System error / rendszerhiba – ez a számítástechnikai kifejezés jutott először eszembe, amikor megnéztem az HBO csernobili balesetről szóló minisorozatát. A film fő üzenetei a véleményem szerint valójában nem is elsősorban a csernobili balesetről és nem is az atomenergiáról, hanem arról a hibás társadalmi / irányítási rendszerről szólnak, ami elvezetett ehhez a szörnyű balesethez. Kötelező „olvasmány” (tananyag) bárkinek és mindenkinek, aki komplex műszaki vagy társadalmi rendszerekkel foglalkozik: minden mérnökhallgatónak és praktizáló mérnöknek, az emberekkel és a társadalommal bármilyen interakcióba kerülő technikai rendszer, berendezés, gép, készülék tervezőjének, gyártójának, üzemeltetőjének. És persze a társadalmi rendszerek irányítóinak, a politikusoknak, helyi és magasabb szinten egyaránt. Mindezt nem azért, mintha az események műszaki/természettudományos illetve időrendi ábrázolása annyira tűélesen pontos lenne a minisorozatban, és nem is ezért, mert mindaz, amit a filmben látunk, a volt Szovjetunióban történik. Hanem azért, mert Csernobil kétség kívül a fejlett társadalom egyik legsúlyosabb, ember által kiváltott katasztrófája, és mindig emlékezni kell rá, tanulni kell belőle, hogy a természet károsodásához és az emberáldozatokhoz vezető komplex eseményeket a jövőben el lehessen kerülni.
Azt is le kell szögezni, hogy műszaki/mérnöki szemszögből azok a fő folyamatok, amelyeket a filmben látunk, nem csak a Szovjetunióban voltak lehetségesek. 1986-ban, ugyanabban az évben szenvedett végzetes balesetet az amerikai Challenger űrrepülőgép, amely balesethez ugyanúgy súlyos műszaki, a biztonsági kultúra hiányosságaihoz köthető események köthetőek. (Ez még akkor is fontos, ha figyelembe vesszük, hogy civilek az űrrepülőgép katasztrófájában nem veszették életüket, és nagy környezetszennyezés ott nem történt.) A japán Fukushima Daiichi atomerőmű 2011-es balesete mögött ugyanúgy a biztonsági kultúra hiányosságai húzódnak meg. És a Boeing 737 MAX repülőgéptípus nemrégiben bekövetkezett, közel 350 ember halálához vezető két balesete okai ugyanúgy a tervezési és hatósági felülvizsgálati folyamat hiányosságaira vezethetők vissza. Bosszantó, utólag sokszor banális hibák, amelyeket különböző társadalmi rendszerek hajlamosak elkövetni, ha a rendszer nem megfelelően, nem megfelelő biztonsági szemlélettel van kialakítva és működtetve. Ezért rendszerhiba mindaz, amit a filmben a balesethez vezető események kapcsán látunk.
A magyar Atomtörvény egyik végrehajtási rendelete, a 118/2011 (VII.11.) kormányrendelettel kihirdetett Nukleáris Biztonsági Szabályzatok hatályos változata a következőt mondja:
2.2.2. Biztonsági kultúra
2.2.2.0100. Az engedélyes szervezet és a beszállító szervezetek vezetőségének minden szinten következetesen és határozottan el kell várniuk és támogatniuk kell az erős biztonsági kultúrához szükséges hozzáállást, valamint biztosítani kell, hogy a munkavállalók felismerjék és megértsék a biztonsági kultúra kulcsfontosságú szempontjait. Ezt többek között úgy kell megvalósítaniuk, hogy nem támogatják a túlzott magabiztosságot, valamint ösztönzik a nyitott jelentési kultúrát és az olyan kérdésfelvető magatartást, amely megakadályozza a biztonság szempontjából kedvezőtlen tevékenységeket és állapotokat. A szervezet minden tagjának - a felső vezetőségtől kiindulva - hozzá kell járulnia az erős biztonsági kultúra ösztönzéséhez és fenntartásához.
Ugyanígy rendszerhiba, hogy a balesetet követően sem a dolgozókat, sem a tűzoltókat, sem pedig Pripjaty lakóit jó ideig nem védték a nagy radioaktív kibocsátás következményeitől. A tűzoltókat a sugárzási helyzet felmérése és védőfelszerelés nélkül bevetni óriási baklövés volt. Megbocsáthatatlan hiba az is, hogy Pripjaty kitelepítését késve kezdték el, és az első értékelésben a titoktartás fontosabbnak bizonyult, mint a radiológiai helyzet felmérése és a radiológiai következmények kezelése, illetve az emberek védelme.
Az elmúlt három évtizedben jómagam rengeteget foglalkoztam a csernobili balesettel. 1986-ban, amikor az események kezdetüket vették, középiskolás voltam. Amikor a rádióban hallottuk az első híreket, kivettem a fizikaszertárból a Geiger-Müller számlálót, és mentem az iskola udvarára mérni. Ezt követően is, az évek alatt rengeteg előadásom, feladatom kötődött a balesethez: 2005-ben Szatmáry Zoltán professzor kollégámmal könyvet írtunk a baleset okairól, következményeiről, ugyanebben az évben egy magyar tudományos expedíciót vezettem a lezárt zónába (az erről készült filmet ld. itt), ahol méréseket végeztünk, mintákat vettünk, amelyeket kint ukrán laborokban és itthon is alaposan kielemeztünk. Jártunk a Vörös erdőben, még őz- és nyúl excrementumot is gyűjtöttünk, amiben a laborvizsgálatok extrém magas cézium és stroncium aktivitáskoncentrációt mutattak ki. A baleset 20. évfordulóját megelőzően, 2005 szeptemberében az ENSZ által szervezett nemzetközi konferencián Bécsben magam is jelen voltam. A csernobili baleset 30 éves évfordulójára részletes elemzést készítettem, ezt most nem kívánom megismételni, a filmre szeretnék koncentrálni.
Csernobil település határa – kevéssé szennyezett terület, a baleset utáni nagyobb kihullás ezt a területet nem érintette (Fénykép: MNT FINE, Beregnyei Miklós, 2005)