtt ülnek, és egyéb aktivitásuk csökken. A nagy villamosenergiaigény-növekedés akkor következik be, amikor elkezdődik a félidei szünet, mert a meccset nézők milliói (tízmilliói) gyakorlatilag egyszerre állnak fel, szaladnak ki a mosdóba, és a konyhából a hideg vagy meleg itallal térnek vissza.

A jelenség a mértékét tekintve Európában a brit rendszerben szokott a legnagyobb lenni, mert nagy összekapcsolt rendszerről van szó, sok fogyasztóval, ahol nagyon sokan szeretik a focimeccseket (vagy éppen a királyi család valamilyen ünnepi eseményének közvetítését) nézni. Két éve például, amikor 2024. július 14-én a Labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében Spanyolország és az Egyesült Királyság nemzeti válogatottja szerepelt, a félidő szünetében 1300 MW-tal nőtt rövid idő alatt a brit villamosenergia-igény. Nagyon hasonló jelenség volt megfigyelhető négy évvel korábban, 2020. július 11-én, amikor az Egyesült Királyság Olaszországgal játszotta az Európa-bajnokság döntőjét, ráadásul itt nem csak az 1. félidő után jelentkezett a hirtelen igény-növekedés, hanem a 2. félidő után is, mert ezen a meccsen hosszabbítás is volt. Ott ez a – briteknél TV pickup jelenségnek nevezett – hatás kb. 25 000 MW-os rendszerterhelés mellett akár tehát 1000 MW-ot jelentősen meghaladó gyors igénynövekedést is eredményezhet, aminek a lekezeléséhez több rugalmas erőmű felterhelése is szükséges.

A hatás Magyarországon is jelentkezni szokott, csak a rendszer kisebb mérete és a fogyasztók alacsonyabb száma miatt kisebb mértékben: például a fent már említett, 2024. július 14-én este játszott Európa-bajnoki döntő félidős szünetében kb. 180 MW szabályozási tartalékot kellett a magyar villamosenergia-rendszer irányítójának, a MAVIR-nak mozgósítania, ahogy azt a lenti két ábra is mutatja. Valami hasonlóra lehet ezen a héten szombaton, a BL döntő kapcsán számítani.

A magyar villamosenergia-rendszer kiegyenlítési igényei a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság döntőjének napján

A magyarországi villamosenergiarendszer-terhelés és az erőművi energiamix a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság döntőjének napján

Hogyan jöhetnek ki ilyen nagy teljesítmény-igények? Amíg egy vízforraló vagy kávéfőző pillanatnyi teljesítménye 2-3 kW lehet, addig egy hűtőszekrény pillanatnyi teljesítmény-felvétele (függően a mérettől, típustól) néhány 100 W-ig terjedhet. Ez önmagában nem lenne sok, de számoljunk kicsit, hiszen nagyon sok néző szinkronizált tevékenységéről beszélünk. (A lenti számítás csak egy példa, az adatokban óriási bizonytalanság van, hiszen a pontos nézőszámok nem ismertek.)

A 70 milliós lakosságú Egyesült Királyságban egy ilyen eseményt vélhetően 5 és 12 millió közötti néző követhet a képernyők előtt. Legyen a számpéldánkban 10 millió néző. Ha 4 fős társaságokat feltételezünk, akkor az 2,5 millió háztartás. Ha 50%-uk nyitja ki a hűtőt a szünetben (és ezzel bekapcsolja azt), 200 W-os teljesítménnyel számolva ez 250 MW rendszerterhelés-növekedést ad. Ha a háztartások 20%-ában főznek teát (mégiscsak a britekről van szó!), 2 kW-os (2000 W-os) vízforralónkénti teljesítmény-igénnyel számolva 1000 MW az igény-növekedés. Ez összesen 1250 MW, ami nagyon közel van a fent említett 1300 MW-os 2024. július 14-i rendszerterhelés-növekedéshez.

Ha Magyarországon 1 millió képernyő előtti nézővel számolunk (bár nálunk is népszerű a labdarúgás, de talán nem annyira, mint a szigetországban), akkor az a brit kiegyenlítő teljesítmény-igény tizedét, tehát 125 MW-ot ad, ami nem is rossz közelítés a 2024. július 14-i magyar 180 MW-os értékre. Ha minden igaz, valami ilyesmire lehet számítani a szombati BL-döntő kapcsán is. De a számokat pontosabb modellekkel a villamosenergia-rendszer folyamatos működéséért felelős szakemberek már biztosan kiszámolták.

Akár hideg, akár forró itallal ülünk le szombaton este a képernyők elé a félidő szünetében, gondoljunk kicsit a folyamatos és biztonságos villamosenergia-ellátásunkra is, ami a készülékek működtetését lehetővé teszi. 😊

Jelen blogbejegyzés szerkesztett formában először a telex.hu-n jelent meg 2026.05-30-án. A bejegyzés vagy annak részei csak a telex.hu-ra és a jelen blogbejegyzésre való hivatkozással idézhetők.

Negyven évvel ezelőtt, 1986. április 26-án következett be a történelem egyik legsúlyosabb ipari balesete: az akkori Szovjetunió területén, a Kijevtől északra fekvő csernobili atomerőmű 4-es blokkja felrobbant. A baleset és az azt követő eseménysor nem csupán a nukleáris energetika történetét írta át, hanem alapjaiban rengette meg a Szovjetunió politikai berendezkedését, valamint a kelet- és közép-európai országok lakosságának szovjet technológiába és kormányzati kommunikációba vetett bizalmát is. Ebben az összefoglalóban a 40 évvel ezelőtti eseményekhez kapcsolódó legfontosabb kérdésekre keressük a választ, melynek során áttekintjük a balesethez vezető fő okokat, a csernobili reaktortípus sajátosságait és a katasztrófa máig ható következményeit.

A növényzet sugárzásának mérése Pripjatyban, Fotó: Aszódi Attila, MNT, 2005

1. Mi volt a csernobili baleset alapvető oka?
   Tervezési hiba: a grafit mint moderátor (neutronlassító anyag) és a víz mint hűtőközeg együttes alkalmazása a reaktornak olyan hátrányos reaktorfizikai tulajdonságokat kölcsönzött (ún. pozitív üregtényezőt eredményezett), aminek következtében az hajlamossá vált ún. megszaladásos balesetre (amikor a reaktor teljesítménye képes kontrollálatlanul és rendkívül gyorsan felszaladni, a névleges teljesítmény sokszorosára, amit a hűtőrendszer nem tud kezelni). Ezen kívül hibásan voltak kialakítva a reaktor szabályozására és leállítására szolgálaló szabályozóelemek; túl nagy volt a reaktor, aminek a szabályozása túl bonyolult volt; a reaktor mérő-szabályozó rendszerek színvonala messze elmaradt a nyugati reaktorok ilyen rendszereitől; nem volt megfelelő a reaktor tervezési alapja; és a tervezők elmulasztották felkészíteni a reaktort alapvető üzemzavarok kezelésére.
   
   
2. Hogyan következett be a baleset?
   A csernobili 4. blokk új egység volt, a baleset idején éppen a legelső üzemi évét fejezte volna be. Az üzemeltetők úgy gondolták, hogy az egy éves üzem végén aktuális karbantartásra való leállás során elvégeznek egy üzemi kísérletet. Azt akarták megvizsgálni, hogy a blokk országos villamosenergia-hálózatról való lecsatlakozása utáni egy percben, amíg elindulnak az üzemzavari dízelgenerátorok, ebben a szűk időablakban a leállítás alatt kifutó gőzturbinák forgási energiája elegendő lehet-e ahhoz, hogy a hűtővizet keringtető szivattyúkat még ellássák a működésükhöz szükséges villamos energiával. Ezt a kísérletet rosszul készítették elő, nem ellenőriztették szakértői intézettel, nem engedélyeztették a felelős hatósággal, és még ettől a rossz tervtől is számos ponton eltértek a kísérlet végrehajtása során. A kísérlet során a reaktor megszalad, a teljesítménye rövid idő alatt a névleges érték 7%-áról a névleges érték százszorosára (10.000%-ára) növekedett, aminek hatására először egy gőzrobbanás, majd egy gázrobbanás történt, lerombolva a reaktor épített szerkezetét és tönkre téve a reaktor hűtőcsöveit. A robbanások során meggyulladt a nagy mennyiségű grafit, tovább fokozva és időben elnyújtva a radioaktív kibocsátást.
   
   
3. Ki vétette a legnagyobb hibát?
   Egyértelműen a tervezők, de súlyosan hibáztak azok is, akik a reaktor terveit ellenőrizték és a reaktort engedélyezték. Szintén súlyos hibákat vétettek a rosszul előkészített kísérletet rosszul végrehajtó üzemeltetők is. De a balesetért viselt elsődleges és legfontosabb felelősség a tervezőké.
   
   
4. Milyen egészségügyi következményei lettek a balesetnek a csernobili erőmű dolgozói körében?
   Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2005-ös jelentése szerint az erőműben dolgozó személyzet és a tűzoltók közül 1000 fő kapott az első napon nagyon nagy sugárdózist. Közülük sokaknál sugárbetegség alakult ki. A baleset közvetlen, determinisztikus hatásai következtében 50 dolgozó veszítette életét. Ketten közvetlenül a robbanásokban, egy fő másnap égési sérülések következtében halt meg. A többiek (a balesetelhárítás kezdeti szakaszában a kárenyhítésen tevékenykedő erőművi dolgozók és elsősorban tűzoltók) olyan nagy sugárdózisokat szenvedtek el, hogy az emiatt kialakuló sugárbetegség, illetve felületi égési sérülések következtében veszítették életüket. Hosszú távú hatásként foglalkozni kell az ún. likvidátorokkal: ők a baleset következményein dolgozó katonák, tűzoltók, bányászok, egyéb szakemberek, akik hosszabb-rövidebb ideig valamilyen specifikus feladatot végeztek a felrobbant 4. blokk körül. Itt összesen 600.000 emberről beszélhetünk, akik közül 200.000 fő volt az, akik az első évben dolgoztak a területen és nagyobb dózisokat szenvedtek el. A WHO becslése szerint – kései hatásként – közöttük 2200 többlet rákos eset jelentkezhet az életük során. A legnagyobb dózist elszenvedett likvidátorok között a duplájára nőtt a leukémia és a szürkehályog gyakorisága. Nagyon sokuknál jelentkeztek a későbbiekben pszichés problémák, a balesetelhárításban való részvétel, és a jövőbeli megbetegedések lehetősége fölött érzett félelem lelki terhei miatt.
   
   
5. Mekkora területet érintettek a kitelepítsek?
   Itt több különböző szennyezettségű területtel külön-külön kell foglalkozni, mert a hatások nagyon eltérőek voltak a terület szennyezettsége és az adott népességcsoport specifikus jellemzői miatt. A baleset helyszíne körül egy 30 km sugarú lezárt zónát alakítottak ki. A 30 km-es sugarú területet később 40 km-es sugarúra növelték, illetve egy 10 km-es sugarú, szigorúbban ellenőrzött területet különítettek el. Ebbe a 10 km-es körbe esett bele Pripjaty városa (egy fiatal település, ahol az erőmű dolgozói laktak családtagjaikkal), egyedül innen 45.000 főt telepítettek ki. A lezárt zónából összesen 115.000 főt kellett kitelepíteni. Fontos megjegyezni, hogy a lezárt zóna határát 1986-ban ténylegesen körzővel rajzolták meg a hatóságok, de később, a sugárzási viszonyok felmérése és bizonyos kármentesítési munkák után a zónahatárokat felülvizsgálták, a tényleges szennyezettségi viszonyokhoz igazították. A lezárt zóna ma már nem kör alakú, és a peremén számos területet felszabadítottak a lakossági használat számára. A lezárt zóna a mai Ukrajna és Fehéroroszország területére esik. A leghíresebb (leghírhedtebb) Pripjaty, ahol a rövid határidővel elrendelt kitelepítés, valamint a nagy szennyezettség következtében sok dolgot ott kellett hagyni: a település, amiről olyan sok képet láthatunk helyszíni beszámolókban, ahol gyakorlatilag megállt az idő 1986 április végén.
   
   
6. Milyen egészségügyi következményei voltak a balesetnek az egykori Szovjetunió területén belül a lakosság körében?
   A balesetben megsérült 4. reaktorból rendkívül nagy mennyiségű radioaktív anyag került ki a környezetbe. A robbanás következtében az összes üzemanyag megsérült. Kidobódott az üzemanyag mintegy 4%-a, aminek a nagy része a reaktor körül hullott ki. De a meggyulladt grafit miatti magas hőmérséklet és a 10 napig égő grafittűz hatására az illékony anyagok mintegy 20%-a, a radioaktív nemesgázok 100%-a került ki a környezetbe és jutott fel a magas légkörbe. Ez a hosszú idejű, nagy légköri magasságokba feljutó radioaktív kibocsátás először északnak indult a lokális meteorológiai körülmények hatására, majd többször körbejárta az északi féltekét, sok ezer kilométerre is eljutva. Ennek a radioaktív felhőnek a környezetre gyakorolt hatása alapvetően attól függött, hogy hol találkozott csapadékkal, hol mosta ki a felhő tartalmát eső. A WHO 2005-ös jelentése szerint Európa szerte mintegy 200.000 km² terület szennyeződött valamilyen mértékben. A legnagyobb kihullás az erőmű közvetlen közelében nyugati és északi irányban volt, de távolabb eső szovjet területek is jelentősebben szennyeződtek. Amíg a 30 km-es lezárt zónából a kitelepítés (késve ugyan, de hatékonyan megtörtén), a távolabb eső területeken a lakosságot a szovjet hatóságok nem védték megfelelően. A WHO 2016-os jelentése szerint a baleset utáni három évtizedben összesen 11.000 pajzsmirigyrákos esetet azonosítottak Ukrajna, Oroszország és Fehéroroszország területén. Ők elsősorban olyan, a baleset idején gyermek korú személyek, akik – a megfelelő hatósági intézkedések hiányában – radioaktív jóddal erősen szennyezett tejet fogyasztottak 1986-ban, ami megnövelte a pajzsmirigyük sugárdózisát, ennek lett a pajzsmirigyrák a hosszú távú következménye. Zömüket a megfelelő lakosságvédelmi intézkedésekkel minden további nélkül meg lehetett volna óvni ettől a hatástól, pl. a helyben termelt tej fogyasztásának megtiltásával, illetve inaktív jódtabletta adásával. Az egykori szovjet intézményi rendszer kudarca, hogy őket nem védték meg, a nagy pajzsmirigy-dózisukat nem kerülték el. Később, amikor a baleset által okozott sokkból a szovjet (illetve az orosz, ukrán és fehérorosz) intézményrendszer felébredt, külön specifikus vizsgálati programokban szűrték ezeket a személyeket, így a legtöbb esetben korán diagnosztizálták őket, és a megfelelő orvosi kezelést megkaphatták, így ebből a nagy csoportból összesen 10 körüli halálos áldozatról számoltak be, tehát a gyógyulási arány nagyon magas volt. Ugyanakkor a pajzsmirigy monitoring programban való részvétel, és a pajzsmirigyrákkal diagnosztizált 11.000 érintett személy és családtagjaik számára mindez hatalmas lelki teher lehetett. A csernobili baleset egyik fontos tanulsága, hogy a baleset következményeiben való érintettség ténye sokaknál olyan pszichoszomatikus tüneteket eredményezett, ami jelentős hatást gyakorolt az életükre. Ez a hatás sok százezer embert érintett, elsősorban azokat, akiket kitelepítettek, illetve akik hosszú távon ellenőrzött, megemelkedett dózisviszonyok között éltek.
   A WHO 2005-ben publikált becslése szerint összesen 4000 haláleset lesz tulajdonítható a sugárzás okozta rákos megbetegedéseknek és a leukémiának az 1986–1987-es időszakban az elhárításban bevetett 200.000 likvidátor, a 116.000 evakuált lakos és a legsúlyosabban szennyezett szovjet területek 270.000 lakosa körében, összesen tehát mintegy 600 000 fő között, akik a legnagyobb sugárdózist kapták a volt Szovjetunió területén. A becsült 4000 többlet haláleset a vizsgált mintegy 600.000 ember élettartama alatt fordulhat elő, ugyanakkor statisztikailag nem lesz kimutatható, mert a 600.000 főből eleve 25%, vagyis 150.000 fő várhatóan eleve rákos megbetegedések hatására halálozna el, Csernobil hatásai nélkül is. Ebben a nagy populációban 4000 fő többlet daganatos megbetegedést statisztikailag nem lehet kimutatni. A WHO elemzése arra is felhívja a figyelmet, hogy a baleset negatív pszichés és szociológiai hatásai áldozatainak száma jelentősen nagyobb lehet, mint a 4000 fő.
   
   
7. Milyen mértékű szennyezés érte Magyarországot?
   Magyarországra – bár szomszédosak vagyunk Ukrajnával – nem közvetlenül érkezett meg a csernobili szennyeződés. Nálunk abból a felhőből volt kihullás, ami Csernobilból először északnak indult, és ami először Skandináviában okozott megnövekedett háttérsugárzást. Nálunk is igaz, hogy ott jelentkezett nagyobb radioaktívanyag-kihullás, ahol a szennyezett felhő elhaladásakor eső esett. Bár ezt akkoriban a magyar hatóságok sem kommunikálták egyértelműen, a legnagyobb kihullás május első napjaiban volt hazánkban, és a legtöbb radioaktív anyag Pest Megyében és az ország észak-nyugati részén került a felszínre, ezek a területek a magyar átlagnál jobban szennyeződtek. Itt fontos érteni, hogy a baleset bekövetkezése után 5-8 nappal ért el hozzánk a felhő, előtte hatalmas területeket járt be, nagyon sok radioaktív anyag hullott ki belőle már a hozzánk való megérkezése előtt, így nálunk a szennyeződés sokkal-sokkal kisebb volt, mint Csernobil környékén, és pl. nyugati szomszédunk, Ausztria területén is sokkal jelentősebb volt a területek szennyeződése, a lokális meteorológiai körülmények következtében.
   
