Láncreakció

Aszódi Attila információs blogja

Katonai támadások atomerőművek ellen

2022. március 04. 14:39 - Prof. Dr. Aszódi Attila

Atomerőművet megtámadni vagy csak fenyegetni ilyen támadással, az ENSZ alapokmányába ütközik. Sajnos nem példa nélkül álló a történelemben, de azért kevés ilyen eseménynek voltunk eddig tanúi.

1991-ben, Jugoszlávia szétesésekor, miután Szlovénia deklarálta, hogy kilép Jugoszláviából, a központi hadsereg vadászgépei – fenyegetőleg – alacsony magasságban átrepültek a szlovén Krsko atomerőmű fölött, amelyet követően az üzemeltetők az egyblokkos atomerőmű leterhelése, majd később, a harcok erősödésekor az erőmű leállítása mellett döntöttek. Szerencsére az erőművet közvetlen támadás nem érte.

Az iráni Busherben épülő atomerőművet többször bombázták az 1980-1988 közötti iraki-iráni háborúban, az építés alatt álló konténment épületet is találat érte. Ott nukleáris veszélyhelyzet nem állt fenn, mert az erőműben akkor hasadóanyag még nem volt.

Francia antinukleáris környezetvédő aktivisták 1982-ben a szintén építési fázisban lévő Superphenix reaktor védőépületére lőttek ki páncéltörő gránátokat. A terrorcselekményt az épület komolyabb károsodás nélkül vészelte át.

Az atomerőművek vastag beton szerkezetei, robusztus kialakítása ad bizonyos fokú védelmet a külső támadásokkal szemben, de ezek a polgári létesítmények tipikusan nincsenek méretezve katonai támadásokra, és komoly károsodásokat okozhat bennük egy nagy erejű célzott támadás. Egyes reaktorokat (különösen a 3. generációsokat) méretezik repülőgép rázuhanására, ami szintén ad egy komoly védelmet más típusú becsapódó tárgyak, lövedékek ellen is.

Officials Crashed a Jet into Nuclear Reactor Facility to Test its Walls

1988-ban az amerikai Sandia National Laboratory végrehajtott egy kísérletet, amiben egy F4 Phantom vadászrepülőgépet ütköztettek egy atomerőmű védeőépületének megfelelő betonfal szegmenhez. Azt vizsgálták, hogyan viselkedik az ütközés során a repülő test és a fal. Számos, későbbi numerikus szimulációs vizsgálathoz adott fontos adatokat ez a kísérlet.
Kép forrása, további részletek pl. itt: https://interestingengineering.com/crashed-jet-nuclear-reactor-test

A 2022. március 4-i felvételek, a nemzetközi sajtóban megjelenő, több hivatalos forrás – többek között a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség – által megerősített információk szerint az előrenyomuló orosz csapatok elfoglalták az ukrajnai Zaporizzsjai Atomerőmű telephelyét, és ennek során egy oktatási épület több találatot is kapott, majd órákon keresztül égett.

A támadás súlyosan sérti a nemzetközi egyezményeket és minden olyan alapelvet, amelyet a nukleáris szakmában vallunk.

Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlése 2009-ben elfogadott egy határozatot, ami kimondja: a békés célokat szolgáló nukleáris létesítmények elleni fegyveres támadás és fenyegetés az Egyesült Nemzetek Alapokmánya, a nemzetközi jog és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Alapokmánya elveinek megsértését jelenti.

A támadás azért is különösen fájdalmas, mert Oroszország az elmúlt években a nemzetközi nukleáris szakma elismert tagja volt. Rengeteg nemzetközi nukleáris szervezetben vesznek részt orosz szakemberek, orosz cégek, számos nemzetközi projektben működnek közre, készítenek elő és valósítanak meg többek között atomerőmű építéseket is Európában, Ázsiában és Afrikában. Az ukrajnai atomerőműveket – ugyan a szovjet időkben – de orosz tervek alapján, orosz szakemberek irányítása mellett építették.

Az ukrajnai Zaporizzsjai Atomerőműben ma hajnalban az orosz csapatok valójában orosz építésű atomerőművi blokkok kiszolgáló épületeire lőttek. Ez teszi – minden tragédiája mellett – még abszurdabbá ezt a jelenlegi helyzetet.

Néhány napja azt mondtam a kollégáimnak, hogy Oroszország minden egyes nappal, amit ezzel a háborúval tölt, egy-egy évtizeddel löki vissza magát a fejlett civilizációk történelmében. A modellem szerint így, a háború 8. napján valahol az 1940-es, 50-es években járhat. Megdöbbentő, felzaklató és felfoghatatlan.

Azt végképp nem értem, hogy Oroszország hogyan akar a jövőben bármely országban atomerőművi projekteket megvalósítani, ha jelenleg alapvető nemzetközi egyezményeket nem tart tiszteletben? Mi a mesterterv, hogyan gondolják, hogy bármely ország lakossága el fog majd a jövőben fogadni egy orosz építésű atomerőmű projektet?

És mi volt a mesterterv, hogyan fogjuk tudni fizikailag megvédeni a nukleáris létesítményeket, ha egy olyan nukleáris nagyhatalom, mint Oroszország nem tartja tiszteletben az atomerőművek védelmének és biztonságának alapelveit?

Száguldunk visszafelé az időben. Álláspontom szerint minden háborúban töltött nappal körülbelül egy évtizedet. A háború 8. napján valahol az 1940-es, 50-es években járunk. Érezni a naftalin szagot. Felkavaró.

Legyen már vége a lövöldözésnek és a vérontásnak, hogy végre tiszta fejjel lehessen gondolkodni!

Minden érintett félre ráférne a gondolkodás!

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatójának 2022. március 4-i tájékoztatása szerint az ukrán Zaporizzsjai Atomerőmű 6 blokkjának üzemi állapota a következő. A blokkok körüli sugárzási helyzet normális, a technológiai rendszerben sérülés nem történt.

A blokkok állapota rendre:

  1. blokk: tervszerű megelőző karbantartásra korábban leállítva
  2. blokk: biztonságos leállított állapotban
  3. blokk: biztonságos leállított állapotban
  4. blokk: 60%-os teljesítményen üzemel
  5. blokk: minimálisan ellenőrizhető teljesítményen van, tartalékként
  6. blokk: minimálisan ellenőrizhető teljesítményen van, tartalékként

Látható, hogy míg a korábbi napokban a telephelyen 3 blokk működött, mostanra egyetlen blokkot hagytak csak üzemben, nyilván az alapvető áramellátási és gőztermelési funkciók fenntartása érdekében. Az üzemeltetők eddigi lépései logikusak.

103 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://aszodiattila.blog.hu/api/trackback/id/tr1217771900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2022.03.04. 17:18:52

@Lehetnék én is: Az hagyján, de ehhez az is kell, hogy legyen eladó gáz + szállítási kapacitás. És az is kérdés, hogy mennyiért. Lesz még a németeknél benzinjegy.

midnightcoder2 2022.03.04. 17:24:40

@evilwolf: Az akkumlátorgyár nem produkál számottevõ ökológiai lábnyomot. Kb. annyi, mintha bármi mást építenél. Az alapanyagok kitermelése már inkább, de ezzel az egésszel inkább az a probléma, hogy az emberiség csak most kezd autókba is jó akkumlátort fejleszteni. Ha az elmúlt 40 éveben nem a zsákutcás robbanómotorba tolták volna a fejlesztést, akkor már régen lenne használható és olcsó akksi. Márpedig ez nem csak ide kell - az autók tényleg csak olyan 8%-a a tortának, de számold hozzá a kamionokat, a tömegközlekedést, a mezõgazdasági és más erõgépeket. Plusz, ha valaki fotovoltatikus áramtermelésben gondolkodik, annak a delejt el is kell raknia valahová, mert éjjel nem süt a napocska. Szóval, egy jó akksi úgy kell az emberiségnek mint egy falat kenyér, és ez várhatóan leginkább az autógyártásból fog kiesni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.04. 19:11:23

A támadás célja annak megvédése.

