30 évvel ezelőtt, 1986. április 26-án történt az atomenergia békés célú alkalmazásának legsúlyosabb balesete az egykori Szovjetunió (a mai Ukrajna) területén, a csernobili atomerőműben. A balesetnek nagyon jelentős hatása volt a nukleáris energetikára, mind a technológiát, mind a szabályozást, mind a társadalmi elfogadottságot illetően. A baleset, illetve az azt követő szovjet elhallgatás és a tájékoztatás csődje sokak szerint a Szovjetunió felbomlásában is fontos szerepet játszott.

Az RBMK reaktor

A baleset idején Csernobilban négy RBMK típusú atomerőművi blokk üzemelt. Az RBMK egy jellegzetes, nagy egységteljesítményű grafit moderátoros könnyűvíz hűtésű, forralóvizes reaktortípus. Felépítése jelentősen eltér a többi energetikai reaktorétól, ugyanis a korai plutónium-termelő reaktorok továbbfejlesztésén alapul. (A közhiedelemmel ellentétben a balesetet szenvedett csernobili reaktorban nem termeltek fegyvercélú plutóniumot, de maga a típus valóban alkalmas lett volna erre.)

A reaktorban az üzemanyag és a láncreakcióban keletkezett hő elvonását végző hűtővíz (hagyományos könnyűvíz) – az elterjedtebb BWR (forralóvizes) reaktoroktól eltérően – nem egy nagyméretű, nagy nyomásra tervezett reaktortartályban, hanem különálló hűtőcsövekben áramlik, a grafit moderátor pedig a csövek között, azokon kívül található. Ennek a reaktortípusnak van néhány előnyös tulajdonsága: a hűtőcsöves kialakítás miatt a reaktor leállítása nélkül is elvégezhető az üzemanyag cseréje (ehhez csak az adott hűtőcsatornát kell kizárni és egy speciális átrakógépet rácsatlakoztatni), valamint gyakorlatilag korlátok nélkül növelhető a reaktortípus teljesítménye újabb üzemanyag és hűtőcsatorna hozzáadásával. Nem véletlen, hogy a baleset idején már 1300 MW-os (eredetileg 1500 MW-osra ra tervezett) RBMK is üzemelt Litvániában, de már tervezés alatt állt a 2000 MW egységteljesítményű modell is.

Az RBMK reaktor felépítése (Forrás: WNA)

A néhány előnyös tulajdonság azonban jóval több, súlyosan hátrányos jellemzővel párosult. A reaktor mérete a csöves elrendezés és a grafit moderátor miatt óriási volt (az 1661 hűtőcsatornában elhelyezett 190 tonna urán mellett 1700 tonna grafitot tartalmazott). Ez a nagy méret bonyolulttá tette a reaktor szabályozását. Még nagyobb gond volt azonban a reaktorban az inherens biztonság hiánya. Az inherens biztonság azt jelenti, hogy az aktív zónában olyan visszacsatolások működnek, amelyek reaktorfizikai szempontból a biztonság irányába viszik a reaktort – ez nem utólag beépített, mérnöki berendezéseket jelent, hanem a fizika és a reaktorfizika alkalmazását a biztonság érdekében.

 Ez a pozitív üregtényező mint konstrukciós hiba a csernobili baleset alapvető oka (root cause), emellett azonban még számtalan további tervezési hiányosság terhelte a típust. Ilyen volt például a biztonsági védőépület (konténment) hiánya, vagy a biztonsági rendszerek kikapcsolhatósága.

A baleset

A balesetet egy rosszul megtervezett és a biztonsági rendszabályok sorozatos, durva megszegésével végrehajtott kísérlet okozta, amelynek során lecsökkentették volna a reaktor teljesítményét, majd leállították volna azt. A kísérletet azonban késleltette a teherelosztó kérése, ami miatt fél napig alacsony teljesítményen üzemelt a reaktor, igen jelentős xenon-mérgezettséget eredményezve, és instabil állapotba juttatva a reaktort. (A xenon-mérgezettség azt jelenti, hogy a reaktorban nagy mennyiségű - az urán hasadásából keletkező - Xe-135 izotóp halmozódik fel, amely előszeretettel nyeli el a reaktorban a neutronokat. Mennyisége azonban nem állandó, kiszabályozása emiatt, főleg nagyméretű reaktorokban nehézkes.)

Az operátorok ezután számos biztonsági berendezést kiiktatva próbálták előkészíteni a blokkot a tervezett kísérletre, ami az instabil reaktorban ún. megszaladáshoz, azaz a láncreakció ellenőrizetlen felgyorsulásához vezetett. Ennek következtében hatalmas energiamennyiség szabadult fel a reaktorban gőzrobbanást okozva, tönkretéve az üzemanyagot és a hűtőcsatornákat, és óriási mennyiségű vízgőzt, hidrogént és metánt termelve. A robbanékony gázok berobbanása után a moderátorként alkalmazott grafit meggyulladt, ami a magasabb légkörbe juttatta a kikerülő radioaktív anyagokat.

A tervezési hibák mellett nagyon komoly hiányosságok voltak a vezetési kultúrában és a biztonsági kultúrában is, hiszen a kísérlet, ami a balesethez vezetett, nem lett kellően megalapozva és engedélyeztetve (nem ismerték fel annak biztonsági relevanciáját), ráadásul az operátorok még ettől a rossz tervtől is eltértek, többször megszegték az üzemeltetési szabályzatot.

A felrobbant reaktorépület (Forrás: wikipedia)

Radioaktívanyag-kibocsátások

A robbanás során a reaktorépület gyakorlatilag megsemmisült, emiatt a reaktorban található radioaktív anyagok egy része szinte akadálytalanul kerülhetett a környezetbe. A meggyulladt grafit tüzének eloltása mintegy 8-10 napig tartott, ami tovább fokozta a radioaktív anyagok kibocsátását és transzportját a légkörben. Ennek megfelelően a kibocsátás a baleset után jó egy hétig volt jelentős. A kikerült radioaktív anyagok összes aktivitása a becslések szerint 1-2 EBq (exabequerel = 10¹⁸ Bq) lehetett.

A reaktorban lévő nemesgázok (kripton, xenon) 100%-a a környezetbe került. A jód-, tellúr-, és cézium-izotópok 20-40%-a jutott ki. Ezek az izotópok az égő grafit által felmelegített levegővel együtt több kilométer magasságba emelkedtek, és a légköri folyamatok függvényében igen nagy távolságba is eljutottak. A reaktor üzemanyagának kb. 3,5%-a, azaz 6 tonnányi fűtőelem szóródott szét a reaktor körül. A nagyobb fűtőelem-darabkák a reaktor közvetlen környezetében a talajra estek, a kisebb (néhány mikrométeres) darabkák jelenlétét viszont több száz kilométerre is ki lehetett mutatni. (Még Magyarországon is találtak ilyen, Csernobilból származó ún. forró részecskét.) A kevésbé mozgékony izotópok (stroncium, cirkónium, cérium, bárium stb.) az üzemanyagba ágyazódtak, ezért ezeknek is kb. 3.5%-a került a környezetbe a fűtőelem-darabkákkal együtt.

A csernobili baleset által érintett zónákat a talaj felületi radioaktív szennyezettsége alapján határozták meg. Azokat a területeket, ahol a Cs-137 izotóp általi szennyezettség meghaladta a 37 kBq/m²-t, szennyezett, kontaminált zónának nevezték. Súlyosan szennyezett terület alatt az 555 kBq/m² vagy annál magasabb fajlagos aktivitású területeket értették.

Radiológiai és egészségügyi hatások

A robbanásokban ketten meghaltak. A harmadik elhalálozás másnap reggel történt, égési sérülések miatt. A következő egy hétben további 28 személy veszítette életét égési sérülések vagy súlyos sugárbetegség miatt, így adódik a baleset 31 közvetlen halálos áldozata. Az előzőeket is beleértve 2005 közepéig kevesebb, mint ötven haláleset köthető közvetlenül a balesethez. Ezek többsége olyan erőművi dolgozó és tűzoltó, akik az elhárítás kezdeti fázisában nagyon magas sugárterhelésnek voltak kitéve. 

