Az egész világ aggodalommal figyeli, ami az elmúlt hónapokban Ukrajnában a Zaporizzsjai Atomerőműben és környékén történt és történik az orosz-ukrán háború eseményei során.

Legyen világos: a békés célokat szolgáló nukleáris létesítmények elleni fegyveres támadás és az ezzel való fenyegetés az Egyesült Nemzetek Alapokmányában és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Alapokmányában rögzített alapelvekbe ütközik. Ezt – történjen bárhol – nem elfogadható.

A Zaporizzsjai Atomerőműben mára kialakult helyzet sérti a nukleáris szakma alapvető szabályait. Lehetetlenné teszi a szakszerű munkavégzést a nukleáris biztonság, a fizikai védelem és a nukleáris anyagok biztosítéki felügyelete területén is. A közvetlen fizikai behatás kockázatán túl nagyságrendekkel növeli az emberi hibázás lehetőségét.

Az atomerőműveket számos külső és belső veszélyeztető tényezőre méretezik, ezeket figyelembe veszik a tervezési alapjuk meghatározása során, de arra nem méretezik őket, hogy azokban nagy mennyiségű lőszert tároljanak vagy azokat tüzérség rendszeresen ágyúzza. Az atomerőmű területének tüzérségi támadása, illetve az erőmű területén nagy mennyiségű robbanóanyag és lőszer felhalmozása, aknák elhelyezése – végezze azt bármely fél – olyan többletkockázatot okoz, amelyre ezeket a létesítményeket a tervezőik nem méretezték. A Zaporizzsjai Atomerőműben mára olyan helyzet jött létre, amire egészen biztosan nem térnek ki a létesítmény engedélyei. A veszélyes állapotot meg kell szüntetni, az üzem kockázatait a lehető legrövidebb időn belül a normál szintre vissza kell csökkenteni.

Egyetlen felelős kormány, hatóság vagy üzemeltető sem viselkedhet úgy, hogy a létesítmény tervezési alapján túli, a normálisnál jelentősen nagyobb kockázatú állapotát szándékosan létrehozza, és azt szándékosan fenntartsa.

Zaporizzsjai Atomerőmű 6 blokkja, a baloldalt egy hőerőművel a háttérben
(Fotó forrása: Wikipedia, CC BY-SA 3.0, Ralf1969)

A NAÜ Safety Fundamentals (SF-1) című dokumentuma egyértelműen rögzíti, hogy az elsődleges biztonsági célkitűzés az emberek és a környezet megóvása a radioaktivitás káros hatásaitól. („The fundamental safety objective is to protect people and the environment from harmful effects of ionizing radiation.”) Ezzel összhangban minden atomenergiát alkalmazó ország atomtörvényének egyik első rendelkezése, hogy a nukleáris biztonságnak minden más szempont felett elsőbbsége van.

A fentieket is figyelembe véve, a megítélésem szerint a jelen helyzetben műszaki, nukleáris biztonsági szempontból az alábbi lépések lennének logikusak és helyesek:

1. Ha a harcban álló felek úgy látják, hogy nem kizárható akármelyik oldalról a Zaporizzsjai Atomerőmű tüzérségi támadása, akkor az összes reaktort haladéktalanul le kell állítani és biztonságos lehűtött állapotba kell hozni. Ez sok nagyságrenddel csökkenti a reaktorokban lévő, és egy esetleges balesetben kibocsátható radioaktivitás mennyiségét, így csökkenti a potenciális környezeti következményeket.
2. Az ukrán hatóságnak vissza kell vonnia vagy fel kell függesztenie mind a hat blokk üzemeltetési engedélyét. A nagy mennyiségű robbanóanyag és tüzérségi eszköz, ami a beszámolók szerint a telephelyen található, olyan ún. külső veszélyeztető tényező, amire a blokkokat biztosan nem méretezték.
3. A létesítmény ukrán üzemeltetői nem külső befolyástól mentesen végzik tevékenységüket, hiszen orosz katonák és Rosatom műszaki személyzet is tevékenykedik az erőműben, így az atomerőmű biztonságos üzemeltetésének szervezeti feltételei aligha teljesülnek. Ez is azt támasztja alá, hogy a blokkokat le kellene állítani. Normál esetben egy nukleáris létesítmény irányítási rendszerének átalakítását biztonsági elemzés és hatósági engedélyezés kell, hogy megelőzze. Ha ez itt nem történt meg, a létesítmény az üzemeltetési engedélyében rögzített feltételeken kívüli állapotban működik, ami ellentétes a nemzetközi sztenderdekkel és a törvényi előírásokkal, így nem megengedhető.
4. Szükség van a Zaporizzsjai Atomerőmű rendkívüli stressztesztjére, figyelembe véve a megváltozott külső veszélyeztető tényezők és a szervezeti változás következményeit. Mivel közleményeiben az orosz és az ukrán fél is egy nagy baleset veszélyével fenyegeti a közvéleményt, a blokkokat felelősen csak akkor szabad visszaindítani, ha a blokkok stressztesztje sikeresen lezárult és a szükséges műszaki, adminisztratív korrekciós intézkedéseket meghozták, amivel biztosítják, hogy a létesítmény visszatér a normál üzemeltetési keretek közé.
5. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértői missziójának mihamarabbi fogadása fontos, nagyban növelné a transzparenciát, és segítené a helyzet pontos felmérését, de önmagában nem pótolná a fenti lépéseket.

Ismerve a nukleáris biztonsági szabályozás nemzetközi gyakorlatát és a létesítmények tervezési elveit, a fenti intézkedésekkel lehetne biztosítani, hogy a kockázatok az elfogadható szintre csökkenjenek vissza.

A fentieken túl szükséges lenne, hogy a fegyveres konfliktusban érintett felek tartózkodjanak a Zaporizzsjai Atomerőmű körül mindenféle tüzérségi és katonai tevékenységtől. Távolítsák el a létesítményből a tüzérségi eszközöket, robbanóanyagokat és állítsák helyre a tervezési alapjának megfelelő állapotot! Térjenek vissza a létesítmény terveiben és engedélyeiben rögzített állapotokhoz! Legyen világos: az az állapot, ami mára a Zaporizzsjai Atomerőműben létrejött ellentétes a nukleáris ipar szabályaival, alapelveivel és súlyosan sérti az ukrán és az orosz nukleáris biztonsági szabályokat is.

Ugyanakkor azt is szükséges rögzíteni, hogy csernobili típusú és csernobili nagyságú baleset a Zaporizzsjai Atomerőműben fizikai és technológiai okokból nem tud létrejönni. Az ilyen nagyságú balesettel való fenyegetés minden bizonnyal az európai lakosság és a politikai döntéshozók hergelését célozza, politikai természetű és nem műszaki alapokon nyugszik.

Összefoglalóan: a Zaporizzsjai Atomerőmű jelenleg a tervezése és engedélyezése során figyelembe vett feltételeken kívül működik, ami nem felel meg a nukleáris biztonsági szabályoknak. A jelen helyzetben a fenti lépések tudnák biztosítani, hogy a létesítményhez kapcsolódó nukleáris biztonsági kockázatok mihamarabb a szabályokban és törvényekben rögzített normál szintre csökkenjenek vissza.

A nukleáris biztonság minden más szempont előtt elsőbbséget élvez!

(A fenti írás a saját szakértői véleményem, nem intézményi álláspont)

Az Egyensúly Intézet és a Green Policy Center 2022. június 3-án rendezte meg a 2022. évi „Klímasemlegesség 2050” konferenciát a magyar energiapolitika jövőjéről. Erre az eseményre készítettem vitaindító tanulmányomat, amit a Green Policy Center ezen a linken közöl, és amelyet szemlézett többek között az Index és a Magyar Nemzet is. A tanulmányt az olvasóim kedvéért itt is közzé teszem.

„Úgy hiányzott ez nekünk, mint üveges tótnak a hanyatt esés” – talán ez a mondás írja le a legjobban a helyzetünket. Évek óta keressük a fenntarthatósági feltételeknek is megfelelő választ arra a kérdésre, hogy a klímavédelmi célokat teljesítendő hogyan tudjuk lecsökkenteni a fejlett társadalmak szén-dioxid kibocsátását. A feladat már önmagában is nemes, de a helyzet komplexitását jelentősen fokozta a koronavírus járvány által okozott gazdasági válság és a zavarok, amelyeket a járvány miatti lezárások az ellátási láncokban okoztak. Sok kormány felismerte, hogy válsághelyzetben valójában arra az ipari termelésre lehet számítani igazán, ami a saját határokon belül található, továbbá az importkitettség kockázatai egyértelműen megnövekedtek. A klímavédelmi feladatok és a járvány okozta gazdasági válság problémájára 2022. február 24-től rárakódott Oroszország Ukrajna ellen indított offenzívája, a háború negatív hatása, ami az orosz fenyegetések és az európai közösség szankciós javaslatai, majd intézkedései nyomán alapvetően kérdőjelezi meg, hogy a konvencionális energiahordozókban szegény Európai Unió tagországai hogyan is haladhatnak tovább az eddigi nemzeti energiastratégiákban lefektetett elvek mentén. Ezt nevezem én igazi hanyatt esésnek.