Lehet ugyanis arra számítani, hogy ukrán náci szabadcsapatok átveszik az irányítást az ukrán atomerőművek felett, s azokat fegyverként használják.

Most viszont az orosz haderő felszabadította ezt az erőművet, így biztonságban van.

gigabursch 2022.03.04. 19:21:29

Tök egyértelmű, hogy egy stratégiai pont, ami saját ellenőrzés alatt akarnak tartani.
Ez ésszerű.

Az, hogy közben az ukrán sovinizmus az elmúlt három évtizedben, de főleg az elmúlt évtizedben hogyan loki magát a civilizáció aljára, azt ne is firtassuk. Elég csak azt megnézni, hogy a magyarság ellen mit tettek. A románok "tanulhatnának" tőlük.
Elnézést professzor úr, de ez az egy nap egy êvtited egy marhaság. Csak hogy tömören fejezzem ki magam.

S még egy fontos dolog!
A jereváni rádió térségben minden hír (majdnem) igaz.

szgabibaa 2022.03.04. 22:01:26

@endike: Vagy azért foglalja el, hogy a szake
mberek biztonságosan leállítsák és áramhiányt idézzenek elő.

szgabibaa 2022.03.04. 22:04:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ha nem háborúról lenne szó, azt mondanám, szórakoztató, poénos bejegyzés. Akár Vlagyimnir Vlagyimirovics is írehatta volna.

szgabibaa 2022.03.04. 22:07:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Hogyan lehet egy orosz VVER atomerőművet fegyverként használni? Elmagyarázná, hogy nem Közírók is értsék?

gigabursch 2022.03.05. 08:03:34

@szgabibaa:
Pontosan.

Ez is egyfajta kivéreztetés.

gigabursch 2022.03.05. 08:08:50

@gigabursch:
Ukrán, mindennapos, magyarellenes sovnizmus Kárpátalján:
pestisracok.hu/ukran-onkeny-a-karpataljai-magyarokkal-szemben-hol-vannak-a-jogvedok/

A mindennapos események kapcsán tessenek nem fősodratú hírportálokat olvasni.

_Alex__ 2022.03.05. 15:07:26

Kétlem, hogy terrorizmus lenne a cél, ezek stratégiai létesítmények. Akkor keltsünk hangulatot ha van értelme.

Megjegyzem csodaálkozom, hogy az uralkodó propaganda ellenére az ukránok miért nem kapcsolják le és szerelik szét az összes orosz technológiájukat azonnal. Úgy látszik túlünk ezt várják többek között.

nagykerek 2022.03.05. 15:31:32

Az amerikai külügy töröltetett egy bejegyzést az atomerőmű megtámadásáról.

Lehet gondolkodni egy sort, hogy miért. Aztán mea culpázós kiegészítést írni a fentiekhez.
Meglesz? (költői kérdés)

index.hu/kulfold/2022/03/04/oroszorszag-ukrajna-zelenszkij-putyin-haboru-oroszorszag-ukrajna/az-amerikai-kulugyminiszterium-toroltetett-egy-bejegyzest-az-atomeromu-megtamadasarol./

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.05. 15:55:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Hogy használja fegyverként? Van fogalmad milyen komplikált kivonni a plutóniumot? Ha pedig már sok a Pu240 benne akkor atombombának már nem jó.

antiindex 2022.03.05. 16:18:20

@evilwolf: figyusz, te idióta! Az autóval való közlekedésnek és szállításnak haszna van, nem mondunk le róla, de a kibaszott Putyinod idióta háborúját csak a kibaszott idióta Putyinod akarja. Felfogod, te Putyin-fasszopó?! EGyébként tényleg nem a környezet-szennyezés ennek a háborúnak a nagy kára, csak hogy a faszomban lehet valaki olyan beteg, mint te?!

antiindex 2022.03.05. 16:19:15

@Lehetnék én is: A mostani orosz gázárak úgy felmentek, hogy lassan bárhonnan lesz olcsóbb gáz, te Putyin-fasszopó!

antiindex 2022.03.05. 16:21:20

@endike: az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy az orosz irányítás alatt levő atomerőművek veszélyesebbek, mint az ukrán irányítás alatt lévők. gy.k. Csernobil ugyan Ukrajnában van, de 86-ban NEM ukrán irányítás alatt volt.

antiindex 2022.03.05. 16:21:50

@endike: az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy az orosz irányítás alatt levő atomerőművek veszélyesebbek, mint az ukrán irányítás alatt lévők. gy.k. Csernobil ugyan Ukrajnában van, de 86-ban NEM ukrán irányítás alatt volt.

az elfoglaláskor ahz ágyúzás kockázatáról nem beszélve.

antiindex 2022.03.05. 16:22:27

@midnightcoder2: Orbanisztánban ugye mostanában volt benzijegy, te kis mongolFidióta selejt!

antiindex 2022.03.05. 16:28:11

@midnightcoder2: aszodiattila.blog.hu/2022/03/04/katonai_tamadas_az_egyik_ukran_atomeromu_ellen?full_commentlist=1#c41255852

Orbanisztánban ugye mostanában volt benzijegy, te kis mongolFidióta selejt! Egyébként Németország olajának csak olyan 36%-át importálja Oroszországból, ez is csökkenni fog, és itt elég gyorsan kiváltható Oroszország.

antiindex 2022.03.05. 16:30:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: látom, nagyon megviselt Putyin kudarca, és a szopásosnál is nagyobb hülyeségeket álmodsz, te kis bolgár, náci, Putyin-fasszopó, mongolFidióta elmebeteg!

antiindex 2022.03.05. 16:32:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "direkt hibát idézel elő, s robban az egész magától. "

ebben mindig is az oroszok jártak az élen. ld. Csernobil.

az ukránok minek robbantanák magukra az atomerőművet, te szerencsétlen, Putyin-fasszopó elmebeteg?!

antiindex 2022.03.05. 16:35:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: aszodiattila.blog.hu/2022/03/04/katonai_tamadas_az_egyik_ukran_atomeromu_ellen?full_commentlist=1#c41258086

"direkt hibát idézel elő, s robban az egész magától. "

ebben mindig is az oroszok jártak az élen. ld. Csernobil.

az ukránok minek robbantanák magukra az atomerőművet, te szerencsétlen, Putyin-fasszopó elmebeteg?!

teljesen világops, hogy az oroszok egyszerűen le akarják kapcsolni az áramot. mert gecik. mert máshogy nem tudják megnyerni a háborút.

antiindex 2022.03.05. 16:35:49

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: aszodiattila.blog.hu/2022/03/04/katonai_tamadas_az_egyik_ukran_atomeromu_ellen?full_commentlist=1#c41258086

"direkt hibát idézel elő, s robban az egész magától. "

ebben mindig is az oroszok jártak az élen. ld. Csernobil.

az ukránok minek robbantanák magukra az atomerőművet, te szerencsétlen, Putyin-fasszopó elmebeteg?!

teljesen világops, hogy az oroszok egyszerűen le akarják kapcsolni az áramot. mert gecik. mert máshogy nem tudják megnyerni a háborút. mert Putyin egy dilettáns, elmebeteg fasz. mint ahogy te is.

antiindex 2022.03.05. 16:38:34

@gigabursch: a kárpátaljai magyarok érdekes módon nem az ukránok elől kezdtek el menekülni nagy számban, hanem Putyin elől. egészen világos, hogy a kárpátaljai magyarok szempontjából mikor és mi a nagyobb rossz: Putyin a nagyobb rossz. az a nagyobb rossz, ha jön az orosz katona és megerőszakolja őket.

