Karácsony Gergely, Budapest Főpolgármestere 2022. szeptember 20-án nagyon fontos kérdést tett fel (ld. még pl. a 24.hu cikkében is): hogyan lehet, hogy ha a Paksi Atomerőmű – mint közösségi beruházásban megvalósult erőmű – 12 Ft/kWh áron termeli a villamos energiát, akkor a fogyasztók, közöttük önkormányzatok ennek sokszorosáért (az ő példájában 38-szoros áron, 462 Ft/kWh áron) kapják a villamos energiát.

A fenti kérdésfelvetésben nagyon fontos új tartalom van. Egyrészről egyedülálló módon egy magyar zöld politikus elismeri, hogy a paksi atomerőmű fontos szerepet tud játszani a hazai villamosenergia-ellátásban. Emlékszünk időkre, amikor zöld politikusok azt mondták, hogy nincs is szükség az atomerőműre. Mi akkor is azt mondtuk, hogy elvitathatatlanul meghatározó szerepe van Paksnak a hazai áramellátásban. A magam részéről nagyon örülök, hogy a zöld álláspont elérkezett oda, hogy elismeri, szükség van a paksi áramra.

Az is rettentően fontos, hogy a Főpolgármester szerint is a paksi atomerőmű önköltségi áramára 12 Ft/kWh. Igen, a szám helytálló: ha összesítjük az atomerőmű éves kiadásait (benne az üzemanyagra költött, továbbá a majdani leszerelésre és a hulladékkezelésre félretett pénzt is), és ezt az összeget elosztjuk azzal a kb. 15 milliárd kWh villamosenergia-mennyiséggel, amit a paksi atomerőmű egy év alatt előállít, akkor 12 Ft/kWh egységköltséget kapunk.

Hogyan lehet az, hogy ha a Paksi Atomerőmű adja a hazai áramtermelés felét, a hazai fogyasztás kb. harmadát, akkor ilyen alacsony önköltségi áramár mellett mégis ilyen magas a piaci ár? Ez sajnos nem Paks vagy nem a Kormány hibája, hanem a jelenlegi európai és magyar villamosenergia-piaci modell súlyos kudarca: pontosan azt mutatja, amire évek óta újra és újra magam is felhívtam a figyelmet. Az ún. Merit order modell hibás, és olyan torzulásokat okoz, ami ellehetetleníti, hogy az áramtermelés lényegi jellemzőit, például az ellátásbiztonsági aspektusokat és a beruházások hosszú megtérülési idejét figyelembe lehessen venni.

Azt, hogy a jelenlegi piaci modell hibás, régóta lehet tudni, ha máshonnan nem, onnan biztosan, hogy bizonyos nyári időszakokban időnként negatív áramárak is kialakulnak az európai árampiacokon. A negatív áramár egyértelműen egy olyan szimptóma, ami a hibás piaci algoritmusra hívja fel a figyelmet, hiszen az időnkénti negatív áramár egyáltalán nem azt jelenti, hogy olyankor a költségek negatívak lennének. Sokkal inkább arról van szó, hogy az árampiacon jelenleg használt közgazdasági modell nem veszi figyelembe a műszaki törvényszerűségeket és a valós, fizikailag létező erőművi és hálózati eszközök és rendszerek műszaki korlátait.

A Merit order modell lényege, hogy amikor – mondjuk az év egy adott órájában a piacon forgalmazandó villamos energia áráról megállapodnak a szereplők (eladók és vásárlók), akkor az eladásra ajánlatot tevő erőművek (vagy importőrök, kereskedők, esetleg – spekulációs célú – eladható árammal rendelkező szereplők) az eladandó áram árát az ún. határköltség alapján határozzák meg. Azt feltételezik, hogy egy adott erőmű már úgyis működik, és egy további kWh (vagy a piacon inkább MWh, vagyis 1000 kWh) áram ára csak attól függ, hogy ezt az addicionális árammennyiséget mennyiért lehet előállítani (ez az ún. határköltség). Tehát ajánlatadáskor az állandó költségek (az erőmű beruházási költsége, a személyzet fizetésének költsége, stb.) már „ki van fizetve”, így egy addicionális egységnyi árammennyiség költsége csak az annak előállításához szükséges addicionális üzemanyag költségétől függ. Ebben a modellben az az egyik nagy csavar, hogy a megújuló energiaforrások (nap, szél, víz) „üzemanyag-költsége” praktikusan nulla, így amikor a határköltség alapján sorba rakjuk az egyes áramtermelő berendezéseket (ld. a lenti ábrát), akkor a nap és szélerőművek biztosan elől lesznek a sorban, tehát ha termelni tudnak, mert éppen süt a nap és/vagy fúj a szél, akkor az általuk megtermelt áram a piacon biztosan vevőre talál.

A jelenlegi árampiaci modell (merit order modell) egyszerűsített sémája
(Aszódi A., Biró B., 2022, CC BY-SA 4.0)

 A merit order modellben sorba rakott erőművek sorrendjét tehát tulajdonképpen az üzemanyag-költségek határozzák meg, így a nap- és szélerőművek után az atomerőművek, majd a szén, továbbá a gáztüzelésű erőművek következnek.