A baleset elhárításán 1986-1987-ben mintegy 200 000 odarendelt katona, belügyminisztériumi dolgozó, tűzoltó, bányász dolgozott, őket hívja a köznyelv likvidátoroknak. Számukra átlagosan 120 mSv effektív dózist adnak a becslések, a későbbi időkben a helyszínen dolgozó további 400 000 likvidátor esetében már sokkal kisebb dózisok adódtak. A 115 000 kitelepítettnek 30 mSv, a 30 km-es zónán kívül szennyezett területeken élőknek 9 mSv a baleset miatti átlagos effektív dózisa.

Szennyezés nagyobb, mint 70 mSievert/óra (a roncstelep kerítésének táblája; Fotó: Aszódi Attila)

A három érintett országon kívül élő európaiak átlagos effektív dózisa 1 mSv lehetett az első évben, később ez jelentősen csökkent. (A távolabbi európai országokban ennél is kisebb sugárterhelés adódott.) Magyarországon az első évben kb. 0,5 mSv volt a lakosság átlagos többletdózisa a baleset következtében, a 70 évre (teljes élettartamra) integrált effektív dózis 1 mSv körüli. Fontos hangsúlyozni, hogy az egyes területek szennyezettsége között nem csupán a távolság miatt lehet különbség, hasonlóan fontos szerepe van a meteorológiai viszonyoknak is. A csernobili balesetet követően elsősorban ott tapasztalták a szennyezőanyagok jelentős kihullását, ahol radioaktív csóva átvonulása idején csapadék is hullott. Ennek tulajdonítható pl. Ausztria Magyarországnál nagyobb szennyezettsége. (Összehasonlításként: a globális átlagos természetes háttérsugárzás 2,3 mSv effektív dózist jelent évente.)

Cs-137 kihullásából adódó szennyezettség Csernobil után (Figyelem! A skála nem lineáris.)
(Forrás: IAEA)

Egyes likvidátorok sugárterhelése jelentősen (akár több nagyságrenddel) meghaladta a lakosság dózisát, így a likvidátorok esetében többféle egészségügyi hatás is kimutatható: a nagyon jelentős sugárterhelést elszenvedettek körében az akut sugárbetegség előfordulásán kívül késői hatásként a szürkehályog, illetve a leukémia gyakoriságának növekedését (a gyakoriság megduplázódását) találták.

A likvidátorokon kívül a lakosságnál is kimutatható a sugárzás egészségügyi hatása, de az más jellegű: 2005-ig mintegy 6000 pajzsmirigyrákos esetet diagnosztizáltak az érintett ukrajnai, orosz és belorusz területeken, amelyek nagy része a pajzsmirigyet ért többlet sugárterhelés következménye. Szerencsére a pajzsmirigyrák nagyon jó prognózisú ráktípus, az időben felfedezett megbetegedések csaknem 100%-ban gyógyíthatók, emiatt is fontos az érintettek monitorozása, melyet a hatóságok kiemelten kezeltek.

A likvidátorok leukémia és szürkehályog esetszám-növekedésén, illetve a lakossági pajzsmirigyrákos eseteken kívül más – sugárzás miatti – hosszú távú hatást, pl. a genetikai mutációk illetve születési rendellenességek gyakoriságának növekedését nem tudták kimutatni.

Kitelepítések

A baleset másnapján, április 27-én kitelepítették az erőmű dolgozóinak is lakhelyéül szolgáló 45 ezres Pripjatyot. Május 14-ig az erőmű 30 km-es körzetében élő összesen 116 ezer lakost áttelepítettek. A későbbiekben 30-ról 40 km-re növelték az erőmű körüli védőzóna nagyságát, ennek eredményeképpen további 220 ezer embert telepítettek át.

Kitelepítés (Forrás: IAEA)

Mintegy ezer kitelepített lakos visszatért az eredeti lakóhelyére, főként az idősebb korosztály képviselői közül. Az elmúlt két évtizedben különböző programok zajlanak a szennyezett területek megtisztítására, 2010-ben pedig Fehéroroszország bejelentette, hogy használatba szeretné venni a korábban szennyezettnek nyilvánított és lezárt területeit. A Fehérorosz Miniszteri Tanács döntése értelmében 2011 és 2015 között, majd egészen 2020-ig egy nemzeti program keretében a korábban szennyezett területeket ismételten használatba veszik, ami a sugárzási szintek figyelembe vétele mellett minimális korlátozások betartása és a használati feltételek rögzítése mellett lehetséges. A csernobili baleset által érintett belorusz területekről (Gomel és Mogilev régiók) korábban 137 ezer embert telepítettek át más területekre. A területen problémát okozhat a mezőgazdasági termelés, hiszen a termények jó része vélt és/vagy valós félelmek miatt eladhatatlan. A túl magas szennyezettségű talajokat beerdősítik.

Hatások az élővilágra a lezárt zónában

Vadlovak a lezárt zónában (Forrás: animal-figures.livejournal.com)

A természeti hatásokat illetően a legsúlyosabban érintett terület a később Vörös Erdőnek nevezett terület volt. Itt a szennyezettség olyan mértékű volt, hogy a fenyők – és számos állategyed is – elpusztultak az akut sugárzás következtében.

Ahogy arról az MNT FINE 2005-ös tudományos expedíciója keretében, a lezárt zónában készített dokumentumfilmben (Csernobil a saját szemünkkel) beszélünk, ott a Vörös Erdőben 1986 április végén, májusában 10 Sv/h nagyságrendű lehetett a dózisintenzitás, ami óriási érték.

A 30 km-es lezárt zónán belül a balesetet követő években az élővilág súlyosan károsodott, az arra érzékeny egyes fajoknál magasabb halálozási rátát és a reprodukciós képesség csökkenését vagy elveszítését, illetve egyes esetekben kromoszómaszintű károsodást is megfigyeltek a magas sugárzási szint miatt. Ugyanakkor a fajok mutációját - egy fenyőfajt leszámítva - nem figyelték meg.

A lezárt zónán kívül nem tapasztalták az élővilág akut sugárkárosodását. A sugárzási szint csökkenésével az élővilág néhány év alatt helyreállt: a területen (az emberi zavaró hatások hiányában) olyan állatfajok jelentek meg, amelyek korábban nem, vagy kevéssé voltak jellemzőek Csernobil környékére. Ezek közül a farkasokat, barna medvét, vörös hiúzt, európai bölényt, és ritka sas-fajokat érdemes kiemelni, valamint a rendkívül ritka vadon élő Przewalski-lovat. Az ENSZ által szervezett 2006-os Chernobyl Forum jelentése alapján a lezárt zóna a vadon élő állatok menedékévé vált. A zóna külső részén a sugárzás lényegesen lecsökkent, az állatok életfeltételei adottak. Néhány nagyobb testű emlős esetében számlálásokat is végeztek, ezek eredménye azt mutatta, hogy az egyes fajok eloszlása nem függ egyértelműen a sugárzási szinttől, és a fajok egyedszáma folyamatosan növekszik.

Szarvasok és vaddisznók egyedszámának változása a sugárzási szint függvényében illetve az idő elteltével (Forrás: cell.com)

A szarkofág

A balesetben megrongálódott reaktorépület természetesen nem volt képes a környezettől elzárni a sérült reaktorzónát, ezért 1986 második felében egy ideiglenesnek szánt védőépületet, az ún. szarkofágot építették a reaktor fölé. A szarkofágot eredetileg csupán tíz évre tervezték, a végleges védőépület felépítését azonban a Szovjetunió felbomlása megakadályozta. Az épület egyre rosszabb állapotban van, nem volt tovább halogatható a cseréje.

A szarkofág (Fotó: Aszódi A.)

Az ukrán állam végül nemzetközi segítséget kért a projekthez, amelyet az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) koordinál. A létrehozott pénzügyi alapba (Chernobyl Shelter Fund) 1997 óta fizetnek be az országok – Magyarországot is beleértve. 2015 végéig mintegy 1,3 milliárd euró gyűlt össze az alapban, amely fedezi az építés költségeit. A kapcsolódó munkálatokkal együtt a projekt teljes költségvetése 2 milliárd euró lesz.