te persze ezt nem fogod fel, mert elmebeteg vagy. te csak akkor kezdesz el sikoltozni, ha az orosz katona fasza már a seggedben van. mert előre nem tudsz gondolkodni. egyáltalán nem tudsz gondolkodni.

az ilyen elmeneteg faszok a nácik, a mongolFidióták, és ők Putyin fasszopói is

evilwolf 2022.03.05. 16:49:00

@antiindex: Hú, de agyatlan, ideges kecsege vagy. Biztos valami alja családbúk származol.
És ha már anyuci emlegetése. Téged úgy hoztak össze valahol az utcán, hogy apád beleszemetelt anyádba, oszt pár hónap múlva felsírtál. De minek.

pista18721 2022.03.05. 17:04:11

@gigabursch:
szeka.blog.hu/2021/09/03/kinossa_valt_a_fidesz_szamara_a_fudan_egyetem_ugye_de_nehez_lesz_szabadulnia_tole?full_commentlist=1#c40889898

"végképp leszoktat mindenkit arról, hogy ilyen baromságokkal töltse az idejét."

amikor a mongolFidióta selejt arról értekezik, hogy értelmetlen időtöltés a népszavazás, közben meg egész nap itt veri a nyálát, olyan baromságokkal tölti az idét, hogy a blog.hu-t telehányja, telefingja, teleböfögi a baromságaival.

nekem jó, ha nem mész el népszavazni, csak arról ne ugassál már, hogy mi az időpocséklás, amikor az egész életed az. egy genetikai selejt kínlódása az életed.

okoskodóknak: ezt a kommentet egy script küldte, nem én basztam el az időmet azzal, hogy ennek az idióta nácinak verjem a fejébe, hogy milyen idióta.

gigabursch 2022.03.05. 17:10:07

Tisztelt Professzor Úr!

A blogját a soknickű Brendel Mátyás sajnos megtalálta és elkezdte a módszeres tönkretételét!
Sajnos egy megoldás van: Brendelt kizárni.

@evilwolf:
Figyi! Sokmindenben nem vagyunk egy véleményen, de maradjunk emberek és Brendel kivezetését bízzuk rá a bloggazdára.
Szerintem meg tudja oldani.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.05. 17:22:51

@antiindex:

Kudarc egy szál se. Az ukrán haderőnek 3-4 napja van hátra.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.05. 17:23:44

@antiindex:

"az ukránok minek robbantanák magukra az atomerőművet"

Hogy az oroszokra foghassák.

pista18721 2022.03.05. 17:24:30

@gigabursch: aszodiattila.blog.hu/2022/03/04/katonai_tamadas_az_egyik_ukran_atomeromu_ellen?full_commentlist=1#c41256062

a kárpátaljai magyarok érdekes módon nem az ukránok elől kezdtek el menekülni nagy számban, hanem Putyin elől. egészen világos, hogy a kárpátaljai magyarok szempontjából mikor és mi a nagyobb rossz: Putyin a nagyobb rossz. az a nagyobb rossz, ha jön az orosz katona és megerőszakolja őket.

te persze ezt nem fogod fel, mert elmebeteg vagy. te csak akkor kezdesz el sikoltozni, ha az orosz katona fasza már a seggedben van. mert előre nem tudsz gondolkodni. egyáltalán nem tudsz gondolkodni.

az ilyen elmeneteg faszok a nácik, a mongolFidióták, és ők Putyin fasszopói is

antiindex 2022.03.05. 17:39:56

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ""az ukránok minek robbantanák magukra az atomerőművet"

Hogy az oroszokra foghassák. "

Amíg az oroszok száz kilomterre se voltak, nehéz lett volna az oroszokra fogni. Most, hogy ott vannak, most aztán rájuk lehetne fogni.

Látod, te kis elmebeteg, te, ha erőlködsz, akkor abból mindig csak akkora faszságokat hozol ki, aminek pont az ellenkezője az igaz, vagy logikus.

Elmebeteg vagy, ezért vagy náci, homofób, mongolFidióta, Putyin-fasszopó. Ti vagytok az emberiség selejtjei, sőt, az állatvilág selejtjei, mert emberek nem igazazán vagytok.

antiindex 2022.03.05. 17:43:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: az oroszok eddig Khersonon kívül egyetlen nagyobb várost sem foglaltak el.

Egyre nagyobbak az orosz veszteségek.

Pár kisebb falut az ukránok már visszafoglaltak.

Az oroszok kénytelenek tárgyalni.

Az oroszok egyre inkább csak lakótelepet lőnek.

Még a légi fölényt se tudták igazáén megszerezni.

3-4 napon belöl Putyin legfeljebb az atombunkert foglalja el, de nem Ukrajnát. Sőt, Ukrajna nem is fogja megadni magát 3-4 nap múlva.

Gazdaságilag Oroszország az összeomlás szélén van.

A rubel 30%-ot esett, a Gazprom 9 euróról 2,5 euróra esett, a moszkvai tőzsde nem mer kinyitni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.05. 18:15:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Baromságot beszélsz. Gondolom egy exponenciális függvényt alkalmazni a neutron sokszorozódási tényezőre és a neutron élettartamra nem tudsz felírni, amiből kijönne hogy egy atomerőművi üzemanyag nem fog robbanni neked.

Kovacz Lojzi 2022.03.05. 18:24:26

Magyarázhatja akárhogy. Az atomerőmű a legveszélyesebb energiatermelő módszer. S nincs megoldás a semlegesítésre. Láthatjuk mindenhol ahol baj történt.

pista18721 2022.03.05. 18:31:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: nyuszika, Kaleta a Fidesz-qrmány embere volt. a thaiföldi nagykövet a Fidesz qrmány nagykövete volt. A győri pedofil Fideszes képviselő titkára volt.

A legtöbb pedofil az egyházban és a Fideszben van. És még itt vagy te is.

24.hu/belfold/2021/05/21/fideszes-titkar-pedofil-kukkolo-gyor/

Ha a pedofília miatt valamit be kell tiltani, akkor az az egyházak és a Fidesz. Tőled meg elvenni a laptopot, és rádzárni a gumiszobát végre!

Szarjátok magatokat pofán, ennyit tudtok, kis mongolFidióták. ELmebeteg pszichopaták vagytok. Mint például te is, aki autista vagy.

Itt lehet megnézni, milyen egy igazi elmebeteg pedofil:

https://www.facebook.com/maxval

arthurthedent 2022.03.05. 18:37:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Lehet ugyanis arra számítani, hogy ukrán náci szabadcsapatok"

Szerintem itt lenne az idő, hogy végre valahára felkösd magad. Ez az ukrán náci szabadcsapatok duma jelzi, hogy az agyad már elszánta magát és öngyilkos lett, szerintem a bélrendszered vagy a májad mozgatja csak a szádat.

Hivatalosan is agyhalottnak nyilvánítalak, pont mint putyint, annak is csak a bélgázok mozgatják a szája szélét. :(

arthurthedent 2022.03.05. 18:44:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Hogy az oroszokra foghassák."

Mindenkinek, akinek egy csepp esze van teljesen nyilvánvaló, hogy putyin meg az orosz felsővezetés mindenbe hazudik. Teljesen elszált az agyuk, a támadó seregből békefentartó csapat lett, az agresziót szerintük a védekező ország követi el, atomháborúval fenyegetőznek, miközben azt állítják, hogy ők meg sem említették, lázálmas őrjöngésükben azt magyarázzák, hogy visszajöttek a nácik hatvan év után, a szovjetúniót valamiféle dicsőséges kúlságnak gondolják.