   
8. Milyen egészségügyi következményei lehettek a balesetnek Magyarországon?
   Bár a szennyeződés nagyon jól mérhető volt, és a magyar hatóságok jelentős kommunikációs hibákat vétettek, a megnövekedett sugárzásnak Magyarországon nem voltak mérhető egészségügyi következményei. A természetes háttérsugárzás dózisának kb. 20%-a adódott hozzá a magyar lakosság éves dózisához a beleset utáni első évben, és azt követően az átlagos magyar lakos a teljes élete alatt még ugyanennyi többletdózisra számíthat a Csernobilból származó szennyeződés következtében. Ez olyan alacsony többlet dózis a természetes háttérhez (a világűrből és a földkéregből származó, évmilliók óta velünk lévő háttérsugárzáshoz) képest, hogy hazánkban nem várható a csernobili kihullás következtében kimutatható többlet rákos megbetegedés.
   
   
9. Helyesek voltak-e a lakosságvédelmi intézkedések Magyarországon?
   Így, négy évtized távlatából elmondhatjuk, hogy a magyar hatóságok, szakmai szervezetek akkor ott, 1986-ban, egy meglehetősen információhiányos helyzetben is helyes lakosságvédelmi döntéseket hoztak. Mérték a szennyeződés mértékét, területi eloszlását és összetételét hazánkban, mérték az élelmiszerek szennyezettségét, külön figyelmet fordítva a tej szennyezettségére. Helyes döntés volt, hogy nem osztottak itthon inaktív jódtablettákat, mert bár a csernobili radioaktív jód egyértelműen mérhető volt itthon, és megjelent a tejben is, de nálunk a szennyezettség szintje nem volt olyan magas, hogy jódtabletták adása indokolt lett volna. Az inaktív jód adásának vannak mellékhatásai, a magyar lakosságot felesleges lett volna ezeknek a negatív mellékhatásoknak kitenni. A szabadfelszínen termesztett hazai zöldségek lemosást követően tényleg fogyaszthatóak voltak, így a magyar hatóságok ezen javaslatai is helyesek voltak.
   
   
10. Milyen volt az események magyarországi kommunikációja?
    Ebben a tekintetben nem tudok pozitívan nyilatkozni. Az akkori kormányzat úgy gondolta, hogy a KGST és a nyugat akkori politikai szembenállása közepette védenie kell a szovjet érdekeket, így a hazai kommunikáció nem volt őszinte. A radioaktív felhő megérkezését, az abból származó szennyezettség tényleges mértékét nem jelentették be. Sem a szakma, sem a politika nem tudta elmagyarázni a lakosságnak, hogy mi is a valós sugárzási és szennyezettségi helyzet. Nyilván nem arról kellett volna beszélni, hogy mi történt Csernobilban és mi a helyzet a Szovjetunióban, mert ezt sem a magyar sajtó, sem a magyar kormány sem tudta hosszú hetekig, hiszen a szovjet kormányzat nem adott ehhez megfelelő információkat. De a magyarországi sugárzási helyzetet ismerték, jól és alaposan mérték, erről lehetett volna tényszerűen és szakszerűen tájékoztatást adni. Az a kommunikáció, hogy a „sugárzás szintje tegnap óta csökkent”, de előző nap nem beszélt arról senki, hogy akkor viszont nőtt, és mik a mért értékek, továbbá mi következik a mért értékekből, nagyon komoly bizalomvesztést eredményezett. Ez együtt a szovjetek hosszú idejű hallgatásával, itthon katasztrofális társadalmi bizalomvesztéshez vezetett. Ma már tudjuk, hogy a legmagasabb felületi szennyezettségi értékek hazánkban május legelején jelentkeztek. Utólag azt is tudjuk, hogy sugárvédelmi szempontból nem lett probléma abból, hogy a május 1-i felvonulásokat megtartották, de a lakosságban jelentkező társadalmi szorongás egy jelentős része, továbbá a hatóságok kommunikációjába vetett bizalom elvesztése elkerülhető lett volna, ha a munka ünnepére országszerte szervezett felvonulásokat aznap lemondták volna. A sugárvédelem nemzetközileg elfogadott alapelve, az ALARA („As Low As Reasonably Achievable", vagyis tartsuk a sugárdózist az ésszerűen elérhető legalacsonyabb szinten) elv szerint is jobb lett volna a május 1-i felvonulásokat lemondani.
    
    
11. Milyen társadalmi és politikai hatásai lettek a balesetnek?
    A kommunikációs problémák a Szovjetunióban sokkal-sokkal nagyobbak voltak, mint nálunk. A lakosság bizalomvesztése ott jelentősen meghaladta a magyarországit. A baleset bekövetkezésének ténye azt mutatta, hogy az intézményrendszer nem képes uralni azt a technológiai fejlődést, ami a kommunista Szovjetunió gazdasági fejlődésének alapeleme volt. A szovjet kormány megpróbálta a teljes felelősséget az üzemeltetőkre terhelni, a csernobili kirakatper ezt a célt szolgálta, és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felé is azt közvetítette a szovjet kormány, hogy minden hibát az 1986. április 26-án éjjel szolgálatot teljesítő üzemeltetői csapat követett el, de rövid időn belül kiderült, hogy ez a hivatalosan közvetíteni próbált kép hibás. A csernobili reaktortípus tervezési hibái valójában már korábban kiütköztek, csak a szovjet intézményrendszer nem volt képes a tanulságokat levonni és a hibákat kijavítani. A szovjet kormány mind otthon a saját lakossága előtt, mind a nemzetközi közösségben hiteltelenné vált, hazugságok sorozatába keveredett. A baleset elhárításához szükséges hatalmas anyagi és emberi erőforrásokat a Szovjetunió heroikus küzdelemben biztosította, de a rendszer menthetetlenül elindult az összeomlás felé. Mindez a hidegháború anyagi terheivel együtt azután a Szovjetunió széteséséhez vezetett. De az első (és nagyon jelentős) szeg a Szovjetunió koporsójában a csernobili baleset volt.
    
    
12. Mit érdemes említeni a csernobili erőmű körüli környezet jelenlegi állapota és a fennálló kockázatok szempontjából?
    A baleset 40. évfordulóján ki kell emelni, hogy az elmúlt 40 év alatt a csernobili 4. reaktorból kibocsátott izotópok jelentős része mára lebomlott. A rövid felezési idejű izotópok – mint amilyen a baleset idején a lakosság egészségügyi kockázatai szempontjából legtöbb problémát okozó jód – mára teljesen lebomlottak. A hosszú felezési idejű kritikus cézium-137 és stroncium-90 izotópok aktivitása is jelentősen csökkent mára: ezek a felezési ideje 30 év, mostanra a balesetben kibocsátott ilyen izotópok 60%-a lebomlott. A szennyezett területeken a talajfelszínről is mélyebbre vándoroltak, ott részben megkötődtek, így sok olyan ukrán, orosz és fehérorosz terület van, amit a mezőgazdasági illetve erdészeti megművelésből ki kellett venni 1986-ban, mára azonban – felülvizsgálat után – akár újra használatba vehetők. Az erőmű közvetlen környezete még sokáig a lezárt zóna része marad, de a 30 km-es sugarú kör külső részén számos területet újra használatba adhatnak.
    A fő kockázatot jelenleg az orosz-ukrán háború adja: több katonai művelet is zajlott a lezárt zónában 2022 februárja óta, és az 1986-ban rohamtempóban megépített szarkofág fölé nemzetközi összefogásban, közel 2 milliárd euróért 2019-re megépített új acél védőépületet (NCS, New Safe Confinement) 2025 februárjában orosz Shahed típusú drón találta el, aminek következtében az megsérült, és a NAÜ jelentése szerint elvesztette elsődleges biztonsági funkcióját, a hermetikusságát. A hiba kijavítása hosszú időt és akár több száz millió euró költséget igényelhet, ami ráadásul hátráltatja azt a rendkívül fontos jövőbeli munkát, hogy az 1986-ban épített szarkofágot visszabontsák, és az alatta található 4. blokk romjait szétszedjék, az alá temetett radioaktív anyagokat pedig biztonságba helyezzék. Sok a teendő tehát ahhoz, hogy a 40 évvel ezelőtti baleset hagyatékát Ukrajnában felszámolják.
    
    
13. Milyen módon hatott a baleset a nukleáris biztonsági szabályozásra és annak nemzetközi keretrendszerére?
    A csernobili típus egy speciális reaktortípus, az írásom elején említett különleges kialakítása (grafit moderátor és könnyűvíz hűtőközeg) miatt. Sem a paksi, sem a nyugati vízhűtésű-vízmoderálású reaktorok nem rendelkeznek azzal az instabil működési tulajdonsággal, ami a csernobili baleset alapvető oka. Ennek ellenére a nukleáris szakma világszerte igyekezett levonni a baleset tanulságait, hiszen a baleset bekövetkezésének ténye a szovjet nukleáris biztonsági intézményrendszer kudarcára hívta fel a figyelmet. Az első kiemelendő hatás, hogy a baleset után, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség koordinálása mellett kialakítottak egy olyan nemzetközi információcsere-rendszert, amelyben az Ügynökség rövid időn belül információt kap, ha a világon bárhol történik valamilyen nukleáris létesítménnyel kapcsolatos esemény, és ezt az információt azonnal meg is osztja a tagállamokkal. Ez a gyorsértesítési rendszer hivatott biztosítani, hogy a kormányok megfelelő és hiteles információk bázisán tudják egy veszélyhelyzetben a megfelelő döntéseket meghozni. Az összes országban felértékelődött a hatóságok szerepe, a nukleáris biztonsági szempontú ellenőrzés jelentősége. Számos nukleáris biztonsági alapszabályt szigorítottak annak érdekében, hogy esetleges tervezési hibákat időben fel lehessen ismerni. Az országok közötti szakmai együttműködés, az erőművek biztonsági elemzéseinek kölcsönös megismerése, közösen és koordináltan végzett elemzések végzése, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által biztosított különböző missziók mind azt szolgálják, hogy az országok a nukleáris biztonsági jógyakorlatokat megosszák egymással, ugyanakkor segítsenek felismerni, ha valahol valamit nem megfelelően, nem korszerűen végeznek. A Szovjetunióban lévő többi RBMK blokkot átalakították, de a nyomottvizes reaktorok biztonsági színvonalát sosem érték el ezek az egységek. A mai Litvánia területén lévő két ilyen RBMK blokkot 2004-ben és 2009-ben vették ki a termelésből. A megmaradt három csernobili blokk 1991-ben, 1996-ban és 2000-ben került véglegesen leállításra. Oroszországban az akkor működő 11 darab RBMK blokkból még ma is működik 7 darab, de a tervek szerint ezeket fokozatosan korszerű berendezésekre cserélik, üzemidő-hosszabbításukat nem tervezik.
    A nemzetközi nukleáris biztonsági együttműködés keretrendszere mutat sajnos repedéseket az orosz-ukrán háború, és a világ különböző pontjain az utóbbi időben egymás utáni kirobbanó katonai konfliktusok kapcsán, így a csernobili baleset 40. évfordulóján is fontos hangsúlyozni abbéli reményünket, hogy az egyensúlyából kibillent világunk hamarosan visszatér a normalitás állapotába.

Mottó: „Ismertem egy gorillát. Felemelt egyszer egy akkora követ, hogy nem tudta letenni.”[1]

Izrael és az USA Irán elleni támadásának 2026. február 28-i kezdete óta sok kritika jelent meg azzal kapcsolatban, hogy az Iránnal fennálló vitás kérdéseket esetleg nem így kellett volna rendezni. Én magam nem szeretem sem az erőszakot, sem a katonai megoldásokat, így nem ebben a vitában szeretnék véleményt nyilvánítani, sokkal inkább abban a két kérdésben keresem a választ – elsősorban az iráni nukleáris program szempontjából – , hogy

• mi látszik az elmúlt napok eseményei alapján a korábbi iráni kijelentések valóságtartalmát illetően, és
• mire következtethetünk a most látott eseményekből arra vonatkozóan, hogy mi történt volna, ha ez a mostani izraeli-amerikai katonai beavatkozás nem történt volna meg.

Alapismeretek

Kezdjük az alapoknál: az atomfegyverek elterjedése érdekében létrehozott nemzetközi keretrendszer alapvető célja, hogy újabb országok ne tehessenek szert atomfegyverre, azok az országok, akik pedig rendelkeznek atomfegyverrel, ne kereskedhessenek atombombákkal és az az azokhoz szükséges technológiákkal (ami a hagyományos fegyvereknél lehetséges). Mindennek a fő célja, hogy a környezetben és az emberi életben hatalmas pusztításra képes atomfegyverek ne terjedjenek, a számuk ne növekedjen tovább. Az atomfegyverrel rendelkező országok alapvető hozzáállása az elrettentés koncepciója: a szembenálló felek kezében lévő atomfegyverek tartják vissza a feleket attól, hogy ezeket az eszközöket ténylegesen bevessék egymással szemben, hiszen a válaszcsapásban ők is megsemmisülnének. A nemzetközi non-proliferációs keretrendszer célja, hogy a nukleáris fegyverkezési versenyt kordában tartsa.

Ahogy arról több helyen beszéltem 2025 nyarán, az Irán elleni amerikai-izraeli „Midnight Hammer” hadművelet kapcsán (ld. pl. Válasz Online podcast[2]), az elrettentés koncepciója a második világháború utáni időszakban működött, atomfegyvert egyik konfliktusban sem vetettek be, bár kétség kívül növekedett azon országok köre, akik végül kifejlesztettek atomfegyvereket. Az USA (1945) után a Szovjetunió – ma Oroszország (1949), az Egyesült Királyság (1952), Franciaország (1960), Kína (1964), India (1974), Pakisztán (1998) és Észak-Korea (2006). Izrael sosem ismerte el, hogy rendelkezik atomfegyverrel, nyilvánosan nem tesztelt ilyen eszközt, de köztudomású, hogy kifejlesztette ezt a kapacitását az 1960-as évek vége felé.

A Nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés (Non-Proliferation Treaty, NPT, magyarul Atomsorompó Szerződés) az aláírás idején tudottan atomfegyverrel rendelkező országokat, azaz az Amerikai Egyesült Államokat, Oroszországot, az Egyesült Királyságot, Franciaországot és Kínát ismeri el úgy, mint „nukleáris fegyverrel rendelkező államok”, ők írták alá ilyen státuszban az NPT-t, és ők öten az ENSZ Biztonsági Tanácsának Állandó tagjai. Az NPT-t a jelen állás szerint 191 ország ratifikálta (Magyarország pl. 1968-ban), ami által az NPT az egyik legszélesebb körben elfogadott nemzetközi egyezmény[3]. (Ugyanakkor az NPT-t India, Izrael és Pakisztán nem írta alá.) Az NPT atomfegyverrel rendelkező részes felei azt vállalták, hogy sem közvetlenül, sem közvetve nem adnak át más országnak nukleáris fegyvereket, míg az ENSZ BT fent említett 5 állandó tagján kívüli országok kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem törekszenek nukleáris fegyverek kifejlesztésére és/vagy beszerzésére, és beleegyeztek a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) biztosítéki rendszerének alkalmazásába.

Az NPT keretrendszerében a nemzetközi safeguards rezsim lényegi eleme, hogy az Atomsorompó Szerződés hatálya alá tartozó tevékenységeket (ez nem csak direkt atomfegyver fejlesztést jelent, hanem pl. a nukleáris üzemanyagciklushoz vagy kettős célú technológiák fejlesztéséhez kapcsolódó tevékenységet is) be kell jelenteni. A tagállami bejelentést a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség verifikálja, majd monitorozza technikai eszközök (pl. a létesítményekbe kihelyezett kamerák) segítségével, továbbá rendszeres, eseti, bejelentett és be nem jelentett ellenőrzések segítségével.

NAÜ biztosítéki ellenőrök munkában, egy atomerőműben (2025)
Forrás: IAEA, UN, https://news.un.org/en/story/2025/06/1164166

Irán ütközései az Atomsorompó Egyezmény kereteivel

Irán 1970-ben ratifikálta az NPT-t, de többször felmerült annak gyanúja, hogy a vállalt rendelkezéseket nem tartja be. Ilyen volt például, hogy 2002-ben[4] a NAÜ vizsgálni kezdte, hogy Irán bejelentés nélkül nagy méretű föld alatti dúsítóművet épített Natanz-ban. Szintén akkor derült ki, hogy az Arak telephelyen egy nehézvíz-előállító üzemet építettek, aminek az lehetett a célja, hogy nehézvíz hűtésű, nehézvíz moderálású reaktort működtessenek, amivel természetes uránból hatékonyan lehet plutóniumot tenyészteni. A plutónium a magasan dúsított uránnál hatékonyabb atombomba alapanyag, hiszen a kritikus tömege egy nagyságrenddel kisebb. A natanzi föld alatti dúsító és az araki nehézvíz üzem be nem jelentésével Irán megsértette az Atomsorompó egyezményben vállalt bejelentési kötelezettségeit.

2003-ban, amikor a NAÜ ellenőrei végre bemehettek a natanzi föld alatti dúsítóműbe és felületi szennyezettség mintákat vettek, akkor nagyon magas dúsítású urán nyomaira bukkantak . Irán tagadta, hogy magas szintre dúsított volna, és azt állította, hogy a centrifugák korábban szennyeződtek a megtalált hasadóanyag-nyomokkal, de ez nagyon nehezen volt hihető magyarázat, miután a centrifugasor és az egész létesítmény építését előre nem jelentették be.

2009-ben nyugati titkosszolgálatok felfedték, hogy Fordow-ban Irán szintén épített egy föld alatti, titkos, a NAÜ-nek be nem jelentett dúsítóművet, ami ugyan kiterjedésében kisebb, mint a Natanzban lévő üzem, ugyanakkor sokkal mélyebbre építették egy hegy gyomrába. Ezek miatt nem volt hihető, hogy ez is a polgári, békés atomenergia programot szolgálná.