A teljes szerkezet 257 méter széles, 164 méter hosszú és 110 méter magas lesz, tömege eléri a 29 000 tonnát. Az építés 2012-ben kezdődött meg, az új védőépület befejezését 2017-re tervezik. Az új, immár hermetikus védőépület lehetővé teszi, hogy többnyire távirányítással leszereljék a korábbi szarkofágépületet, amely nélkül nem lenne lehetséges az üzemanyag-maradványok eltávolítása. (Az épülő új védőépületről látványos drónos videó található az EBRD honlapján.)

Az épülő új védőépület (New Safe Confinement) (Forrás: EBRD)

Hatások a nukleáris iparra

A baleset roppant fontos következményekkel járt a nukleáris iparra nézve. A közvélemény – teljesen jogosan – biztonságosan üzemelő atomerőműveket, pontos tájékoztatást, együttműködő üzemeltetőket követelt. Néhány ország végleg elfordult az atomenergia alkalmazásától, de a többi országban is sokat szigorítottak a biztonsági követelményeken. Új reaktortípusok fejlesztése kezdődött meg, ezek lettek a III. generációs reaktorok. Mindamellett, hogy a - nálunk is alkalmazott - nyomottvizes reaktorokban a csernobilihez hasonló megszaladásos baleset fizikai okokból nem tud lejátszódni, és grafit hiányában a kibocsátásokat fokozó grafittűz sem lehetséges, nyilvánvalóvá vált, hogy az új típusok fejlesztésénél figyelembe kell venni az esetleges súlyos balesetek előfordulását is, mérnöki megoldásokat adva súlyos zónasérüléssel járó kis gyakoriságú esetekre és létre kellett hozni a nukleárisbaleset-elhárítást, a lakosság védelméhez szükséges intézkedésekre való felkészülés moder rendszerét is. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a csernobili balesetet követően vezette be a nemzetközi nukleáris eseményskálát (az ún. INES skálát) a gyorsértesítések és a lakosság tájékoztatásának elősegítése érdekében.

Csernobil – ismét, a TMI balesetéhez hasonlóan – megmutatta az emberi tényező, a biztonsági kultúra fontosságát, amely ma már alapvető jelentőségű a nukleáris biztonság értékelésében. Emellett a társadalommal való kommunikációt is előtérbe helyezte: ismét bebizonyosodott, hogy a lakosság bizalma csak a megfelelő, őszinte tájékoztatás mellett tartható fenn.

Felhasznált források:

http://www.world-nuclear.org/information-library/safety-and-security/safety-of-plants/chernobyl-accident.aspx

https://www.iaea.org/sites/default/files/chernobyl.pdf

http://www.cell.com/current-biology/pdf/S0960-9822(15)00988-4.pdf

http://www.unscear.org/unscear/en/chernobyl.html

http://www.ebrd.com/what-we-do/sectors/nuclear-safety/chernobyl-new-safe-confinement.html

Szatmáry Zoltán, Aszódi Attila: Csernobil - Tények, okok, hiedelmek, Typotex, 2010, ISBN: 978-963-2791-17-3
 

Néhány hete az Európai Bizottság kiadta az úgynevezett PINC (Nuclear Illustrative Programme) jelentést, amely az európai nukleáris beruházásokról ad áttekintő képet. Az alábbiakban összefoglalom a jelentés főbb tartalmi elemeit, vagyis azt, hogyan is látja az Európai Bizottság az európai nukleáris energetika helyzetét 2016-ban.

A PINC jelentés elkészítését az EURATOM szerződés 40. cikke írja elő, az ezt megelőző kiadás 2008. évre datálódik.

MÁS EU-S ORSZÁG IS ALKALMAZ ÉS ÉPÍT ATOMERŐMŰVET

 Jelenleg az Európai Unióban a tagállamok fele, vagyis 14 ország használ atomenergiát. Ezekben az országokban ez hozzájárul a villamosenergia-ellátás biztonságához, és segít elérni az EU 2030-as klíma- és energiapolitikai céljait.

A 14 tagállamban 129 nukleáris reaktor működik (összesen 120 GWe beépített teljesítőképességgel), átlagéletkoruk 30 év. Új atomerőművet jelenleg 10 EU-s tagországban terveznek építeni, ebből 3 országban (Finnország, Franciaország, Szlovákia) építés alatt áll 4 reaktor, míg 3 országban (Finnország, Magyarország, Egyesült Királyság) engedélyezési fázisban van atomerőmű-építés. Napjainkban további 5 országban (Bulgária, Csehország, Litvánia, Lengyelország, Románia) áll előkészítés alatt atomerőművi projekt.

Európa összes nukleáris energiatermelő kapacitásának alakulása (GWe) (Forrás: Nuclear Illustrative Programme)

AZ EURÓPAI UNIÓBAN A VILÁGON LEGFEJLETTEBB NUKLEÁRIS BIZTONSÁGI SZABÁLYRENDSZER MŰKÖDIK

Európa számos országában és globálisan is sokhelyütt várható, hogy az atomerőművi villamosenergia-termelés az évszázad végéig meghatározó szerepet fog játszani. A Bizottság szerint a világon az EU rendelkezik a legfejlettebb, jogi kötőerővel és kikényszeríthető szabályokkal rendelkező nukleáris biztonsági keretrendszerrel. A legutóbbi, 2008-as PINC jelentés (és a Fukushimai katasztrófa) óta az EU-s nukleáris ipar számos változáson ment át: lezajlottak az úgynevezett stressztesztek, új nukleáris biztonsági, radioaktívhulladék- és kiégettfűtőanyag-kezelési, illetve sugárvédelmi szabályokat dolgoztak ki. A stressztesztek szerint az EU-ban, Ukrajnában és Svájcban a nukleáris biztonság magas színvonalú, mindazonáltal az EU új javaslatokat is megfogalmazott, az erőmű-üzemeltetők ezeket folyamatosan hajtják végre. A fukushimai tapasztalatok alapján módosított nukleáris biztonsági irányelv új, magasabb szintre emeli a nukleáris biztonsági követelményeket, világos, EU-szintű céllá emeli az atomerőművi balesetek és nagy kibocsátások kockázatának csökkentését. Emellett európai ellenőrzési rendszert (peer-reviews) vezet be, melynek keretében bizonyos nukleáris biztonsági szempontok érvényesülését rendszeresen, 6 évente ellenőrzik. A stresszteszteket 2016-ban Örményországban is elvégzik, s a vizsgálatok a Bizottság reményei szerint ezt követően Törökországban és Fehéroroszországban is lezajlanak majd.

AZ EU GLOBÁLIS VEZETŐ A NUKLEÁRIS TECHNOLÓGIÁBAN

A PINC jelentés leírja: az Európai Unióról elmondható, hogy a nukleáris ipar minden szegmensében globálisan vezető szerepet tölt be. A nukleáris ipar az EU-ban közvetlenül 400-500 ezer embert foglalkoztat, s közvetve is mintegy 400 ezer további ember munkalehetőségét teremti meg. A Jelentés szerint ez a vezető szerep globálisan is fontos érték, hiszen 2050-ig világszerte mintegy 3 ezer milliárd eurónyi nukleáris ipari befektetésre van szükség, és 2040-ig várhatóan a nukleáris energiát használó országok száma is nő. EU-s szinten a nukleáris kapacitás 2025-ig várhatóan csökken (az elöregedő erőművek fokozatos leállítása és Németország atomerőműveinek leállítása miatt), ez a trend azonban a Bizottság várakozásai szerint 2030 körül megáll, és a kapacitások hosszú távon 95-105 GWe körül, a mostani beépített kapacitás 80-90%-a körül stabilizálódhatnak. A Bizottság egyúttal azt is kimondja, hogy az Unióban a villamosenergia-fogyasztás növekedésére számít.

A VVER-1200 reaktortípus látványterve (Forrás: power-technology.com)

Az Olkiluoto-3 telephelyen épülő EPR reaktor 2014-ben (Forrás: wnn.com)

Az atomerőművek fűtőelemeinek előállításáról és beszerzéséről, vagyis az úgynevezett front-end-ről a Jelentés elmondja, hogy az EU uránimportja igen diverzifikált, annak 27%-a Kazahsztánból, 18%-a Oroszországból, 15%-a Nigerből, 14%-a Ausztráliából, 13%-a pedig Kanadából származik. A nyugati tervezésű reaktorokhoz az EU-ban a nukleárisüzemanyag-gyártó kapacitás rendelkezésre áll, és képes kielégíteni az európai igényeket, az orosz reaktorokhoz azonban néhány évbe telne ezt a gyártókapacitást kifejleszteni, feltéve, hogy ehhez megfelelő méretű piac áll rendelkezésre.