Mond, mi a francélrt kellene az ukránoknak BÁRMIT is ráfogni az oroszokra?! Hiszen már csak a teljesen elborult elmebetegek éljenzik putyint és bandáját, azok, akiket a világon semmivel nem lehet meggyőzni semmiről. Aki nem látja, hogy ki milyen szerepet játszik ebben az egész dologban, az nyilvánvalóan elmebeteg, miért kellene bármivel is megvádolni putyint, ami nem igaz?

Ja, persze ezek költői kérdések, ne válaszolj rájuk szerintem. :D

pista18721 2022.03.05. 18:49:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

paradigmauj.blog.hu/2021/06/17/meleg_lesz_501?full_commentlist=1#c40731246

ja, egy kommentre kapsz N választ a scripttől. pofozóautomatával játszol egész nap. neked ez a szinted, téged ez szórakoztat, te észre se veszed magad. "te így szállsz le a bicikliről". röhej vagy. nemcsak szopsz, de még reklámozod is, és azt hiszed, hogy te nyersz, amikor szopsz.

pista18721 2022.03.05. 19:09:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

""Nincs olyan, hogy névbirtoklás" Tényleg? Nincs? Akkor kié az adott nicknév? Hamisítani lehet, az meg bitorlás."

mentalisdeficit.blog.hu/2020/08/30/csucson_a_jarvany_koszonjuk_miniszterelnok_ur/full_commentlist/1#c38876838

Attól még nem lesz igazad, te kis selejt, hogy egy lépéssel mögöttem vagy. A "bitorolni" és "birtokolni" szavak valóban nem ugyanazt jelentik, de ha valamit nem lehet birtokolni, akkor bitorolni sem. Ugye, te kis selejtes fasz?! Idáig nem jutottál el a 80-as IQ-ddal mi?!

1) A hamisítás nem bitorlás. A hamisítás az, amikor valamiről, ami általában a te birtokodban van, és akár jogosan is lehet a birtokodban, tehát nem bitorlod, de azt mondod, állítod, azt írod rá, hogy valami más. Amikor valami nem pontosan az, mint aminek te állítod. Például tablettából csinált bort iszol. Senki nem bitorolja a bort, hanem hamisítja, te meg attól vagy ilyen hülye.

2) A blog.hu-n pedig hamisítani sem lehet, mert senki nem olyan hülye, hogy ha valaki "Orbán Viktor" névvel regel be, akkor el is higgye, hogy az az Orbán Viktor az. Orbán Viktorból egyébként lehet másik is, már csak ezért sem, és ebből is látszik a "névbitorlás" és "névbirtoklás" tévképzetének idiótasága.

NINCS OLYAN, HOGY NÉVBITORLÁS. TE OLYAN IDIÓTA VAGY, HOGY AZT HISZED, HOGY A MAGYARORSZÁGON ÉLŐ SOK EZER KOVÁCS ISTVÁN BITOROLJA VALAKINEK A NEVÉT. ELMEBETEG VAGY.

pista18721 2022.03.05. 19:13:57

@arthurthedent:

obudaihirek.blog.hu/2021/09/07/elovalasztas_obudan_komedia_egy_felvonasban?full_commentlist=1#c40896440

na, megint jön a mongolFidióta hülye, és dől belőle az idiótaság. ahogy a cikkből is:

1) "A teljesen ismeretlen és súlytalan momentumos Turgonyi Dániel Absolon, a jelenlegi alpolgármester ugyanis egy darabig vállalta az áldozat szerepét, ám valamilyen okból visszaléptették Szabó javára. "

Ott a mondatban a kézenfekvő magyarázat a visszalépésre, de a blogger paranoiás összeeskövés-elméletben hisz, miszerint Gyurcsány visszaléptette a Momentumos jelöltet. Ha Gyurcsány ezt meg tudná csinálni, miért nem csinálja meg, és minek az előválasztás?

2) Rózsa László Pétert és Hazai Iván Andrást nem kizárták a DK-ból, hanem kiléptek. De az még inkább eszement elképzelés, hogy Gyurcsány elintézte azt, hogy Óbudán juszt se a DK jelöltje induljon, hanem az MSZP-PM jelöltje. Mégis, mi a halálért lenne Gyurcsány maga ellen?

3) Az, hogy hány jelölt van, az függ a különféle pártoktól, hogy hol milyet tudnak indítani, de maguktól a jelöltektől is. Ha egyszer a Jobbik mondjuk nem akar jelöltet indítani, akkor hol volna az demokratikus, hogy juszt is kötelező neki?! Hogy a Jobbik kirugdosna egy ellen-jelöltet? Akkor meg azon fanyalognátok. Nektek semmi nem jó, ha ellenzék van ráírva, és minden szar jó, ha Orbán van ráírva. Nektek nagyon beteges fogalmatok van a demokráciáról.

4) A Fideszesek azon fanyalognak, hogy 1 kerületben csak 1 jelölt van. Ebben a kerületben tényleg felesleges megtartani a választást, azt nem tudom, minek csinálják, de majd legfeljebb alig szavaz valaki. Az online része nagyjából ingyen van, a fizikai szavazóhelyek kerülnek valamennyibe, ez az ellenzék dolga, hogy miért költenek erre pénzt, de hol van ez ahhoz képest, amit Mészárosék a vécén ülve, 5 perc alatt lopnak?

5) A mongolFidióták fanyalognak, hogy 1 kerületben nincs igazi választás. Bazdmeg, ti hol a faszomban választhattok 2 Fideszes jelölt közül, vagy egy Fidesz-KDNP-s jelölt közül? A Hazafias Népfront az a KDNP, ahol Orbán és Semjén lezsírozza, hogy ki indul, mindenki másnak nulla belepofázás.

Kapjatok már magatokhoz, söprögessetek már a saját házatok táján, mert ott tonnákban áll a szemét!

GyMasa 2022.03.05. 20:01:00

@szgabibaa:
A szakemberek biztonságosan leállították az erőművet, ha lehet hinni az index cikkének.
Jelenleg 4 blokk le van kapcsolva, és hűtés alatt áll, a maradék 2 blokk pedig ehhez a hűtéshez biztosítja az energiát. (gondolom, ha még egy blokk leáll, akkor a maradék tudja hűteni mond az 5-öt.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2022.03.05. 20:14:26

mar vartam ezt a posztot, koszi. a kepek alapjan ezt az epuletet erte kar, itt ugy latom meg szabadon boklaszhat barki:
https://www.google.com/maps/@47.5058704,34.5892428,3a,60y,213.82h,95.22t/data=!3m6!1e1!3m4!1sVxc1IV70dj4rIOXgS09roA!2e0!7i13312!8i6656

az eromu zart reszebe felteszem csak valahol kesobb lehet bejutni, oda nyilvan nem ment a gugli street view autoja, de muholdon latszik egy szeles vedelmi vonal is, mint valami vararok.

pista18722 2022.03.05. 20:24:24

@GyMasa:

kuntakinte100.blog.hu/2022/03/02/vesztes_haboru?full_commentlist=1#c41251422

1) Paks I.ben lassanként havonta leáll egy-egy blokk
2) Paks II biztos nem lesz meg 2030-ig, de most elnézve ezt a háborút, még fog csúszni 5 évet. legvalószínűbb meg az, hogy ti atombuzik buktok, és Paks II sose épül meg. de játsszuk azt, hogy megépül

de Paks I és Paks II között most már biztosan lesz kurva sok év hézag, amikor meg kell oldani Magyarország áramellátását atom nélkül.

tehát kell, hogy legyen, és lesz megoldás.

ertelemblog.wordpress.com/2019/02/16/miert-lesz-csod-paks-ii/

az áramellátás kőszén, nukleáris, és egyéb fasz megoldások nélkül nem egy fizikailag, vagy technikailag lehetetlen dolog. csak a megfelelő motiváció kell hozzá.

a zöld fordulat egyébként is teljes gőzzel ment, az ukrán háború pedig sokszorosára fogja növelni a zöld fordulat sebességét.

ha megnézed, akkor a nap és szélenergiás cégek azok, amelyek szárnyalnak, szárnyaltak még akkor is, amikor minden más zuhant.