Itt a probléma ugyanis nem egyszerűen abban áll, hogy az Oroszországból származó energiahordozók importját szükséges csökkenteni a magas importfüggőségből származó kockázatok csökkentésére. A „hanyatt esés” a meglátásom szerint sokkal inkább abból származik, hogy a nemzetállamok energiastratégiáit megalkotóknak ebben a helyzetben őszintén ki kellene mondaniuk: azok az erőmű fejlesztési forgatókönyvek, amelyeket évek óta a megújuló energiahordozók fejlesztéseként pozícionáltak, de valójában a földgáz mint elsődleges energiahordozó fokozottabb felhasználásával járnának, a jelen helyzetben egyik pillanatról a másikra megvalósíthatatlanná váltak.

Békeidőben az Európai Unió országai évente mintegy 155 milliárd m³ földgázt importáltak Oroszországból (viszonyításként Magyarország éves földgázfelhasználása az elmúlt években rendre 10 milliárd m³ alatt volt, ennek kb. 85%-a orosz származású molekula, függetlenül attól, hogy milyen irányból lép be az országba, 15%-a magyar hazai kitermelésből származik). Ha az Oroszországból Európába importált földgázmennyiség egy az egyben kiesne, nyilván lehetne fokozni valamennyire Norvégiából vagy Észak-Afrikából az importot, lehet valamennyire takarékoskodni is, és lehet a világpiacról cseppfolyósított földgázt behozni, de így is marad évi kb. 100 milliárd m³ földgáz, aminek a pótlásához szükséges forrás ma nem ismert.

Az világos, hogy a földgáz – az egyébként szennyező – fosszilis energiahordozók közül a „legtisztább” (a legkisebb rossz, mert égésekor gyakorlatilag csak szén-dioxid gáz és vízgőz keletkezik, és energiaegységre vetítve a szén-dioxid mennyisége kb. fele a szén elégetésekor keletkező értéknek), de a földgáz még így is egy szennyező fosszilis energiahordozó, ami ráadásul csak korlátozottan készletezhető. Szerencsés országok, mint pl. Magyarország, ahol vannak geológiai tároló létesítmények, néhány hónapos készletet tudnak belőle tartani. De a folyamatos ellátáshoz a jelenlegi felhasználási mód mellett még a tárolókkal is praktikusan folyamatos importra van szükség. Ez pedig kiszolgáltatottá teszi energiaellátásunkat.

A jelenlegi helyzet további következménye – amiről meglehetősen kevés szó esik mostanság –, hogy a földgázbázison megtermelt villamos energia az európai árampiacokon nagyon sok esetben ármeghatározó. A földgáz árának növekedése a földgáz bázison megtermelt villamos energia termelési egységköltségét evidensen emeli, ráadásul ezeknél az erőműveknél a költségek akár háromnegyede is az energiahordozó árából származó ún. változó költség. Ebből tehát az is következik, hogy az áram ára a nagykereskedelmi piacokon tartósan magas szinten maradhat, ha nem sikerül alternatív forrásokból alacsonyabb árú földgázt beszerezni. És ilyen forrás ma nem látszik. Ebből tehát az következik, hogy az európai árampiacokon a korábbi évek árszínvonalához képest sokkal magasabb árakra lehet számítani rövid, közép és hosszú távon is.

Az árak mellett fontos kérdés továbbá az is, hogy a folyamatos villamosenergia-ellátás, vagyis az ellátásbiztonság feltételei adottak-e az Európai országokban. Ez a problémakör az energetikai átalakulás közepette, már az orosz-ukrán háború előtt is éles kérdés volt, és a jelentőségét a háború csak kiemeli. Éppen ezért egy nemrég megjelent tanulmányunkban[1] azt vizsgáltuk, hogy mit vetítenek előre az európai országok energiastratégiái és azok mennyire alkalmasak a klímavédelmi és az ellátásbiztonsági célkitűzések teljesítésére. A tanulmányban összesítettük 19 kontinentális európai ország (Ausztria, Belgium, Bosznia- és Hercegovina, Horvátország, Csehország, Franciaország, Németország, Magyarország, Olaszország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svájc, Ukrajna) jövőbeli villamosenergia-fogyasztását, továbbá az országok kormányai által 2030-ra és 2040-re tervezett erőművi kapacitásokat, és órás felbontású szimulációkkal vizsgáltuk, hogy az év 8760 órájában milyen rendszerállapotok állhatnak elő, és a változó villamosenergia-igények hogyan elégíthetőek ki az időjárástól függő megújuló források, valamint a hagyományos erőművek rendelkezésre állásának függvényében.

A vizsgálataink egyrészről azt mutatják, hogy az európai országok 2040-ig átlagosan 28% mértékű villamosenergia-igény növekedéssel számolnak, mindenhol folytatódik a villamos energia mint nemesített energiahordozó felértékelődése. A számítások szerint a legtöbb ország annyi erőművi kapacitást tervez, hogy bármely időpillanatban képes legyen a fogyasztóit saját forrásokból ellátni, akár azon az áron is, hogy üzemben tartott fosszilis bázisú erőművek lépnek be gyakorta a termelésbe. A magyar energiastratégia ugyanakkor a számítások szerint ettől eltérő, mert ha a részletek mögé nézünk, nálunk forráshiány mutatkozik.

A magyar Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) ugyanis azzal számol 2030-ra, hogy a Paksi Atomerőmű mostani blokkjai még üzemben lesznek, és a Paks 2 új egységei is elindulnak eddigre (ez összesen 4400 MW nukleáris kapacitást jelentene 2030-ban a magyar rendszerben). Ennek ellenére 2030-ban az igények egy kis része (0,03%-a) nem fedezhető magyar erőművekből. Ez nem nagy érték, de a helyzet sokkal rosszabb 2040-ben, amikorra a hatályos Energiastratégia szerint leállna a Paksi Atomerőmű ma működő 4 blokkja.

A NEKT ún. „PV központú” erőművi portfolióját alapul véve a magyar villamosenergia-rendszerben 2040-ben 12 000 MW naperőmű, 300 MW szélerőmű, 2 000 MW földgáz tüzelésű erőmű, 50 MW vízerőmű, 1 150 MW biomassza tüzelésű- és 150 MW hulladék tüzelésű erőmű, valamint a Paks 2 VVER-1200-as blokkjainak 2 400 MW-os kapacitását feltételeztük a szimulációkban. A NEKT saját prognózisát felhasználva azzal számoltunk, hogy a villamosenergia-csúcsigény 2030-ben 9 000 MW, míg 2040-ben 10 300 MW lehet (a jelenlegi érték 7 300 MW).

A számítások szerint 2040-ben még a Paks 2 egységek működése mellett is rengeteg olyan rendszerállapot adódik, amikor a – hatalmas, 12 000 MW tervezett magyar naperőművi kapacitás ellenére – a hazai igények hazai forrásból nem kielégíthetőek. Összességében a 2040-es magyar igények (kb. 66 TWh) 13,4%-a hazai erőművekből nem kiszolgálható a nagy felbontású szimulációk tanúsága szerint. Azt mondhatnánk, hogy ez nem gond, hiszen a hiányzó mennyiség importból majd fedezhető lesz, de ezzel a fajta gondolkodással a vizsgált 19 európai ország között egyedül maradunk, mert egyetlen más olyan országot sem találtunk, amelyik ennyire forráshiányosra tervezte volna a saját villamosenergia-rendszerét. Majd minden ország legalább annyi beépített erőművi kapacitást tervez, amivel a saját igényei az év 8760 órájában folyamatosan kielégíthetőek.

A nagy határkeresztező kapacitások, és az európai villamosenergia-rendszer fejlesztése mellett is minden ország beépít annyi hagyományos és/vagy időjárásfüggő megújuló bázisú erőművet a rendszerébe, hogy a saját igényeit ezekből kielégíthesse (akár még magas szén-dioxid kibocsátás árán is). A magyar energiastratégia viszont nem ilyen, a 2040-re tervezett magyar erőművek nem képesek kielégíteni a magyar igényeket. Hangsúlyoznom szükséges, hogy amit itt írok, az nem vélemény, hanem egy numerikus szimuláció eredménye.