A Jelentés megerősíti, hogy az EU-ban bevett gyakorlat az atomerőművek üzemidejének meghosszabbítása is. Ezek híján az európai reaktorok 90%-át 2030-ig le kellene állítani, amint az eredetileg tervezett üzemidejük végét elérik. Az üzemidő-hosszabbítások mellett is elmondható azonban, hogy 2050-ig mintegy 350-450 milliárd eurót kell befektetni új atomerőművek építésébe ahhoz, hogy az EU 2050-ben és azt követően is 95-105 GWe beépített nukleáris erőművi kapacitással rendelkezzen.

Elkezdődtek az előkészítő munkálatok a finn Hanhikivi-1 telephelyen (Forrás: jussilagroup.fi)

A radioaktív hulladékokról szólva a Jelentés leírja, hogy a legtöbb EU-s országban már működik a kis- és közepes aktivitású hulladékok végleges elhelyezésére alkalmas tároló, és várhatóan 2020-2030 között Finnországban, Svédországban és Franciaországban is üzembe helyezésre kerülnek a világ első mélygeológiai tárolói, amelyek a nagy aktivitású hulladékok és kiégett fűtőelemek végső elhelyezésére szolgálnak majd.

A Finnországban, Olkiluotoban épülő mélygeológiai tároló látványterve (Forrás: wnn.com)

A végső elhelyezés megoldásának finanszírozásával kapcsolatban a Jelentés szerint az EU-ban 2050-ig 253 milliárd euróra lesz szükség az atomerőművek leszerelésére és a radioaktív hulladékok kezelésére. A tagállami adatok alapján ebből az összegből 133 milliárd már ma rendelkezésre áll, a többit a jövőben kell felhalmozni, tipikusan a most is alkalmazott gyakorlat szerint az egyes erőművekben megtermelt és értékesített áramra alapozva.

Non-power applications: a nukleáris alkalmazások átszövik mindennapjainkat

 A Jelentésből megtudhatjuk, hogy Európában évente mintegy 500 millió diagnosztikai eljárás során használnak röntgenes és radioizotópos eljárásokat, és naponta több mint 700 ezer európai egészségügyi dolgozó használ nukleáris és radiológiai technológiát. Az orvosi képalkotó berendezések Európában jelentős méretű (évi 20 milliárd euró) piacot jelentenek, amely folyamatosan, körülbelül évi 5%-kal növekszik.

A kutatóreaktorok elsősorban anyagvizsgálati, nukleárisüzemanyag-vizsgálati, valamint alapkutatási és fejlesztési célokat szolgálnak. Több közülük orvosi célú radioizotópokat is gyárt, világszerte több mint 10 ezer kórház, évente több mint 35 millió beteg diagnosztizálására és kezelésére alkalmaznak radioizotópokat.

Következtetésképpen a Jelentés megállapítja, hogy alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiaként és az ellátásbiztonságot növelő tényezőként az atomenergia várhatóan 2050-ben is az EU energiamixének fontos alkotóeleme lesz.

Az EU-n kívüli térségek atomenergia-hasznosításának gyors növekedése a Bizottság szerint azt indokolja, hogy az EU megtartsa globális vezető szerepét a nukleáris technológiában és -biztonságban, ehhez azonban a folyamatos kutatás-fejlesztés továbbra is nélkülözhetetlen marad.

Az ALLEGRO kísérleti gyorsreaktor terve (Forrás: IAEA előadás)

Az ITER fúziós kísérleti reaktor, valamint a 4. generációs fissziós gyorsneutronos reaktorok fejlesztése és jövőbeli ipari alkalmazásra való előkészítése kulcsfontosságú. A Bizottság - a hazánkban is kutatott - ALLEGRO, ALFRED, MYRRHA és ASTRID reaktorok, valamint a moduláris kisreaktorok fejlesztésének jelentős előrehaladásával számol a következő időszakban. A Jelentés felhívja rá a figyelmet, hogy a nukleáris tudás és kompetencia fenntartása alapvető fontosságú.

Az ITER fúziós reaktor építése (Forrás: FFE)

Magyarországon - a hazai híradások tükrében - sokan gondolhatják azt, hogy az „Energiewende” („zöld fordulat”) ügyében teljes a konszenzus Németországban. Pedig valójában sokkal árnyaltabb a helyzet. Legutóbb épp a Frankfurter Allgemeine Zeitung a fukushimai baleset évfordulóján tette mérlegre a német kormány döntését: miért nem terjed jobban, miért nem népszerűbb az „Energiewende” a nagyvilágban?  A cikk címe: „Atomausstieg? Nein, danke.” (A zöldek „Atomenergia? Nem, köszönjük!” szlogenje után szabadon „Kiszállni az atomenergiából? Nem, köszönjük!”)

A német kormányzat 2011-ben, a fukushimai balesetet követően azt tűzte ki célul, hogy 2022-ig teljesen megszűnik az atomenergia felhasználása az országban. A fukushimai baleset után sebtiben bezárt idősebb német blokkok mellett a többi nukleáris egység (jelenleg 8 blokk) üzemben maradt. Amíg 2011-ben a német áramszükséglet 23 százalékát biztosították atomerőművek, addig az arány 2015-ben még mindig 14 százalék volt – vagyis Németország áramellátásában a „zöld fordulat” ellenére a mai napig jelentős szerepet játszanak a nukleáris létesítmények. Például a Grohnde atomerőmű a minap döntött rekordot – az 1984 óta működő blokk fennállása óta 350 milliárd kWh villamos áramot termelt. Ahogy a németek mondják: „Stromerzeugungsweltmeister” (áramtermelő világbajnok), hiszen ennyi áramot eddig egyetlen blokk sem volt képes előállítani a világon. Csak, hogy érzékeltessem, mekkora mennyiségről van szó: a 350 TWh (=350 milliárd kWh) Magyarország éves fogyasztásának kb. nyolcszorosa! A Frankfurter Allgemeine Zeitung szóvá is teszi, hogy Fukushima óta a sajtóban nem lehet olvasni ilyen és ehhez hasonló „győzelmi jelentéseket”. Pedig a tények ettől még tények maradnak.

Grohnde atomerőmű (Forrás: E.ON)

A FAZ cikke kiemeli: ha nő az atomenergia szerepe a jövőben, kevesebb káros gáz (pl. szén-dioxid) kerül a bolygó légkörébe. Jelenleg 65 atomerőművet építenek a világban, a legtöbbet Kínában – 2020-ban már 58 GW atomerőművi kapacitás áll majd az ázsiai országban rendelkezésre. A német lap szerint ezzel Kína növeli az ellátásbiztonságot, ráadásul olcsón és tisztán tud áramot termelni a nukleáris létesítményeiben, nem úgy, mint a szénerőművekben. Oroszország, India, az Egyesült Államok és Dél-Korea mellett olyan országok is építenek reaktorokat, ahol eddig még nem is létezett atomerőművi villamosenergia-termelés (pl. Egyesült Arab Emirátusok, Fehéroroszország), ráadásul a FAZ szerint Japánban is fokozatosan újranyitják a korábban leállított erőműveket. A neves német lap rámutat, hogy miközben Németország mellett Svájc és Belgium is tervbe vette a nukleáris létesítmények bezárását (bár ott nem tettek olyan határozott és gyors lépéseket, mint Németországban), Csehország, Finnország, Litvánia, illetve Magyarország is a kapacitásfenntartás vagy bővítés politikáját képviselik, hasonlóan Nagy-Britanniához és akkor még nem beszéltünk az „új belépőkről”: Törökországról és Lengyelországról.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a zöldek arra próbálják meg rávenni Berlint, érjék el azt, hogy a szomszédos országok is bezárják nukleáris létesítményeiket, illetve ne építsenek újakat, mivel az a zöldek szerint úgysem térülne meg. Miközben azonban a németek úgy gondolják, elérkezett az idő a létesítmények leállítására, máshol inkább az üzemidő-hosszabbításon törik a fejüket. Nem véletlenül – hiszen Európában nagyon sok tagállam esetében meghatározó az atomenergia szerepe az áramellátásban: Franciaországban 76 százalék(!) az arány, Magyarországhoz hasonlóan Belgiumban, Szlovákiában és Ukrajnában is atomerőművek adják a hazai termelés felét (nálunk az import magas aránya miatt az áramfelhasználáson belül az atomenergia részesedése 36 százalék), Svédország esetében 42 százalék az atomenergia részesedése, de Finnország, Svájc, Csehország, Szlovénia és Bulgária esetében is meghatározó (kb. 30 százalék) mértékű.