Putyin-fasszopó, mongolFidióta, náci, atombuzi vagy.

a totálkár az agyadban ugye nem egy kis elszigetelt jelenség.

GyMasa 2022.03.05. 20:43:51

@droid_:
Persze, ilyenkor felmerülhetne azok a kérdések is:
- Ha ez az épület nem az erőmű része, akkor miért azzal a hírrel van tele a világsajtó, hogy megtámadták az erőművet?
- Ha nem az erőművet támadták, hanem konkrétan valami egységet, akkor az az egység mit keresett ott? Hiszen, ha atomerőművet támadni szembemegy a szabályokkal, akkor atomerőművet használni védekező pajzsnak is ellene megy.
- Ha az oroszok ténylegesen is kárt akartak tenni az erőműben, akkor miért nem tették meg végül? Hiszen elfoglalták, simám le is rombolhatták volna, mert senki nem maradt, aki megakadályozhatta volna...
Szóval, égető kérdések ezek...

gigabursch 2022.03.05. 21:07:24

@GyMasa:
Ez ilyen CNN, Bloomberg, NYT, Néphazugság színvonal.
Egy átlag magyar 10 éves kor felett ismeri a viccet a jereváni rádióról. A háború még épp a jereváni rádió térségben zajlik.

Ennek tükrében:
A háború mégsem kezdődött meg akkor amikor Bloomék mondták. => Hazudtak.
Az AN-225 a jelek szerint nemhogy nem semmisült meg, de egész jól van. => Hazudtak. (A rajta lévő sérülés is lehet ukrán származású.)
Most épp harkovi kislányokat erőszakolnak...

Szóval: aki farkast kiált, az előbb-utóbb pórul jár...

arthurthedent 2022.03.05. 21:18:58

@gigabursch: "Az AN-225 a jelek szerint nemhogy nem semmisült meg, de egész jól van. => Hazudtak."

"A felvételek tanúsága szerint az An-225-ös törzsének első része és a pilótafülke is kiégett, a repülőgép törzsének jelentős része strukturális, nem javítható sérüléseket szenvedett, a jobb oldali szárny a földre rogyott."

airportal.hu/felvetelek-kerultek-nyilvanossagra-a-leegett-antonov-an-225-mrijarol/

Hű, de nagyon jól van, tisztára jól van, lehet elmegy sétál egyet... ja, nem, te hazudtál. Jó érzés ruszki háborús propagandát nyomni, álhíreket terjeszteni háború idején?

pista18722 2022.03.05. 21:21:14

@GyMasa:

blog.hu/user/824046

csak az olyan mongolFidióta selejt, mint te nem tudja azt, hogy Orbánék azzal, hogy a halálba küldtek más beteg embereket, és felszabadítottak ágyakat, még nem oldották meg a dolgot. hiába van sok szabad ágy, és hiába van ötször annyi túlárazott lélegeztetőgép, ha nincs elég orvos és nővér, akkor döglenek meg az emberek. tudod, az ágy nem gyógyít, a lélegeztetőgép nem kapcsolja magára automatikusan az embereket tapasztalt nővéri segítség nélkül. (nekem van rokonom, aki azért nem halt meg, mert nem tették lélegheztetőgépre) és ha kinézel a gumiszobádból, és megnézed a számokat, akkor látod, hogy tényleg az a tény, amit én írok, és nem az, amit te. Orbán naponta százával öli meg az embereket az idióta elbaszásaival. Orbán egy népirtó, geci diktátor véglény fasz. egy utolsó, senkiházi, hazaáruló görény.

GyMasa 2022.03.05. 21:22:47

@gigabursch:
"Az AN-225 a jelek szerint nemhogy nem semmisült meg, de egész jól van. => Hazudtak. (A rajta lévő sérülés is lehet ukrán származású.)"
Sajnos tényleg annyi neki...
index.hu/kulfold/2022/03/04/oroszorszag-ukrajna-zelenszkij-putyin-haboru-oroszorszag-ukrajna/mgis-megsemmisult-a-mrija/
Látszik a video-n, hogy hiányzik a szárny elejéig minden
Szíívem megszakad!

"Most épp harkovi kislányokat erőszakolnak..."
Ebben viszont egyet értünk, mert pont úgy lett a hír előadva, mintha a világon csak az orosz katonák erőszakolnának meg nőket más, soha, semmilyen körülmények között nem tenne ilyet. De.

arthurthedent 2022.03.05. 21:27:01

@gigabursch: "Most épp harkovi kislányokat erőszakolnak..."

Nem Harkoc, hanem Herszon, egy helyi nő mondta, hogy hallomásból tudni véli, hogy egy lányt megerőszakoltak és megöltek, amit aztán a CNN közölt és amit az index úgy adott elő, hogy "nőket erőszakolnak".

"Szóval: aki farkast kiált, az előbb-utóbb pórul jár..."

Aha, szóval akkor szerinted elképzelhetetlen, hogy a megszálló orosz csapatok megerőszakoltak és megöltek valakit? De ha majd megteszik, akkor az helyes lesz, mert "aki farkast kiált" ugye? Vagy akkor most a CNN-t kellene megerőszakolniuk, hogy helyreálljon az igazság? Mégis mennyit kell facsarnod a dolgon, hogy az ukránok jöjjenek ki bűnösnek?

index.hu/kulfold/2022/03/04/az-oroszok-altak-elfoglalt-herszonban-allitolag-mar-eroszakoljak-a-noket/

antiindex 2022.03.05. 21:30:54

@gigabursch: "Most épp harkovi kislányokat erőszakolnak..."

Ilyen hír nem volt. Már csak azért sem, mert Harkov még ukrán kézen van.

De hát az náci, mongolFidióta azért Putyinfasszopó, mert egy elmebeteg selejt, aki még arra is képtelen, hogy rendesen megjegyezze, mit olvasott a hírekben. Összezagyválsz mindent, honnan a faszomból fognád te fel, hogy mi van odakint a világban?! Egy elmebeteg genetikai selejt vagy, mint a többi náci, mongolFidióta Putyin-fasszopó.

arthurthedent 2022.03.05. 21:31:35

@GyMasa: "Ebben viszont egyet értünk, mert pont úgy lett a hír előadva, mintha a világon csak az orosz katonák erőszakolnának meg nőket más, soha, semmilyen körülmények között nem tenne ilyet. "

Hát most akkor képzeld el, hogy a bíróságon valaki ezt adja elő. Tisztelt bíró úr, most itt úgy adja elő az egészet, mintha én lennék az egyedüli ember, aki nőket erőszakol meg és megöli őket, mintha soha senki más nem tett volna ilyet.

És igen, az orosz hadsereg erről híres, meg a kegyetlenkedésekről. Szóval nem véletlen, hogy ráugrott a sajtó.

antiindex 2022.03.05. 21:33:52

@gigabursch: "Most épp harkovi kislányokat erőszakolnak..."

Ilyen hír nem volt. Már csak azért sem, mert Harkov még ukrán kézen van. Kherszoni lányról volt hír. Kherszon van orosz kézen.

De hát az náci, mongolFidióta azért Putyinfasszopó, mert egy elmebeteg selejt, aki még arra is képtelen, hogy rendesen megjegyezze, mit olvasott a hírekben. Összezagyválsz mindent, honnan a faszomból fognád te fel, hogy mi van odakint a világban?! Egy elmebeteg genetikai selejt vagy, mint a többi náci, mongolFidióta Putyin-fasszopó.

