Néhány napja „A nukleáris hulladék nem probléma, a szélerőmű igen” címmel jelentetett meg egy írást a Népszabadság internetes felülete, a nol.hu.

Az az újságíró, illetve rajta keresztül az a sajtóorgánum, amely egyetlen ellenőrizetlen forrás – sőt, még rosszabb, egy forrás Twitter-bejegyzései – alapján próbál meg egy közel nyolc órás eseményről beszámolni és annak hangulatát visszaadni, nem felel meg a szakma minimális elvárásainak sem. A cikk írója nevét nem vállalta. Nem csodálkozom. A szakmai kritikával, higgyék el nincs problémám – az elmúlt másfél évtizedben számos szakmai vitán vettem részt, jól tűröm, a szakmai észrevételek inspirálnak, azt azonban nem vagyok hajlandó elviselni, hogy olyan gondolatokat próbáljanak a számba adni, amelyek nem hangoztak el. Éppen ezért ezen a fórumon közzéteszem a bécsi közmeghallgatás vonatkozó részének leiratát:

"Minden energiatermelésnek van valamilyen környezeti következménye – meglepő módon még a megújulóknak is, azokat a létesítményeket is meg kell építeni, vagyis adott esetben még egy szélerőműnek is vannak környezeti hatásai, következményei. Minden energiatermelési technológiának van valamilyen környezeti következménye. Az atomenergiának az a nagyon nagy előnye, hogy a hulladékot nem bocsátjuk ki a környezetünkbe, nem kenjük szét a légkörbe, nem bocsátjuk ki a levegőbe, hanem koncentráltan kezeljük. Ráadásul, mivel az atomenergiának az energiasűrűsége nagyon nagy, ennek következtében arányaiban, egységnyi villamos áramra vetítve, nagyon kis mennyiségű radioaktív hulladék keletkezik. Ezt a hulladékot pedig el tudjuk zárni. 

Továbbmegyek - az a tulajdonsága ennek a hulladéknak, hogy lebomlik idővel. (…) Különböző izotópoknak más-más felezési ideje van, más időtávban bomlanak le. A kis- és közepes aktivitású hulladéknál néhány száz évről beszélünk. Ezt a néhány száz évet követően, ezek a hulladékok megszűnnek veszélyes hulladéknak lenni, lebomlanak, és ennek következtében, az ebből származó természeti kockázatok teljesen megszűnnek, míg számos más, ember által okozott kockázat nem így működik, sokkal hosszabb időtávú a folyamat. A kiégett üzemanyagnak az a része, ami érdemi radioaktív hulladék és hosszú távú tárolást igényel, nagyon kis hányada ennek a hulladéknak, és elzárva tároljuk a környezettől, hogy ebből probléma ne származzon.

Még egyszer hangsúlyozom, nem egy kockázatok és kibocsátások nélküli esetet hasonlítunk össze egy kockázatokkal és kibocsátásokkal bíró esettel, mivel – hangsúlyozom még egyszer – minden energiatechnológiának van környezeti kockázata, az a kérdés, hogy melyik technológiának mekkora. (…) Magyarország az Európai Unió előírásainak megfelelően kidolgozta azt a nemzeti politikát, programot, amely mentén a következő években haladunk, megkutatjuk azokat a lehetséges telephelyeket, ahová ezt a hulladékot el lehet helyezni, amely mentén ki lehet jelölni azokat a létesítményeket, amely ezt a hulladékot ellenőrzött módon be tudja fogadni. (...) Mint minden más uniós ország, mi is ezt a nemzeti programot követve fogjuk meghatározni a végleges stádiumú létesítményt."

Aki ezt a szöveget figyelmesen elolvassa és értelmezi, számára egyértelmű, mit mondtam: minden energiatechnológiának - még a szélerőműnek - is van környezeti következménye, az a kérdés, hogy melyik technológiának mekkora. Ehhez képest a „függetlennek” aligha nevezhető Greenpeace aktivistája bejegyzésében a következőképp foglalja össze a Bécsben elhangzottakat:

A nukleáris hulladék nem jelent problémát. Lehet izolálni. Idővel eltűnik. A szélerőmű jelenti a hulladékproblémát.

Sajnálom, hogy vannak jó nevű sajtóorgánumok, amelyek már arra sem veszik a fáradtságot, hogy legalább két, egymástól független forrásból ellenőrizzék értesülésüket, arról már nem is beszélve, hogy esetleg a lejáratni kívánt „célszemélyt” felhívják. Igaz - a magyar sajtó egy része azt sem hajlandó elfogadni, hogy „éjszaka nem süt a nap és a szél sem fúj mindig”. Van aki megpróbál ezzel is vitába szállni. A nol.hu cikke például azt írja, hogy „ezt az információt az atomenergiát elutasító, még az atomerőművekkel termelt áramot is kizáró Ausztriában, ahol a beépített szél- és naperőművi kapacitás meghaladja a 3000 megawattot (a paksi bővítéstől 2400 MW-t várunk) bizonyára megértéssel fogadták”.

Nekem ezek után már csak egy kérdésem maradt: tudják-e, hogy az Ausztriában beépített szél- és naperőművek valójában mennyi áramot termeltek, azaz milyen kihasználtsággal működnek? Megmondom: a naperőművek tipikusan 10-11%, a szélerőművek Ausztriában évtől függően 24-25 százalék közötti éves kihasználtságot mutatnak, miközben a jelenlegi paksi blokkok körülbelül 90 százalék kihasználtsággal működnek. Éppen ezért a valóságban Ausztria villamosenergia-termelésének döntő többségét a szerencsés földrajzi adottságoknak köszönhetően jól kihasználható vízerőművek adják.Ennyit a korrektségről és a szakmaiságról.

Aszódi Attila