Az IEA úgy számol, a klímapolitikai célok teljesítése érdekében 2050-ig meg kellene duplázni, 396 GW-ról 930 GW-ra növelni a beépített nukleáris kapacitást, így biztosítani lehetne, hogy növekvő fogyasztás mellett is a részaránya a jelenlegi 11 százalékról 17 százalékra emelkedjen. Persze mindennek csak akkor van értelme, ha a nukleáris szakma felelősségteljesen jár el – szigorítja a követelményrendszert, betartja az ütemtervet, nem lépi túl a tervezett projektköltségvetést, erősíti a biztonsági előírásokat, a projekteket megfelelően „társadalmasítja” és időben dönt a nukleáris hulladék elhelyezéséről.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung cikke az „Energiewende” problematikájának csak egy szűk szegmensével foglalkozik, technológiai kérdésekkel például egyáltalán nem. Nem taglalja például a rendszerszabályozás és az ellátásbiztonság problémáit, vagy azokat az európai szinten jelentkező szindrómákat, ahogy a német megújuló támogatási rendszer eltorzítja az egész európai árampiac folyamatait, és a sok időjárásfüggő megújuló forrás, valamint a Németországon belüli észak-déli átviteli hálózati fejlesztés késése (a „Stromautobahn” hiánya) nehézséget okoz az országon belül és kívül egyaránt. Önmagában az, hogy a neves Frankfurter Allgemeine Zeitung szembesíti az olvasóit azzal, hogy a német energiapolitikai pályát kevesen követik, felhívja a figyelmet a koncepció néhány fontos gyenge pontjára. Nem vagyok egyedül azzal a meggyőződésemmel, hogy nem a német út a fenntartható megoldás a villamos energetikai problémáink orvosolására, mert önmagukban az időjárásfüggő megújulók nem adnak egy biztonságos, stabilan működő villamosenergia-rendszert. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság igényli az alapterhelést lefedni képes atomerőműveket, az ingadozó megújulók mellé pedig elengedhetetlenek lennének a nagy kapacitású villamosenergia-tárolók, melyek ma ipari léptékben, a szükséges mennyiségben nem állnak rendelkezésre. Vajon ezek hiányában az "Energiewende" nem a konvencionális energiahordozókról a megújulókra való átállás programja helyett a nagyobb földgázimport-függőségre való átállás programja lesz? Az Északi Áramlat gázvezeték kapacitásának megduplázására vonatkozó német terv sokkal inkább az utóbbi opció képét vetíti előre. 

Északi Áramlat 2 gázvezeték (Forrás: strategic-culture.org)

5 éve történt a nagy Tohoku földrengés és a fukushimai atomerőmű vesszőfutása az idővel, a természeti kihívásokkal, és a biztonsági hiányosságok következményeivel.

Mindnyájunknak az agyába égtek azok a képsorok: hatalmas, hömpölygő árhullám, ami nem kímél házat, iskolát, magával sodor autót, embert, jószágot. Ma öt éve történt Japán történetének egyik legnagyobb katasztrófája, melynek során rendkívüli erejű – a Richter skálán 9-es erősségű – földrengés okozott szintén rendkívüli méretű cunamit. A szökőár végigsöpört az epicentrumhoz közeli partszakaszokon, néhol 30 méter feletti hullámmagasságot is elérve. A földrengés és a cunami hatására mintegy 127.000 épület vált a földdel egyenlővé, és további csaknem egymillió épület (!) sérült meg valamilyen mértékben. Kb. 100 darab, ilyen esetekre tervezett cunami óvóhely semmisült meg, a 2015. márciusi adatok szerint az áradásban csaknem 16.000 ember vesztette életét, hatezren megsérültek, és még mindig több mint 2500 embert tartanak számon eltűntként. Több mint 200.000 ember él ideiglenes vagy új otthonban, eredeti lakóhelyéről kitelepítve.

Forrás: www.bt.com

Sokunknak azonban azok a képsorok is örökre megmaradnak, amikor élő adásban láttuk felrobbanni a fukushimai atomerőmű három blokkjának reaktorépületét is. Az áradás ugyanis a tengerparton elhelyezkedő hatblokkos atomerőművet sem kímélte: a cunami következtében megszűnt a blokkok hűtése és elszakadtak az áramforrásoktól is. Az atomerőmű nem volt képes kezelni a hosszú távú teljes feszültségkiesést, megfelelő súlyosbaleset-kezelési rendszerek hiányában a cunamit követően néhány órával megsérültek a reaktorok, azok üzemanyaga megolvadt, és átolvasztotta az üzemanyagot magában foglaló nyomástartó edényt, az ún. reaktortartályt is. Az üzemanyag sérülése és az azt követő folyamatok során nagy mennyiségű hidrogéngáz keletkezett, ami az elkövetkező napokban az 1. és 3. blokk reaktorépületében felrobbant. A 3. blokkon keletkezett hidrogén egy közös csővezetéken keresztül a 4. blokk reaktorépületébe is átszivárgott, ahol szintén robbanás történt. A 2. blokk védőépülete, az ún. konténment a hűtés hiánya miatt kialakult nagy nyomás miatt sérült meg. A baleset a Csernobil óta bekövetkezett legsúlyosabb atomerőművi esemény, és ahhoz hasonlóan 7. szintű besorolást kapott a hétfokozatú Nemzetközi Nukleáris Eseményskálán. A telephelyen a mai napig küzdenek a helyreállítási feladatokkal. A reaktorok biztonságos leállított állapotban vannak, de a nehéz sugárzási körülmények és a komplikált műszaki helyzet miatt sok évig eltart még a sérült üzemanyag kiemelése és biztonságos tárolóba helyezése.

Forrás: Yasuyoshi Chiba/AFP/Getty Images

A baleset következtében jelentős mennyiségű radioaktív anyag került a környezetbe, a reaktorok körüli védőépületeknek, valamint az eltérő technológiának köszönhetően azonban ez így is kb. a csernobili kibocsátás egytizede. Mivel a japán hatóságok – a nehéz körülményekhez képest – igen gyorsan reagáltak az eseményre az érintett lakosság kitelepítésével, valamint egyes termények fogyasztásának betiltásával, a baleset egészségügyi hatásai a lakosságra nézve jelentősen alatta maradnak a csernobili baleset hatásainak. A fukushimai baleset miatt nem következett be sugárbetegség miatti haláleset, és várhatóan a jövőben sem lehet majd kimutatni a lakosság körében a korlátozott többletdózis esetleges hatásait. (A statisztikai elemzések szerint ugyan a leginkább érintett lakossági csoportokban megnőhet egyes rákos megbetegedések száma, ezek azonban nem lesznek kimutathatók a lényegesen nagyobb számú megbetegedés között, amelyek a fukushimai kibocsátástól függetlenül is bekövetkeznek.)

Forrás: www.cnn.com

A baleset előtt 54 energiatermelő reaktor üzemelt a szigetországban. A balesetet követően a japán atomerőművi blokkokat fokozatosan leállították alapos biztonsági felülvizsgálat céljából. A japán nukleáris biztonsági hatósági és engedélyezési rendszert megreformálták, új biztonsági követelményeket állítottak az erőművek és az azokat működtető villamos társaságokkal szemben. Japán 2011-et követően atomerőművi villamosenergia-termelés nélkül maradt, a reaktorok átvizsgálása és a biztonságnövelő intézkedések megvalósítása sok időt (és pénzt) igényelt. Az első reaktor, amit visszakapcsoltak a hálózatra a Sendai atomerőmű 1. blokkja volt 2015 augusztusában, amit nemsokára az erőmű 2. blokkja, idén tavasszal pedig a Takahama atomerőmű két blokkja követett. Utóbbiak jelenleg ideiglenesen ismét állnak egy bírósági döntés következtében.