GyMasa 2022.03.05. 21:35:31

@arthurthedent:
Nem, a baj az egésznek a tálalásával van.
EZ a hír NEM egy HÍR, hanem csak egy feltételezés!
Már a címe is csupa feltételes módban van.
Ha biztosak a cikk tartalmában, miért nem írják kijelentő módban?
AZt azért jü tisztázni, hogy sajnos a nemi erőszak az bizony velejárója egy háborúnak, főleg, ha sorozott, tizenhuszinéves emberek a katonák.
Tehát, érdekes elgondolkodni azon, hogyha BIZTOSAN része egy ilyen megszállásnak a tömeges nemi erőszak, akkor miért kell csupa feltételes módban megfogalmazni a cikket?
Mit gondolsz?

arthurthedent 2022.03.05. 21:36:06

@antiindex: "Ilyen hír nem volt. Már csak azért sem, mert Harkov még ukrán kézen van. "
"mert Harkov még ukrán kézen van"
Összezagyválsz mindent, honnan a faszomból fognád te fel, hogy mi van odakint a világban?!"

1) Teljesen hülye vagy. Nem én írtam, hogy Harkovban bármi történt volna, egy hozzászólásra reagáltam.
2) Én írtam, hogy a a hír Herszonról szólt, nem Harkovról, azaz a hozzászóló tévedett.
3) Hogy ne lett volna ilyen hír, én magam is belinkeltem a hírt, napok óta fenn van az index címlapján.
4) Minden egyes hozzászólásomban elítéltem putyint meg a ruszkikat, te meg arról képzelődsz, hogy én fideszes vagyok tehát védem az oroszokat.

Fogalmad sincs miről van szó, francnak kell beleugatni?...

antiindex 2022.03.05. 21:36:44

@GyMasa: "úgy lett a hír előadva, mintha a világon csak az orosz katonák erőszakolnának meg nőket más, soha, semmilyen körülmények között nem tenne ilyet. De. "

1) nem így lett előadva a hír, te vagy az, aki ilyeneket képzellődik, mert egy elmebeteg selejt vagy.

2) alap erkölcsi igazság: a bűn akkor is bűn, ha más is csinálja. ez a "de hát más is csinálja" ez egy óvodás, idióta baromság.

persze egy mongolFidióta náci Putyin-fasszopótól mit is várnánk?!

antiindex 2022.03.05. 21:37:33

@GyMasa: @GyMasa: "úgy lett a hír előadva, mintha a világon csak az orosz katonák erőszakolnának meg nőket más, soha, semmilyen körülmények között nem tenne ilyet. De. "

1) nem így lett előadva a hír, te vagy az, aki ilyeneket képzellődik, mert egy elmebeteg selejt vagy.

2) alap erkölcsi igazság: a bűn akkor is bűn, ha más is csinálja. ez a "de hát más is csinálja" ez egy óvodás, idióta baromság.

persze egy mongolFidióta náci Putyin-fasszopótól mit is várnánk?! nektek Mészáros százmilliárdos lopásai is rendben vannak, mert a Józsi is lopott a sarki mobilosnál. ti ilyen selejtek vagytok.

GyMasa 2022.03.05. 21:40:19

@arthurthedent:
"És igen, az orosz hadsereg erről híres, meg a kegyetlenkedésekről. Szóval nem véletlen, hogy ráugrott a sajtó. "
Igen, és akkor miért nincs gerincük leírni, kijelentő módban, hogy az orosz hadsereg volt?
Volt ott szemtanú?
Neked is pont az a bajod, hogy a gombhoz akarod varrni a kabátot.
Minden cikket csak abban a narratívában tudsz elképzelni, ami a te véleményedet támogatja.
Ráadásul már a cikk címe is hazudik, hiszen az "erőszakolják a nőket" legalább 2 nemi erőszakot feltételez, erre a cikkben egy nőről van szó.
De, lelked rajta, jogod van a véleményedhez!

arthurthedent 2022.03.05. 21:42:54

@GyMasa: "EZ a hír NEM egy HÍR, hanem csak egy feltételezés!
Már a címe is csupa feltételes módban van."

Mert a sajtó clickbait címeket akar. Félkegyelmű, magukat újságíróknak képzelő nyikhajok nyomnak mindenféle marhaságot. De mondjuk erre úgy reagálni, hogy "aki farkast kiált, az előbb-utóbb pórul jár" roppant cinikus és erkölcstelen.

"sajnos a nemi erőszak az bizony velejárója egy háborúnak"

Ugyan már, ne csináljunk úgy szemérmesen, mintha putyin tök véletlenül küldte volna be a csecseneket ukrajnába. Nyilván meg akarja félemlíteni a lakosságot, hogy politikai céljait elérje. Ja, van nemi erőszak a háborúban, ha meg ott vannak az oroszok meg a csecsenek, akkor meg aztán tömeges erőszak van.

Amúgy meg igen, ezt hívják úgy, hogy "terrorizmus", a lakosság megfélemlítése politikai célok elérése érdekében.

pista18722 2022.03.05. 21:45:35

@GyMasa:

kormanykommentek.blog.hu/2021/08/30/elovalasztas_de_ki_es_kit_valaszt?full_commentlist=1#c40882246

látom, a gumiszobádba a valóság halvány fénye se szivárog be. Trump idején hónapokig napi 4 ezer halott is volt. Amióta Biden az elnök, ez nagyon lement, és most sem éri el az első hullám számait. Amikor ezt kommentelted, akkor a negyedik hullám az USÁ-ban még jobb volt, az elsőnél. Biden nem is kommunikál össze-vissza idiótaásgokat, mint Trumpli, és az oltások tekintetében is jó, EU-átlagos szinten vannak. De hát erről az ápolók nem tájékoztattak, mi, te kis mongolFidióta elmebeteg?!

www.worldometers.info/coronavirus/country/us/

gy.k. Biden 2021 februárjában vette át a kormányzást, Trump addigra már katasztrófába vitte az országot. Februártól gyors javulás látható, és a negyedik hullám egyelőre nem olyan erős.

arthurthedent 2022.03.05. 21:47:06

@GyMasa: "Igen, és akkor miért nincs gerincük leírni, kijelentő módban, hogy az orosz hadsereg volt?"

Az indexnek vagy a CNN-nek? Fel bírod fogni, hogy az index írta meg a CNN által terjesztett pletykát?

"Neked is pont az a bajod, hogy a gombhoz akarod varrni a kabátot.
Minden cikket csak abban a narratívában tudsz elképzelni, ami a te véleményedet támogatja."

Miről beszélsz te nagyeszű. Megmondtam, az index clickbait-jét kéred számon az ukránokon. Nem mondtam, hogy nemi erőszak történt, nem mondtam, hogy igaz a történet, nem mondtam semmit róla, csak azt, hogy az index cikkét kéred számon az ukránokon és azt, hogy azon örömködni, hogy "aki farkast kiált" egy roppant gusztustalan dolog.

Próbáld meg végiggondolni mit írtam mielőtt agyvérzést kapnál rajta.

antiindex 2022.03.05. 21:48:40

@GyMasa: "úgy lett a hír előadva, mintha a világon csak az orosz katonák erőszakolnának meg nőket más, soha, semmilyen körülmények között nem tenne ilyet. De. "

1) nem így lett előadva a hír, te vagy az, aki ilyeneket képzelődik, mert egy elmebeteg selejt vagy.