2011-ben a NAÜ több olyan iráni tevékenységről is jelentést tett[5], amelyek arra utaltak, hogy Irán atombomba detonátorának fejlesztésén és tesztelésén dolgozik, illetve terveket készít arra, hogy ballisztikus rakéta fejébe hogyan lehetne egy atombombát integrálni.

2003 és 2012 között számos olyan kommunikáció történt Irán és a nemzetközi szervezetek között, ami azt mutatta, hogy Irán részéről hiányzik a transzparencia. Az Atomsorompó Egyezmény alatt szükséges információcsere folytonossága megszakadt, ami rendkívül sok konfliktust és bizalmatlanságot szült a nemzetközi közösség és Irán között.

Urándúsító centrifugák Iránban a Natanz telephelyen, 2013-ban
Forrás: Reuters és RFERL, https://www.rferl.org/a/iran-nuclear-enrichment/24901169.html

A viták rendezésére 2015 júliusában Irán Kínával, Franciaországgal, Németországgal, Oroszországgal, az Egyesült Királysággal és az Európai Unióval egy Közös Átfogó Cselekvési Tervben állapodott meg (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPOA[6]). Ezzel a nemzetközi közösség fő célja az volt, hogy a polgári nukleáris programhoz szükséges dúsítási szinten belül tartsa az Iránban dúsított uránt, valamint korlátozza azt a képességet, hogy Irán a dúsítási technológia továbbfejlesztésével, további dúsítási kapacitások kiépítésével olyan helyzetbe kerüljön, ami által képessé válik rövid idő alatt az atomfegyverek létrehozásához szükséges 90%-os vagy afölötti dúsítású urán létrehozására.

A Közös Átfogó Cselekvési Terv (JCPOA)[7]

A Cselekvési terv fő céljai és rendelkezései az alábbiak voltak:

1. Az Iránban dúsított urán dúsítási szintjét ideiglenesen 3,67%-ban limitálta, ami teljesen összhangban lenne a polgári célú felhasználással.
2. A dúsított urán mennyiségére vonatkozó korlátot Irán számára 10.000 kg-ról 300 kg-ra csökkentette.
3. A cselekvési terv aláírása előtti 19.000 darabról Iránnak 6000-re kellett csökkentenie az összeszerelt centrifugák darabszámát, ami több, mint kétharmados redukciót jelentett.
4. Irán a legrégebbi centrifuga technológiát vállalta használni, a még az 50-es évekből származó technológiájú IR-1s típusokat, amelyek sokkal kevésbé hatékonyak, mint a legújabb centrifugák.
5. Fordow-ban 15 évre megtiltották a dúsítást, a telephelyet más kutatási feladatokra kellett volna átállítani.
6. Az Arak telephelyen található nehézvizes reaktort át kellett tervezni és át kellett építeni, hogy biztosan alkalmatlan legyen plutónium tenyésztésére.
7. A NAÜ az NPT Kiegészítő Jegyzőkönyv rendelkezése szerinti ellenőrzési jogot kapott Irán felett, bármikor, az év bármely órájában ellenőrizhettek bármely létesítményt az országban, akár olyanokat is, amelyeket Irán nem jelentett be nukleáris létesítményként.
8. Külön dedikált kommunikációs csatornát hoztak létre Irán kettős felhasználású nukleáris technológiák vásárlásainak figyelemmel kísérésére és jóváhagyására.
9. Az Irán által vállalt korlátozó intézkedések ellentételezéseként korábbi gazdasági szankciókat szüntettek meg, lehetővé téve Irán számára, hogy újra kilépjen a nemzetközi olajpiacra, belépjen a SWIFT banki átutalási rendszerbe és hozzáférjen korábban befagyasztott iráni vagyonelemekhez.
10. Az Egyezmény bármely részes fele jogot kapott arra, hogy kezdeményezze az Irán elleni gazdasági szankciók újbóli életbe léptetését, ha úgy látta, hogy Irán súlyosan megsérti az egyezmény rendelkezéseit.

Az iráni Arak IR-40 komplexum, nehézvíz termelő berendezés és nehézvizes reaktor
Forrás: Nanking2012 - CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=21905875

2016 januárja és 2019 májusa között a NAÜ figyelemmel kísérhette Irán nukleáris tevékenységeit, és ellenőrizhette, hogy azok összhangban vannak-e a JCPOA cselekvési terv keretében vállalt kötelezettségeivel. 2018 májusában Donald Trump első elnöki ciklusa alatt az USA kilépett a JCPOA-ból. Az akkori amerikai kormányzati kommunikáció szerint ennek alapvető okai az alábbiak voltak:

1. A JCPOA Cselekvési Tervvel kapcsolatos legfőbb amerikai kritika az volt, hogy annak rendelkezései nem az iráni urándúsítási program megszüntetését tűzték ki célul, hanem csak 10-15 éves elhalasztását. A lejárati idő után Irán a nukleáris programja megvalósításában visszatérhetett volna oda, ahol előtte tartott.
2. A Cselekvési Terv csak az urándúsítással foglalkozott, és nem rendelkezett az iráni ballisztikus rakéta fejlesztési program sorsáról. Jelek mutattak arra, hogy a rakétafejlesztés töretlenül zajlik a háttérben, de erre a JCPOA korlátozásai eleve nem is vonatkoztak.
3. Az amerikai kormányzat azt rótta fel Iránnak, hogy a JCPOA által felszabadított iráni anyagi erőforrásokat Irán proxy háborúk és terrorszervezetek finanszírozására fordítja. (Az USA szerint a regionális stabilitás növelése helyett Irán a többlet erőforrásait arra használta, hogy növelje befolyását Jemenben, Szíriában és Libanonban az ott zajló konfliktusokban.)
4. Kritikát kapott az is, hogy a Cselekvési Terv nem ad kellő keretet a szükséges helyszíni ellenőrzésekhez. Nem sokkal korábban titkosszolgálati jelentések feltárták pl., hogy Irán olyan katonai fejlesztési archívumot állított fel, amivel célja az lehetett, hogy a JCPOA lejárta után a lehető leggyorsabban visszatérhessen a korábbi atombomba fejlesztéseihez.

A Trump elnök által 2018 májusában bejelentett intézkedés – az, hogy az USA kilép a JCPOA megállapodásból – vélhetően azt a fő célt szolgálta, hogy a feleket újra tárgyalóasztalhoz ültesse, és a JCPOA-t egy átfogó szerződéssel váltsák fel. Az amerikai „maximális nyomás” elnevezésű stratégia arra törekedett, hogy súlyos gazdasági szankciókkal kényszerítse Iránt a tárgyalóasztalhoz, és olyan megállapodást kössön, amely

1. véglegesen véget vetne Irán nukleáris programjának (időkorlát nélkül, örökre);
2. leállítaná az összes ballisztikusrakéta-fejlesztést;
3. véget vetne az összes regionális proxy támogatásának, növelve a régiós stabilitást;
4. kiszabadítaná az összes, Iránban jogtalanul fogva tartott külföldi állampolgárt.

A JCPOA európai uniós aláírói nagyon nem értettek egyet az USA kilépésével, mert kifejezetten tartottak a katonai eszkalációtól (ami most végül be is következett). Emmanuel Macron személyesen próbálta rábeszélni Trump elnököt a meglévő keretrendszert fenntartására, sikertelenül. Fontos megjegyezni, hogy Franciaország 2015 után komoly beruházásokba és üzletekbe kezdett az iráni olajipar és pl. a polgári repülőgép-eladás, valamint az újautó-értékestés területén, így az újrainduló amerikai szankciók hatására francia cégek jelentős bevételi lehetőségektől estek el.

2019 májusától (az amerikai kilépés bejelentésének időpontjától számított egy év lejártától) kezdve a NAÜ szerint Irán fokozatosan felhagyott kötelezettség-vállalásainak teljesítésével, majd 2021 februárjában teljesen megszüntette azok végrehajtását. 2022 júniusában Irán eltávolította a NAÜ összes, a JCPOA-hoz kapcsolódó felügyeleti és ellenőrző berendezését az iráni létesítményekből.

2025 májusában a NAÜ bejelentette[8], hogy mivel több mint négy éve nem tudta végrehajtani a JCPOA-val kapcsolatos ellenőrzéseit és megfigyeléseit, az Ügynökség elvesztette a centrifugák, centrifuga forgórészek és fúvókák, nehézvíz és a „sárga pogácsa” (yellowcake[9]) gyártásával és jelenlegi készleteivel kapcsolatos ismereteinek folytonosságát, amelyet nem lehet helyreállítani. 2025. június 12-én a NAÜ kormányzótanácsa határozatában[10] 20 év után először hivatalosan is kijelentette, hogy Irán megsértette a non-proliferációs kötelezettségeit.

Irán utóbbi három évtizedes nukleáris ambícióit, ezek nemzetközi ellenőrzési próbálkozásait külső szakértői szemmel áttekintve – véleményem szerint – elég nehéz lenne azzal vádolni az iráni vezetést, hogy tényleg polgári atomenergetikai programot vitt véghez. Nehezen hihető, hogy ezek a lépések nem atombomba előállítására irányultak, ami az iráni ballisztikus rakéta és drónfejlesztésekkel együtt teljesen megalapozottan keltett súlyos nemzetközi aggodalmakat.

A Midnight Hammer (2025 június) hadművelet hatásai az iráni nukleáris programra

Ahhoz képest, hogy a Közös Átfogó Cselekvési Terv még 2015-ben azt tűzte ki célul, hogy a maximális dúsítás 3,67% lesz és a dúsított urán készletek nem haladják meg összesen a 300 kg-ot, 2025 nyarára a NAÜ becslése szerint valójában 2%-os dúsításig 2200 kg, 5% dúsításig 5500 kg, 20% dúsításig 274,5 kg, míg 60%-os dúsításig dúsított uránból 408,6 kg készlettel rendelkezett Irán!

Hatalmas mennyiségek relatív és abszolút értelemben egyaránt. És legyen világos: nincs olyan békés célú állami atomenergetikai program, ami 20% feletti dúsítású uránt igényelne, főleg nem ilyen mennyiségben! A fenti számok csak egy masszív katonai programmal lehetnek magyarázhatók.

2025 júniusában a 12 napos „Midnight Hammer” hadművelet során azok a létesítmények, amelyekről tud a külvilág, és amelyek érdemi szerepet játszanak ebben a programban, mind találatokat kaptak és jelentős károsodást szenvedtek el. A félrevezető talán az lehetett, hogy az amerikai elnök már akkor is megsemmisítő csapásról beszélt. Pedig tudtuk, hogy a már magasan dúsított uránt napokkal a támadások előtt kimenekítették az érintett létesítményekből, és az is világos volt, hogy önmagában a meglévő centrifuga kaszkádok lerombolása nem fogja örökre lenullázni az iráni programot, hiszen ha a legújabb (IR-6) centrifugák technológiája rendelkezésükre áll, akkor akár a nulláról a dúsítólétesítmények újra megépíthetőek. Ezek az IR-6 centrifugák ráadásul akár egy nagyságrenddel is hatékonyabbak az energiafelhasználás szempontjából, mint az őstípusok. Így a hadművelet hatását inkább abban lehetett mérni, mennyivel késleltette az iráni nukleáris programot.

Az Epic Fury (2026 március) hadművelet hatásai az iráni nukleáris programra

Az amerikai kormányzat sajtóban tett kijelentései alapján úgy tudjuk, hogy az utóbbi időszakban zajló tárgyalások során az iráni delegáció húzta az időt, láthatóan nem akart megegyezni. Ez üzenhette azt, hogy az iráni nukleáris fegyverprogram köszöni szépen, jól van, és valójában már csak egy kis időre van szükség, hogy az első bombához szükséges magas dúsítású uránhoz eljussanak.

Ez vezetett el a 2026. február 28-án indult „Epic Fury” hadművelethez, ami már nem egyszerűen a nukleáris fegyverprogram lenullázását tűzte ki célul, hanem az USA kormánya szerint a teljes politikai rezsimváltást Iránban.

A rendelkezésünkre álló információk alapján az irániak nem tétlenkedtek az előző katonai beavatkozás óta eltelt 9 hónapban: a NAÜ 2026. február 27-i hivatalos dokumentuma[11] szerint Irán 440,9 kg 60%-os dúsítású uránnal rendelkezett, amiből a nemzetközi ellenőrök 432,9 kg-ot verifikáltak UF6 vegyület formában. Az amerikai különmegbízott Steve Witkoff 2026. március 2-i nyilatkozata szerint az irániak azzal „dicsekedtek” a genfi tárgyalások során, hogy tovább növelték a 60%-os dúsítású uránkészleteiket, és jelenleg kb. 460 kg 60% dúsítású uránnal rendelkeznek, vélhetően erre a dúsítási szintre koncentráltak az életben maradt vagy újraélesztett centrifugákban. Az amerikai kormányzati becslések szerint nem 1 évre lehetnek a bombához szükséges teljes anyagmennyiség előállításától, hanem akár 1 hétre, és napok alatt akár kb. 10 atombombához szükséges 90% feletti dúsítású uránnal rendelkezhetnek. (Nagyon fontos lesz majd a jövőben a 460 kg 60%-os dúsítású uránmennyiség ellenőrök általi verifikálása, és hogy azt a NAÜ hivatalosan is erősítse meg. Nyilvános NAÜ dokumentumot ezzel a számmal eddig én nem találtam.)

A kérdés ma már nem az, hogy mikor szerzik meg az első töltetet, hanem sokkal inkább az, hogy a teljes magas dúsítású készletből mennyi idő alatt készíthetnek több töltetet. Ez lehet a fő oka annak, hogy az amerikai kormányzat most avatkozott be.

Érdemes megjegyezni, hogy a legmagasabb diplomáciai szinteken elhangzó kijelentések között vannak ellentmondások, vagy nehezen harmonizálható elemek. Ahogy az amerikai kormányzat fő üzeneteit fent összefoglaltam, említenem kell, hogy a NAÜ főigazgatója – pozíciójánál fogva is – visszafogottabban fogalmaz. Raffael Grossi 2026. március 2-i nyilatkozata sem mondja ki, hogy Irán rendelkezne atomfegyverrel, vagy erre direktben törekedne, mert ezt nem tudja a maga eszközeivel 100%-osan bizonyítani. Ugyanakkor abban ugyanúgy fogalmaz, ahogy Trump elnök: Irán nem tehet szert atomfegyverre[12]. Grossi ugyanakkor a katonai erő helyett a diplomáciai megoldást sürgeti, megint csak nyilván az intézményi pozíciójából fakadóan.

A félrevezetés szándékával vitt iráni kormányzati kommunikáció, a transzparencia hiánya hosszú időre visszatekintve, elsősorban az USA és Izrael ellen megfogalmazott súlyos fenyegetések nehezen teszik hihetővé, hogy ha Irán megszerzi (vagy már megszerezte) az első atombombához szükséges töltetet, azt ne használná. Hogy mire használhatná, arról az összefoglalásban írok, mert ez is többrétű kérdés.

Összefoglaló következtetéseim

Az elmúlt hónapok eseményei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség jelentései alapján a 2025 nyarán bekövetkezett támadás után is feltehetően tovább folyt Iránban a magasan dúsított urán előállítása.

Az Irán által alkalmazott dúsítási szintek és dúsított urán mennyiségek egy polgári atomenergia programmal NEM indokolhatóak.

A nyugati atomhatalmak kételyeit tovább erősíthette az iráni tárgyalódelegáció által megvalósított időhúzási taktika az elmúlt hetek genfi tárgyalásai során, ami arra utalhatott, hogy az első bomba befejezéséhez napokra lehet már csak szükségük és a tárgyalódelegáció arra játszott, hogy ezt az időt kihúzza. Ahogy Irán reagált a mostani támadásra, és a tény, hogy számos szomszédos arab országban található célpontot intenzíven támadtak az iráni erők, azt erősíti, hogy Irán eddigi lépései sem békés célokat szolgáltak. Aligha fogja tudni a következő iráni vezetés igazolni a nemzetközi közösség felé, hogy a békés célú atomenergia programra vonatkozó kijelentései, szándékai valósak voltak.

A mostani háború közvetlen veszélyt jelent az egész térség biztonságára, továbbá a globális olajellátásra való számottevő hatása miatt tulajdonképpen az egész világgazdaságra. De Irán egy atomfegyverrel rendelkező, nagy hatótávolságú rakétákat és dróntechnológiát intenzíven fejlesztő – és azt eredményesen alkalmazó – országként még nagyobb veszélyt jelentene az egész világra.

A nemzetközi non-proliferációs rezsim pontosan arra lett kidolgozva, hogy megakadályozza új országok belépését az atomfegyverrel rendelkező országok klubjába. Egy a szomszédaival szemben agresszívan viselkedő ország még inkább veszélyes lenne a régiós- és világrendre. Ebben a pillanatban nem látszik tárgyalásos megoldás (főleg a fent leírt, diplomáciai megoldások sok évtizedes sikertelenségének fényében), ezért véleményem szerint az amerikai és izraeli támadások nagyon egzaktan megfogalmazott katonai célok eléréséig fognak folytatódni. Ez szerintem nem így alakult volna, ha az első támadási hullám után Irán nem visszatámadással, hanem diplomáciai úton reagált volna. Mivel a tettek többet mutatnak, mint a szavak, az iráni fél elmúlt egy hétben tett válaszreakciói pontosabban mutatják a szándékait és motivációit, mint a korábbi időszak félrement diplomáciája. Éppen ezért – szerintem – egyelőre jó időre bezárult a tárgyalásos megoldások lehetőségének ablaka.

A külvilág elleni iráni fenyegetés most a szavakból átcsapott a tettekbe. Különösen erősen mutatja az iráni kormány és hadsereg elköteleződését a konfliktus kiterjesztésére az, hogy az ország politikai vezetésének elvesztése után ilyen intenzív rakéta és dróntámadásokat indítottak számos környékbeli országban található célpontok ellen. Szerintem ez annak bizonyítéka, hogy erre kész tervek álltak rendelkezésre, melyeket „csak” lefuttatni kellett, és erre a megmaradt vezetési struktúra is képes maradt.