Ez a helyzet a mostani válságos és vezetékesenergia-import kockázatokkal terhelt időszakban extra magas szintre emeli a magyar villamosenergia-szolgáltatás ellátásbiztonsági kockázatait. De nem ez az egyetlen problémánk.

Az egyik közös európai célkitűzés, hogy 2030-tól szeretnénk a villamos energia 90 %-át karbonsemleges módon előállítani. Ennek a célkitűzésnek a megvalósíthatóságát is vizsgáltuk mind a 19 országra. A lenti ábrán látható szimulációs eredményeink szerint 2030-ban Magyarország megközelítheti a 90 %-os karbonsemleges részarányt, de ha 2040-re leállnak a Paks 1 blokkjai, akkor jóval 80% alá kerül a magyar érték, nem tudjuk teljesíteni a 90 %-os karbonsemleges áramtermelési célt. Tulajdonképpen Franciaország, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna (akik a megújuló energiaforrások mellett nagy arányban terveznek atomenergiát is hasznosítani) lesznek csak azok az országok, amelyek ténylegesen el tudják érni 2030-ra a 90%-os karbonsemleges részarányt az áramtermelésben, és ezt 2040-ben is meg tudják tartani.

A vizsgált 19 országban a karbonsemleges primerenergia-hordozók részesedése a villamosenergia-termelésben 2019-ben, 2030-ban és 2040-ben a számításaink alapján
(Forrás: https://doi.org/10.1016/j.ecmx.2021.100136)

Mi lehet a szimulációkkal feltárt probléma megoldása? Valójában a magyar rendszerben további, olyan karbonsemleges források létesítésére lenne szükség, amelyek az időjárástól függetlenül képesek villamos energiát termelni. Bár az Európai Bizottság a napokban megjelent REPowerEU elnevezésű programjában az energiahatékonyság növelését és a megújuló energiahordozók alkalmazásának még gyorsabb felfuttatását javasolja, de ez Magyarország nehézségeit aligha oldja meg, mert ez a nap- és szélenergia időjárásfüggésből származó problémáit nem orvosolja, az energiahatékonyság növelése pedig nyilván fontos, de a kapacitáshiányt nem fogja kompenzálni. A 2040-re adódó magas, hazai forrásból ki nem szolgálható villamos energia mellett további kihívást fog jelenteni, ha az Oroszországtól való függetlenedés jegyében a földgázt ki kell vezetni a villamosenergia-termelésből.

A megoldást én további nukleáris kapacitások létesítésében látom. A napokban készítettünk egy újabb szimulációt, amiben azt feltételeztük, hogy az a 2 000 MW gázerőművi kapacitás, amit a NEKT 2040-re feltételez a magyar rendszerben, nem áll majd rendelkezésre a földgázimport korlátozottsága miatt. Helyette a szimulációban feltételeztük, hogy egy – Pakstól eltérő magyarországi telephelyen – két további atomerőművi blokk épülne, egyenként 1 600 MW termelőkapacitással.

Ha kiindulunk a hatályos magyar energiastratégia fent már idézett „PV központú” forgatókönyvéből (ez a referencia szcenárió, amiben 2 000 MW földgáz bázisú termelőkapacitás is található), akkor 2040-ben a hazai igényekből mintegy 9 TWh villamos energia nem szolgálható ki hazai forrásokból, és földgáz bázison kb. 13 TWh villamos energia kerül megtermelésre.

Ha a Paks 2 blokkok 2 400 MW összes kapacitása mellé a 2040. évre még további 3 200 MW nukleáris termelőkapacitást is létesítenénk hazánkban, akkor azzal karbonsemleges módon teljes egészében ki tudnánk váltani az orosz földgázt. Érdekes, hogy az éves mérleg szintjén az ország gyakorlatilag önellátóvá válna ezen a módon és a karbonsemleges villamos energia részaránya 90% fölé kerülne, így az ellátásbiztonsági és a klímavédelmi szempontok szerint is sokkal kedvezőbb helyzetbe kerülnénk.

Megjegyzendő, hogy a magyar rendszer még így sem lenne teljesen „önjáró”, mert a villamosenergia-csúcsigények számos rendszerállapotban nagyobbra adódnak, mint amit a hazai erőművek az adott órában képesek lefedni, de ennek a mértéke jelentősen kedvezőbb az összességében 5 600 MW nukleáris kapacitással számoló forgatókönyvben, és mintegy 3,5 TWh éves villamosenergia-mennyiség hazai tárolásával (pl. szivattyús tározós vízerőmű rendszerbe illesztésével) az ország elláthatónak tűnik.

A számítások szerint az atomerőművi blokkok éves kihasználási tényezője 90% körülire adódik, így akár a teljes 5 600 MW magas kihasználása biztosítható. A mostani helyzetben megemelkedő villamosenergia-piaci árak magas bevételeket biztosítanak az erőműveknek, így ezeknek a projekteknek kedvező megtérülési mutatói lehetnek. A korszerű 3. generációs technológiák a Taxonómia rendelet szerint is megfelelőek, így a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve is finanszírozhatóak.

Összességében az a véleményem, hogy a klímavédelmi intézkedések és a járvány utáni kilábalás adta nehézségek közepette sem hiányzott az orosz-ukrán konfliktus, ami csak fokozta az energetikára nehezedő nyomást és a kihívásaink komplexitását. A jelen helyzetben a korábban készített energiastratégiák újragondolásra szorulnak, ezért az újratervezés elengedhetetlen.

Most szembesülünk azzal igazán, hogy mekkora hiba volt az a nyugat-európai zöld politika, ami módszeresen és rendszeresen üldözte az atomenergiát, és aminek következtében a nukleáris ipari kompetenciák és erőmű létesítési kapacitások jelentősen lecsökkentek Európában. Minden korábbinál nagyobb szükség lenne most az európai atomerőmű építési képességek felfejlesztésére. A nagyerőmű építések mellett a kis moduláris reaktorok (SMR-ek) is komoly felpezsdülést hozhatnak az iparba. Románia éppen a napokban állapodott meg az USA-val egy 6 modulból álló NuScale típusú SMR atomerőmű építéséről egy volt román szénerőmű telephelyén. Hasonló fejlesztések vannak előkészítés alatt az USA-ban, Kanadában, de az Egyesült Királyságban is. Közép-Európában Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia is a nukleáris kapacitások fejlesztését tervezi. Franciaország nagyléptékű új atomerőmű építési programot hirdetett nemrégiben. A holland és belga nukleáris politika is pozitív változás küszöbön áll, mindkét országban üzemidő hosszabbítási programot hirdettek, Hollandia pedig két új reaktor építését is tervezi.

A meglévő reaktorok kiégett üzemanyaga formájában hatalmas energiahordozó készletek vannak az Európai Unió területén, amit negyedik generációs reaktorokban ki lehet használni a jövőben, más energiahordozók importja helyett. Ehhez ilyen negyedik generációs reaktorokat kell fejleszteni és építeni.

Azt is fel kell ismerni, hogy a megújulók önmagukban nem fogják megoldani a komplex problémáinkat, főleg nem az időjárásfüggő megújulók. A zöld hidrogén és a hidrogéntárolás egy fontos új kiegészítő technológia, de nincsen vele érdemi villamos ipari tapasztalatunk, így ma nem hihetjük, hogy a hidrogén az egyetlen és tökéletes végső megoldás az energiatárolási kérdések rendezésére.

Észre kell venni, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja teljesen új peremfeltételeket teremtett az európai energia- és biztonságpolitikának. Újratervezés szükséges!

Köszönetnyilvánítás: A fent bemutatott számítások elvégzésében Biró Bence volt a segítségemre. Köszönet érte!

Kedves olvasóim figyelmébe ajánlom a Forbes.hu mai "Napi címlap" interjúját, amiben a jelenelegi helyzetről, a finnek álláspontjáról és a Paks II. projekt jövőjéről is kifejtettem véleményemet.

A Zaporizzsjai Atomerőmű hivatalos YouTube csatornáján megtalálható egy videó felvétel az orosz csapatok erőmű elleni támadásáról, ami jelen sorok írásakor 4,2 millió megtekintésnél tart. A több, mint 4 órás felvételt egy biztonsági megfigyelő kamera rögzítette, amin – bár rossz fényviszonyok mellett – végig lehet követni, hogyan történhetett a 2022. március 4-i orosz támadás a Zaporizzsjai Atomerőmű ellen. A felvételekről részletesebb, idősoros elemzés érhető el ezen a portálon. Ez a cikk nem csak azért nagyon érdekes, mert a biztonsági kamera hosszú felvételéből kiemeli a leglényegesebb részeket, hanem azért is, mert az erőmű további fotói és felvételei alapján azt is bemutatja, hogy milyen károkat okozott az erőműben az orosz támadás.