A baleset nem csak Japán nukleáris iparára hatott ki. Közvetlenül a balesetet követően – az egyébként is erősen antinukleáris gondolkodású – Németország is leállított nyolcat 17 üzemelő reaktora közül, és elhatározta az atomerőművek 2022-ig történő fokozatos kivonását.

Az országok nagy része azonban nem mondott le az atomerőművi villamosenergia-termelésről, ehelyett a működő atomerőművek biztonságának felülvizsgálata, és – ha szükséges, – annak növelése mellett döntöttek. Nem ez volt az első ilyen biztonsági felülvizsgálat a nukleáris történelemben: minden komolyabb esemény hosszabb távon a nukleáris biztonság növeléséhez vezetett, hiszen az iparág igyekszik tanulni a korábban elkövetett hibákból. Az 1979-es amerikai TMI-2 baleset például az atomerőművet üzemeltető személyzet oktatásának, képzésének jelentős javulását eredményezte világszerte, ekkor vált ismertté a biztonsági kultúra fontossága, és új biztonsági elemzési módszereket vezettek be, amelyek ma az eszköztár elengedhetetlen részét képezik. Az 1986-os csernobili baleset még jelentősebb következményekkel járt: azt követően kezdődött meg a korábbiaknál jóval biztonságosabb, passzív biztonsági rendszereket is felvonultató III. generációs atomerőművek fejlesztése, hangsúlyt kapott a lakosság védelme és a nemzetközi gyorsértesítési rendszer. Emellett nagyon sokat fejlődött a nukleáris biztonság nemzetközi szabályozása is, többek között ekkor hozták létre a korábban már említett Nemzetközi Nukleáris Eseményskálát (International Nuclear Event Scale - INES) a NAÜ (Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) égisze alatt, de számos további nemzetközi egyezmény is született a nukleáris balesetek megelőzésével, kezelésével, vagy következményeik felszámolásával kapcsolatban.

A fukushimai balesetet követően az Európai Unió is elrendelte az összes üzemelő és épülő atomerőművi blokk biztonságának újraértékelését a fukushimai események tükrében. Ez volt az ún. stressz-teszt, amelynek keretében vizsgálták a reaktorok tervezési alapjának megfelelőségét, azok felkészültségét a természeti katasztrófák ellen és a súlyos balesetek következményeinek enyhítésére.

Akkor, 2011 végén és 2012 elején magam is részt vettem a nemzetközi összefogásban, az Európai Unió felülvizsgálati szakértői csoportjának tagjaként vizsgáltam az egyes atomerőmű üzemeltető országok beszámoló jelentéseit, valamint értékeltem több környékbeli ország nukleáris létesítményei esetében a követelményeknek való megfelelést. A hazánkban Célzott Biztonsági Felülvizsgálat néven zajlott ellenőrzés megállapította, hogy a jelenlegi paksi blokkok tervezési alapja megfelelő, és hogy azokban számos szükséges biztonságnövelő intézkedést már Fukushima előtt megvalósítottak vagy elhatároztak. A stressz-teszt során azonosított javítóintézkedések elvégzését szintén megkezdték. Biztonságnövelő intézkedéseket gyakorlatilag minden európai atomerőműben elhatároztak.

A baleset következményeként a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is átvizsgálta saját követelményeit, és hasonlóan tett az európai országok nukleáris hatóságait tömörítő WENRA (Western European Nuclear Regulators Association) is. Ezek a változtatások immár a hazai szabályozásban is megjelentek: az Országos Atomenergia Hivatal például az új blokkokra vonatkozó, 2014-ben megjelent követelményrendszerbe már eleve beépítette a fukushimai baleset tanulságait, ami biztosítja, hogy az új paksi blokkokban ne történhessen a fukushimaihoz hasonló baleset, ugyanakkor arra is garancia, hogy az erőmű építője a tervezés kezdeti fázisától kezdődően vegye figyelembe a fukushimai tapasztalatokat és olyan erőművet építsen, ami a szigorú új követelményeknek megfelel, és képes ellenállni a különböző szélsőséges külső és belső veszélyeknek.

Az atomerőmű üzemeltetők világszervezete, a WANO új ellenőrzési programokat indított annak érdekében, hogy az atomerőművek üzemeltetéséhez legjobban értő szakemberek rendszeres időközönként ellenőrizzék az összes erőművet, és kiszűrjék az esetleges üzemeltetői hiányosságokat, valamint segítsék, hogy a „jó gyakorlatok” elterjedjenek, a „rossz gyakorlatok” pedig feltárásra és felszámolásra kerüljenek.

A nukleáris ipar nem felejti, nem felejtheti el Fukushimát. Ez olyannyira így van, hogy a korszerű nukleáris biztonsági követelmények figyelembe veszik a fukushimai tapasztalatokat. Következetesen elvárják, hogy az erőmű méretezve legyen minden releváns külső és belső veszélyeztető tényezőből kiinduló kezdeti eseményre. Megkövetelik, hogy a biztonsági rendszerek megtöbbszörözve és eltérő technológiákkal is (azaz redundáns és diverz módon) képesek legyenek ellátni a funkciójukat, az egyes biztonsági rendszerek térben el legyenek választva, hogy a több rendszert érintő közös okú hibák lehetőségét el lehessen kerülni. Az új alapelvek és követelmények beépültek a nemzetközi és hazai szabályozásba. Ennek következtében az új építésű blokkok tervezésénél Fukushima tapasztalatait kötelező figyelembe venni, nem lehet „fapados atomerőművet” építeni. Fukushima tapasztalatai már a magyar követelmények összeállításánál és a Paks-2-re vonatkozó megvalósítási szerződés előkészítésénél a rendelkezésünkre álltak, így magától értetődőn a 12,5 milliárd eurós költségkereten belül minden olyan biztonsági rendszer megtervezésre és megépítésre fog kerülni, ami alapján a paksi új blokkok meg fognak felelni a legszigorúbb nemzetközi követelményeknek is. A biztonság az atomerőmű alapáras kelléke, nem valami extra „fícsör”.

Ahogy arról a napokban az Inforádiónak adott riportban is beszéltem (részletek itt és itt), mind a magyar-, mind az uniós szabályozás figyelembe veszi a fukushimai baleset tapasztalatait is. A magyar nukleáris szabályozás korszerű. Az új blokkokra vonatkozó biztonsági előírásokat tartalmazó követelmények is nemzetközi dokumentumokra épülnek. Épp ezért az új paksi blokkok a jelenleg elérhető legbiztonságosabb, ún. 3+ generációs, „Fukushima-álló” technológiát képviselik. A legmodernebb elvárásoknak megfelelően passzív és aktív biztonsági rendszerekkel is fel lesznek szerelve. Az aktív – villamosenergia-betáplálással és/vagy szivattyúkkal, külső energiaforrással üzemelő – biztonsági rendszerek a tervezési alapba tartozó üzemzavarok esetén felelnek a reaktor biztonságos leállításáért és hűtéséért. A biztonsági berendezésekből több, egymástól térben elválasztott párhuzamos rendszert is kialakítanak, így tovább csökkenthető annak az esélye, hogy egy külső veszélyforrás egyszerre tegye üzemképtelenné az összes rendszert.

Súlyosabb üzemzavarok, balesetek esetére a tervezési alapot kiterjesztjük, ekkor passzív biztonsági rendszerekre támaszkodhatunk, amelyek külső energiaforrás vagy hajtóanyag nélkül is képesek ellátni feladatukat. A biztonsági rendszerek megfelelő kombinációja lehetővé teszi, hogy – az úgynevezett mélységi védelem elvének (angolul defence in depth) következetes alkalmazása mellett – ha az üzemzavari rendszerek valamilyen okból nem tudnák ellátni feladatukat és az események súlyosabbá válnak, akkor helyettük más, független rendszerek veszik át a szerepet.

Természetesen az emberi tényezőt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hiszen az operátor is hibázhat. Az automatizált, korszerű és jó minőségű irányítástechnikának köszönhetően viszont ez a kockázat csökkenthető. Az operátorok speciális kiválasztási folyamat után egy részletes képzési és vizsgáztatási programban vesznek részt, amelynek az utolsó szakaszában fontos szerepet játszik majd az a teljes léptékű blokkszimulátor, ami az új blokkok üzembehelyezése előtt két évvel rendelkezésre kell álljon a telephelyen, és azon az operátorok nem csak a normál üzemviteli teendőket, hanem az üzemzavarok és balesetek széles spektrumának kezelési műveleteit is gyakorolhatják.