A 2025 júniusi 12 napos háború kapcsán intenzív vita folyt itthon és külföldön is a szakértők között, hogy Irán valóban az atomfegyver kifejlesztésére törekszik-e, és ha igen, akkor mire használná. A válasz egyértelmű arra vonatkozóan, hogy az elmúlt három évtized iráni atomprogramja minden bizonnyal az elejétől mostanáig katonai célú volt. Ha Irán eljutna valaha az atombomba megszerzéséig, mire használná? Komplex kérdés, különösen az eltérő kultúrák és a régóta hiányzó transzparencia miatt. Ugyanakkor több opció is feltételezhető:

1. A lehetőségek közül a legkisebb globális kockázattal járó forgatókönyv az lenne, ha Irán egy atomfegyvert maga is az elrettentésre tartana külső támadóval szemben. Ez a legkevésbé veszélyes felhasználási forgatókönyv, ugyanakkor a legkevésbé valószínű is, az elmúlt évtizedek eseményei fényében.
2. Lehet iráni szándék a regionális szerep növelése az atombomba védőernyője alatt, hagyományos fegyverekkel kiharcolva. Ezt támasztja alá az USA által kifogásolt számos proxy konfliktus, amelyek iráni támogatással valósultak meg a régóban. Ez azzal fenyeget, hogy a hagyományos fegyverekkel megvívott konfliktusok száma és intenzitása növekedne Irán atomhatalommá válását követően. Ez a Közel-Kelet biztonsága, a migráció és a térség globális olajtermelésben betöltött kiemelkedő szerepe miatt sok kedvezőtlen mellékhatással járna.
3. A korábbi iráni nyilatkozatok alapján az sem lenne kizárható, hogy Irán bevetne atomfegyvert valamelyik általa ellenségként megjelölt ország ellen. Ennek a forgatókönyvnek egyáltalán nem lenne nulla a valószínűsége, és mindenképpen azt jelentené, hogy Irán kilépne a nukleáris elrettentés koncepciójából. Figyelembe véve az ország méretét és erőforrásait, ez a forgatókönyv egy öngyilkos szcenárió, de ezzel együtt is óriási anyagi, környezeti és emberáldozati következményekkel járhat, és hangsúlyozom, látva az elmúlt időszak eseményeit, egyáltalán nem nulla valószínűségű.

Azt gondolnám, hogy az USA, Izrael és sok más külső szemlélő számára mind a b), mind a c) forgatókönyv vállalhatatlan kockázatokat rejt magában, így aligha fogják engedni ezeket megvalósulni. De az a) szcenárió is a nemzetközi safeguards keretrendszer kikezdéséhez vezethetne, amit a NAÜ hivatalból sem engedhet. Mivel az a) opcióból bármikor tovább léphetnének a b) vagy c) felé, ezért sem elképzelhető az a) opció megengedése sem.

Záró gondolatként a „gorillás” mottóra visszatérve azt gondolom, hogy Irán sok évtizede ápolt nukleáris fegyverkezési ambíciója egy olyan teher, ami könnyen az egész rezsimet, vagy akár az egész országot is agyonnyomhatja, de komolyan azzal a veszéllyel is fenyeget – több forgatókönyvön keresztül –, hogy az egész közel-keleti térséget hosszú időre destabilizálja, komoly negatív globális gazdasági hatásokat okozva. Ezeket mind el kellene kerülni, amihez viszont egy együttműködő iráni vezetés elengedhetetlen.

 
A mottó grafikai megjelenítése a Gemini AI segítségével
(saját promptolás - elnézést érte :-)) 

[1] Az idézet 2003-ból származik, amikor Pakson a 2. blokkban egy súlyos üzemzavar történt, és miniszteri biztosként kellett segítenem a problémák elhárítását. Egy műszaki problémát tárgyaló megbeszélés során egy radiokémikus kolléga mondta az idézett szavakat, arra utalva, hogy bizonyos helyzetekben lehetnek olyan feladatok, amelyek megkezdése előtt még a szokásosnál is alaposabban kell végig gondolni, hogy a tervezett lépések hatására beálló állapot kezelhető marad-e, és nem jutunk-e még bonyolultabb körülmények közé. Pl. egy erősen sugárzó anyag sugárvédelemből való kiemelése is ilyen lehet, ha azt a vért mögé nem tudjuk visszatenni, de az élet számos területén előfordulhat, hogy nem kellően előkészített lépéseink nem közelebb, hanem távolabb visznek az elérendő céltól. Megítélésem szerint ilyen helyzetbe manőverezte magát Irán.

[2] https://www.valaszonline.hu/2025/07/17/aszodi-attila-kaiser-ferenc-atomhaboru-vilaghaboru-iran-oroszok-podcast/

[3] A magyar és a nemzetközi biztosítéki rendszerről magyar nyelven ebben a dokumentumban lehet részleteket olvasni: https://www.haea.hu/web/v3/OAHPortal.nsf/D111F564D03C7E91C1258948004609A9/$FILE/50eves_4vegleges.pdf

[4] https://www.congress.gov/crs-product/R40094

[5] https://www.iaea.org/newscenter/news/iaea-board-adopts-resolution-iran

[6] https://www.iaea.org/newscenter/news/iaea-board-adopts-landmark-resolution-on-iran-pmd-case

[7] https://www.iaea.org/sites/default/files/documents/gov-2015-72-derestricted.pdf

[8] https://www.iaea.org/sites/default/files/25/06/gov2025-24.pdf

[9] Az uránércből kivont uránforma, az uránbányák helyszínéről tipikusan ebben a formában szállítják el a kitermelt uránt. Egy sárga por, ami az urán különböző oxidjait tartalmazza, legnagyobbrészt U3O8 formában.

[10] https://www.iaea.org/sites/default/files/25/06/gov2025-38.pdf

[11] https://www.iaea.org/sites/default/files/gov2026-8.pdf

[12] „Ahhoz, hogy hosszú távon biztosíthassuk, hogy Irán nem szerez be nukleáris fegyvereket, és hogy fenntartsuk a globális non-proliferációs rendszer hatékonyságát, vissza kell térnünk a diplomáciához és a tárgyalásokhoz.”
„To achieve the long-term assurance that Iran will not acquire nuclear weapons and for maintaining the continued effectiveness of the global non-proliferation regime, we must return to diplomacy and negotiations.”
https://www.iaea.org/newscenter/statements/iaea-director-generals-introductory-statement-to-the-special-session-of-the-board-of-governors

Jelen blogbejegyzés szerkesztett formában először a portfolio.hu-n jelent meg. A bejegyzés vagy annak részei csak a portfolio.hu-ra és a jelen blogbejegyzésre való hivatkozással idézhetők.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Természettudományi Karán (TTK) hosszabb ideje vizsgáljuk az európai országok villamosenergia-piacainak működésére hatást gyakorló tényezőket, legújabb kutatásunkban az európai másnapi (day-ahead) villamosenergia-árak mesterséges intelligencia alapú modellezése és elemzése tárgyában az ún. magyarázható mesterséges intelligencia (explainable AI) algoritmusok alkalmazásának lehetőségét vizsgáltuk. A Nukleáris Technikai Intézet (NTI) és a Matematika Intézet Human & Social Data Science labor (HSDS) kooperációjában működő kutatócsoportunk fontos közös tanulmánya a napokban jelent meg a nemzetközi szinten magasan elismert „Energy Conversion and Management: X” nevű folyóiratban (IF: 7.6, D1 besorolás) „Industry-adaptable explainable AI based methodology for forecasting electricity prices” címmel.

A magyarázható mesterséges intelligencián alapuló modellek használata felértékelődött az elmúlt időben, mert a segítségükkel a piaci szereplők hatékonyabb stratégiákat dolgozhatnak ki előrejelzéseik számára azáltal, hogy az adatok feldolgozása során az algoritmus segítségével értelmezést adhatnak az adatok hatalmas tömegében rejlő mintázatok felismeréséhez, amire alapozva az előrejelzések mögötti piaci folyamatok értelmezhetőbbé, így maguk az árelőrejelzések végül pontosabbá válhatnak. A kutatás keretében nyilvánosan hozzáférhető adatokon és algoritmusokon alapuló mesterséges intelligencia modelleket fejlesztettünk ki 19 európai ország másnapi villamosenergia-árainak előrejelzésére. A magyarázható mesterséges intelligencia algoritmus által szolgáltatott ún. SHAP-értékek segítségével elemeztük a modellek különböző bemeneti adatainak hatását, az egyes paraméterek fontosságát (súlyát) az előrejelzésben.

Ezen felül a cikkben egy újszerű keretrendszert is bemutatunk az árampiacok kategorizálására, amely a globális SHAP-profilok alapján alkalmaz klaszterezést, megmutatva az egyes országok piacai közötti hasonlóságokat, illetve különbözőségeket. Az országokat SHAP attribútumvektorok alapján csoportosítva azonosítottuk azokat a piacokat, amelyek alapvetően hasonló árképzési mechanizmusokkal és strukturális érzékenységekkel rendelkeznek, feltárva ezzel a piaci dinamikában rejlő rendszerbeli hasonlóságokat. A publikáció további újdonsága, hogy az első olyan mesterséges intelligencia modellt mutatja be, amelyet SHAP-értékek felhasználásával fejlesztettek ki az európai másnapi villamosenergia-árak – piaci körülmények között is alkalmazható, akár kereskedelmi célú – előrejelzésére. A modell futtatásához ugyanis kizárólag a piaci feltételek mellett ténylegesen rendelkezésre álló adatok szükségesek, figyelembe véve, hogy éles piaci körülmények között az egyes adatok ténylegesen mikor válnak elérhetővé, így a modell a másnapi villamosenergia-piac működéséhez igazodik, ezáltal az könnyen beilleszthető a piaci szereplők üzleti működésébe, a piaciár-előrejelzést végző üzleti számítógépes eszközökbe.

Az áramárak előrejelzéséhez öt adatkategóriát használtunk az ENTSO-E ingyenesen elérhető adatbázisából: az egyes energiahordozók termelésének historikus adatai, historikus másnapi ár, historikus határkeresztező áramlás, a villamosenergia-fogyasztás előrejelzése, valamint a szélenergia- és napenergia-termelés előrejelzése. Az előrejelzési problémát többcélú regressziós feladatként kezeltük, és a múltbeli adatok alapján egyszerre jósoltuk meg a következő nap mind a 24 órás árait. Az árampiac egyedi időbeli szerkezetére tekintettel speciális adatokat építettünk be az előrejelzési modellünkbe. A termelés és a határkeresztező áramlások jellemzői esetében a 7, 3 és 2 nappal korábbi órás értékeket és a predikció napján érvényes (tehát a „másnap”-hoz képest 1 nappal korábbi nap) 00:00 és 07:00 közötti órás adatokat vettük figyelembe, így jellemzőnként 79 bemeneti értéket használ fel a modellünk. A historikus villamosenergia-árak esetében a 7, 3, 2 és 1 nappal korábbi órás értékeket használtuk fel, ebben az esetben tehát összesen 96 jellemzőt. A felhasznált adatok fent leírt időhorizontját az 1. ábra foglalja össze grafikusan.

A másnapi villamosenergia-piacon kereskedő erőművek működési korlátaihoz való jobb igazodás érdekében zártuk ki a predikció napján 7:00 óra utánra vonatkozó tényleges termelési adatokat. Az erőműveknek a következő napra vonatkozó termelési menetrendjüket mindig 12:00 óráig kell benyújtaniuk, így a bemeneti adatokat 7:00 óráig terjedő értékekre korlátoztuk, ezzel biztosítva, hogy az ipari alkalmazás során a felhasználóknak elegendő idejük legyen a modell adatokkal való feltöltésére, a modell futtatására, az eredmények értékelésére és a tájékozott üzleti döntések meghozatalára a másnapi menetrendek benyújtási határideje előtt. Ez az adatstruktúra a modellünket könnyen alkalmazhatóvá teszi ipari felhasználásra.

1. ábra: A bemeneti adatok és a célérték időhorizontjának bemutatása

A mesterséges intelligencia algoritmus alkalmazására alapozott árelőrejelzési módszertanunkat 19 európai ország adataira teszteltük, négy különböző mesterséges intelligencia modell segítségével. Az eredmények azt mutatják, hogy a faalapú modellek mind a 2015–2020, mind a 2020–2024 időszakra vonatkozóan következetesen felülmúlják a többi modellt a másnapi villamosenergia-árak előrejelzésének pontosságában. Ezen kívül eredményeink értékelése azt adta, hogy 2020 és 2024 között jelentősen megnőtt az árampiac komplexitása, ami a COVID-19-járványnak és az orosz-ukrán háború hatásainak tudható be. Ez a megnövekedett komplexitás megnehezítette a másnapi áramárak modellezését, ezért célszerű szélesebb körű jellemzők beépítése a másnapi villamosenergia-ár modellekbe. A SHAP-értékek klaszterezése alapján megállapítottuk, hogy 2020-ban a SHAP-profilok még egyértelműbb magyarázó mintákat mutattak, azonban 2024-re a legtöbb ország egy nagy klaszterbe került, ami arra utal, hogy a legfontosabb magyarázó tényezők összetettebbé, ugyanakkor az egyes országok vonatkozásában homogénebbé váltak az európai árampiacon. Ez a konvergencia összhangban áll az időjárásfüggő megújuló energiaforrások kiépítésének az elmúlt években tapasztalt felgyorsulásával, ami csökkentette az európai országok villamosenergia-piacai közötti különbségeket.

A lent szereplő, a cikkből idézett 2. ábra a fő eredményeket foglalja össze. Az egyes paraméterek fontossága az ábra jobb oldali színskálája szerint került ábrázolásra a vizsgált 19 országra. A SHAP-modellünk egy (365, 79, 24) méretű több dimenziós vektort hoz létre minden bemeneti adat esetén. Itt az első dimenzió (365) az év egyes tesztnapjait jelenti, a második (79) a jellemző órás bontású értékeit, a harmadik (24) pedig a nap adott óráját, amelyre szeretnénk a másnapi villamos energia árat előre jelezni. Az egyik célunk az volt a kutatásban, hogy összehasonlítsuk a különböző jellemzők fontosságát, hogy meghatározzuk, melyek befolyásolják leginkább a másnapi villamosenergia-árakat, ami nehezen lenne megvalósítható, ha minden jellemző minden órás értékének SHAP hozzájárulását megjelenítenénk a 2. ábrán, ugyanis így az ábra y tengelye több ezer sorból állna. Ezen probléma megoldására a Pesenti és O’Sullivan[1] által kidolgozott, SSHAP néven ismert összesítési módszert alkalmaztuk. Ez a megközelítés kihasználja a SHAP-értékek additív tulajdonságát, lehetővé téve az eltérő időbeli adatok hozzájárulásoknak összeadását egy egységes mérőszámmá minden jellemző esetében. Az adott két évre a vizsgált árbefolyásoló paraméterek a táblázat bal oldali függőleges tengelye mentén vannak feltüntetve, fentről lefelé haladva csökkenő fontossági sorrendben. Jól látszik az ábrából, hogy a 2024. évben a legtöbb országban a historikus másnapi áramár rendelkezett a legmagasabb fontossági paraméterrel, ezt követték a határmetszéki áramok, a szárazföldi szélerőművi termelés és annak előrejelzése, valamint a földgáz tüzelésű erőművek termelésének értéke. Ehhez képest a korábbi, 2020-as évben historikus másnapi piaci áramár, a villamosenergia-igény előrejelzett értéke, a határmetszéki áramok, a szárazföldi szélerőművi termelés értéke, valamint a konkrét napszak figyelembevételét (a hét melyik napján vagyunk, melyik hónapban, a hónap melyik napja és az év hányadik napján) megvalósító idővel kapcsolatos jellemzők vektora bizonyult a legnagyobb hatásúnak a másnapi áramárak előrejelzésére.

2. ábra: A modellezett országokban 2020-ban és 2024-ben a különböző bementi paraméterek fontosságának bemutatása

A teljes cikk ingyenes és szabadon elérhető a következő linken: https://doi.org/10.1016/j.ecmx.2026.101583

A kutatást végző csoport tagjai Biró Bence (NTI), Kiss Csaba (HSDSLab), Dr. Molontay Roland (HSDSLab) és Prof. Dr. Aszódi Attila (NTI).

A jelen írás először a Portfolio.hu gazdasági portálon jelent meg.

[1] Pesenti A, O’Sullivan A. Explaining deep neural network models for electricity price forecasting with XAI. Energy and AI 2025;21:100532. https://doi.org/10.1016/J.EGYAI.2025.100532.

Amerikai-magyar nukleáris együttműködések lehetőségei, különös tekintettel a kis moduláris reaktor projektekre 

 Ahogy arról írtam 2024. októberi cikkemben a Portfolió hasábjain is, az Amerikai Egyesült Államokban radikális változás következett be az atomenergetikai projektek energiapolitikai és társadalmi megítélésében, amikor egy évvel ezelőtt a nagy technológiai cégek, a Google, a Microsoft és az Amazon Web Services jelentős invesztíciókat jelentett be kis moduláris reaktorokat fejlesztő cégekbe. Az első ránézésre meglepő fejlemények azóta tovább fejlődtek, és ma még inkább látható, hogy miért lényegesek ezek a fejlesztések. Írásomban azt foglalom össze, hogy az informatikai technológiai szektor és a mesterséges intelligencia alkalmazások miért hajtják fel az új atomerőművi kapacitások iránti igényeket, hogyan kapcsolódhat ez a magyar-amerikai együttműködésekhez, és mit profitálhat ebből a magyar gazdaság. 

Néhány nappal ezelőtt, 2025. október 29-én az Országos Fizikatanári Ankéton tartottam előadást, ahol ezt a témakört is érintettem, kölcsönveszek hát néhány fóliát az előadásomból. 