Az erőmű előtti távvezetéki oszlopot ért találat (Forrás: https://www.npr.org/2022/03/11/1085427380/ukraine-nuclear-power-plant-zaporizhzhia)

Jól látható a felvételekből, hogy nem „csak” az oktatási épületet lőtték az orosz csapatok: az 1. és a 6. blokk irányába is történtek lövések, eltalálták az egyik távvezetéki oszlopot és vállról indítható rakétát lőttek a fő irodaépületbe is, valamint találat érte a blokkokat összekötő közlekedő folyosót is. A felvételeken jól látszik, amint eltalálják az üzemi területet védő kerítéseket is.

Azt is láthatjuk, amint megérkeznek a tűzoltók, akiket aztán az orosz csapatok nem engednek belépni a telephelyre, így dolguk végezetlenül hagyják el a helyszínt, miközben az épületekben keletkezett tűz tovább ég.

Hajmeresztő látni ezeket a felvételeket, látni azt a felelőtlenséget, ahogy katonák támadnak egy atomerőművet. Ukrán kollégákkal folytatott személyes üzenetváltásokból úgy tudjuk, hogy a Zaporizzsjai Atomerőmű biztonsági őrségének jópár tagja életét vesztette ezekben a harcokban. Szintén személyes közlésekből tudjuk, hogy amióta az orosz csapatok átvették a fizikai ellenőrzést, az erőmű üzemeltetői kénytelenek minden lényeges műszaki művelethez előre engedélyt kérni az orosz katonai vezetéstől. Ezt az értesülést megerősíti az is, amit a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) ismertet a weboldalán 2022. március 12-én megjelent bejegyzésében:

• Az ukrán atomerőműveket üzemeltető Energoatom cég elnöke arról tájékoztatta hivatalosan a NAÜ-t, hogy mintegy 400 orosz katona tartózkodik folyamatosan a Zaporizzsjai Atomerőműben. Bár az erőmű üzemeltetése és a személyzet műszakváltása folyamatos, de megerősíti, hogy az erőmű irányítása az orosz katonai vezetés kontrollja alatt áll. Ezzel kapcsolatban a NAÜ főigazgatója újra kihangsúlyozza, hogy az Ügynökség nukleáris biztonsággal kapcsolatos hét alapelvének egyikét sérti, hogy az üzemeltetők nem hozhatnak önállóan döntéseket a munkájuk során, és külső kényszer alatt – az orosz katonákkal egyeztetve – kénytelenek végezni mindennapi munkájukat. (Ezzel kapcsolatos részleteket lásd a jelen blogbejegyzés végén lévő keretes írásban.) Még a műszaki kérdéseket is egyeztetniük kell az orosz katonai vezetéssel.
• A NAÜ közleménye arra is kitér, hogy az ukrán fél arról tájékoztatta az Ügynökséget 2022. március 12-én, hogy az orosz fél megpróbálta átvenni a teljes irányítást az erőmű fölött, és azt a Rosatom menedzsment rendszere alá helyezni. Ez két napja a nemzetközi sajtóban is megjelent, pl. a Reuters az ukrán félre hivatkozva ír erről. Az ukrán szakmai kapcsolatainkon keresztül a Reuters hírével megegyező tartalmú információkat kaptunk.
• Példa nélkül álló lenne, ha megtörtént volna, hogy egy idegen ország veszi át egy másik ország területén működő atomerőmű üzemeltetését katonai erővel, ezért nyilván a NAÜ-ben is komoly kétségek és aggodalmak merültek fel.
• A NAÜ fent már hivatkozott közleménye szerint Rafael Mariano Grossi úr, a NAÜ főigazgatója ezért március 12-én telefonon beszélt Alexey Likhachev úrral, aki megerősítette, hogy a Rosatom – „korlátozott számú szakértője” – a Zaporizzsjai Atomerőműben tartózkodik, de azt cáfolta, hogy az üzemeltetés irányítását átvették volna, és azt is cáfolta, hogy az orosz fél szándékozott volna a Rosatom menedzsment rendszere alá vonni a létesítményt. Arra ugyanakkor nem tér ki, hogy az orosz szakmai delegáció pontosan hogyan járt el a telephelyen.
• A NAÜ híréből kiderül, hogy Likhachev úr megerősítette a NAÜ – az ukrán nukleáris biztonsági hatóságtól származó – azon értesülését, hogy az erőmű 4 távvezetéki kapcsolatából kettő megsérült a harcokban, és munkák zajlanak a hiba elhárítása érdekében. Likhachev úr azt is megerősítette, hogy a dízelgenerátorokhoz biztonsági okokból további dízelüzemanyag telephelyre szállítása van folyamatban.
• Orosz közlés szerint dolgoznak a fizikai védelmi rendszer helyreállításán is. Ez szükséges, hiszen a fent idézett felvételeken látható, hogy a katonai támadás során az erőmű fizikai védelmi gátjai is sérültek.
• Szintén március 12-én egy független hivatalos csatornán az orosz fél arról tájékoztatta a NAÜ-t, hogy technikai segítséget és konzultációt nyújt az ukrán félnek az atomerőművek biztonságos üzemeltetéséhez, de az ukrán Zaporizzsjai és Csernobili Atomerőmű irányítása és működtetése ukrán kontroll alatt van.
• Likhachev úr a NAÜ főigazgatójának elmondta, hogy a csernobili telephelyen is vannak Rosatom szakemberek, dízel üzemanyag utánpótlás van folyamatban és az orosz fél felvetette egy távvezetéki kapcsolat kiépítését a csernobili telephelyre Fehéroroszország irányából.
• Ezek szerint az orosz fél mégis csak valamilyen műszaki gondnokságot gyakorol a létesítmények fölött, esetleg felelősséget érez a történtek miatt.

Mindezek a hírek összességében nem cáfolják, sőt megerősítik, hogy Rosatom szakemberek lettek küldve az orosz hadsereg által elfoglalt két ukrán atomerőművi telephelyre, és láthatóan a Rosatom vezérigazgatója nem csak alaposan informált az ott lévő műszaki helyzettel kapcsolatban, hanem határozott koncepciója is van arról, hogy az előállt műszaki problémákat hogyan kellene megoldani. Nyilván nem tudhatjuk, hogy az orosz szakemberek megérkezése a telephelyekre pontosan hogyan történt, és azt sem tudhatjuk, hogy milyen személyes kommunikáció mellett zajlottak ezek a megbeszélések. Az világos, hogy az ukrán és az orosz közlések nincsenek ebben a tekintetben összhangban. Abban ugyanakkor egyetértés van, hogy Rosatom szakemberek vannak mindkét ukrán erőműben úgy, hogy a telephelyeket orosz fegyveres erők ellenőrzik. Az orosz katonaság a benyomulása során az erőmű saját fegyveres őrségével szemben katonai erővel lépett fel. A megfélemlítés és az erőszakos befolyásgyakorlás minden feltétele adott, ami teljességgel elfogadhatatlan egy nukleáris létesítményben.

A magam részéről azt gondolom, hogy ezek az újabb fejlemények nukleáris szempontból inkább mutatnak a helyzet eszkalálódása irányába, semmint a megnyugtató megoldása felé. A Rosatom közvetlenül involválódott az orosz-ukrán konfliktusba, ami szerintem nagyon nem jó fejlemény. Ahogy a NAÜ főigazgatójának lépnie kellett az elmúlt napokban, jól mutatja, hogy mind nukleáris szakmai diplomáciailag, mind pedig nukleáris biztonsági szempontból mennyire érzékeny a kialakult helyzet.

Ha a Rosatom ügyetlenül mozog a jelen szituációban, azzal lesz kénytelen szembenézni, hogy a nemzetközi szakmai színtéren izolálódhat. Ez pedig már csak a történelmi tapasztalatok alapján is nagyon nagy baj lenne: a szovjet atomipar hidegháborús izoláltsága nagyban járult hozzá az 1986-os csernobili balesethez vezető folyamatokhoz. Nagyon rossz fejlemény lenne, ha egy hasonló útra lépne most a Rosatom és Oroszország.

Az orosz fél viselkedése az ukrán atomerőművekben továbbra is komoly aggodalmakat kelt, nem csak a laikus közvéleményben, hanem a szakemberekben is.

Vissza kellene térni a normalitáshoz! 