A magyar nukleáris szakma komoly hagyományokkal bír, több évtizednyi tapasztalatot gyűjtöttünk össze az orosz technológiával működő atomerőművi blokkok üzemletetésében. Erre a tapasztalatra építve kiemelkedő biztonsági színvonalú új, 3+ generációs blokkokat építhetünk a paksi telephelyen. De a projektben résztvevő minden szakembernek emlékeznie kell a fukushimai tanulságokra.

Ahogy több hírforrás is beszámolt róla, a tegnapi napon nagy erejű tenger alatti földrengés történt Indonézia közelében, melynek ott sajnos halálos áldozatai is voltak. Cunami szerencsére most nem követte a rengést.

A Paks II. projekt keretében zajló Földtani Kutatási Program egyik feladata, hogy olyan monitoringhálózatot építsen ki és működtessen hosszú távon, ami az egészen kis, telephely körüli földrengéseket is képes detektálni.

A napokban üzembe helyezett 5 darab mikroszeizmikus mérőállomás a Paks II. atomerőmű telephelyének 30 km-es körzetében található. A PKB1 mérőállomás Előszálláson, PKB2 mérőállomás Akasztón, a PKB3 mérőállomás Császártöltésen, a PKB4 mérőállomás Kölesden, míg a PKB5 mérőállomás Pusztahencsén került beüzemelésre.

A pusztahencsei szeizmikus mérőállomás fotója (Fotó: MVM Paks II. Zrt.)

Ezek az új mérőállomások olyan nagy érzékenységűek, hogy a tőlünk nagy távolságban kipattant 2016. március 2-i szumátrai földrengés hatását is képesek voltak érzékelni. Habár a rendszer még a beüzemelés fázisában van, de a mérési eredmények bárki számára elérhetőek Magyarország Földrengési Információs Rendszerének honlapján. Ezek az adatok most is és a jövőben is folyamatosan nyilvánosak lesznek.

Az előszállási PKB1 mikroszeizmikus mérőállomás digitális adataiból generált szeizmogram (Forrás: HUN-Reng)

A korábbi vizsgálati eredmények és a most zajló Földtani Kutatási Program eredményei egyaránt nagy szerepet játszanak majd abban, hogy a telephely jellemzése elkészüljön és a telephelyengedély megszerezhető legyen.

Az elmúlt időben többször is olvastam a magyar sajtóban olyan érvelést, miszerint nincs szükség a Paks II. beruházásra, mert az energiahatékonyság növelésével, az épületek felújításával annyi energiát tudunk megtakarítani, hogy nem is kellene megépíteni a két új paksi blokkot. 

A hvg.hu például két éve úgy számolt, hogy „(…) családi házakban él az ország lakosságának nagy része, 7 millió ember, akik összesen 2,6 milliárd köbméter földgázt használnak el évente, miközben 8,75 millió tonna szén-dioxidot bocsátanak ki a levegőbe. A teljes hazai családi ház állomány éves energia-megtakarítási potenciálja ráadásul duplája a tervezett két új paksi blokk éves energiatermelési potenciáljának. (…)”

 Legutóbb egy zöld politikustól olvastam hasonlót:

– Milyen energiatermelő egységek lehetnének az alternatívái a megépítendő paksi erőműnek?
- A megoldások sorában az első az energiahatékonyság növelése lehetne. Csak azzal akár 10-20 százalékkal csökkenthetnénk az ország energiafelhasználását, ha rendbe hoznánk a lakóházak fűtési rendszereit, s megfelelően szigetelnénk az épületeket.

Újságírók, zöld aktivisták és politikusok rendszeresen elkövetik azt a bakit, hogy összekeverik az energia és a villamos energia fogalmát. Pedig az energetika nem játék: a szakszerűtlen hozzáállás működésképtelen energiarendszerhez vezet. 

A hazai épületek fűtésére vonatkozóan a KSH ad némi útmutatást (ld. a 2. táblát, illetve az ott szereplő adatok alapján készített lenti ábrát). 2008-as adatok szerint a hazai lakóegységek 58%-ában földgázzal, 22,7%-ában szilárd tüzelőanyaggal (fával, szénnel), 16,6%-ában távhővel, 2,6%-ában egyéb energiahordozóval fűtünk.

Forrás: KSH (2010): A háztartások energiafelhasználása, 2008, p. 4.

Mindezekből nyilvánvaló, hogy ha épületeinket leszigeteljük, korszerűsítjük, akkor földgázt, (legnagyobb részben földgázra épülő) távhőt, fát és szenet takarítunk meg, villamos energiát nemigen.

Továbbá az alacsony energiaigényű épületek – mind családi házak, mind társasházak – esetében az építtetők egyre gyakrabban döntenek hőszivattyús fűtés mellett. Ez azt jelenti, hogy ilyen esetben az épület fűtését is villamos energia felhasználásával oldjuk meg, azaz az alacsony energiaigényű épületben a mai átlaghoz képest valóban alacsony a fűtési energiaigény, de ezt sokszor épphogy villamos energia felhasználásával elégítik ki.

Ezáltal a zöldek megtévesztő, az energiahatékonyság hívószót tartalmazó kommunikációjával ellentétben az alacsony energiafogyasztású épületek terjedésével nemhogy nem csökken, hanem inkább nő az épületállomány villamosenergia-fogyasztása.

Azt sugallni tehát, hogy az épületek szigetelése kiváltja a Paks II beruházást, súlyos megtévesztés és/vagy megbocsáthatatlan szakmai tévedés.

Az épületek hőszigetelése Magyarországon nem tudja csökkenteni a villamosenergia-felhasználást, mert főként földgáz elégetését takarítja meg, illetve az új, alacsony energiafogyasztású és hőszivattyúval fűtött épületek építése akár a villamosenergia-fogyasztás növekedését is eredményezheti, ráadásul – optimális esetben, vezérelt fogyasztást biztosító GEO tarifa használatával – a rendszerszabályozást is könnyebbé teheti.

Vagyis a zöldek érvelésével ellentétben az energiahatékonyság nem oldja meg a 2020-2030-as évek erőműhiányos gondjait. Az új paksi blokkok, és egyéb erőműépítések segítenek majd ezen igazán.

A HVG.hu arról írt a napokban, hogy nőtt Magyarország energiafüggősége. A témával ma a portfolio.hu is foglalkozik hasonló tartalmú cikkében.

Valójában itt nem energiafüggőségről, hanem az importált energiahordozóktól való függőségről van szó, amit a szakma energiaimport-függőségnek hív; de ne merüljünk el ennyire a nyelvészet szépségeiben, nézzük a szakmai tartalmat!

Az energiaimport-függőség növekedése ugye azt jelenti, hogy a korábbiakhoz képest jobban ki vagyunk téve az importból származó villamos energiának, gáznak, kőolajnak, szénnek. A HVG.hu cikke azt is leírja, hogy amíg az energiaimport-függőség 2013-ban 51%-volt, addig 2014-ben ez már 61%-ra növekedett, ami megközelíti a valaha mért legnagyobb, 63%-os értéket.

Az energiaimport-függőséget az Eurostat a (nettó import / fogyasztás) mérőszámmal méri. Az adatok alaposabb vizsgálatából kitűnik, hogy 2014-ben egyébként semmi rendkívüli nem történt. Mindössze amiatt nőtt ilyen nagymértékben az importfüggőség, mert gáztárolóink feltöltéséhez 2014-ben több gázt importáltunk, s ez megjelent a képlet számlálójában, míg a fogyasztás érdemben nem változott. Az importfüggőség persze még így is magas, figyelmet érdemel.

Egy érdekességre azonban hadd hívjam fel a figyelmet: amíg a kőolaj, a földgáz és a szén importaránya ezen energiahordozók importjától, exportjától, adott évi fogyasztásától, és ezáltal a hazai termeléstől függ, addig a villamos energia termelésében van egy aduász a kezünkben: az atomerőműben megtermelt villamos energia akkor is hazainak minősül, ha az előállításához szükséges uránt ill. nukleáris üzemanyagot importáljuk.