Az OECD Nemzetközi Energia Ügynöksége (OECD IEA) 2025 tavaszán publikált egy nagyon érdekes jelentést, amelyben azt vizsgálta, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazások fejlesztése és üzleti elterjedése milyen hatással lehet a világ energiafelhasználására. A tanulmány kiválóan bemutatja, hogy 2022 novemberétől (a ChatGPT megjelenésétől) 2024 végéig, tehát kb. 2 év alatt az S&P 500 tőzsdei listán szereplő vállalatok piaci kapitalizációja növekedésének 65%-át mesterséges intelligencia fókuszú vállalatok értékének növekedése okozta. Ugyan az egyéb vállalatok tőzsdei értéke is növekedett, de a mesterséges intelligenciát alkalmazó cégek növekedése sokkal nagyobb volt. Meglehetősen nagy a hajtóerő tehát a technológiai szektorban, hogy a vállalatok mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásokat kínáljanak a piac számára, vagy ilyen módszereket és alkalmazásokat építsenek be az üzleti folyamataikba. 

 A mesterséges intelligencia alkalmazása azonban energiát igényel, méghozzá sok energiát.  

A következő fólia baloldali ábrája jól mutatja, hogy a ChatGPT vagy más fejlettebb, mesterséges intelligencia alapú algoritmusok futtatása arányaiban sokkal több villamos energiát igényel szerveroldalon, mint egy egyszerű Google keresés. Fajlagosan itt 10-20 vagy akár 30-szoros növekedés várható egyetlen keresésre, ha azt mesterséges intelligencia algoritmus segítségével hajtjuk végre.  

A jobb oldali ábra a Nature folyóirat egyik cikke alapján azt mutatja, hogy 1000 darab bonyolultabb elemzést igénylő mesterséges intelligencia alapú lekérdezés a szerver oldalon annyi villamos energiát igényelhet, mint egyetlen laptop 20 órás működtetése. Ez hatalmas energia, ami a felhasználó számára direktben nem jelenik meg, ugyanakkor az energiaellátás szempontjából nagyon komoly kihívás elé állítja azokat a cégeket, amelyek az ilyen algoritmusok kiszolgálását végző szerverfarmok telepítésével és működtetésével foglalkoznak.  

Globálisan a szerverfarmok működtetése 2024-ben a világ teljes villamosenergia-fogyasztásának 1,5%-át tették ki, de itt a következő években radikális növekedés várható. Az egyre nagyobb és egyre koncentráltabb szerverfarmok működtetése a mostani éves 400 TWh villamos energia helyett akár 1000 TWh-t meghaladó villamosenergia-mennyiséget is igényelhet 2030-ra. Márpedig a szerverfarmokat folyamatosan el kell látni energiával, 0-24-ben, az év 365 napján. A felhasználók nem akarják lekérdezéseiket a nap- és/vagy szélenergia rendelkezésre állásához kötni, így a szerverfarm üzemeltetők arra készülnek, hogy a rendszereiket folyamatosan el tudják látni zsinórárammal.  Ez a szerverfarm működtetés bizonyos helyszíneken komoly lokális villamosenergiaigény-növekedést generál: Európában pl. Írország jelenlegi áramfogyasztásának 20%-a szerverfarmok működtetésére fordítódik, míg az USA Virginia állama (mint egy kiemelt szerverfarm helyszín) áramfogyasztásának 25%-át fordítja ilyen célokra. Az USA-ban van olyan adatközpont, aminek a villamos teljesítmény-igénye közel 5000 MW! (Csak viszonyításképpen, a paksi atomerőmű mostani 4 blokkjának együttes teljesítménye 2000 MW, és Magyarország éves villamosenergia-igényének több, mint harmadát biztosítja. 5000 MW zsinórtermelés gyakorlatilag megegyezik hazánk éves villamosenergia-igényével.) 

A nagy abszolút számok és a nagy növekedési potenciál nyilván arra sarkallja a technológiai cégeket, hogy megoldást találjanak erre a kihívásra, és hosszú távon biztosítsák a szerverfarmok olcsó, karbonsemleges zsinórárammal való ellátását. Márpedig ha karbonsemleges és zsinóráramról beszélünk, akkor ott érdemben csak az atomenergia jöhet szóba.  

Emiatt számos technológiai cég, pl. a Google, az Amazon és a Microsoft is jelentős atomenergetikai beruházásokba kezdett az USA-ban. Üzembe helyeznek korábban leállított atomerőművet, új blokkok építésében gondolkodnak, de egyes cégek kis moduláris reaktorok (small modular reactor, SMR technológiák) fejlesztésébe is beszálltak kockázati tőke befektetőként, hogy biztosítsák maguknak a technológiai elsőbbséget.   

Miért SMR-ek?

Egyrészről a nagy, 1000 MWe teljesítményű reaktorok piacára belépni nagyon bonyolult. Néhány nagy gyártó maradt csak ezen a világpiacon (az amerikai Westinghouse, a francia EdF-Framatome, az orosz Rosatom, a dél-koreai KHNP-KEPCO és kínai cégek). De szembe kell nézni azzal, hogy a nagy atomerőművek építési piacára belépni nagy befektetést és komplex kompetenciákat igényel, a nagyberendezések gyártásához szükséges nehézipari kapacitásokat pedig az USA, de számos nyugat-európai ország is elveszítette (a franciákat kivéve). A nagy erőmű építések hosszú időigénye komoly üzleti és finanszírozási kockázatokat rejteget. Egyszerűbbnek és finanszírozhatóbbnak tűnik kis moduláris reaktorok fejlesztésébe fektetni, ha egy energetikai mérnöki cég fejével gondolkodunk. A kis moduláris reaktorok a tőkepiac számára is attraktívak, mert hihetőbb, hogy egy új kis reaktor technológiából a piacon értékesíthető erőmű lesz, mint egy nagy erőmű esetében. Hogy ez a hiedelem aztán majd beváltja-e a reményeket, az egy más kérdés, de minden esetre a helyzet az, hogy mintegy 100 különböző SMR projekt fejlesztése forog jelenleg a nagyvilágban, számos start-up cég alakult a területen, miközben hasonló intenzitású fejlesztés a nagy atomerőművek területén nem látszik.  

Ahogy arról korábban írtam már, SMR-nek a nemzetközi terminológia szerint tipikusan a 10 MWe feletti és 300 MWe alatti villamos teljesítményű modulárisan építhető reaktorokat nevezzük (bár a teljesítményhatárok nem jelentenek szigorú korlátot).  

Az SMR-ekkel kapcsolatos alapvető elvárás, hogy a nagy atomerőműveknél sokkal gyorsabban, akár 3-4 év alatt megépíthetőek legyenek. Ennek alapvető célja, hogy a projekt finanszírozási kockázatai és költségei sokkal kisebbek legyenek, és a létesítmény a beruházói döntést követően gyorsabban legyen üzembe helyezhető. A gyorsabb építés záloga, hogy az erőmű modulokból legyen összeépíthető, hogy a tevékenység jelentős része egy gyártóműbe vihető legyen, ahol a gyártás-összeszerelés folyamata hatékonyabb és kontrollálhatóbb. Ezzel a telephelyi építési tevékenység idő- és munkaigénye jelentősen csökkenthető. A modularitás másik előnye, hogy a létesítmény jobban skálázható, és üzemeltetése során is rugalmasabb lehet, mint egy nagy létesítmény.  

Az SMR-eknél tervezési cél, hogy a reaktorberendezésbe integráljanak olyan berendezéseket (pl. a keringető szivattyúkat, a gőzfejlesztő berendezéseket), amelyek a nagy erőműveknél külön berendezések. Az integrált kialakítás előnye, hogy a reaktorberendezés telephelyre kiszállítva már készen van, nem kell az összehegesztésével a telephelyen foglalkozni. Az integrált kialakítás adott esetben a hűtési funkció természetes áramlással történő megoldását is lehetővé teszi, így az üzemeltetés, valamint az üzemzavarok kezelése is új mérnöki alapokra helyezhető. 

A modularitás aspektusai

A moduláris kialakítás azt is lehetővé teszi, hogy 100-300 MWe teljesítményű egységekből többet egymás mellé telepítve akár egy nagyobb erőmű  is megépíthető, ha az adott telephelyen erre van szükség.  

Az amerikai nuScale koncepció 77 MWe egységekből áll, a reaktorok egymás mellé kerülnek egy nagy vizes medencébe, az egyes reaktormodulokhoz különálló turbina egységek kapcsolódnak. A reaktortartályok vizes környezete lehetővé teszi, hogy akár egy üzemzavari helyzetet is le tud kezelni a berendezés emberi beavatkozás nélkül, akár napokon keresztül. Ez nagyon robusztus kialakítást tesz lehetővé.  

A dél-koreai iSMR koncepció is egymás mellé helyezett reaktormodulokból áll, itt az egyes reaktorok nem víz alatt helyezkednek el, száraz aknákban, de a nuScale-hez hasonlóan egymás mellett vannak elhelyezve.  

Egy másik amerikai koncepció, a GE-Hitachi Vernova BWRX-300 reaktora 300 MWe teljesítményű egységekből áll. Itt az egyes reaktorblokkok teljesen különállóak, önálló erőművek, de a 300 MWe egységekből több is elhelyezhető egy adott telephelyen (úgy képzeljük ezt el ezek egymás melletti elhelyezését, mint a mostani paksi blokkokat; egyébként a 300 MWe nem is sokkal kisebb, mint egy mostani paksi VVER-440 blokk 500 MWe teljesítménye).  

Mi hajtja ezeket a fejlesztéseket?

Több dolog is felsorolható: 

• Ahogy fentebb említettem, szükség van a karbonsemleges zsinóráramra a gazdaság számos területén. 
• A technológiai szektorban van szabad pénz kutatás-fejlesztésre, és szükség van új energiaellátási megoldásokra, így a nukleáris innováció szükségszerűsége jól indokolható a tőkepiacokon. 
• Olyan technológiák kellenek, amelyek gyorsabban telepíthetőek, mint a nagy atomerőművek. Egy naperőmű 1,5 év alatt megépíthető. Egy kombinált ciklusú gázturbinás erőmű 4 év alatt felépíthető. Ehhez kellene felzárkóznia az SMR projekteknek.  
• A fosszilis energiahordozók kivezetésével, ezen belül is a szén kivezetésével számos barna mezős ipari telephely ellehetetlenül világszerte. Márpedig ezek az erőművek nagyon sok helyszínen az ipar gerincét adják, villamos energiával és hővel látva el a helyi ipari üzemeket és a lakosságot. Az erőmű és a körülötte lévő ipar munkát ad a lakosságnak és adóbevételeket biztosít az önkormányzatoknak, valamint a központi kormányzatnak. Ezeknek a szénerőműveknek a végleges leállítása sok régió ellehetetlenülését okozná. Az USA-ban 2025 végéig közel 30.000 MWe szénerőművi kapacitást állítottak le. Emiatt is folynak intenzív vizsgálatok az USA-ban is, hogy hogyan lehet a szénerőműveket SMR-ekkel kiváltani (ld. a lenti diát). 

Ugyanakkor van itt egy nagyon fontos kérdés, ami a kis-közepes országok számára, mint amilyen hazánk is, tulajdonképpen az első számú kérdés: az engedélyezés rendszere!

Az SMR-ek elterjedésének kulcsa ugyanis a hatékony engedélyezési rendszer! 

Mit értek ez alatt? Az SMR technológiák akkor fognak tudni elterjedni, ha nem az Európában most megszokott módon engedélyezzük őket, hanem úgy, ahogy az pl. az USA-ban vagy éppen az Egyesült Királyságban lehetséges. Szükség van arra, hogy egy erőművi konstrukcióra típusengedélyt lehessen szerezni, adott esetben még azelőtt, hogy egy konkrét erőmű építési projekt, konkrét telephellyel eldőlt volna. Ha a típust engedélyeztetni tudja a technológia szállítja vagy a jövőbeli működtető (engedélyes), majd a megszerzett engedély birtokában indulhat meg az erőmű építése, akkor maga az építési projekt már mentesítve van attól a kockázattól, hogy esetleg amiatt csúszik a projekt, mert a részletes tervezést az építés során végzik, és ebben a folyamatban felmerül valamilyen műszaki-engedélyezési probléma. Ha van típusengedélyezés és a részletes műszaki tervezést lebonyolítják az erőmű építésének megkezdése előtt, akkor az engedélyezési műszaki problémákat is rendezni lehet, még az építés megkezdése előtt, így a beruházást érintő nagyobb pénzügyi kockázatok jelentésen csökkenthetők. 

Ebből a sémából az is következhet, hogy ha egyszer egy típus egy adott országban típusengedélyt kapott és nem változtatnak a terveken, akkor ténylegesen sorozatgyártás is lehetséges. A sorozatgyártást úgy is érteni kell, hogy akár több telephelyre ugyanazt az erőművet lehessen megépíteni, a tervek és a típusengedély módosítása nélkül.  

Ebben az engedélyezési sémában, a típusengedélyezésben, továbbá az egyben kiadott nagyobb engedélyezési csomagokban az Amerikai Egyesült Államokban nagyon sok tapasztalat gyűlt össze, így lehet tőlük tanulni. Az amerikai-magyar nukleáris együttműködés egyik kulcseleme lehet az ezzel kapcsolatos tudásátadás, és az amerikai engedélyezési tapasztalatok hazai hasznosítása.  

Milyen SMR-ek jöhetnek szóba Magyarország számára?  

A világ SMR fejlesztési tájképe nagyon színes, az OECD Nukleáris Energia Ügynöksége közel 100 különböző SMR koncepciót jegyez. Ezek mind a teljesítmény, mind a működési hőmérséklet, mind a fejlettségi-megtervezettségi szint szempontjából rendkívül diverz képet mutatnak.  

Az alábbi ábra ezt a diverz tájképet szemlélteti. A magas hőmérsékletű reaktorok bizonyosan lényeges szerepet játszhatnak majd az ipari (vegyipari, nehézipari stb.) hőigények kiszolgálásában, de engedélyezésük, tesztelésük és létesítésük bonyolultabb lesz. Emiatt inkább az várható, hogy rövid-középtávon a könnyűvíz hűtésű és könnyűvíz moderálású reaktoron alapuló SMR-ek fognak először elterjedni, és az olvadt fémmel, magas hőmérsékletű gázzal vagy éppen sóolvadékkal hűtött (egzotikus hűtőközeggel működtetett) reaktorok széles körű alkalmazása később fog megtörténni.  

A fentieket is szem előtt tartva mindenképpen részletes értékelést érdemelnek az alábbi reaktorok: 

Az amerikai GE Hitachi Vernova által fejlesztett BWRX-300 típusú forralóvizes reaktor, amelynek prototípusa jelenleg már épül a kanadai Darlington atomerőmű telephelyén. A 4 blokkosra tervezett létesítmény első blokkja épül jelenleg, a teljes projekt költség- és ütemterve szerepel az alábbi ábrán.  

Az amerikai nuScale egy ún. integrált nyomottvizes reaktor, ami kompakt kialakításával és innovatív hűtési megoldásaival tűnt ki a mezőnyből. Az első demonstrációs projektet az USA-ban törölték, így nem valószínű, hogy ez lesz az első SMR Észak Amerikában. 

A Rolls-Royce SMR technológiát az Egyesült Királyságban fejlesztik, szerepel a brit atomenergetikai programban a short-list-en. 470 MWe blokkjaival fejlett villamosenergia-rendszerekbe is jól integrálható lesz. Fontos előnye, hogy európai típus, európai beszállítói lánccal, meghatározó szerepet játszhat az európai nukleáris lendületbe hozásában.  

Sok más típust is említeni lehetne, de ide beemelem még a dél-koreai fejlesztésű iSMR-t, mert a dél-koreai nehézipar megkerülhetetlen ma a fejlett világ atomenergetikájában. Az ország nem csak a saját reaktorok fejlesztésében és exportjában tűnik ki, hanem abban is, hogy amerikai nagy atomerőművek és SMR-ek főberendezéseit valójában Dél-Koreában tervezik legyártani.  

Mit profitálhat Magyarország egy amerikai-magyar nukleáris együttműködésből?

Az új technológiák fejlesztésében rengeteget.  

Az SMR-ek fejlesztéséből és alkalmazásából nem szabad kimaradni. Itt is ki kell építeni a beszállítói láncot, és mivel ezek kisebb létesítmények, a berendezéseik gyártása – megfelelő ipari felkészülés esetében – könnyebben lehet lokalizálható, mint a nagyerőműveké. Sok ilyen projekt várható, így aki időben beszáll ebbe az üzletbe, számos kapcsolódó projektben szerezhet meghatározó beszálllítói részesedést.  

Ahogy fentebb említettem, fontos lehetőség az amerikai nukleáris engedélyezési tapasztalatok hasznosítása.  

Európában a Westinghouse nagy atomerőművi blokkokkal új projekteket fog indítani, az ezekben való részvétel jó lehetőség lehet a magyar gazdaság, a magyar nukleáris szakmai számára is. És nem utolsó sorban említeni kell a friss atomerőművi üzemanyag gyártást-szállítást és a kiégett üzemanyagok átmeneti tárolását, amelyben USA vállalatok jelentős tapasztalatokkal, kompetenciákkal és kapacitásokkal bírnak. 

Megjegyzések:

2025. október 29-én az Országos Fizikatanári Ankéton tartottam előadást, ahol ezt a témakört is érintettem. A képek egy részét az előadásomból kölcsönöztem. A képek elkészítésében Biró Bence kollégám volt segítségemre, köszönet érte!

Jelen blogbejegyzés szerkesztett formában először a portfolio.hu-n jelent meg 2025. november 6-án, még Orbán Viktor és Donald Trump személyes találkozója előtt. A bejegyzés vagy annak részei csak a portfolio.hu-ra és a jelen blogbejegyzésre való hivatkozással idézhetők. 

 Az SMR boom témájáról beszélgettem Somodi-Solymos Eszterrel a SpiritFM Generátor című műsorában 2025. júliusában, amelynek videója itt tekinthető meg. 

