Jelen blogposztom a Magyar Nukleáris Társaság mai (2019.11.28-i) szimpóziumán elmondott előadásomhoz kapcsolódik.
Sokszor elmondtuk és leírtuk: a csernobili katasztrófa az emberiség történetének az egyik (ha nem a legnagyobb) ipari katasztrófája. Csernobil katasztrófa. Nem csak a szovjet mérnökök csődje, hanem a kommunista Szovjetunió és a teljes keleti szovjet blokk kommunikációs csődje is. Rengeteg, máig ható és jóvá nem tehető hibával.
A kommunikációs szarvashibák sorában az egyik egy magyar tanulmány betiltása volt.
Ahogy Vujity Tvrtko, az ATV műsorvezetőjének Youtube-on is elérhető riportfilmjében utal rá, 1986-ban készült egy tanulmány, ami a csernobili atomerőmű-baleset lehetséges okait és következményeit boncolta.
Pillanatkép Tvrtko ATV-s dokumentumfilmjéből (Forrás: ATV/YouTube, korábbi elérhetősége ez volt)
A tanulmány ugyan az OMIKK (Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár) felkérésére készült, és az OMIKK adta (volna) ki, de a tanulmányt valójában műegyetemi kollégák írták: Csom Gyula professzor vezetésével Gács Iván, Bede Gábor, Nagy Mihály és Virágh Elemér tanár urak készítették.
A tanulmány elsősorban műszaki és a hazai környezeti kérdésekkel foglalkozott, az akkor korlátozottan hozzáférhető, korai adatok alapján. Nem foglalkozott, nem foglalkozhatott a csernobili atomerőmű körüli tényleges sugárzási helyzettel, mert ahhoz érdemi adatok akkor nem álltak itthon rendelkezésre. Ugyanakkor kitért a kommunikáció már akkor látható visszásságaira, valamint kritizálta – teljes joggal – a szovjet hatóságok fellépését. Emiatt a tanulmányt – abszolút hibásan, a későbbi félelmeket és találgatásokat felerősítve – kormányilletékesek betiltották.
Én ekkor még gyerek voltam, de később a tanulmány egyik másolati példánya a birtokomba került. Tekintettel arra, hogy a csernobili baleset okai és következményei – sok szempontból – újra az érdeklődés homlokterében vannak, a tanulmány szkennelt változatát itt közzéteszem. Olvassa bárki, akit érdekel. (A tanulmány címlapján a nevem csak azért szerepel, mert sok éve, amikor megkaptam Gács Iván kollégától ezt a másolatot, ráírtam kézzel a nevemet, jelezve, hogy ez most már az én példányom.) Ugyan a címlapon az OMIKK neve szerepel és a szerzők nincsenek rajta feltüntetve, de azt biztosan nem az OMIKK stábja készítette. Ezt akár Csom Gyula professzor, akár Gács Iván meg tudja erősíteni.
A betiltott tanulmány címlapja
Röviden a dolgozatról. Az összesen 110 oldal terjedelmű írás elején szerepel egy általános atomenergetikai áttekintés. Ezt követi a Szovjetunióban működő RBMK reaktorok rövid bemutatása. Benne a szakértők ismertetik az RBMK reaktorok fontos hátrányos tulajdonságát, a pozitív üregtényezőt. Kiemelik a reaktor fő problémáit, úgymint a hermetikus védőépület hiányát, a nagy reaktorzónát, annak bonyolult szabályozását, és ismertetnek egyes, akkor már itthon is elérhető, a csernobili reaktorok kivitelezésének és üzemeltetésének minőségével kapcsolatos kritikákat.