2) alap erkölcsi igazság: a bűn akkor is bűn, ha más is csinálja. ez a "de hát más is csinálja" ez egy óvodás, idióta baromság.

persze egy mongolFidióta náci Putyin-fasszopótól mit is várnánk?! nektek Mészáros százmilliárdos lopásai is rendben vannak, mert a Józsi is lopott a sarki mobilosnál. ti ilyen selejtek vagytok.

egyébként az orosz katonák a II VH-ban százezres nagyságrendben erőszakoltak meg magyar nőket. ez mégsem olyan dolog, amit elbagatellizálhatsz, te kis elmebeteg, pszichopata geciláda!

index.hu/techtud/2018/08/03/peto_andrea_szovjet_katonak_ii._vilaghaboru_nemi_eroszak/

GyMasa 2022.03.05. 21:58:04

@arthurthedent:
"Mert a sajtó clickbait címeket akar. Félkegyelmű, magukat újságíróknak képzelő nyikhajok nyomnak mindenféle marhaságot. De mondjuk erre úgy reagálni, hogy "aki farkast kiált, az előbb-utóbb pórul jár" roppant cinikus és erkölcstelen."
De, basszus, te pont egy ilyen "clickbait cikk alapján ugrottál neki egy mésik ember torkának, mert TE azt a címet halálosan komolyan vetted, annak ellenére is, hogy TUDTAD, hogy csak clickbait!
Nem érzel itt semmi ellentmondást?

"Ugyan már, ne csináljunk úgy szemérmesen, mintha putyin tök véletlenül küldte volna be a csecseneket ukrajnába."
Óóóó, szóval te TUDOD (megint) hogy CSAK csecsenek harcolnak Ukrajnában az orosz oldalon, vagy megint csak hangulatot akarsz kelteni, "clickbait" cikkek alapján?

" Nyilván meg akarja félemlíteni a lakosságot, hogy politikai céljait elérje."
Látszik, hogy nem sokat értesz a hadviseléshez!
Ha Putyin a lakosság "megfélemlítésével" akarta volna kezdeni a háborút, akkor kb 2 hétig egyfolytában bombázta volna Ukrajnát, és csak utána indított volna inváziót!
Nem Putyin, pontosan azt tette, amit mondott!
Célzott csapásokkal az Ukrán haderőt akarja felszámolni!
És, ne gyere a "polgári áldozatokkal, meg a lerombolt óvodákkal", mert egyrész semmilyen háborúban, soha nem tudod elkerülni a polgári áldozatokat, másrészt egy 45 milliós országban nem lenne 10 napos invázió után 2000 alatt a polgári áldozatok száma, ha a lakosságot akarná félemlíteni...

"Ja, van nemi erőszak a háborúban, ha meg ott vannak az oroszok meg a csecsenek, akkor meg aztán tömeges erőszak van."
Akkor miért is nem hallunk erről???
Tudod ezt el lehet kerülni azzal, hogy az első rajtakapott katonát a parancsnok a többiek előtt agyonlövi, és elmondja mégegyszer, hogy "Nem erőszakolunk meg senkit!"
Hidd el, ebből ért a maradék.

"Amúgy meg igen, ezt hívják úgy, hogy "terrorizmus", a lakosság megfélemlítése politikai célok elérése érdekében. "
Nem érted, hogy Putyinnak nem célja a lakosságot maga ellen fordítani?

GyMasa 2022.03.05. 22:09:44

@arthurthedent:
"Az indexnek vagy a CNN-nek? Fel bírod fogni, hogy az index írta meg a CNN által terjesztett pletykát?"
Akkor most csak pletyka, "Clickbait cím" vagy az igazság, miszerint az orosz hadsereg nyomában hullanak a megerőszakolt, megölt nők???

Csak, mert nem értem miért kellett akkor @gigabursch: -nak nekiugrani ekkora lendülettel, ha egyetértünk mind a hárman abban, hogy a sajtó a jelenlegi formájában teljességgek megbízhatatlan. (És, most itt nem a hazug szót használom...)

pista18722 2022.03.05. 22:15:04

@GyMasa:

blog.hu/user/824046

csak az olyan mongolFidióta selejt, mint te nem tudja azt, hogy Orbánék azzal, hogy a halálba küldtek más beteg embereket, és felszabadítottak ágyakat, még nem oldották meg a dolgot. hiába van sok szabad ágy, és hiába van ötször annyi túlárazott lélegeztetőgép, ha nincs elég orvos és nővér, akkor döglenek meg az emberek. tudod, az ágy nem gyógyít, a lélegeztetőgép nem kapcsolja magára automatikusan az embereket tapasztalt nővéri segítség nélkül. (nekem van rokonom, aki azért nem halt meg, mert nem tették lélegheztetőgépre) és ha kinézel a gumiszobádból, és megnézed a számokat, akkor látod, hogy tényleg az a tény, amit én írok, és nem az, amit te. Orbán naponta százával öli meg az embereket az idióta elbaszásaival. Orbán egy népirtó, geci diktátor véglény fasz. egy utolsó, senkiházi, hazaáruló görény.

pista18722 2022.03.05. 22:17:42

@GyMasa: "Nem érted, hogy Putyinnak nem célja a lakosságot maga ellen fordítani?"

Putyin több napja egyre jobban szinte csak a lakosságot lövi. Az összes bombázás és ágyúzás nagy részánek random lakütelepek a célpontjai.

A náci, mongolFidióta Putyin-fasszopó teljesen el van szakadva a valóságtól, mert egy elmebeteg egy gumiszobában.

pista18722 2022.03.05. 22:38:37

@arthurthedent:

obudaihirek.blog.hu/2021/09/07/elovalasztas_obudan_komedia_egy_felvonasban?full_commentlist=1#c40896538

szóval szerinted a Fidesz sokkal "demokratikusabb" párt, mert már régen bedarálta a KDNP-t, és Semjén nem ugrál, ha Orbánnak van jelöltje. És, hogy titeket erről már meg se kérdeznek. Ezért "demokratikusabb" párt szerinted a Fidesz. mondom, te beteg vagy.

mellesleg az előválasztást nyugaton legtöbb esetben egy párt alkalmazza, mint a Republikánusok, a Demokraták, a francia PS. tehát a Fideszis alkalmazhatná. csak tudjuk, hogy a Fidesz ettől a lehető legtávolabb van, mert egy diktatórikus gecipárt. te erre szavazol, és kötözködsz az ellenzékbe belekötni erőltetetten, egy szalmaszál miatt.

szánalmas beteg selejtek vagytok, ti mongolFidióták.

pista18722 2022.03.05. 23:15:35

@arthurthedent:

kormanykommentek.blog.hu/2021/08/24/folyamatos_adosagcsapdaban_a_korhazak_de_vajon_csak_ok_a_hibasak/full_commentlist/1#c40866728

az nem érvelés, hogy pofán hazudod az olvasókat, és megkérdezed mégegyszer, amit már leírtam a hozzászólásban, amire állítólag válaszolsz, de el se olvastad, mert olvasni nem tudsz, te kis mongolFidta!

arthurthedent 2022.03.05. 23:35:35

@GyMasa: "De, basszus, te pont egy ilyen "clickbait cikk alapján ugrottál neki egy mésik ember torkának, mert TE azt a címet halálosan komolyan vetted, annak ellenére is, hogy TUDTAD, hogy csak clickbait!
Nem érzel itt semmi ellentmondást?"