Bejárta a magyar és nemzetközi sajtót, hogy 2025. szeptember 11-én az Európai Unió Bírósága (európai uniós szintű másodfokú bíróság) hatályon kívül helyezte az Európai Unió Törvényszéke (EU-s szintű elsőfokú bíróság) 2022. november 30-i keltű döntését, továbbá megsemmisítette az Európai Bizottság 2017. március 6-i keltű határozatát. Ez utóbbiban annak idején az Európai Bizottság megállapította, hogy a Paks II projekt megvalósítása tartalmaz ugyan állami támogatást, de az kompatibilis az EU-s jogszabályokkal (továbbá bizonyos feltételek betartását írta elő, pl. a majdan megtermelendő villamos energia piaci értékesítésére vonatkozóan), így a projekt versenyjogi szempontból rendben van, megvalósítható.

Az EU Törvényszéke, majd az EU Bírósága eljárására azért került sor, mert az Európai Bizottság 2017-es versenyjogi döntését Ausztria megtámadta. Az eljárásokban az alperes az Európai Bizottság volt, Magyarország több más országgal együtt beavatkozóként vett részt az eljárásban. Mindkét bíróság eljárásában Ausztria összesen tíz különböző igénypontban támadta az Európai Bizottság 2017-es versenyjogi döntését.

Az EU elsőfokú bírósága vizsgálata összesen mintegy 5,5 évig tartott, és nem állapított meg jogsértést, az Európai Bizottság 2017-es döntését megfelelőnek találta. A mostani, másodfokú döntés Ausztria tíz igénypontjából nyolcat elutasított, egy igénypont tekintetében részben, egyben pedig teljesen Ausztriának adott igazat. Emiatt megsemmisítette az elsőfokú ítéletet és az Európai Bizottság versenyjogi főigazgatósága (DG COMP) 2017 márciusi döntését. Ennek következtében jelenleg a Paks II projekt nem rendelkezik EU-s versenyjogi, az állami támogatást jóváhagyó határozattal. De a folyamatot, amin keresztülment a projekt, az Európai Bizottság és Magyarország, nem lehet semmisnek tekinteni, ezeket a Bíróság sem tette hatálytalanná. Ilyen komplex versenyjogi vizsgálat az európai atomenergetika történetében a Paks II esetén kívül csak még egy volt, a brit Hinkley Point C atomerőmű esete.

Mit kifogásol Paks II esetében a másodfokú bíróság?

Az Európai Unió Bírósága azt kifogásolja, hogy a véleménye szerint a versenyjogi kérdés (tehát az, hogy tartalmaz-e állami támogatást a Paks II projekt, és ez a támogatás kompatibilis-e az EU-s jogszabályokkal) vizsgálata során az Európai Bizottságnak részletesen vizsgálnia és indokolnia kellett volna, hogy a Paks II projekt technológia szállítójának (a Rosatom leányvállalata, az ASE JSC, a tervezésre, kivitelezésre és üzembe helyezésre vonatkozó EPC szerződés fővállalkozója) kiválasztása során a magyar fél a közbeszerzési jogszabályoknak megfelelően járt-e el. A Bíróság nem azt állítja, hogy a projektben nem lehetett volna a Fővállalkozót és a technológiát közvetlenül, közbeszerzés nélkül kiválasztani, és azt sem állítja, hogy a technológia kiválasztása hibás alapokon nyugodna. A Bíróság azt sem állítja, hogy az Európai Bizottság nem vizsgálta volna a közbeszerzési eljárás kérdését. Sőt, a valóság az, hogy az Európai Bizottság belső piaci főigazgatósága (DG GROW) egy részletes eljárásban célzottan vizsgálta a technológia kiválasztás jogszerűségét, és az eljárást még 2016. november 17-én lezárta azzal, hogy nem talált jogsértést, magyarán elismerte, hogy Magyarországnak alapja és joga volt a technikai kivételszabály alkalmazására.

A mostani másodfokú bírósági döntés ugyanakkor azt a feladatot adja az Európai Bizottságnak, hogy a Paks II állami támogatási kérdésében hozzon újra határozatot, amely határozatban a közbeszerzés kérdését tegye az állami támogatási kérdés szerves részévé, és az indokolásában térjen ki a közbeszerzési kérdés vizsgálatának részleteire.

Mi következik a Paks II projektre vonatkozóan a másodfokú bírósági döntésből?

A jogi helyzet az, hogy 2025. szeptember 11-től a Paks II projekt nem rendelkezik EU-s versenyjogi, az állami támogatást jóváhagyó határozattal. A szabályok szerint (néhány kivételtől eltekintve) állami támogatás nyújtásához az Európai Bizottság engedélye szükséges, így elvileg az állami támogatás ettől a dátumtól kezdve nem alkalmazható mindaddig, amíg az Európai Bizottság újra ki nem ad egy pozitív versenyjogi határozatot. A naptárra tekintve azt is mondhatjuk, hogy a Paks II projekt helyzete kb. olyan az állami támogatás tekintetében, mintha visszaugranánk időben 2017. március 6. elé, amikor még nem állt rendelkezésre a Paks II projekt versenyjogi engedélye.

Feladatok első körben tehát az Európai Bizottság asztalán keletkeztek, mert egy olyan versenyjogi határozatot kell hoznia, ami megfelel az Európai Bíróság 2025. szeptember 11-i döntésében foglaltaknak.

Jelen blogbejegyzés szerkesztett formában először a portfolio.hu-n jelent meg. A bejegyzés vagy annak részei csak a portfolio.hu-ra és a jelen blogbejegyzésre való hivatkozással idézhetők.

Egy olyan nagy üzemzavar és nagy területre kiterjedő tartós áramkimaradás után, mint ami 2025. április 28-án hétfőn történt az Ibériai-félszigeten, teljesen jogos a kérdés, hogy nálunk ilyen megtörténhet-e, illetve mit tanulhatunk a spanyolok és portugálok problémáiból. Úgy is megfogalmazhatjuk ezt a kérdést, hogy nálunk jobb vagy rosszabb a helyzet? A kérdést részben már érintettem 2025. április 30-i, a Portfolión megjelent írásomban, de szeretnék most kicsit a magyar villamosenergia-rendszerre koncentrálni. Ehhez pedig egy közelmúltbeli magyar eseményre érdemes visszatérni.

Bevezető megfontolások

Sok helyen megjelent ugyanis a sajtóban is, hogy idén húsvét hétfőn napközben rekord alacsony volt a magyar villamosenergia-rendszerben az áramigény. Ennek több oka is volt:

1. A négynapos hétvége során nagyon sok munkahelyen teljes leállás van, sokan mennek szabadságra. Termelőüzemek is felfüggesztik tevékenységüket, így nyilván alacsonyabb az ipari villamosenergia-igény, mint egy szokásos hétvégén. (A hétvége már eleve alacsonyabb terhelésű szokott lenni a munkaszünet miatt, de ehhez most még hozzáadódott a hosszú hétvége hatása.)
2. Az április időjárása Magyarországon nagyon kedvező energetikai szempontból (is). Fűteni már nem kell, hűteni még nem kell, tehát hőigény csak a használati melegvíz előállításához merül fel (ez pedig sok helyen eleve nem villamos energia, hanem földgáz alapú). A nappalok hosszúak, szívesen vagyunk a szabadban, és kevesebbet világítunk bent a lakásban.
3. A jelen cikk szempontjából leglényegesebb aspektus, amiben ráadásul évről évre változás következik be, hogy egyre több háztartási méretű kiserőmű (rövidítve HMKE, köznapi néven háztetőre szerelt napelem) működik hazánkban. Jelenleg több, mint 2700 MW beépített kapacitás van a háztetőre szerelt napelemekben Magyarországon. Ez nyilván örvendetes abból a szempontból, hogy közel 300.000 magyar háztartás invesztált ilyen rendszerekbe, ők zömükben átgondolták otthonuk energetikáját, talán energiatudatosabban élnek is emiatt, mint annak előtte.

Ugyanakkor a HMKE naperőművek több szempontból is jelentős kihívás elé állítják a jelenlegi magyar villamosenergia-rendszert:

1. Történelmileg úgy alakult Magyarországon, hogy a háztartási naperőművek központilag nincsen közvetlenül mérve. A magyar hálózati rendszerirányító gyakorlatilag semmit nem tud ezeknek a berendezéseknek az aktuális állapotáról, termeléséről. Úgyis szoktuk ezt mondani, hogy kínai szervereken, a kínai invertergyártóknál többet tudnak a magyar HMKE-k aktuális termeléséről, mint a magyar villamosenergia-rendszerben. Ez addig nyilván nem volt gond, amíg ezek az 5-10 kW-os teljesítményű rendszerek kis számban voltak jelen, de most, hogy összesen 2700 MW ilyen kapacitás van az országban, meglehetősen kellemetlen, hogy központi adatbázisban nem jön össze az aktuális termelésük.
2. A HMKE napelemek által megtermelt energia elviekben az adott háztartásban kerülne felhasználásra, de nem tipikus, hogy egy – mondjuk éves szaldóban lévő háztartás – az adott pillanatban megtermelt áram az adott pillanatban abban a háztartásban felhasználásra is tud kerülni, mert a napelemek csúcsteljesítménye sokkal nagyobb, mint a háztartás csúcsigénye, és a termelés-felhasználás időbeli lefutása is teljesen eltérő. A legtöbb ilyen házi napelemes rendszert úgy méretezték, hogy egy év alatt az adott háztartás teljes villamosenergia-igényét (vagy annál egy kicsivel többet) termeljenek meg. De mivel a napelemek csak jó időben, és akkor is csak napközben termelnek, ezért valójában napközben többet termelnek, mint az adott időszakban szükséges, és a termelésüknek megfelelő mennyiségű – de más forrásból származó villamos energiát – a háztartás később, este, éjszaka, hajnalban, illetve mondjuk az őszi-téli időszakban használja fel, amikor a napenergia egyáltalán nem áll rendelkezésre.
   Ez azt jelenti, hogy egy éves szaldóban a háztartás igényeire méretezett napelemes rendszer a termelési állapotok zömében (amikor tényleg termel a háztetőn lévő napelem) valójában sokkal többet termel, mint amennyi áramot az adott háztartás éppen igényel. Tipikus ökölszabály lehet, hogy ha az egyidejűséget is figyelembe vesszük, akkor egy háztartás éves szaldóra méretezett napelemes rendszere által megtermelt villamos energia 25-30%-a kerül felhasználásra ténylegesen az adott háztartásban, a maradék 70-75% kimegy a háztartásból és máshol, tipikusan még ugyanabban a fogyasztási körzetben, de más fogyasztók által kerül felhasználásra. (A hálózat nem tárolja ezt a villamos energiát, a villamosenergia-rendszer nem tároló!!!)

Miért lényeges mindez? Mivel a HKME termelés valójában nincsen központilag mérve ma Magyarországon, ezért ebben a pillanatban a több, mint 2700 MW HMKE termelőkapacitás zöméről nem tudjuk, hogy valójában hogyan működik, csak azt látjuk, hogy virtuálisan lecsökkentik a fogyasztást, „behorpasztják” a fogyasztási görbét. És nem csak az adott háztartás fogyasztási görbéjét torzítják, hanem még jópár továbbiét is, hiszen a megtermelt, de az adott háztartásban fel nem használt villamos energia a környéken egy másik háztartásban felhasználásra kerül, ezzel csökkentve az átviteli hálózaton keresztül a nagy erőművekből érkező – központilag is mért – áram mennyiségét.

 Az áprilisi speciális, kiélezett rendszerállapotok

Tehát ahogy fentebb már tárgyaltuk, az áprilisi időszakok különlegesek abból a szempontból, hogy ilyenkor sem fűtési, sem hűtési (légkondicionálási) hőigény nincsen, ez mérsékli a villamosenergia-fogyasztást. A húsvéti ünnepek alatt sok üzlet, ipari üzem, szolgáltató egység és iroda bezár, így a munkához kötődő villamosenergia-igény húsvétkor még alacsonyabb, mint munkanapokon. Ez a helyzet nagyon kiélezi a speciális rendszerállapotokat. Ennek következményeit tárgyaljuk a következő négy ábra segítségével.

Először vizsgáljunk meg az 1. ábrát, amelyen 2021, 2023, 2024 és 2025 évekre, egy-egy április közepi péntekre mutatjuk a hazai villamosenergia-fogyasztás teljesítmény-igényét (folytonos görbék), valamint megadjuk (szaggatott vonallal) ugyanezen napokra a hazai ipari fotovoltaikus erőművek betáplálási teljesítményét. (A 2022. év azért hiányzik a görbék közül, mert az orosz-ukrán háború kitörésekor a piacok teljesen felfordultak, ami jelentősen befolyásolta a villamosenergia-fogyasztási menetrendeket is abban az évben.) A görbéket érdemes fekete-kék-zöld-piros sorrendben szemügyre venni.

A folytonos görbék, tehát az április közepi pénteki napok rendszerterhelési görbéi jól mutatják, hogy 2024-2025 időszakára jelentősen, majdnem 2000 MW-tal csökkent a napközbeni áramigény hazákban, miközben a hajnali-reggeli és az esti-éjszakai görbékben alig van eltérés a négy vizsgált év között. Ez bár elsőre meglepő lehet, de annak tulajdonítható, hogy a háztartási méretű kiserőművek (ezek 2024 vizsgált időszakában 2362 MW, 2025 vizsgált időszakában pedig 2733 MW teljesítménnyel voltak a magyar rendszerben) napközben közel 2000 MW betáplálást biztosítottak, ami az adott háztartásban és a fogyasztói körzetében került felhasználásra, így virtuálisan ennyivel csökkent a fogyasztói igény, de ez valójában csak a hagyományos erőművek, a mért ipari naperőművek és az import által biztosítandó teljesítmény csökkenését jelentette, igazi fogyasztáscsökkenés nem látszana, ha ismernénk és ábrázolni tudnánk a háztetőre szerelt naperőművek tényleges termelését.

1. ábra: Magyar villamos rendszerterhelés négy különböző évben április közepi pénteki napon, és az ipari naperőművek termelése

Szintén érdemes szemügyre venni ugyanezen ábra szaggatott vonalait: ezek azt mutatják, hogy az ipari erőművek beépített kapacitásának növekedésével milyen jelentős betáplálás jelentkezik ezekből a nagy naperőművekből az adott nap órái során. Nyilvánvaló, hogy ez a betáplálás csak napközben lehetséges, amikor süt a nap, és ez a betáplálás napközben sem egyenletes, kisebb ingadozások mellett közel haranggörbét követ, csúcsértéke 10 óra és 14 óra között figyelhető meg.

Az idei nagypéntek előtti péntek

Aki követi az energetika híreit, tudhatja, hogy hazánk sok évtizede nettó villamos energia importőr, 25-35% közötti hosszú évtizedek óta az import éves aránya az ellátásban. De az import is változó teljesítménnyel történik, sőt, sokszor óráról órára változik, hogy importálunk vagy exportálunk. A 2. ábra 2025. április 11-ére (a nagypéntek előtti hét péntekére) mutatja a nettó import-export szaldót, negyedórás felbontásban.

Megjegyzés: azért lényeges az export-import nettó értéke (szaldója), mert hazánk nagyon jól kapcsolódik a szomszédos országok távvezetéki rendszeréhez, és ez az összeköttetés-rendszer sokszor tranzitra is szolgál, tehát hazánkon nagyon sok esetben halad át nagy mennyiségű villamos energia. Ezt az export-import szaldó számításával kiküszöböltük, az átmenő forgalom nem torzítja a 2. ábrát.

2. ábra: A magyar villamos energia import/export pozíció alakulása negyedórás felbontásban 2025. április 11-én, pénteken

Jól látszik, hogy 2025. április 11-én (egy pénteki munkanapon) hajnalban és délelőtt, illetve este és éjszaka, amikor a napelemek nem termeltek, az ország 1500-2000 MW teljesítménnyel importált áramot, a napelemes termelés felfutásakor viszont a nettó import pozíció export pozícióba fordult. A görbék területéből könnyen megállapítható, hogy ezen a napon is hazánk összességében nettó áramimportőr volt.

A híres-nevezetes idei húsvét hétfő

Hogy a villamosenergia-rendszer szempontjából mennyivel sérülékenyebb volt a helyzet húsvét hétfőn, ezt szemlélteti a következő két ábra. A 3. ábrán jól látható, hogy a fogyasztási görbe eleve 1000-1500 MW-tal lentebb futott húsvét hétfőn, összehasonlítva a nagypéntek előtti péntekkel. Ezt a kisebb teljesítményről induló terhelési görbét is torzította 2024-ben és 2025-ben a háztetőre szerelt napelemek termelése, így idén ezen a napon délután 13 és 14 óra között a terhelési görbe 2500 MW-ig csökkent. Ez találkozott az ipari naperőművek növekvő termelésével, így 2025.04.21-én, húsvét napján 9:45-kor meghaladta a hazai naperőművek termelése a rendszerigényt és ez az állapot egészen 15:45-ig fenn is maradt. (A 3. ábrán figyeljük meg azt a két pontot, ahol a zöld szaggatott vonal elmetszi a zöld folytonos vonalat.)

3. ábra: Rendszerterhelés és ipari naperőművi betáplálás negyedórás felbontásban 2021, 2023, 2024, 2025 húsvét hétfőn

Ez tehát azt jelenti, hogy idén húsvét hétfőn Magyarországon a napenergia (HMKE és ipari naperőművek) hazai termelése jelentősen meghaladta a villamosenergia-rendszer teljes igényét, így már a napenergia egy részét önmagában is exportálni kellett ahhoz, hogy a rendszer egyensúlyát fenn lehessen tartani.

A 4. ábra mutatja, hogy az export mekkora volt idén húsvét hétfőn: a reggeli 500 MW import után 7:15-től exportba fordult a nettó határmetszéki áramlás, és az exportpozíció egészen este 18 óráig fennmaradt. Az exportunk 10 és 16 óra között 3000 MW fölött maradt. Ebben az időszakban a napon belüli kereskedésben többször volt negatív az ár, a legnagyobb abszolút értékű napon belüli negatív ár -167,8 EUR/MWh volt.