Az atomerőművek folyamatos villamosenergia-ellátása létfontosságú. Ez érvényes a leállított reaktorokra is, tekintettel arra, hogy a korábban besugárzott, kiégett üzemanyagban radioaktív anyagok vannak, amelyek bomlása hőt termel, ezt a hőt pedig folyamatosan el kell vezetni. Ha ezt nem tennénk meg, a kiégett üzemanyag – a hőteljesítményétől függő idő után, a hűtési feltételek függvényében – túlhevülhet, aminek hatására megsérülhet és belőle radioaktív anyag juthat ki a környezetbe.

A másik ok, ami miatt szükséges a folyamatos villamosenergia-ellátás, hogy alapvető követelmény a nukleáris létesítményen belüli folyamatok monitorozása, ez pedig csak akkor lehetséges, ha a mérőrendszereket és a mérések megjelenítését működtetni tudjuk.

Az üzemeltetők között, valamint az üzemeltetők és a hatóságok között is szükséges a kommunikációs csatornák fenntartása, ez is villamos energiát igényel.

Ezek a szempontok azok, amelyek miatt alapvető követelmény a létesítmények folyamatos villamosenergia-ellátása.

A csernobili telephelyről olyan jelentések érkeztek 2022. március 9-én, hogy megszakadt a külső villamos hálózathoz a kapcsolat, a létesítmények áramellátása csak az üzemzavari dízelgenerátorok segítségével lehetséges. Ezek az ukrán üzemeltető közlése szerint 2 napnyi dízel üzemanyag tartalékkal rendelkeznek. Egyes források azt vetítették előre, hogy 2 nap után emiatt nagy radioaktív kibocsátás lehetséges. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ugyanakkor azt közölte, hogy nincs azonnali veszélyhelyzet, hónapok állnak rendelkezésre.

Hogy mire is számíthatunk valójában, azt azokból az információkból ítélhetjük meg, amelyeket Ukrajna a 2011-es fukusimai balesetet követő ún. stressz teszt során közzétett. Ebben a jelentésben az szerepel, hogy a csernobili kiégett üzemanyagot tartalmazó átmeneti tároló, az ún. ISF-1 berendezés mintegy 2 hónapot „bír ki” aktív hűtés nélkül – azaz addig biztosított az üzemanyag víz alatt tartása. Ez hihető adat.

1. ábra: Az ISF-1 medencés átmeneti tároló csarnoka egy animációban (Forrás: EBRD YouTube, https://www.youtube.com/watch?v=GYR3GmkRZV0)

Az ISF-1 berendezés egy hatalmas medence, ahol mintegy 21 000 darab, 7 méter hosszúságú RBMK reaktor kiégett üzemanyag kazettát tárolnak függőleges védőcsövekben, víz alatt. Egyes kazetták 30 éve pihennek, a „legfrissebb” kazetták 21 éve fejezték be az energiatermelés. Ez a több, mint két évtized nagyon hosszú lecsengési idő, egy-egy kazetta hőtermelése valószínűleg 50 W alatt lehet. A kazetták nagy darabszáma persze összességében nagy, MW-os nagyságrendű összes hőteljesítményt adhat, de a kazetták körül és fölöttük nagy mennyiségű víz található.

Amikor kiesik az áramellátás, először a dízelgenerátorok indulnak be, hogy a hűtést biztosítsák. A dízel üzemanyag kifogyása után – ha azt nem pótolják – a hűtőszivattyúk leállnak, ezt követően ez a hőteljesítmény elkezdi melegíteni a medence vizét. Több hét, amire olyan magas lesz a víz hőmérséklete, hogy a párolgás intenzívvé válik, még több idő, amire a forrás beindul, és az ukrán stressz teszt jelentés szerint kb. 2 hónap, amire olyan magas (300 °C) lehet a kazetták felületi hőmérséklete, hogy esetleges burkolatsérülést lehet feltételezni.

2. ábra: Az ISF-1 medencés átmeneti tároló épülete kívülről (Forrás: EBRD YouTube, https://www.youtube.com/watch?v=TdV0EpKICNQ)

Tehát van még idő azelőtt, hogy az áramellátás kiesése következtében jelentős radioaktív kibocsátás történne, és elméletileg több lehetősége is van az üzemeltetőnek beavatkozni (pl. létezik a telephelyen mozgatható mobil dízelgenerátor, vagy akár tűzoltóautókkal is lehet a vizet pótolni a medencében), ezen eszközök hozzáférhetősége azonban jelenleg nem ismert. Ettől még persze nagy baj, hogy a harcok érintik a létesítményt és a biztonságos villamosenergia-ellátást (önmagában az a legnagyobb baj, hogy Ukrajnában az orosz hadsereg háborút vív). Az előbb említett egyéb beavatkozási lehetőségeket is nyilván korlátozhatják a harci cselekmények.

Az áramellátás kiesése a nedves tároló mesterséges szellőztetését is lehetetlenné teszi, szintén komplikálva a helyzetet a létesítményben.

3. ábra: Az ISF-1 medencés átmeneti tárolóban lévő kazetták megfogó fejei (Forrás: EBRD YouTube, https://www.youtube.com/watch?v=TdV0EpKICNQ)

Az áramellátás kiesése azért is nagy gond, mert egyes mérések nem működnek, és az adatok nem állnak a nukleáris biztonsági hatóság rendelkezésére.

Az is nagyon aggályos, hogy az ukrán üzemeltetők az orosz csapatok fellépése miatt 15. napja nem tudják elhagyni a csernobili telephelyet, így azóta nem volt műszakváltás, 210 ember 15. napja bent van az erőműben.

Ahogy korábban már írtam, az orosz csapatok rendszeresen és módszeresen megsértik a nukleáris szakmai alapszabályait, ami rendkívül komoly aggodalmakra ad okot.

Az utóbbi napokban az orosz-ukrán konfliktus, a csernobili atomerőmű telephelyének orosz megszállása és a Zaporizzsjai Atomerőművet ért támadást követően sokan fordultak hozzám azzal a kérdéssel, hogy milyen hatással lehetne egy ukrajnai atomerőmű balesete Magyarországra, illetve mi lenne a teendő egy ilyen esetben. Ezt próbálom meg röviden összefoglalni jelen írásban.

Alapok

Ahogy arról korábban többször írtam, az atomerőműveket számos üzemzavarra, különböző belső és külső eredetű kezdeti eseményre méretezik. Ezeket az ún. méretezési üzemzavarokat le tudják kezelni az atomerőművi biztonsági rendszerek anélkül, hogy ennek nagy radioaktív kibocsátás lenne az eredménye. Ahogy azonban például a fukushimai baleset esetén láttuk, ha egy atomerőmű hűtővíz és üzemzavari villamosenergia-ellátás (működő biztonsági dízelgenerátorok és működő villamos hálózati kapcsolat) nélkül marad, akkor ennek lehet olyan eseménysor a következménye, aminek hatására a reaktor üzemanyaga megsérülhet, és sérülhetnek azok az ún. mérnöki gátak, amelyek a radioaktivitás benntartását szolgálják. Ilyenkor nagyobb mennyiségű radioaktív anyag juthat a környezetbe, aminek a káros hatásaitól csak speciális intézkedésekkel tudjuk megvédeni a lakosságot.

Fontos hangsúlyozni, hogy olyan típusú, azonnali kibocsátást okozó baleset, mint amit az 1986-os csernobili baleset kapcsán láttunk, nem tud bekövetkezni az Ukrajnában most működő vízhűtésű vízmoderálású reaktorokban.

A másik fontos alapelv, hogy a környezetbe kikerülő radioaktivitás a környezetben történő terjedése során hígul, a koncentrációja csökken, és az idő előrehaladtával a radioaktív izotópok bomlanak is, így minél tovább terjed a kibocsátás, annál kevésbé veszélyes a környezetre. Ráadásul itt elsősorban nem is a földrajzi távolság a meghatározó, hiszen egy radioaktivitást tartalmazó légtömeg a meteorológiai viszonyok függvényében terjed a környezetben. Így egy adott terület szennyeződését a légáramlatok és a csapadékviszonyok fogják meghatározni, hiszen a radioaktivitást tartalmazó felhőből (amely valójában nem is felhő, csak a kibocsátott radioaktív szennyezés közkeletű elnevezése) annak függvényében fog a földekre, településekre radioaktív anyag kerülni, hogy a szennyezett légtömeg elhaladása során hullik-e ott csapadék, ami a levegőből kimosná ezt a szennyeződést.

Ezek következtében az atomerőművek baleseteiből származó kibocsátások tipikusan az erőmű 10-30 km-es körzetében okozhatnak akkora lakossági dózisokat, hogy lakosságvédelmi intézkedéseket legyen szükséges elrendelni.