Az adott időszakra (pl. az adott órára) vonatkozó piaci áramár úgy alakul ki, hogy a piacon (áramtőzsdén) megnézik, mennyi vevői igény érkezett az adott órára, és ahol az igény elmetszi a kínálati görbét, ott adódik a piaci ár (ld. az ábrán a piros vonalak metszéspontjában lévő narancssárga pontot).

Itt jön a modellben a következő csavar: az egyes termelők nem akkora árat kapnak a termékükért, amilyen áron ajánlatot tettek az eladásra, hanem a kínálati és keresleti görbe metszéspontjában kialakuló áron adhatja el az ÖSSZES TERMELŐ a felkínált és vevőre talált villamos energiát. Ez a modellben azért szükséges, mert a határköltségen tett ajánlat természetesen nem azt jelenti, hogy az áram előállításának teljes költsége tényleg akkora lenne. A naperőművek üzemanyagköltsége, így határköltsége hiába nulla, az nem ezt jelenti, hogy a naperőművi áram ingyen van, hiszen az erőművet meg kell építeni, ahhoz napelemek, tartószerkezetek, inverter, kerítés, hálózati csatlakozás, dolgozók munkája kell, ami mind pénzbe kerül. A merit order modellben úgy van elképzelve, hogy az erőművek megtérülése azáltal van biztosítva, hogy ha egyes órákban esetleg nem is fedezett az erőművek minden költsége, de hosszú távon végül a bevételek ellensúlyozzák a kiadásokat.

Miért szálltak el most az áramárak? A főpolgármesternek – és sok más szereplőnek, akik ezt a kérdést firtatják az elmúlt hetekben – teljesen igaza van ezzel a kérdésfeltevéssel. És ezen a ponton jön be a képbe Oroszország, a háború és a szankciók hatása.

A merit order modellben kialakuló áramár nyilvánvalóan – az ábrán is látható módon – attól függ, hogy tipikusan hol metszi el a keresleti görbe a kínálati görbét. Az az erőmű, az az áramtermelési mód lesz az ármeghatározó, ahol általában ez a metszéspont kialakul. Az ármeghatározó erőművek pedig manapság a földgáztüzelésű erőművek. Mivel a klímavédelem arra ösztönzi a szereplőket, hogy vezessék ki a szénerőműveket, valamint a sok megújuló erőmű flexibilitást igényel a többi szereplőtől, Európa sok országában, így Magyarországon is a földgázerőművek lettek a kiegyenlítő erőművek, így az általuk előállított áram határköltsége (ami lényegében a földgáznak a hőára) határozza meg, hogy a piacon milyen áron alakul ki a kereslet és kínálat egyensúlya. Márpedig az orosz-ukrán háború és a szankciók az egekbe lökték a földgáz árát, ez pedig magával rángatta fel az egekbe a piaci áramárat is. Természetesen rárakód(hat)nak az ügyre spekulációk is, hiszen az áramtőzsdén nem csak erőművek vagy a nagykereskedőik kereskednek.

Mi lehet a megoldás? Az áram ársapkázása, amit az Európai Bizottság is nemrégiben javasolt, nem oldja meg tartalmilag a problémát, de mérsékli a jelenlegi negatív következményeket. Úgy gondolom, hogy egy új piaci mechanizmus kidolgozása szükséges, ami figyelembe veszi nem csak az erőművek változó költségeit (az áramtermelés határköltségét), hanem a mostaninál direktebb módon a beruházási költségeket, az ellátásbiztonsági és a klímavédelmi költségeket.

Sok a teendő, itt lenne az ideje, hogy a zöld politika is figyelembe vegye a műszaki realitásokat és érdemben lehessen beszélgetni zöld politikusokkal egy olyan energiamixről, amiben a megújulók és az atomenergia tartósan együtt van jelen. Olyan energiapolitikára van szükség, ami minél hamarabb kivezeti a fosszilis energiahordozókat, különösen a kőolajat és a földgázt, aminek esetében Európa nagymértékben vezetékes importra szorul, így rettentően kitett az importfüggőség ellátásbiztonsági és külpolitikai kockázatainak is.  

Meg kell említeni, hogy a villamos energiát nem csak meg kell termelni, hanem el is kell szállítani a fogyasztókhoz, ennek is vannak költségei, ami a végfelhasználóknál (önkörmányzatok, lakosság, ipari szereplők) szintén jelentkezik az árban. Megemlítendő az is, hogy nem minden fogyasztó kapja a villamos energiát áramtőzsdei kereskedelmi ügyletből, ugyanakkor a tőzsdei áramár nyilván fontos indikátor a legtöbb piaci szereplő számára.

Összefoglalva: A jelenlegi extrém magas piaci árak mögött nincs műszaki fundamentum, azt elsősorban torz közgazdasági folyamatok okozzák. Szó nincs arról, hogy minden erőmű termelési költségei 10-20-40-szeresre növekedtek volna. A megoldás ugyanakkor a piaci mechanizmus átfogó felülvizsgálatában keresendő, ami biztosítja a beruházások hosszú távú megtérülését is.

Jó kérdésekre jó válaszokat kell adni, különösen válsághelyzet idején!

Köszönetnyilvánítás: A fenti ábra elkészítésében köszönöm Biró Bence segítségét!