4. ábra: A magyar villamos energia import/export pozíció alakulása negyedórás felbontásban 2025. április 21-én, húsvét hétfőn

A villamosenergia-rendszerben mutatkozó problémák, és a spanyol rendszerüzemzavar magyar tanulságai

Miért érdekes és miért problémás a magyar villamosenergia-rendszerben tapasztalható, fent leírt helyzet? Több okból is:

1. Ahogy a május elsején a Portfolión megjelent cikkemben említettem, az április 28-i spanyol rendszerösszeomlás idején Spanyolországban az üzemzavar kezdete előtt 32.368 MW összes termelés mellett közel 19.340 MW naperőművi betáplálás volt, ami ott kb. 60% napenergia részaránynak felelt meg. Nálunk ez az arány ennél sokkal nagyobb volt húsvét hétfőn! 13:00-kor 2469 MW rendszerterhelés mellett az ipari naperőművek 3040 MW-ot termeltek. És valójában még figyelembe kellene venni a HMKE termelést is, de ahhoz nincsen adatunk, így most ezt hanyagoljuk el. 3040 MW ipari PV termelés a 2469 MW rendszerigény 123%-a! Tehát a 60%-os spanyol napenergia arány duplája volt a magyar rendszer napenergia kitettségi aránya húsvét hétfőn. Ez alapján a magyar villamosenergia-rendszer még sérülékenyebb is a napenergia szempontjából, mint a spanyol. Annyi szerencsénk van, hogy a szomszédos országokkal való összeköttetéseink sokkal több segítségre adnak lehetőséget, mint ami az Ibériai-félsziget esetében rendelkezésre áll. Ugyanakkor ezeken a határmetszékeken sokkal több helyről is szivároghat be zavarás (tranziens) a rendszerbe, ezért ez többlet kockázatot is jelent.
2. Jelen helyzetben, azokon a napokon, amikor süt a nap, a magyar rendszerben a napenergia mellett nem marad vagy alig marad hely más erőműveknek. Mondhatnánk erre, hogy ez nem probléma, hiszen „a nap ingyen süt”, de ez nem a teljes igazság, mert ahogy a spanyol-portugál üzemzavar esetében láttuk, alapvető probléma lehetett ott, hogy a magas napenergia beépített kapacitás olyan rendszert eredményezett, amelyben nincsen elég inercia (tehetetlenség, forgó tömeg), ami a szabályozás és a rendszer stabilitása szempontjából óriási technikai problémát okoz.
3. Napközben ugyan termelnek a naperőművek, de késődélutántól a termelésük drasztikusan esik, majd megszűnik. Ugyanakkor ebben az időszakban is kell villamos energia, sőt, az esti csúcsban kell csak igazán. Nem lehet úgy működtetni egy stabil villamosenergia-rendszert, hogy az atomerőművi blokkokat és más konvencionális egységeket a napsütötte napokon napközben leállítjuk, és azután estétől reggelig üzemeltetjük őket, mert ezek a rendszerek ilyen módon nem tudnak működni. Idén húsvét hétfőn a napenergia mellett hazánkban a Paksi Atomerőmű, biomassza és gáztüzelésű blokkok is üzemben voltak.
4. Már a mostani beépített kapacitás adatok mellett is az a helyzet, hogy amikor sok naperőmű termel, alacsony vagy éppen negatív az áramár, azután ugyanazon a napon az esti órákban extrém magas árak lépnek fel.

A teendők itthon

A fent bemutatott, ábrákkal alátámasztott rendszerállapotok egy speciális időszakra vonatkoznak, de mégis felhívják a figyelmet a rendszert terhelő problémákra. Egyértelműen felmerül kérdésként, hogy miért építünk be a magyar villamosenergia-rendszerbe még további naperőműveket, ha azok azt a teljesítménycsúcsot növelik, amikor negatív áras időszakban vagyunk kénytelenek exportálni (mi fizetünk azért, hogy vegye át valaki az áramot), míg aztán este extrém magas áron importálunk (amire szintén ráfizetünk)?

Nagyon jó, hogy mind a lakosság, mind az ipar sokkal energiatudatosabb, mint néhány éve, de ezt a tudatosságot és befektetési kedvet arra kellene használni, hogy szabályozható, flexibilis kapacitások épüljenek be a rendszerbe. Olyan kapacitások kellenek, amelyek akkor is működnek, ha nem süt a nap, és adnak inerciát is, szabályozási lehetőséget is a rendszerben. Hogy milyen technológiák jöhetnek szóba, arra – terjedelmi okokból – egy másik írásban tudok kitérni.

Azt is lényegesnek tartom, hogy flexibilis kapacitások létesítése mellett szükség lenne valójában a lakossági árrendszer finomhangolására is. Ösztönözni kellene, hogy a napközbeni negatív áras termelési csúcsokban megtermelt villanyt itthon fel lehessen használni.

A villamosenergia-rendszer és a költségvetés helyzete a nyári időszakban csak romlani fog, ha a légkondicionálókat akkor fogja működtetni az egyetemes szolgáltatás előnyeit élvező, fix áras szerződésben áramot vásárló lakossági fogyasztó, amikor este a piacon extrém magas az ár. A lakást napközben is le lehetne hűteni, és este hűtött lakásba érkezve már nem kellene növelni az áramigényt. Egy olyan villamosenergia-rendszerben, mint a jelenlegi hazai, az elektromos és plug-in hibrid autók töltését nem szabad estére hagyni, még akkor sem, ha az adott háztartás az éves szaldóelszámolásban van, mert az a rendszerszintű költségeket és hálózati stabilitási kockázatokat jelentősen növelni fogja. A háztartásokban a mosást, mosogatást a napközbeni időszakokra lenne szükséges időzíteni (ha erre alkalmas a mosógép, mosogatógép). Ehhez természetesen olyan tarifarendszer, vagy legalább egy olyan bónusz rendszer kell, ami a fogyasztókat az ilyen tudatos felhasználásra ösztönzi.

A teendők az összes európai országban

A spanyol üzemzavar fontos tanulsága, hogy bár ritkák a nagy területre kiterjedő hálózati zavarok Európában, azok nem kizárhatóak. Sőt, a volatilis, időjárásfüggő megújuló források terjedésével a rendszer hajlamosabb lehet a problémás rendszerállapotokra. Tudjuk, hogy számos nagyfeszültségű távvezeték-építés, hálózatfejlesztés elmaradt vagy késedelmet szenved a lakossági támogatás hiánya vagy egyéb okok folytán nyugat-európai országokban. A villamosenergia-rendszer fejlesztése elkerülhetetlen, ha tovább folytatódik a dekarbonizáció, ami az energiahordozó-szerkezetben és a rendszerjellemzőkben jelentős változásokat eredményez. A hálózatfejlesztés során kiemelt figyelmet kell fordítani a hálózati elemek monitorozási és távfelügyeleti lehetőségeinek fejlesztésére is.

Szükség lenne az európai országok villamosenergia-rendszerének stressztesztjére. Ki kell derüljön, hogy azok a sérülékenységi tényezők, amelyek a spanyol-portugál üzemzavarhoz számottevően járultak hozzá, mennyiben vannak jelen más országok rendszerében.

Portugáliában teljes rendszerleállás volt, de a spanyol hálózat jelentős része is leállt. Kulcskérdés, hogy a „teljes sötétségből” hogyan lehet a rendszert újraéleszteni. Ez nyilván minden országban le van írva a rendszerüzemeltetők és a nagy erőművek üzemviteli dokumentumaiban, de hogy a korábbi tervek ténylegesen működnek-e éles helyzetben, az már egy másik kérdés. Emiatt elengedhetetlen, hogy a hagyományos erőművek, benne az atomerőművek black start képessége ellenőrzésre kerüljön. Ezt is részévé kell tenni egy az európai országokra kiterjedő stressztesztnek, hogy ha bekövetkezik más országban is hasonló üzemzavar, ebből a nagyon kedvezőtlen, a lakosságnak és a gazdaságnak is nagy kárt okozó rendszerállapotból a lehető leggyorsabban vissza lehessen térni a normalitásba.

Megjegyzés: Az ábrák adatainak forrása a MAVIR nyilvános adatbázisa volt, de az ábrák saját ábrázolásban készültek. Az ábrák elkészítésében Biró Bence kollégám volt a segítségemre.

Jelen blogbejegyzés szerkesztett formában először a portfolio.hu-n jelent meg. A bejegyzés vagy annak részei csak a portfolio.hu-ra és a jelen blogbejegyzésre való hivatkozással idézhetők.

Egészen biztosan bekerül az európai energiastratégiákkal és a villamosenergia-rendszer fejlődésével foglalkozó történelemkönyvekbe mindaz, ami 2025. április 28., hétfőn Spanyolországban és Portugáliában történt. A mintegy 60 millió érintett lakos, a civilizált társadalom alapvető működéséhez szükséges infrastruktúra teljes leállása hatalmas földrajzi területen nem csak a spanyol és a portugál lakosság, hanem az egész Európai Unió lakosságának és döntéshozóinak érdeklődését kiváltotta.

Lehet ilyen máshol is?

Igen, lehet. A rendkívül összetett villamosenergia-rendszerekben a zavarok időnként nagy kiterjedésűek is lehetnek, és számos olyan eseményt ismerünk a múltból, amikor gördülő áramszünetek, vagy éppen nagy területre kiterjedő teljes ellátási hiány alakult ki (USA Texas állam, 2021 február – téli viharok és a rendkívüli hideg miatt 4,5 millió háztartás maradt áram nélkül napokra; 2006-os nyugat-európai áramszünet, amikor 15 millió háztartás maradt áram nélkül néhány órára; 2003-as olasz áramszünet, amikor egy Svájc és Olaszország közötti távvezeték meghibásodása miatt 50 millió ember maradt áram nélkül kb. fél napra; Nyugat-Magyarország, 2014 decembere, amikor ónos eső tette tönkre a távvezetékeket, oszlopokat ledöntve, itt egyes területeken napokig szünetelt a villamosenergia-ellátás). Nyilván nem szeretjük ezeket a rendszerállapotokat, mert nagy gazdasági károkat okoznak, de teljesen nem elkerülhetőek. Ugyanakkor kulcskérdés, hogy az Ibériai-félszigeten most mi okozta ezt a specifikus eseményt, hiszen hasonló helyzeteket akkor tudunk elkerülni, ha a felmerült probléma okát ismerjük és a tanulságokat levonjuk.

Mi jellemzi a spanyol és portugál villamosenergia-rendszert?

Portugália egy kb. 10 milliós, Spanyolország egy 48 milliós lakosságú ország, egyenként is sokkal nagyobb a villamosenergia-termelő kapacitásuk, mint Magyarországé. Portugáliában mintegy 20.000 MW, míg Spanyolországban mintegy 120.000 MW erőművi kapacitás van beépítve a rendszerbe, amelynek energiahordozók szerinti megoszlását a lenti ábra mutatja. A spanyol kapacitás fele konvencionális erőművekből áll, negyede napenergia, negyede szélenergia. A konvencionális kapacitások között Portugáliában nincsen atomerőmű, míg Spanyolországban 7 atomerőművi blokk összesen 7100 MW kapacitással áll rendelkezésre.

A kontinentális európai villamosenergia-hálózat belső részeihez (pl. a közép-európaihoz) képest fontos specialitás az Ibériai-félszigeten, hogy ez a terület tulajdonképpen egy kvázi „zsákutca”: dél felé egyetlen tenger alatti vezetékkel kapcsolódik a marokkói hálózathoz, de a francia rendszerhez is mindössze két darab 220 kV-os, két darab 400 kV-os, és egy darab egyenáramú vezetékkel kapcsolódik. Ilyen értelemben elszigeteltebb, mint Európa belső részei, ennek hatására az üzemzavarok kezelése során kevésbé számíthat a határkeresztező kapacitásokra.

Adatok forrása: ENTSO-E, saját ábrázolás (a többi diagram esetén is)

Nagyfeszöltségű villamosenergia-hálózat az Ibériai-félszigeten, forrás: ENTSO-E

Milyen állapotban volt az Ibériai-félsziget villamosenergia-rendszere az üzemzavar előtt és alatt?

A spanyol rendszer 2025. április 28-i tervezett fogyasztási menetrendjét ismerjük az előző napon készült „másnapi” menetrendből. Ezt mutatja fekete színű görbével a következő ábra. Ez lett volna a terv hétfőre. Ehhez képest a piros görbe szerinti rendszerterhelés valósult meg, tehát hétfőn a déli órákban 25.000 MW helyett 10.000 MW-os szintre esett le a rendszerterhelés. Ez a 15.000 MW a spanyol hivatalos közlések szerint termelői oldalról esett ki, azt közölték a spanyol hatóságok hogy 12:30 körül mintegy másfél percen belül két nagyobb termelő is kiesett (lecsatlakozott a hálózatról), aminek hatására összesen 15.000 MW termelőkapacitás esett ki a rendszerből. Ez jól látszik a piros görbén. A rendszerterhelés 60%-ának elvesztését nagyon nehéz lekezelni egy villamosenergia-rendszerben, nem csoda, hogy a végeredmény az lett, amit a hírekben láttunk. A 15.000 MW egyébként nagy valószínűséggel Spanyolország dél-nyugati részén jórészt naperőművek kieséséből illetve hálózatról való lekapcsolódásából származhatott. Ez számos konvencionális erőmű kieséséhez vezetett a hálózati frekvencia névlegestől való jelentős eltérése miatt, de erre még később visszatérünk.

A portugálok valójában sokkal rosszabbul jártak, mert az ő rendszerük egyedül a spanyol villamosenergia-rendszerhez kapcsolódik, és a spanyol hálózatból beterjedő zavar hatására a portugál rendszer teljesen „elhasalt”, teljesítménye gyakorlatilag nullára esett, ahogy a következő ábra piros görbéje mutatja. A portugál rendszerterhelés mintegy 6 órán keresztül 0 MW közeli maradt.

Érdekes megfigyelni a portugál-spanyol határmetszéki áramlásokat: míg a hétfői hajnali órákban 1500-2300 MW villamos teljesítmény mellett exportált Portugália Spanyolország felé, reggel 9-kor az áramlás iránya megfordult, egészen az üzemzavar időpontjáig. Akkor a rendszerek szétcsatolódtak és kvázi egy napra megszűnt a villamosenergia-forgalom a két ország között.

A következő két ábrán az energiahordozókra lebontott erőművi termelési adatokat elemezhetjük a két érintett országra.

Spanyolországban az üzemzavar kezdete előtt 32.368 MW összes termelés mellett közel 19.340 MW naperőművi betáplálás volt, 3.416 MW volt a szélerőművek, 3.172 MW a vízerőművek teljesítménye, a fosszilisok 2.460 MW, a nukleáris egységek 3.384 MW, a biomassza erőművek 356 MW teljesítményen működtek. A rendszer összeomlása – ahogy fentebb már írtam – 10.000 MW alá vitte a termelést, a hálózati zavar majdnem az egész országra kiterjedt.

Ahogy a következő ábra mutatja, a portugáloknál a biomassza erőműveken kívül gyakorlatilag minden egység kiesett, és a spanyoloktól sem tudtak importálni, így bár az üzemzavar a hivatalos közlésekkel összhangban nagy valószínűséggel Spanyolországból indult ki, de mégis Portugália súlyosabban volt érintve. Egy teljes, 6 órás black-out egy 10 milliós országban nagyon durva esemény, nem csoda, hogy ekkora figyelmet kapott. Mivel Spanyolország kb. ötször nagyobb lakosságú, mint Portugália, így a spanyol következmények mind területükben, mind az érintett lakosság számában, mind pedig gazdasági értelemben összességében nagyobbak lesznek.

Utolsó ábraként megmutatom még a spanyol-francia határmetszéki forgalmakat, mert ez a kapcsolat a véleményem szerint az üzemzavar kezelésében és a gyors helyreállításban fontos szerepet játszott. Ugyanis az a tény, hogy a spanyol és a portugál rendszer is helyreállítható volt másnap, kedd reggelre, egy nagyon komoly eredmény, és az összes érintett joggal érdemel elismerést érte.

Április 28., hétfő hajnalban mintegy 2500 MW teljesítmény mutatkozik az ENTO-E adatbázisa szerint Spanyolországból Franciaország felé. Ez reggel 7 órától 1500 MW-ra mérséklődött. Az üzemzavar során a határmetszéken megszűnt az áramlás, majd Franciaország segítette ki a spanyol rendszert 1500-2000 MW közötti teljesítménnyel, egészen hétfő este 23 óráig, amikor több órára gyakorlatilag megszűnt a francia-spanyol határkeresztezőn az áramlás.

Mi okozhatta az üzemzavart?

Ez az írás nem tud és nem is akar választ adni erre a kérdésre. Ehhez egyszerűen nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű információ. A spanyol és portugál hatóságok el fogják végezni a vizsgálatokat (a számukra hozzáférhető nagy mennyiségű adat elemzése segítségével), amiből majd levonják a megfelelő következtetéseket.

Fontos, hogy a kibertámadás lehetőségét kizárták. Szintén lényeges, hogy az extrém meteorológiai helyzet miatti kezdeti eseményt is cáfolták. Ez az első pillanattól kezdve nagyon furcsa volt, hiszen könnyen ellenőrizhető volt, hogy semmilyen extrém magas hőmérséklet nem volt aznap (nyáron, Spanyolország középső részén sokkal magasabb hőmérsékletek uralkodnak).

A távvezetékek elektromágneses rezgéséből származó hatás következtében létrejövő üzemzavar nem kizárt, de nem látszik most olyan körülmény, ami ezt indokolná, és nehéz elképzelni, hogy olyan nagy távvezetéki mechanikus rezgések lettek volna, amelyek meghaladják egy erős szélvihar mechanikai hatásait, amelyeket nyilván nagy számban kiálltak már ezek a távvezetékek.

Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy egy (nap)erőmű, egy alállomás meghibásodása indított el egy eseményláncot, ami ekkora méretűre duzzadt.