A szerzők elemzik a balesethez vezető lehetséges okokat. Mintegy 20 oldalas terjedelemben foglalkoznak a baleset környezeti hatásaival. Ezen belül a tanulmány általános információkat tartalmaz a kibocsátások lehetséges mértékéről, ismerteti a svéd meteorológiai szolgálat által közreadott terjedés-becsléseket az 1986. április 26. – május 5. időszakra vonatkozóan, valamint a nemzetközi adatok mellett hazai mérési eredmények eredményeit is megadja. A Szovjetunió területére vonatkozó érdemi adatokat nem tartalmazott, nem tartalmazhatott a tanulmány, mert ilyen adatok akkor nem álltak a szerzők rendelkezésére.
Nagyon fontos felhívni rá a figyelmet, hogy a tanulmány mai szemmel nézve is jó, konzervatív (nem optimista) becslést tartalmat a csernobili baleset magyarországi várható dóziskövetkezményeivel kapcsolatban. Idézem: „A csernobili atomerőmű-baleset hazai következményeiből származó többletsugárzás a következmények teljes kifutásáig integrálva a legexponáltabb helyeken sem lépi túl a személyenkénti 1-1,5 mSv effektív dózisegyenértéket…” Ez egy jó felsőbecslése a hazai dóziskövetkezményeknek, ma is megállja a helyét.
A tanulmány fontos része az a 4,5 oldal, amely a balesethez kapcsolódó tömegtájékoztatást elemzi. Ennek lényegi elemei:
- A szovjetek első 3 heti kommunikációjának udvarias, de egyértelmű kritikája.
- A magyar tájékoztatáspolitika bírálata:
- „Néha az volt az érzés, hogy az embereket nem kezelték felnőttként”
- „Egy kiegyensúlyozottabb, objektívebb, nyíltabb tájékoztatáspolitika gyakorlása mindenképpen helyeselhető lenne.”
- Nyugati tömegtájékoztató eszközökről: „elsősorban a túlinformálás és félreinformálás volt jellemző”.
A tanulmány a tanulságok és lehetséges következmények elemzésével zárul. Ebben a szerzők kiemelik a nukleáris biztonság, biztonsági elemzések fontosságát, külön kitérnek a konténment fontosságára, kiemelik, hogy az új reaktorokat hermetikus védőépülettel kell ellátni. Ez is egy nagyon fontos, abszolút helytálló megállapítás. Előrevetítik az atomenergetikai programok átmeneti megtorpanását, a biztonsági előírások várható szigorodását. Leírják, hogy a NAÜ kezdeményezte az országok közötti nukleáris gyorsértesítési rendszer kialakítását. Ezek is mind olyan elemek, amelyek így 33 év távlatából is helyesek, megállják a helyüket mind a mai napig.
A csernobili baleset után bevezetett Nemzetközi Nukleáris Eseményskála (INES skála, forrás: OAH)
Mai szemmel olvasva érdekes a tanulmány legvége, amelyben megjelenik az atomháború veszélye mint aktuális világpolitikai téma. Szerencsére a megváltozott világpolitikai környezetben ezzel a témával ma nem foglalkozunk a napi kockázatok szintjén.
Ahogy az korábban szerepelt, a tanulmányt 1986 nyarán magyar kormányzati illetékesek betiltották, illetve nem engedélyezték annak terjesztését. Egyértelmű álláspontom az, hogy a tanulmány betiltása teljes léptéktévesztés, súlyos hiba volt a magyar hivatalos szervek részéről.
A tanulmányban leírtak ma is helytállóak, helyesek. Ugyanakkor a publikálása egészen biztosan nem befolyásolta volna az 1986 nyarán Ukrajnába vagy más szovjet területre küldött magyar kamionsofőrök munkáját és sorsát. Ez mind a tanulmány tartalma, mind az időzítése alapján kijelenthető.
Ugyan nem szerepel a címlapon napra pontos dátum, de a tanulmányban utolsóként hivatkozott publikáció 1986. június 6-i, tehát biztos, hogy a kéziratot ezt követően zárták le. Bányász Rezső, aki letiltotta a tanulmányt, 1986. július 29-i dátummal írta alá a letiltó levelét; ha azt nem teszi meg, akkor vélhetően ezt követően kezdődhetett volna meg a tanulmány terjesztése.