Ennek persze nyomós okai vannak, jól leírja ezeket a Nemzetközi Energiaügynökség World Energy Outlook 2014 című kiadványa is:

Az importfüggőség a kitettségre, az ellátás megszakadásának kockázatára kíván rávilágítani. Fentiek miatt az atomerőművek ellátásbiztonsági kockázata rendkívül alacsony, ezért az atomerőműveket inkább az ellátásbiztonságot növelő erőművekként tartja számon az irodalom.

Mindezek alapján érthető, hogy a világ legnagyobb intézményei, így az ENSZ, a Nemzetközi Energiaügynökség, vagy az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) is hazai forrásként kezelik az atomenergiát. Érthető módon így van ez az Eurostatnál is.

Ha a paksi atomerőmű kapacitását nem tartanánk fenn hosszú távon, akkor ez a hazai villamosenergia-termelő kiesne a rendszerből a 2030-as években és - lévén nagy mennyiségű áram stabil termelésére rendelkezésre álló energiahordozónk nem igazán van - kénytelenek lennénk villamosenergia-importtal pótolni a leállításra kerülő mostani paksi blokkokat. Ezzel tovább növekedne Magyarország energiaimport-függősége. Ez pedig - ahogy a cikk is kiemeli - nem lenne kedvező változás.

Érdekes, hogy amíg a HVG.hu rendszeresen ekézi, támadja a paksi kapacitásfenntartási projektet, addig most az energiaimport-függőség növekedése miatt aggódik. Hiányzik a konzisztencia. A paksi új blokkok épp az energiaimport-függőség csökkentését, ill. növekedésének megfékezését kívánják szolgálni.

Örvendetes, hogy a HVG.hu is tud a paksi új blokkok mellett érvelni, nagy kár, hogy ehhez az kell, hogy a cikkíró ne ismerje fel, hogy az energiaimport és a villamosenergia-termelés határainkon belüli lehetőségei között szoros összefüggések vannak.

A nukleáris kapacitásfenntartás közös európai érdekünk, már csak azért is, mivel tiszta, megbízható és olcsó villamosenergia-forrásról van szó. Ezt nem csak Magyarország állítja, hanem az Európai Parlament tavaly decemberben elfogadott állásfoglalása is („Az európai energiaunió felé”) ismét egyértelművé tette. A szöveg azonban sokkal több, mint egy átlagos politikai dokumentum: rögzíti az Unió energetikai jövőképét az elkövetkező évtizedekre.

Forrás: Európai Parlament

Az Európai Unió jogalkotásáért felelős testülete, az Európai Bizottság még 2015 februárjában hirdette meg az Energiaunió létrehozására irányuló intézkedéscsomagját, amely több mint 40 területen tervez jogalkotási vagy politikai lépéseket a következő két évben. A csomag átszabná az EU teljes villamos-energia- és gázpiacát, új szabályozást irányoz elő többek között az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások területén, és ezáltal kijelölné az európai energiarendszer kereteit 2030-ig, illetve az azt követő időszakra.

Az EP képviselői néhány hete ezzel a kulcsfontosságú csomaggal kapcsolatban fogadtak el állásfoglalást, illetve fogalmazták meg elvárásaikat. Az európai honatyák egyértelművé tették: az atomenergia biztos pillére marad az uniós energiastratégiának. Nélküle nincs stabil, olcsó energiaellátás, és a klímavédelmi célok sem lennének elérhetőek. Ez némileg ellentmond a hazai és európai zöld lobbisták és zöld párti politikusok Paks körüli károgásának. De hát nézzük meg, mit is mond az Unió a Jávor Benedek által napi szinten kárhoztatott atomenergiáról. Idézzük az EP-állásfoglalását:

(…) (143.) megjegyzi, hogy 2014-ben az atomenergia adta az uniós villamosenergia-mix* 27%-át, és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású villamos energia több mint felét, hogy a 132 uniós atomerőműből** 2050-re 130-nak a leszerelése esedékes, ami jelentős hiányt eredményez az uniós villamosenergia-szerkezetben az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és alapterhelési villamos energia terén, elismeri, hogy noha néhány tagállam úgy döntött, hogy felhagy az atomenergiával, más tagállamok nemzeti és uniós energetikai és éghajlat-változási célkitűzéseik elérése érdekében új atomenergetikai projekteket kívánnak végrehajtani, és felkéri az Európai Bizottságot annak biztosítására, hogy az Unió ehhez – az uniós belső piaci és versenyszabályok szerint – nyújtson felhatalmazó keretet azon tagállamok számára, amelyek új atomenergetikai projekteket kívánnak megvalósítani;

(144.) megjegyzi, hogy az atomenergia az európai energiarendszer egyik legfontosabb alkotóeleme, amely alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást eredményez, egyidejűleg korlátozza az importtól való függőséget, biztosítva az állandó villamosenergia-ellátást, amely kiszolgálhatja a belső piacot és szilárd alap lehet egy olyan energiarendszerhez, amelybe a megújuló energiák fokozatosan bevezethetőek;

(145.) felhívja az atomenergiát kivezető tagállamokat annak biztosítására, hogy azt azonos ellátást biztosítani képes, valamint a termelés és elosztás közös rendszerének stabilizálásához hozzájáruló energiatermelési móddal váltsák fel; (…)

Vagyis az Európai Parlament nem osztja a zöld pártok szélsőséges véleményét. A vita alapján úgy tűnik, az EP képviselők többsége tisztában van a megújuló energiaforrások technológiai korlátaival. Az uniós testület arra is ráirányítja a figyelmet, milyen kockázatot hordozna magában (már csak klímavédelmi és ellátásbiztonsági szempontból is), ha az unió területén működő, üzemidejük végét elérő atomerőművi blokkok helyett idővel nem épülnének újak. Az atomerőmű alapvető forrása az alacsony szén-dioxid-kibocsátású zsinóráramnak. Az Európai Unió országaiban felhasznált alacsony szén-dioxid-kibocsátású villamos energia 50 százalékát atomerőművek állítják elő. Az Európai Parlament épp ezért arra kéri az Európai Bizottságot, hogy biztosítsa az új atomenergetikai projektek megvalósításához szükséges kereteket. Az elfogadott szöveg arra is kitér: a nukleáris energia nem akadálya a megújuló energiaforrások térnyerésének, már csak azért sem, mivel a zöldek által preferált időjárásfüggő megújulók nem alkalmasak az alaperőművek pótlására.

A hozzászólások alapján úgy tűnik, sem Jávor Benedek (Európai Zöldek), sem Molnár Csaba (Európai Szocialisták) nem elégedett a néhány hete Strasbourgban elfogadott állásfoglalás szövegével – nem csoda, hiszen az uniós dokumentum tételesen cáfolja azokat a méregzöld állításokat (pl. hogy a nukleáris energia elavult és drága technológia lenne, vagy nem lenne tiszta energia), amiket idehaza a projektet ellenző magyar képviselők az antinukleáris kampányuk részeként hangoztatni szoktak. Az EP-ben leszavazták őket. Érdekes, hogy a kommunikációban aktív zöld képviselők nem verték nagy dobra, hogy az unió továbbra is „az európai energiarendszer egyik legfontosabb alkotóelemeként” tekint az atomenergiára.

Fontos kiemelni: minden tagállam szuverén joga, hogy energiamixét megválassza. Ez szükségszerű is, hiszen az egyes tagállamok eltérő adottságokkal bírnak (más a földrajzuk, eltérő erőforrásokhoz és energiahordozókhoz férnek hozzá), amit figyelembe kell venni az energetikájukban is. Magyarország olyan stratégia mentén halad előre, amely az uniós célkitűzésekkel összhangban erősíti az ellátásbiztonságot, csökkenti az importfüggőséget és elősegíti, hogy mind a lakossági, mind az ipari fogyasztók megfizethető áron jussanak villamos energiához. Tesszük ezt úgy, hogy a Paks II projekt összhangban van a Magyar Országgyűlés által 2011-ben elfogadott Nemzeti Energiastratégiával.

* Az angol eredetiben "electricity mix", vagyis „villamosenergia-mix” kifejezés szerepel, míg a magyar fordításba sajnos – hibásan – energiamix-et írt a hivatalos fordító.

** A szöveg megfogalmazása nem teljesen pontos, helyesen 132 atomerőművi blokk (vagy reaktor) üzemel Európában.