Bár az 1986-os csernobili baleset utáni kommunikációs hiányosságok nagyon nagy bizalmatlanságot okoztak a magyar és az európai lakosságban, Magyarországon és (a csernobili atomerőmű közvetlen környezetében lévő területeket leszámítva) más országokban sem lett volna indokolt érdemi lakosságvédelmi intézkedéseket hozni. De hogy mik is lehetnek ezek a lakosságvédelmi intézkedések, arról egy kicsit később.

Hogyan van felkészülve Magyarország egy nukleáris baleset lekezelésére?

Noha a laikus közvélemény ezzel szerencsére nem igazán találkozik, Magyarország mind adminisztratív, mind végrehajtói oldalról komolyan felkészült egy esetleges nukleáris vagy radiológiai baleset lakosságot érintő hatásainak kezelésére. Nukleáris baleset alatt olyan, potenciálisan radioaktív anyag kibocsátásával járó eseményeket értünk, amelyek nukleáris létesítményt, atomreaktort vagy nukleáris üzemanyagot érintenek, míg a radiológiai balesetek más (orvosi, ipari, kutatási, stb. célú) sugárforrások alkalmazása esetén következhetnek be és okozhatnak esetleg többlet sugárterhelést.

A lakosság védelmét az ONER (Országos Nukleárisbalesetelhárítási Rendszer) biztosítja, különböző központi, ágazati, területi és helyi szervek segítségével. Ezek a szervek tipikusan a Katasztrófavédelem segítségével működnek, szükség lehet központi vagy ágazati Operatív Törzs felállítására, működhetnek az érintett területen területi vagy helyi védelmi bizottságok. Az ONER működőképességét rendszeres gyakorlatok segítségével tesztelik.

Amennyiben egy nukleáris vagy radiológiai balesetből olyan mennyiségű radioaktív anyag kerülne a környezetbe, ami a lakosság egészségét veszélyeztetheti, az ONER-ben részt vevő szervek lakosságvédelmi intézkedéseket rendelhetnek el. Ezek egy része ún. sürgős védelmi intézkedés, amelyek alkalmazására rövid idő, esetleg csak néhány óra / néhány nap áll rendelkezésre. Az ilyen intézkedések általában csak korlátozott területen, például egy atomerőmű néhány tíz kilométeres körzetében válhatnak szükségessé.

Az elzárkóztatás során az érintett lakosságot arra kérik, hogy maradjon otthonában, bezárt (esetleg tömített) nyílászárók mellett, ez jelentősen csökkentheti az elszenvedett sugárterhelést egy baleset korai fázisában. Bizonyos esetekben szükség lehet a lakosság kimenekítésére (azaz valamennyi időre történő evakuációjára) is.

1. ábra: Magyar tudományos expedíció felületi szennyezettség mérései a csernobili lezárt zónában 2005-ben (Fotó: MNT FINE)

Kell-e jódtablettát bevenni? Honnan szerezhetek?

A jód egyes izotópjai az atomerőművi baleseti kibocsátás esetén nagy hányadát adják a lakossági sugárterhelésnek a pajzsmirigybe épülésen keresztül, és ezzel növelik a pajzsmirigyrák kialakulásának kockázatát. Jellemzően a jódtabletta alkalmazása csak atomerőművi baleset esetén merül fel és akkor, ha a baleset működő reaktorban történt. (Ha például most lenne számottevő kibocsátás a csernobili atomerőműből, abban nem lenne radioaktív jód-131, mert az csak működő reaktorban keletkezik és 8 napos felezési idővel bomlik, így a csernobili reaktorok kiégett üzemanyagában egykoron megtalálható jód-131 mára már teljesen lebomlott.)

Fontos eszköz lehet a radioaktív jódkibocsátással járó radiológiai esemény közelében élő lakosság sugárártalmának csökkentésében az inaktív jódot tartalmazó jódtabletták kiosztása és bevétele. Ennek célja az, hogy még a radioaktív jóddal való találkozás, a radioaktív jód felvétele előtt feltöltse a pajzsmirigy jódraktárait stabil, nem sugárzó jóddal, így a baleset során a környezetbe kerülő radioaktív jód már nem tud beépülni a pajzsmirigybe.

Fontos tudni, hogy a jódtabletta csak egy rövid időablakban, néhány órával a radioaktív jód felvétele előtt vagy közvetlenül utána alkalmazva hatásos és csak ott indokolt, ahol a lakosság nagyobb mennyiségben találkozhat radioaktív jóddal. Ráadásul a lakosság egy kis részénél a nagyobb mennyiségű inaktív jód bevitele allergiás reakciókat válthat ki, illetve mellékhatásként kis eséllyel pajzsmirigy-problémákat is okozhat. Emiatt a stabil jód nagy adagját csak akkor célszerű bevenni és csak azoknak, amikor és akik számára a hatóságok azt elrendelik! Magyarországon ekkor történik a központi raktárakban tárolt jódtabletták kiosztása is.

Összefoglalva tehát a jódtabletta nem egy univerzális „sugárzás elleni szer”, hanem akkor indokolt az alkalmazása, ha nagy mennyiségű radioaktív jódot tartalmazó kibocsátás történik és akkor is csak ott alkalmazandó, ahol az alkalmazásával járó előnyök meghaladják az azokkal járó kockázatokat.

Milyen további védelmi intézkedések alkalmazhatóak nagy mennyiségű radioaktív anyag környezetbe kerülése esetén?

Léteznek hosszabb távon alkalmazott védelmi intézkedések, melyek megvalósítása több időt vesz igénybe, illetve amelyek hosszabb távon is fenntarthatóak. Ilyen például a bizonyos szennyezettségi szint fölötti szennyezettségű takarmány felhasználásának tiltása, vagy a szennyezett területről származó élelmiszerek fogyasztásának korlátozása.

Honnan lehet tudni, mit kell tenni ilyen helyzetben?

Nagyon fontos, hogy megbízható hírforrásokból tájékozódjunk! Hazánkban érdemes ilyen esetben az országos sugárzású TV-csatornákat figyelni, ahol például a Katasztrófavédelem a hírsávban rövid időn belül – akár percek alatt – tudja megjelentetni a tudnivalókat. A hiteles információk ilyenkor a hatóságok, akik a megfelelő mérésekkel és a megfelelő ismeretekkel rendelkeznek ahhoz, hogy a szükséges intézkedéseket elrendeljék.

Vegyek-e sugárzásmérőt?

Az a személyes véleményem, hogy saját sugárzásmérőre egy laikusnak kevéssé lehet szüksége. Nem csak az a kérdés, hogy meg tudom-e mérni valahol a sugárzást, hanem az lesz a következő, hogy értem-e, mit mértem és mire tudom használni az adatokat. Ebből a szempontból is sokkal jobb, ha a nagy pontosságú, a hatóságok által működtetett sugárzásmérő rendszer adatait követjük, és figyeljük a hatóságok, szakemberek instrukcióit.

Itt lehet a magyar sugárzásmérő hálózat online adatait elérni:

https://www.katasztrofavedelem.hu/modules/hattersugarzas/aktualis_adatsor

https://www.met.hu/levegokornyezet/gammadozis_teljesitmeny/magyar/

Természetesen, ha valakit megnyugtat, hogy saját sugárzásmérő detektorral rendelkezik, akkor azt erről nem beszélném le, csak arra ösztönözném, hogy akkor tanulja is meg, hogy hogyan kell a méréseket elvégezni és hogyan kell az eredményeket értelmezni.

Fontos azt is tudni, hogy a háttérsugárzás térben és időben széles tartományban változik. Magyarországon a természetben a háttérsugárzás tipikus értéke kb. 100 nSv/h (100 nanosievert-per-óra), de egyes helyeken tartósan csak 60 nSv/h, míg más helyeken 150-200 nSv/h értékeket mérhetünk. Ez teljesen normális, és a 200 nSv/h ugyanúgy nem káros az egészségre, mint a 100 nSv/h.

Azt is tudni kell, hogy számos körülmény, pl. a csapadék befolyásolja ezt az értéket: amikor az eső számottevő mennyiségű port mos ki a levegőből, a porhoz kötődő radon és más természetes radioaktív anyagok kimosásra kerülnek a levegőből, a szabadban lévő detektoron megjelennek, így bizonyos esetekben az eső érkezése során 20-50%-os időleges növekedés tapasztalható a környezeti dózisteljesítmény mérő műszerek adataiban. Hangsúlyozom, hogy ezek az ún. esőcsúcsok teljesen természetesek és nem jelentenek veszélyt az emberre. (Így működik a természet évezredek óta, még akkor is, ha átlagemberként napi szinten nem szoktuk nyomon követni.)