Én nem azzal ugrottam neki, hogy a cikk igaz, hanem azért, mert úgy állította be, mintha az ukránok megérdemelnék, hogy megerőszakolják őket mert az index írt egy clickbait cikket. Nem olyan bonyolult ám ez!

arthurthedent 2022.03.05. 23:37:07

@pista18722: "szóval szerinted a Fidesz sokkal "demokratikusabb" párt, mert már régen bedarálta a KDNP-t"

Jesszusom, megint előjött belőled a fidesz. :( Valamit tényleg szedned kellene már.

pista18722 2022.03.05. 23:40:28

@arthurthedent:

mondataink.blog.hu/2021/05/25/oszod_paradigmajaban?full_commentlist=1#c40672686

HAZUDSZ, MONGOLFIDIÓTA

www.youtube.com/watch?v=ohz9NzpkrQ8

1) tankot a csőcselék közül nyilván egy indította el, de a tankon is volt egy pár ember, a tankkal is ment pár ember. nyilván nem száz ember indította el a tankot, mert az fizikailag lehetetlen, de a csőcselék közól indította el valaki, akit lehet is tudni, hogy egy Horváth György nevű aljaember, és el is ítéklték emiatt.

2) A tank a Deák Ferenc tér fele ment, ahol a rendőrség állt

ilyen kis hazudós, geci, idióta, 4 elemis, pszichopata faszok a mongolFidióták, ilyenek támogatják Orbánt, aki maga is hazudós, elmebeteg, pszichopata selejt

a genetikai selejtek teszik tönkre Magyarországot. a társadalom legalja, a genetikai selejt. az Orbánok, a Mészárosok, és a te fajtád.

GyMasa 2022.03.05. 23:47:10

@arthurthedent:
Hát, akkor nem jött át, amit mondani akartál :-(

pista18722 2022.03.06. 00:14:18

@arthurthedent:

mondataink.blog.hu/2021/05/25/oszod_paradigmajaban?full_commentlist=1#c40672686

HAZUDSZ, MONGOLFIDIÓTA

www.youtube.com/watch?v=ohz9NzpkrQ8

1) tankot a csőcselék közül nyilván egy indította el, de a tankon is volt egy pár ember, a tankkal is ment pár ember. nyilván nem száz ember indította el a tankot, mert az fizikailag lehetetlen, de a csőcselék közól indította el valaki, akit lehet is tudni, hogy egy Horváth György nevű aljaember, és el is ítéklték emiatt.

2) A tank a Deák Ferenc tér fele ment, ahol a rendőrség állt

ilyen kis hazudós, geci, idióta, 4 elemis, pszichopata faszok a mongolFidióták, ilyenek támogatják Orbánt, aki maga is hazudós, elmebeteg, pszichopata selejt

a genetikai selejtek teszik tönkre Magyarországot. a társadalom legalja, a genetikai selejt. az Orbánok, a Mészárosok, és a te fajtád.

pista18722 2022.03.06. 00:35:23

@arthurthedent:

obudaihirek.blog.hu/2021/09/07/elovalasztas_obudan_komedia_egy_felvonasban?full_commentlist=1#c40896538

szóval szerinted a Fidesz sokkal "demokratikusabb" párt, mert már régen bedarálta a KDNP-t, és Semjén nem ugrál, ha Orbánnak van jelöltje. És, hogy titeket erről már meg se kérdeznek. Ezért "demokratikusabb" párt szerinted a Fidesz. mondom, te beteg vagy.

mellesleg az előválasztást nyugaton legtöbb esetben egy párt alkalmazza, mint a Republikánusok, a Demokraták, a francia PS. tehát a Fideszis alkalmazhatná. csak tudjuk, hogy a Fidesz ettől a lehető legtávolabb van, mert egy diktatórikus gecipárt. te erre szavazol, és kötözködsz az ellenzékbe belekötni erőltetetten, egy szalmaszál miatt.

szánalmas beteg selejtek vagytok, ti mongolFidióták.

gigabursch 2022.03.06. 08:11:37

@GyMasa:
Szomorú. Ez tényleg kohó...
Ezt a felvételt nem ismertem.

eßemfaßom meg áll 2022.03.06. 10:32:42

@Kovacz Lojzi: "Az atomerőmű a legveszélyesebb energiatermelő módszer" Mármint a grinpiszes narrativában. A valóságban meg az egyik legbiztonságosabb.

eßemfaßom meg áll 2022.03.06. 10:39:58

Van az a klasszikus, hogy sárkány ellen sárkányfü
brendel ellen uBlock

blog.hu#?#div.comment:-abp-has(span.commentAuthor > a[href="http://blog.hu/user/1370091"])

GyMasa 2022.03.06. 12:50:41

A cikkben említett "minden nap tíz év" is igaz lehet, csak kicsit másképpen:
Minden egyes nappal tíz évvel kitolódik Ukrajna EU-s csaltakozásának a dátuma.
Tehát, ma már nem él olyan ember Ukrajnában, aki már EU-tag is lesz majd.

arthurthedent 2022.03.06. 13:55:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Nem maradt más út, támadni kellett. Van ilyen."

Hát persze. Hát muszály volt... nem tudom mit kellene csinálnia a putyinnak, hogy megrendeljön a hited. :(

arthurthedent 2022.03.06. 15:12:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Hát persze, az igazságban. :D Például abban, hogy sajnos moszkvának katonailag be kellett vonulnia ukrajnába, nem volt más választásuk. Mondjuk kíváncsi vagyok, hogy ha nem lett volna ekkora hadseregük, akkor vajon találtak volna -e más megoldást... az a gyanúm, hogy igen.

Az az igazság, hogy mindig az erősebb az, akinek nincs más választása mint az erőszak. A gyengébbeknek valahogy mindig eszébe jut valami más megoldás. :D

arthurthedent 2022.03.06. 19:26:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Az, persze a NYUGAT világháborút AKAR. A PUTYIN meg békét. Hát persze.

Elgondolkodtál már azon, hogy ki az a NYUGAT és mi a francért akar világháborút? Mármint azért, hogy lecsekkold érted, hogy valami skizofrén lázálom -e az egész vagy van valami halvány jele annak, hogy a valóságról beszélsz... ki az a nyugat, miért gondolom, hogy világhááborút akar, mi a francért titkolja el, hogy világháborút akar, hogyan akadályozza ezt meg putyin most, ha putyin békét akar, akkor mi a t.kömért indított háborút hadüzenet nélkül.

Érted, hogy úgy logikailag végiggondold milyen oltári nagy marhaságokat beszélsz, hátha el bírsz szakadni tőlük.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.06. 20:47:50

@arthurthedent:

A nyugat érzi gyengülését, s úgy véli, most még elegendő ereje van egy ilyen háborúhoz, míg Kína és Oroszo. még nem erősödtek meg legyőzhetetlen mértékűre.

Putyin meglőző csapást lépett meg most. Még volt esély a közbelépésre, mielőtt Ukrajna oroszellenes NATO-támaszpont lenne.

arthurthedent 2022.03.06. 22:09:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A nyugat érzi gyengülését"

Az, a nyugat érzi a gyengülését. :D Azér akar világháborút, mert érzi a gyengülését, ellentétben a putyinnal, aki annyira erős, hogy már csak békét akar, ezért kell hadüzenet nélkül megtámadnia a szomszédját...

Tudod, engem csak egy dolog zavar. Nevezetesen az, hogy te úgy fogsz meghalni, hogy egész életedben egyszer sem merül fel benned, hogy mekkora marhaságokat hittél egész életedben. Nem lesz egy pillanat sem, egy szikrája sem a kételkedésnek, hogy "Jesszus, lehet, hogy én egy idióta ostoba marha voltam egész életembe? Lehet, hogy végig nem volt igazam semmiben?"

Abban a boldog tudatban fogsz meghalni, hogy mindenben igazad volt, hogy okos vagy és hogy most majd a teremtő megjutalmaz. Nem igazságos ám ez így. :D

arthurthedent 2022.03.07. 06:23:51

@Kurt úrfi teutonorclikus vezértroll: Összekeversz a wmikivel szerintem. :D Mondjuk nem tölt el büszkeséggel...
süti beállítások módosítása