Szintén elképzelhető, hogy a távvezetékek egy része már tartósan a névleges teljesítmény és feszültségszint fölött üzemelt, egy termelőegység vagy egy hálózati elem kiesett, aminek következtében a teljesítmény-áramlások más vezetékekre helyeződtek át, amelyek ennek hatására még inkább túlterhelődtek és ez kaszkádszerűen nagy kiterjedésűvé duzzasztotta a kezdeti lokális zavart. Kiderül, ha megkapjuk a hivatalos kivizsgálási eredményeket.

Mi volt az atomerőműveknél?

A spanyol nukleáris kapacitások fele működött csak a hálózati üzemzavar során. Ezek a blokkok rendben leálltak a hálózat összeomlásakor, rendben elindultak a dízelgenerátorok és biztonságosan, az előírások szerinti állapotba kerültek. Nem tudunk semmilyen anomáliáról vagy üzemzavarról. Az atomerőműveket tervezik a hálózat összeomlása során létrejövő tranziens folyamatokra, így ez nem okozhatott, nem is okozott különösebb problémát. Ilyenkor az atomerőművi blokkok teljesen leválnak a hálózatról, a dízelgenerátorok segítségével minden szükséges biztonsági rendszer ellátható árammal, ez itt sem volt másként. A hálózatra extra terhet az atomerőművek nem róhattak, ilyenkor ellátják saját magukat villamos energiával.

Mit érdemes tenni, mi következik mindebből a villamosenergia-rendszer szintjén?

1. Mindenképpen látnunk kell a spanyol kivizsgálás eredményét. Abból további következtetéseket lehet majd levonni.
2. Az bizonyos, hogy a sok napenergia kapacitással rendelkező rendszerekben a termelés ingadozása extra műszaki követelményeket támaszt. Erre oda kell figyelni, folyamatosan.
3. A hálózat ellenállóképessége és robusztussága kiemelt kérdés. A zöld átállás során sok helyen elmaradt a hálózat szükséges fejlesztése, ami növeli a rendszerek sérülékenységét. Ha egy távvezetéki rendszer tartósan túlterhelt állapotban működik, az biztosan nem tesz jót, és sérülékenyebb lesz a hálózati zavarok során. Ez a problémakör folyamatos feladatot ad minden országban a hálózatüzemeltetők, a rendszerirányítók és a kormányok számára is.
4. Rendkívül fontos a megfelelő monitoringrendszerek kiépítése és fejlesztése, hogy tisztában legyünk a valós rendszerállapottal.
5. A hagyományos erőművekben a gőz és gázturbinák nagy forgó tömegek, amelyek a kisebb tranziensek kezelésében hatalmas jelentőséggel bírnak. A turbinák forgó tömege nagy inerciát ad a rendszernek, ami növeli a robusztusságot. A fotovoltaikus erőműveknek ilyen inerciája nincsen. A villamosenergia-rendszer stabilitása szempontjából alapvető fontosságú, hogy legyen kellő mennyiségű forgó tömeg a rendszerben, és legyenek olyan erőművek, amelyek a kellő flexibilitást biztosítják. A nap- és szélerőművek technológiájukból fakadóan ezt a követelményt nem tudják teljesíteni. Ugyanígy kellő mennyiségű meddő teljesítmény szükséges a rendszer stabil működéséhez.

Mit érdemes tenni az egyén és a háztartások szintjén?

1. Amint láttuk az elmúlt napokban, hasznos, ha az áramkimaradásokra felkészülünk. Nem azért, mert szeretnénk őket, hanem azért, mert időnként bekövetkeznek, és kevésbé negatív a hatásuk, ha felkészülünk rájuk.
2. Ha van egy háztartásban akkumulátoros lámpa, gyertya, gyufa, némi tartós élelmiszer, pár liter víz és némi készpénz, az segíthet egy néhány órás vagy néhány napos ilyen eseményt átvészelni. Télen kérdéses lehet az alternatív, villamos energia nélküli fűtés is.
3. Nagy probléma ilyenkor az információhiány miatti bizonytalanság. „Ha áram van, minden van, ha áram nincs, semmi sincs.” – mondhatjuk a régi reklámszlogen kiterjesztésével. Villamos energia nélkül se internet, se közösségi média, se mobilhálózat, se TV… Szóval hasznos, ha van otthon rádió, ami működik elemről vagy akkumulátorról. Ott a hatóságok hivatalos közléseit nyomon tudjuk követni.
4. Ha valaki elektromos autót vásárol, érdemes odafigyelni, hogy rendelkezzen olyan opcióval, aminek segítségével az autó akkumulátorára külső fogyasztót lehet kapcsolni. Egy mai korszerű elektromos autó akkumulátora 60-80, vagy akár közel 100 kWh villamos energiát képes tárolni, amivel egy átlagos háztartás napi 8-12 kWh nagyságú villamosenergia-igénye több napig fedezhető. Ha legalább a hűtőszekrényt tudjuk működtetni egy ilyen akkumulátorról, a kisebb készülékek (lámpa., rádió) akkumulátorait fel tudjuk tölteni, az nagy segítség lehet egy háztartásban.

De legyünk optimisták, és bízzunk benne, hogy nem lesznek rendszeresek ezek az események.

Megjegyzés: Minden ábra esetén az adatok forrása az ENTSO-E adatbázisa volt, de az ábrák saját ábrázolásban készültek. Az ábrák elkészítésében Biró Bence kollégám volt a segítségemre.

Jelen blogbejegyzés szerkesztett formában először a portfolio.hu-n jelent meg. A bejegyzés vagy annak részei csak a portfolio.hu-ra és a jelen blogbejegyzésre való hivatkozással idézhetők.

2025. február 7-én több sajtóhír is megjelent azzal kapcsolatban, hogy a Paks II. projekt 5. blokki munkagödör egy részén a munkát fel kellett függeszteni. A munkagödör problémáiról az elmúlt hetekben többször is lehetett olvasni. Jelen írásomban megpróbálom mérnöki szemszögből értelmezni a híreket. Szemléltetéshez a Paks II. ZRt. honlapján, illetve Facebook oldalán korábban már közzétett fotókat, illetve saját készítésű sematikus rajzokat használok fel.

A Paks II. projekt telephelyvizsgálata során megállapításra került, hogy milyen talajmechanikai és hidrogeológiai jellemzőkkel bír a terület, ahová az új blokkok kerülnek. Ez az építési terület és maga az építési feladat speciális, több okból is:

• A Duna nagyon közel van a területhez, a talajvíz és a Duna között közvetlen a kapcsolat, ezért ha változik a vízállás a Dunában, akkor kis időkésleltetéssel ez a változás a talajvíz szintjében is megjelenik.
• Több olyan talajréteg is található a területen, amelyben nagy átjárhatóságú (nagy permeabilitású) kavicsos kőzet található, amiben a talajvíz könnyen tud mozogni.
• A talaj mechanikai terhelhetősége korlátozott, aminek következtében figyelembe kell venni a területre kerülő épületek nagy súlyát, amelyek össze fogják nyomni ezt a talajt, így az épületek ebből származó süllyedése jelentős lehet, amelyre vonatkozóan építőipari és nukleáris ipari előírásokat kell tudni betartani. Emiatt a talajt meg kell erősíteni.
• Az eredeti talaj egy jelentős földrengés esetén megfolyósodhatna, amely hatás miatt szintén indokolt a blokkok alatti talaj megerősítése.
• A munkagödör a nagy épületméretek miatt mind oldalirányú, mind mélységi kiterjedésében nagy kell legyen, és bőven a talajvíz szintje alá is kell mélyíteni a munkagödröt.
• A talajvíz – megfelelő védelem nélkül – beszivárogna a munkagödörbe, amely vizet azonban nyilván ki kell onnan szivattyúzni, hogy a munkagödörben dolgozni lehessen.
• Ha a kiszivattyúzott vízmennyiség túl nagy, akkor az építkezés jelentősen beleszólna a helyi hidrogeológiai viszonyokba, ami által jelentősen megváltoztatná a környező talajvízszintet.
• A telephelyelrendezési sajátosságok miatt a működő 4. blokk meglehetősen közel van az 5. blokk munkagödréhez, így a munkagödör víztelenítése során figyelemmel kell lenni erre a körülményre is. Az 5. és 6. blokk építkezése nem veszélyeztetheti a már meglévő létesítmények, így a 4. blokk működtetését és biztonságát.

A fentiek miatt született az a döntés még a projekt korai fázisában, hogy a talajvíz munkagödörbe szivárgását jelentősen vissza kell szorítani, azt korlátozni kell. Ennek érdekében az új blokkok körül (végig az építkezési terület kerülete mentén) mintegy 30 méter mély, majdnem 3 km hosszú résfal készült, valamint speciális (a mélyépítésben egyébként jól ismert, sokszor alkalmazott) cementálási eljárásokkal az új blokkok alatt a talajt meg kell erősíteni. Ahogy azt a projekt sokszor kommunikálta, a talajt mintegy 70.000 darab, helyben cementált cölöp elkészítésével erősítik meg. Ennek lényege, hogy a munkagödröt először -5 méteres szintre (még a talajvíz szintje fölé) mélyítették ki, ahova felvonultak a speciális munkagépekkel.

Az atomerőmű nagy mérete és a működéséhez szükséges számos épület, illetve ezek eltérő funkciói miatt a munkagödör nem egyetlen kocka vagy téglatest alakú szerkezet, hanem azon mind alaprajzát, mind mélységét tekintve különböző kiszögellések vannak. Ha megnézzük a Paks II által a weblapján közzétett fényképeket, ezt jól megfigyelhetjük.

Néhány képen keresztül szeretném végig vezetni az olvasóimat, hogy világos legyen, miről is van szó.

Az 1. ábrán az 5. és 6. blokk látványtervét látjuk. Az ábrán jelöltem a két jellegzetes épületet, a reaktorépületet és a turbinacsarnokot, mindkét blokkra. Ezeken kívül mintegy 100 épület van a telephelyen, ezekkel most nem foglalkozunk. A lényeg, hogy a reaktorépületen és a turbinacsarnokon kívül még számos különböző méretű és különböző funkciójú épület van a telephelyen, amelyek eltérő mélységű alapozást igényelnek.

A 2. ábrán egy egyszerű vonalas rajzzal szemléltetem a reaktorépületet és a nukleáris sziget két főbb segédépületét, erre a kontúrra egyszerűsítve a blokki épületeket, hogy majd a következő ábrán egyszerűbben rajzolhassuk meg a talajszint alatti szerkezeteket, valamint az alapozást.

A 3. ábrán a talajmunkák szempontjából lényeges szerkezeteket foglaltam össze. A telephely terepszintje a fekete vízszintes vonal, a kék vízszintes vonal a szintjelzővel mutatja az átlagos talajvízszintet, ami -6 méter terepszint alatt. A talajvíz kizárására mintegy -30 méter mélységig ún. résfalat építettek (ld. fent). Egy hatalmas talajszilárdított tömb készült, az épületek igényeitől függően különböző mélységekben (ld. a rajzon a „Talajszilárdított tömb” feliratú térrészt). A munkagödör egyes falai mentén ún. összemetsző cölöpfal készült (zöld hasábbal szimbolizálva a rajzon), ami 88 cm átmérőjű beton cölöpökből áll, amelyek belül vasalást (ún. armatúrát) is tartalmaznak. A munkagödör más falai mentén több sorban egymás mögött a talajszilárdított tömb részét képező 2 méter átmérőjű cementált oszlopokból álló fal biztosítja a munkagödör elhatárolását (a rajzon sötétkék szövegdobozzal és nyíllal jelölve).

Ezen szerkezetek elkészítésének műveleteiről és valós kinézetükről a Paks II. Facebook oldaláról vettem képeket.

A 4. ábra azt a talajszilárdító gépet mutatja, amellyel a talajszilárdított tömböt és a talajban a cementált oszlopokat készítette a Bauer, a mélyépítésben nagy tapasztalattal bíró mélyépítő cég (az alkalmazott mély talajkeveréses technológia (DSM) leírása az itt hivatkozott írásban megtalálható).

Az 5. ábrán ugyanez a talajszilárdító gép látható működés közben. A kép azért is érdekes, mert a gép hátterében láthatóak azok a fém armatúrák, amelyek az összemetsző cölöpfal egyes beton cölöpjeibe beépítésre kerültek.

A 6. ábra mutatja a talajszilárdító gépek sorát munka közben a 6. blokk területén, míg a háttérben már az 5. blokki munkagödör kimélyítésének munkafázisát látjuk. Hangsúlyozom, minden képet a Paks II. nyilvános Facebook oldaláról vettem át.

A 7. ábra a 4. blokk irányából mutatja a munkaterületet, előtérben az 5. blokki munkagödör, távolabb a 6. blokki terület talajszilárdítási munkálatai láthatóak.

A 8. ábra északról mutatja az 5. blokki munkagödörben zajló munkát, a háttérben a 4. blokkot látjuk.

A 9. ábrán már az 5. blokki munkagödörben járunk, ahol nagyon jól látható az összemetsző cölöpfal, ami a munkagödör keleti falát határolja. Ezek a 60 cm átmérőjű, talajban kibetonozott, belső vasalással (armatúrával) ellátott cölöpök a mögöttük lévő talajban lévő speciális szerkezethez hozzá vannak horgonyozva, ezt mutatják a falon két sorban elhelyezkedő kerek kupakok.

A 10. ábrán a munkagödörből történő talajkitermelést látjuk, a háttérben a munkagödör keleti határoló falát adó összemetsző cölöpfallal.

A 11. ábra a munkagödörben már a munkasíkok kialakítása érdekében zajló munkát mutatja. A gépek itt már azokat a síkokat munkálják meg, amelyek a munkagödör tényleges alját adják majd, és amelyekre – egy szerelőbeton elkészítése után – az egyes épületek alaplemeze kerül, majd ezekre kerülnek megépítésre az egyes épületek.

A 12. ábrán (11 bevezető, magyarázó ábra után) jutunk el a jelen probléma lényegéhez. A Paks II. ZRt. Csárdi Antal országgyűlési képviselő eheti látogatása kapcsán közölt a Facebook oldalán két fotót, amelyeken a tényleges probléma által érintett terület látható. Az Országos Atomenergia Hivatal 2025. február 7-i, P2-HA00759 számú határozata szerint a „déli falon a megerősített talajban a 81,15 mBf és 74,00 mBf közötti szinten repedéseket észleltek… 2025.01.30-án a megerősített talaj egy része beomlott a repedés kialakulásának területén”.

Az atomerőmű telephelyének nullszintje 97,15 mBf (mBf a Balti-tenger szintje felett mért szintet jelent), ami alapján a hatósági határozatban szereplő szintek a munkagödörben a -16 méter és a -23 méter közötti mélységeknek felelnek meg. Véletlen folytán én magam éppen a beomlás előtti napon, január 29-én tettem személyes bejárást a munkagödörben, így a ma közölt képek alapján és a telephelyet ismerve a probléma helyét könnyen azonosítani tudom.

A 12. ábra szerinti fotón látható egy „félsziget” (kiugrás), ami a probléma által érintett terület. Ha megfigyeljük a fotót, a félsziget jobb oldalán jól látható egy fényesebb (világosabb), negyedkör alakú felület, ami a levált sarkot mutatja. A 12. ábra jobb oldalára beszúrtam a 3. fólián bemutatott, általam rajzolt sematikus képet, amelyen megjelöltem a levált saroknak megfeleltethető részt. Hangsúlyozom, hogy egyszerűsített, sematikus rajzról van szó, de akkor is jól látható, hogy a levált sarok nem azt jelenti, hogy a munkagödör beomlott volna. A látható levált sarok lokális hibára utal, nem globális szerkezeti hibára. Ugyanakkor az eset nyilván komoly figyelmet érdemel, amely figyelmet láthatóan mind a nukleáris biztonsági hatóság (OAH), mind pedig az engedélyes Paks II. ZRt. megadta az esetnek.

Fontos említeni, hogy a munkagödör déli fala mentén nincsen kihorgonyzott összemetsző cölöpfal, ott a háttérben a cementált oszlopfalat láthatjuk (a 12. ábrán külön szövegdobozzal jelöltem ezt). A -16 méteres szinten láthatunk egy barna sávot, ami a korábban elhelyezett földsáncot mutatja, amelyet a magasabb cementált oszlopfal megtámasztására helyeztek oda egy további munkafázis előtt.

Mik most a további teendők?

1. Az elsődleges a munkavédelmi biztonsági szabályok szigorú betartása. Munkát csak ott és úgy szabad engedni, ahogy és ahol biztonságos. A problémával érintett területen és annak környezetében a munkavégzés megtiltása a véleményem szerint helyes volt.
2. Ki kell vizsgálni, hogy a cementált rész leválása miért történt meg, milyen kiterjedésűek azok a problémák, amelyek a leválást okozták.
3. Tisztázni kell, hogy a szilárdított rész eredeti tervezési funkciójának ellátását érinti-e a tapasztalt eltérés.
4. Folyamatosan nyomon kell követni a munkagödör szerkezeti elemeinek mozgását.
5. Ugyanígy alapvető fontosságú a meglévő 1-4. blokk épületmozgási monitoring-rendszerének folyamatos nyomon követése, az eredmények folyamatos értékelése.
6. A talajvízszint-mérő kutak adatainak folyamatos értékelése mind az 1-4. blokk, mind a majdani 5.-6. blokk területén szintén elkerülhetetlenül fontos.
7. A munkagödrök víztelenítése, az ezzel kapcsolatos esetleges jövőbeli változások folyamatos figyelmet érdemelnek.

Nukleáris területen alapelv, hogy ha a tervektől eltérő állapotot vagy rendkívüli jelenséget tapasztalunk, akkor meg kell állni, a helyzetet értékelni kell, és elemzés után lehet tovább haladni. Ennek elrendelése történt meg, ami helyes. Az 5. blokki munkagödör többi részén zajló munkát a levált sarok nem érinti.

(A jelen blogbejegyzésem elsőként a Telex hírportálon jelent meg.)