1. ábra: Példa az esőcsúcsra

A fenti ábrán három budapesti illetve környékbeli háttérsugárzásmérő-állomás adatai láthatóak. Az adatokon tökéletesen megfigyelhető a február 22-i éjjeli csapadék (3-5 mm eső) hatása. Azt is vegyük észre, hogy a városon belüli (SOTE, IX. kerület) mérőállomás alap értéke eleve 15-20%-kal magasabb, mint a másik kettőé. Adatok forrása: EURDEP, https://remap.jrc.ec.europa.eu/Advanced.aspx - ez az EU által üzemeltetett megjelenítőrendszer, ahol számos ország adatai online elérhetőek, így néhány ukrán mérés is. 

To attack a nuclear power plant, or even the threatening nuclear facilities, is against the UN Charter. Unfortunately, it is not unprecedented in history, but few such events have been witnessed.

In 1991, at the time of the break-up of Yugoslavia, after Slovenia had declared its withdrawal from Yugoslavia, fighter jets from the Yugoslavian central army flew - threateningly - at low altitude over the Krsko nuclear power plant in Slovenia, after which the operators decided to reduce the power output of the single-unit nuclear power plant and later, as the fighting intensified, to shut it down. Fortunately, the plant was not directly attacked.

The nuclear power plant under construction in Bushehr, Iran, was bombed several times during the 1980-1988 Iraqi-Iran war, and the containment building under construction was hit. There was no nuclear emergency there because the plant did not have nuclear material at the time, but the containment building was seriously damaged.

In 1982, French anti-nuclear environmental activists fired anti-tank shells at the containment building of the Superphenix reactor, also under construction. The building survived the terrorist attack without serious damage.

The thick concrete structures and robust design of nuclear power plants provide a degree of protection against external attack, but these civilian facilities are typically not designed for military attack and could be seriously damaged by a large-scale targeted attack. Some reactors (especially the Generation 3 reactors) are designed to withstand airplane crash impact, which also provides a serious protection against other types of projectiles.

Footage from 4 March 2022, according to information published in the international press and confirmed by several official sources, including the International Atomic Energy Agency, shows advancing Russian troops occupying the Zaporizhzhia Nuclear Power Plant site in Ukraine, during which a training building was hit and burned for hours.

The attack is a serious violation of international conventions and of all the principles that we in the nuclear profession stand for.

In 2009, the UN International Atomic Energy Agency's General Assembly reaffirmed a resolution stating that „any armed attack on and threat against nuclear facilities devoted to peaceful purposes constitutes a violation of the principles of the United Nations Charter, international law and the Statute of the Agency”.

The attack is particularly painful because Russia has been a respected member of the international nuclear community in recent years. Russian experts and Russian companies are involved in many international nuclear organisations, and they are involved in many international projects, including the preparation and implementation of nuclear power plant construction in Europe, Asia and Africa. The nuclear power plants in Ukraine were built in Soviet times, but on the basis of Russian designs and under the supervision of Russian specialists.

In the Zaporizhzhia nuclear power plant in Ukraine, at dawn today, Russian troops actually fired on a training buildings of Russian-built nuclear power plant units. That, for all its tragedy, makes this current situation even more absurd.

A few days ago, I said to my colleagues that every day that Russia spends in this war, is pushing itself back a decade in the history of advanced civilisations. According to my model, this way, on the 8th day of the war, it could be somewhere in the 1940s or 50s. Shocking, disturbing and unimaginable.

What I really do not understand is how Russia plans to carry out nuclear power projects in any country in the future if it does not respect fundamental international conventions at the moment. What is the master plan, how do you think the population of any country will accept a Russian-built nuclear power project in the future?

And what was the master plan, how will we be able to physically protect nuclear facilities if a nuclear superpower like Russia does not respect the basic principles of nuclear safety and security?

We are speeding backwards in time - my point is that every day spent in this war is about a decade back in history. On the 8th day of the war we are somewhere in the 1940s or 50s. You can smell the naphthalene. It's upsetting.

Let's stop the shooting and the bloodshed and start thinking with a clear head!

All parties involved need to think!

Atomerőművet megtámadni vagy csak fenyegetni ilyen támadással, az ENSZ alapokmányába ütközik. Sajnos nem példa nélkül álló a történelemben, de azért kevés ilyen eseménynek voltunk eddig tanúi.

1991-ben, Jugoszlávia szétesésekor, miután Szlovénia deklarálta, hogy kilép Jugoszláviából, a központi hadsereg vadászgépei – fenyegetőleg – alacsony magasságban átrepültek a szlovén Krsko atomerőmű fölött, amelyet követően az üzemeltetők az egyblokkos atomerőmű leterhelése, majd később, a harcok erősödésekor az erőmű leállítása mellett döntöttek. Szerencsére az erőművet közvetlen támadás nem érte.

Az iráni Busherben épülő atomerőművet többször bombázták az 1980-1988 közötti iraki-iráni háborúban, az építés alatt álló konténment épületet is találat érte. Ott nukleáris veszélyhelyzet nem állt fenn, mert az erőműben akkor hasadóanyag még nem volt.

Francia antinukleáris környezetvédő aktivisták 1982-ben a szintén építési fázisban lévő Superphenix reaktor védőépületére lőttek ki páncéltörő gránátokat. A terrorcselekményt az épület komolyabb károsodás nélkül vészelte át.

Az atomerőművek vastag beton szerkezetei, robusztus kialakítása ad bizonyos fokú védelmet a külső támadásokkal szemben, de ezek a polgári létesítmények tipikusan nincsenek méretezve katonai támadásokra, és komoly károsodásokat okozhat bennük egy nagy erejű célzott támadás. Egyes reaktorokat (különösen a 3. generációsokat) méretezik repülőgép rázuhanására, ami szintén ad egy komoly védelmet más típusú becsapódó tárgyak, lövedékek ellen is.

A 2022. március 4-i felvételek, a nemzetközi sajtóban megjelenő, több hivatalos forrás – többek között a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség – által megerősített információk szerint az előrenyomuló orosz csapatok elfoglalták az ukrajnai Zaporizzsjai Atomerőmű telephelyét, és ennek során egy oktatási épület több találatot is kapott, majd órákon keresztül égett.

A támadás súlyosan sérti a nemzetközi egyezményeket és minden olyan alapelvet, amelyet a nukleáris szakmában vallunk.

Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlése 2009-ben elfogadott egy határozatot, ami kimondja: a békés célokat szolgáló nukleáris létesítmények elleni fegyveres támadás és fenyegetés az Egyesült Nemzetek Alapokmánya, a nemzetközi jog és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Alapokmánya elveinek megsértését jelenti.

A támadás azért is különösen fájdalmas, mert Oroszország az elmúlt években a nemzetközi nukleáris szakma elismert tagja volt. Rengeteg nemzetközi nukleáris szervezetben vesznek részt orosz szakemberek, orosz cégek, számos nemzetközi projektben működnek közre, készítenek elő és valósítanak meg többek között atomerőmű építéseket is Európában, Ázsiában és Afrikában. Az ukrajnai atomerőműveket – ugyan a szovjet időkben – de orosz tervek alapján, orosz szakemberek irányítása mellett építették.

Az ukrajnai Zaporizzsjai Atomerőműben ma hajnalban az orosz csapatok valójában orosz építésű atomerőművi blokkok kiszolgáló épületeire lőttek. Ez teszi – minden tragédiája mellett – még abszurdabbá ezt a jelenlegi helyzetet.

Néhány napja azt mondtam a kollégáimnak, hogy Oroszország minden egyes nappal, amit ezzel a háborúval tölt, egy-egy évtizeddel löki vissza magát a fejlett civilizációk történelmében. A modellem szerint így, a háború 8. napján valahol az 1940-es, 50-es években járhat. Megdöbbentő, felzaklató és felfoghatatlan.

Azt végképp nem értem, hogy Oroszország hogyan akar a jövőben bármely országban atomerőművi projekteket megvalósítani, ha jelenleg alapvető nemzetközi egyezményeket nem tart tiszteletben? Mi a mesterterv, hogyan gondolják, hogy bármely ország lakossága el fog majd a jövőben fogadni egy orosz építésű atomerőmű projektet?

És mi volt a mesterterv, hogyan fogjuk tudni fizikailag megvédeni a nukleáris létesítményeket, ha egy olyan nukleáris nagyhatalom, mint Oroszország nem tartja tiszteletben az atomerőművek védelmének és biztonságának alapelveit?

Száguldunk visszafelé az időben. Álláspontom szerint minden háborúban töltött nappal körülbelül egy évtizedet. A háború 8. napján valahol az 1940-es, 50-es években járunk. Érezni a naftalin szagot. Felkavaró.

Legyen már vége a lövöldözésnek és a vérontásnak, hogy végre tiszta fejjel lehessen gondolkodni!

Minden érintett félre ráférne a gondolkodás!

Néhány, a csernobili atomerőmű telephelyén lévő környezeti sugárzásmérő állomás újra működni látszik, az adataik elérhetőek ezen a weblapon. A 2022. február 25. hajnal és a 2022. február 28. késő délután közötti közel négy napos időszak adatai hiányoznak, de tegnap (hétfő) délután óta vannak újra adatok egyes mérési pontokban.

A weblapon kijelzett adatokból az állapítható meg, hogy a környezeti sugárzási szint a mérési pontokban visszatért a korábbi szintre. Jól látható egyes detektoroknál egy jelentős növekedés február 24. este vagy 25. hajnalban, egyes mérőhelyeken duplájára, más – a csernobili blokkoktól távolabbi mérőpontokban – alacsonyabb bázisról ugyan, de 4-7-szeres értékre ugrott az értéke, mielőtt – az orosz csapatok bevonulását követően – megszűntek a mérések. Annak okát továbbra sem ismerjük, hogy miért ugrottak meg az értékek, és azt sem, hogy mi okozta a mérések kiesését. Az ukrán nukleáris biztonsági hatóság korábban azt közölte, hogy az orosz harci járművek mozgása keverte fel a radioaktivitást is tartalmazó port, ez okozhatta a megnövekedett értékeket (erről szóló korábbi bejegyzésemet lásd itt).

Gamma dózisteljesítmény a csernobili blokkok előterében
(Forrás: https://www.saveecobot.com/en/radiation-maps)

Jelenleg a mérőrendszer által jelzett értékek a korábbi hetekben megszokott értékek körül vannak.

A számok értelmezéséhez érdemes megjegyezni, hogy a mérőrendszer nSv/h (nanosievert-per-óra, ejtsd nanoszívert-per-óra) egységben jelzi ki a környezetben mérhető dózisteljesítményt. Magyarországon a környezetben megszokott háttérsugárzás 100 nSv/h dózisteljesítmény körüli értéket mutat, itt a csernobili atomerőmű körül látunk 100 nSv/h-tól 5700 nSv/h-ig széles skálán különböző értékeket. Az 5700 nSv/h a normál környezetben szokatlanul magas érték, de sajnos Csernobilban nem szokatlan: az erősen szennyezett területeken ilyen értéket gyakran lehet mérni, így a blokkot előtti területen ez nem kirívó érték. (Megjegyzem, ez a nagy, 5700 nSv/h érték nem sokkal nagyobb annál a 2500-3500 nSv/h értéknél, amekkora dózisteljesítményt lehet mérni egy normál utasszállító repülőgépen, utazómagasságon történő repülés során.)

Gamma dózisteljesítmény a csernobili blokkoktól észak-nyugatra
(Forrás: https://www.saveecobot.com/en/radiation-maps)

A hírek szerint 2022. február 24-én, csütörtökön orosz csapatok foglalták el a csernobili atomerőművet. A csernobili telephely Kijevtől 80 km-re északra található, a fehérorosz-ukrán határ közvetlen közelében. A csernobili 4. reaktorban 1986-ban bekövetkezett balesetet követően a többi reaktor ugyan tovább működött, de 1991-ben a 2. blokkot, 1996-ban az 1. blokkot, 2000-ben pedig a 3. blokkot véglegesen leállították, így a telephelyen nincsen működő atomerőművi blokk.

A csernobili atomerőmű vezénylőtermében (Fotó: Aszódi Attila)

A csernobili 4. reaktor fölé beton szarkofágot építettek 1986-ban. Nemzetközi összefogásban egy második szarkofágot is létesítettek, ez 2019-ben kezdte meg a működését. Ez a dupla szarkofág rendszer kellő védelmet nyújt a környezeti hatásokkal szemben, nincsen azonban katonai csapásra méretezve. Azzal, hogy orosz csapatok foglalták el a csernobili létesítményeket, kényszerűen átvették az ezek fizikai biztonságáért viselt felelősséget is. Ezt tehették akár azért is, hogy megakadályozzanak esetleges, a létesítmény elleni szimbolikus támadásokat, de ennek más oka is lehet. A motivációt ma nem tudhatjuk.

Mi jelenthet nukleáris tekintetben veszélyt a csernobili telephelyen?

A csernobili 1-3. reaktorok kiégett üzemanyagát egy központi nedves tárolóba helyezték el az erőmű telephelyén. Ukrajna nemzetközi segítséggel épített egy száraz tárolót a csernobili 1-3. blokkból származó kiégett üzemanyag átmeneti tárolására, ennek működési engedélyét az ukrán hatóságok 2021 májusában adták ki, feltöltését megkezdték. A száraz tároló egy robusztus beton szerkezet, amiben konténereken belül helyezik el a kiégett kazettákat, ezek jól védettek a fizikai behatásokkal szemben.

A csernobili lezárt zónában egy másik száraz tárolót is építettek, amellyel Ukrajna célja az, hogy itt helyezze el a többi atomerőműve kiégett üzemanyagát. Ennek a létesítménynek a próbaüzeme éppen 2022 januárjában kezdődött meg, és 2022 áprilisára tervezték az első kiégett üzemanyag szállítmányok fogadását.

Ha a kiégett üzemanyagot tároló létesítményeket támadás érné, az eredményezhetne radioaktív kibocsátást, ennek érdemi hatása azonban nagy valószínűséggel a 30 km-es lezárt zónában maradna. A kiégett üzemanyagok több évtizede pihentető medencékben vannak, hőmérsékletük alacsony, radioaktivitásuk egy jelentős része már lebomlott.

Mi történhet, ha támadás éri a sérült 4. blokkot?

Ez nyilván nagyban függ attól, hogy milyen csapás érné a létesítményt. Egy ilyen eseménynek – vagy az azzal való fenyegetésnek – inkább lenne szimbolikus jelentősége, hiszen a világ minden pontján ismerik Csernobil nevét, ennek említése mindenhol félelmet kelt.

Kisebb tüzérségi támadást akár kibocsátás nélkül is átvészelhet a csernobili 4. blokk. Nagyobb tüzérségi támadásnak lokális hatású kibocsátás lehetne az eredménye, de olyan nagyságú kibocsátás, mint az 1986-os baleset során bekövetkezett, nem elképzelhető. A csernobili 4. blokk 1986 óta nem működik, az elmúlt 36 évben a romok alatt lévő radioaktivitás a radioaktív bomlás következtében jelentősen lecsökkent, és a hőmérséklet is alacsony az épületen belül, így nagy, messzire eljutni képes kibocsátással nem kell számolni.

A csernobili 4. blokk fölé emelt új szarkofág (fotó: Csernobil NPP)

Milyen nukleáris létesítmények vannak még Ukrajnában?

Ukrajna villamosenergia-ellátásában meghatározó szerepet játszik az atomenergia: a termelés felét adja az a 15 atomerőművi blokk, ami négy telephelyen működik az országban (Zaporozsnye, Rovnó, Khmelnyitskij és Dél-Ukrán Atomerőmű). A 15, orosz építésű blokkból 2 blokk VVER-440, 13 pedig VVER-1000 típusú. Az atomerőműveket üzemeltető ukrán vállalat közlése szerint jelenleg is biztonságosan üzemelnek és fel vannak arra készülve, hogy leállítsák a blokkokat, ha támadás érné ezeket a létesítményeket. A reaktorok beton hermetikus védőépületekben vannak elhelyezve, ami bizonyos fokú védelmet jelent egy esetleges támadás vagy repülőgép rázuhanás ellen, ugyanakkor egyértelmű, hogy ezek a polgári létesítmények – mint ahogy más polgári létesítmények (lakóépületek, intézmények, hidak, vegyi üzemek stb.) – nincsenek katonai támadásra méretezve.

Azt is ki kell hangsúlyozni, hogy az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlése 2009-ben elfogadott egy határozatot, ami kimondja:

a békés célokat szolgáló nukleáris létesítmények elleni fegyveres támadás és fenyegetés az Egyesült Nemzetek Alapokmánya, a nemzetközi jog és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Alapokmánya elveinek megsértését jelenti

A nemzetközi szankciók meghatározása során a döntéshozók minden bizonnyal ezt is figyelembe fogják venni.

Az ukrán nukleáris létesítmények körüli események mindenképpen további figyelmet érdemelnek.